Kora hajnal volt, amikor ébresztőt zenélt a telefonja. Ekkor még néhány percre beburkolta magát a paplan melegségébe, mint egy dacos kisgyerek, ám meghallotta az eső lágy zenéjét. Ugrás, ki az ágyból…! fedetlen combján libabőr szaladgált, de még ezt is finomnak érezte. Kávészürcsölés, fotelba gombócolt lábakkal… ábrándozás, hunyorgó szemek, halk zene, gyors készülődés. Néhány szó a tükörrel… Ügyes vagy, friss, üde és kívánatos…! mondta a képnek, mint minden reggel, hogy dícsérettel kezdje a napot. Futólépésekkel le a harmadikról, és máris a sétányon ballagott.
Lassan lépdelt, hogy élvezni tudja az üde illatot, és az eső árasztotta nyugalmat. Az égbolt nem volt haragos, csak halvány diplomatakék, mely néhány helyen átcsapott ametisztlilába. Igaz, homályossá tette a sűrű esőfüggöny, mely kristálytiszta
fátyolvízesésként bukott alá. Élvezte, ahogyan koppantak a cseppek az esernyőjén… mert zenéjük volt. Pedig egyszerűen csak esett. Lágyan és finoman szaladtak szét a vízkörök a járda tócsáiban, éppen úgy… mint a vizipókos mesében. A levegő frissfűillatú volt, a fákon levél sem rezdült… Esett, és tisztította a város porát… átmosva a madárfészkeket. Szépen, csendesen egymásra hulltak a vízcseppek. A fűszálakon és a virágokon úgy egyensúlyoztak, mint a pillanatfelvételeken. A fákról áttetszőn és csillogósan, hatalmas könnycseppként lógtak a semmibe, aztán néha potty… aláhulltak.
Egész nap folyamatosan szívta magába az eső teremtette friss levegőt, hála a nyitott irodaablaknak. Érezte, hogy teste egyre könnyebb lesz, és tüdejét átjárja a hűs tisztaság. Szerette… hazafelé jövet pedig egyenesen imádta…! mert eszébe jutott Gene Kelly, s már hallotta is a fülében a dalt… andalogva, visszafogott léptekkel jött a járdán… hogy minél később érjen haza. Vállán forgatta pepita esernyőjét, és halkan dudorászott. Óvatosan körülnézett, aztán tapicskolva lépett… majd egy hirtelen mozdulattal félrerántotta esernyőjét, s fedetlen arcát az ég felé fordította. Egy férfi éppen kilépett az egyik lépcsőházból, és meglepett mosollyal nézett rá. Ekkor aprót rántott táncos vállán, aztán huncutul és finoman megperdült. Arcán cinkos mosoly, fülében isteni dallam… titkos, ütemesen ringó lépések… néha egy szélesebb táncmozdulat az esernyővel… s közben lágy esőcseppek hulltak vidám mosolyára…
Látod? Így is lehet.
37 hozzászólás
Kedves Pipacs!
Igen, látod, így is lehet! De ki az, aki ezt ma még csinálja? Hol vannak ma már azok a játékos „kislányok”? Ma amikor már minden mozdulat, minden tett, minden szó előre be van gyakorolva. Ma amikor egy-két hétre panaszkodnak egymásnak, hogy a kapcsolat elég jó megindult, de ő maga sem tudja miért, egyszerre vége lett. Miért? Pontosan azért mert sokan kiszámításból akarnak kapcsolatot, „segíteni” akarnak a természetnek. A természet, vagyis a véletlen, nem engedi meg magának, hogy valaki beleavatkozzon, egy kis mosoly, egy véletlen mozdulat színházi kivitelezésében, vagyis egy szerep lejátszásával akarnak kapcsolatot, és amikor kiesnek ebből a szerepből, a kapcsolatnak is vége.
…pedig úgy is lehetne, amilyen szépen te leírtad…sajnos, csak lehetne…
de hála Istennek, még néha van is….
