Többünkkel fordult elő, hogy a nyugdíjazást követően még a cégnél maradva vállaltunk munkát. A nyugdíjas azonban már nem tölthetett be vezető pozíciót.
Kérdés, hogy célszerű-e egy egykori felettesnek beállni beosztottnak? Nyilván vannak olyanok, akiknek ez nem probléma. Ugyanakkor mégiscsak van abban valami, hogy nem szerencsés felállás.
A nyugdíjazásom követően sok helyen dolgoztam még és egészen más munkát végeztem, mint a cégnél, ahonnan nyugállományba vonultam, de ezzel nem volt semmi problémám. Ugyanakkor egykori belső ellenőrzési osztályvezetőként nyilván nem vállaltam volna el ugyanott teszem fel egy takarítónői állást. Nem mintha őket lebecsülném, vagy lebecsültem volna, hanem, ha a tanulmányaim, szorgalmam, szaktudásom révén ennél a cégnél már elértem egy pozíciót, akkor nem lett volna szerencsés olyan munkát vállalni, amihez – akkoriban – semmiféle képesítés nem kellett. A lényeg az „ugyanott”-ban van, hiszen máshol, egyszerű nyugdíjasként már bármit végezhetek.
Nem is szeretnék túlságosan elkanyarodni az alap témától. Volt egy osztályvezetőm, aki mellett dolgoztam a mérlegképes könyvelői tanfolyam, (ami könyvelői, statisztikusi és belső ellenőri képesítést nyújtott) elvégzése után. Sok mindenben nem értettem vele egyet, de ő volt a főnöknőm, és a felelős is a kiadott és elvégzett munkáért. Viszont elhatároztam, hogy én más módszerrel dolgozom majd, ha alkalmam lesz rá.
Eljött az idő, amikor a kolléganőt nyugdíjazták, ám ő szeretett volna még tovább dolgozni. Mivel a vállalati belső ellenőrzés közvetlenül az elnök-vezérigazgató irányítása alatt állt, vele beszélte meg, hogy akkor marad, ha nem kerül beosztotti státuszba, az egykori beosztottja alá, akit viszont – mármint engem – kineveztek osztályvezetőnek.
Maximálisan egyetértettem vele. Nekem is roppant kellemetlen lett volna, hogy irányítsam és utasítsam azt a személyt, aki korábban a főnököm volt, így úgy oldották meg a gordiuszi csomót, hogy ő is közvetlenül az elnök-vezérigatótól kapta a megbízást és neki is számolt be, akárcsak én. Nagy kő esett le a szívemről, mert így felelős se voltam érte, nem kellett minősítenem, ellenőriznem, stb. Kolléganők maradtunk, nem volt közöttünk alá-fölé rendeltségi viszony.
Később se kaptam beosztottat, mert jött a privatizáció, lecsökkent a vállalat mérete, megszűntek a telephelyek, sokakat elbocsátottak, stb.
Viszont engem is visszahívtak a korengedményes nyugdíjazásom követően, de akkor már csak részmunkaidőben dolgoztam a szakmámban. Nem osztályvezetői státuszban, de továbbra is az elnök-vezérigazgató közvetlen beosztottjaként. Neki tartoztam beszámolási kötelezettséggel.
Szerintem ez így volt korrekt.
2 hozzászólás
Bár sohasem töltöttem be vezetői állást, de ahol én dolgoztam (volt néhány hely), ott az ilyet előre megbeszélték, és maradt a beosztásában az illető, addig amíg valóban el nem ment. Nem is neveztek ki senkit amígő ott volt! Egyébként én sem maradtam volna ott egérnek, ahol korábban macska voltam!
Kedves István!
Hálás vagyok, hogy elolvastad kis eszmefuttatásom. Én se voltam igazi nagyfőnök, sőt épp akkor lettem vezető, amikor a privatizáció elkezdődött, a fennmaradás is nehéz volt, nemhogy fizetésemelésről, jutalomról, netán nyereségrészesedésről lett volna szó, ami viszont a fiatal koromban rendszeres volt, mármint nem nekem kezdőnek, hanem az idősebb korosztálynak.
Így aztán viszonylag alacsony nyugdíjjal vonultam vissza, ami soha nem éri utol magát, hiszen a százalékos emelés ezt nem teszi lehetővé.
Ennek ellenére nem panaszkodom, mert az egészség is kincs és mindig tudtam valami munkát vállalni, amivel ki tudtam egészíteni a nyugdíjam.
Szeretettel: Rita 🙂