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Van még ilyen "őrült" nőszemély. Nekem elhiheted, ugyanis megtörtént az eset. Van az úgy, hogy valakit kísér az eső élete során, és elhatározza, hogy nem bosszankodik, hanem egyszerűen beleszeret az esőbe. :)) Mióta így történt, csodálalatos esős napokat élt meg. Ráadásul jó néha nem figyelni a külvilágra, ki hogyan is ítéli meg azt amit teszünk. Őszintén, szívből örülni valaminek, nem is olyan nehéz. Én most ezt tettem.
Ölelle: pipacs 🙂
Jajjj Ica! Imádtam olvasni!:-)) Gratulálok!
Szeretettel:Marietta
Jajjj Ica! Imádtam olvasni!:-)) Gratulálok!
Szeretettel:Marietta
Szia Marietta!
Ha így sikerült, annak szívből örülök. Néhány percnyi eső, ami jókedvre derít. :)))
Ölellek: Ica 🙂
Kedves Pipacs!
Szép történet.Örülök, hogy olvashattam.
Mária
Én köszönöm hogy ovlastad kedves Mária! :))
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Nőben még nem láttam, de férfiben, velem van az egész életemen át. Sürün ha valaminek megörülök hirtelen, elkezdek Jódlizni, mint a svájciak, vagy ugrok egyet, és a levegőben összeütöm a két lábomat, ha hiszed ha nem, már Kelly táncát is eltáncoltam az esőben. A feleségem, már nem egyszer kérdezte: Azt hiszed illik ez még neked? Nem, – feleltem, de az ami hozzám illene, azt nincs kedvem csinálnom.
Ezért is van talán az a közmondás:
'"Az évek nem védenek meg a butaságoktól"
…hogy ez igaz, én vagyok rá az élő példa…
üdv Tóni
Tóni kedves! :))
S milyen jó néha "butának" lenni, belefeledkezni valami őrültségnek tűnű gyermeteg bolondságba, s hagyni, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok. Miért is kellene egyfolytában "viselkednünk", hiszen az élet épp ettől szép, hogy sosem növünk fel. Nem kell a púder, és a feszült fegyelem, a sütemény is habosan az igazi. 🙂
Tuuuudtaaam, hogy nem vagyok egyedül! 🙂
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Tudod, sokkal könnyeb egy embernek butának tenni magát, mint forditva. Nagyon sokan mégis megpróbálják, és annak ellenére, hogy majdnam mindenki észreveszi, de ők sajátmaguk nem.
Már Voltaire is leírta?
"A legtöbb ember nem elég okos, vagy nem elég buta ahhoz, hogy boldog legyen."
Biztossan nem vagy egyedül, és még több is van rajtunk kivül, csak mindazok a felülirottaknak vagy az egyik, vagy a másik csoportjához tartoznak.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
A "butaság" sokféle lehet, igazad van. Én inkább azt szoktam mondani, vagyok annyira "lökött" amennyire kell az élethez. Másképpen nem menne… tehát maradok is. :))) Ráadásul még le is írom.:))) Igaz, itt titokban marad. 🙂
Ölellek: pipacs 🙂
Én mindig is azt gondoltam pipacs hogy aki "túl" komolyan veszi saját magát, azt folyton-folyvást csalódások érik és, mint egy kis erőmű, generálja magának a boldogtalanságot.
Szia Szusi!
Azt hiszem mindig kellőképpen "lökött" voltam. Igazad van, másképpen az ember csak beszürkül, s talán nem veszi észre azt sem, amitől boldog lehet.
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Pipacs jó volt ezt olvasni, mert én szeretem a nyári esőt, az őszit nem annyira. Nem is félek tőle igazán. Megfigyeltem, hogy kisgyerekek is imádják, és boldog arccal állnak ki a nyári zápor alá. Üdv. Jega Ibolya
Ibolya kedves!
Ha jó volt olvasni, akkor bizony az eső is tud jó lenni.:))) Éppúgy, ahogyan a gyerekek szeretik, csak ma divat talán nyafogni a városiaknak, hogy már megint esik… Pedig kell a földnek, a növényeknek, és sok gondolatot kimos belőlünk is. Megtisztít… :))
Ölellek: pipacs 🙂
A "diplomatakék" és a vizipókos utalás nagyon tetszett! Amúgy meg az egész nagyon hangulatos, velem is előfordul ilyesmi. 🙂
Üdv,
majdnemnévrokon
Kedves majdnemnévrokon… :)))) Poppy!
Örülök, hogy találtál benne kedvelt kifejezéseket, s annak is, hogy csatlakoztál a velem is előfordul… táborba. :))))
Ölellek: pipacs 🙂
Köszönöm, hogy olvashattam, köszönöm a mosolyt, amit írásod előcsalt :)))
Nagyon érzékletesen írtad le – és igen: így is lehet(ne)…
A képeid is nagyon tetszettek! Csodás a természet-leírásod!
Szeretettel: Éva
Kedves Éva!
Annak örülök leginkább, hogy mosolyt adhattam. 🙂 Köszönöm, hogy megtiszteltél!
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Olyan igazi, vidám "nyári esős" hangulattal töltött el írásod. Magával ragadott, szép természeti képeid pedig szinte idevarázsolták elém a történetet, a tájat.
Gratulálok!
Szeretettel: Zsóka
Zsóka kedves!
Bizony nyári eső, és valóban vidám voltam. 🙂 Örülök Neked, és köszönöm!
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Vidámságot és az élet szeretetét olvasom ki soraidból.
Nagyon tetszett!
Szeretettel gratulálok, Judit
Jól olvastad kedves Judit!
Mindennek ellenére azért sikerül, vidáman szeretnem az életet. :)))
Ölellek és köszönlek!
pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Na most felüdültem, rám fért! Köszönöm az élményt!
szeretettel-panka
Örülök kedves Panka, hogy így történt. 🙂 Már ezért is megérte leírnom.
Ölellek: pipacs 🙂
Szia!
Igen, az esőnek örülni is lehet. Vidám lélekre vall, aki a dolgokban képes a szépet is felfedezni.
Szeretettel: Eszti
Keves Esztike!
Igaz lehet a mondás, ami ezt üzemi: örüljünk mindig éppen annak, ami van, mert életünk apró pillanatok összessége. Én most ezeket is belekattintottam az albumomba. 🙂
Köszönöm, hogy Te is így látod!
Ölellek: pipacs 🙂
Köszöntelek, kedves pipacs!
De a kedvem s hangulatom szerint írtad le azt, ami "néhányunknak" olyan természetes, t.i. részesévé kell válni újra a természetnek. Az emberek boldogtalansága nem kívül található, hanem belülről ontja magából a negatív energiát.
Örülök, hogy a "gyógyterápia" ilyen szép pillanatfelvételeket produkált először a magad s a mi örömünkre is. Elismeréssel, csak gratulálni tudok s persze mondanom sem kell: csak így tovább!!!!!!
Szeretettel, Inda.
Kedves Inda!
Köszönöm, ezt is! :))) Hogy kedvedre való volt, annak pedig szívből örülök.
Ölellek: pipacs 🙂
"Dansing in the rain"… Van hangulata.Én eső után szeretek hársfaillatú allén cammogni.Grt.Z
Jó is az kedves Z! :)))
Harapni a frisslevegőt, és magunkba szívni az illatot. Azt hiszem mindig van hangulata az esőnek is, és az azt követő órának is. Olyankor tiszta az egész világ, frissenmosdott. :))))
Köszönlek!
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Nagyon bájos történet! Vidám nyári záporoknál már nekem is sokszor eszembe jutott az "Ének az esőben" c. film, azonban a vad felhőszakadások és orkánok már nem derítenek jókedvre. Tavaly nyáron lementem az öt percre levő boltba, és hazafelé már nem tudtam feljönni a domboldalon az utcánkba, mert térdig ért a víz. Cipőt le, nadrágot felhajtani és izgulni, hogy a rohanó víz alatt ne lépjek valami gödörbe, vagy kőre. Utána még órákig zuhogott, így jól tettem, hogy feljöttem, de énekelni aztán nem volt kedvem. Persze egy csendes, langyos eső, ami lágyan koppan…
Judit
Kedves Judit!
Van így is, meg úgy is. Én alapvetően még a viharokat is szeretem. Lehet, hogy születési hiba, ki tudja. Vagy csak keresem mindenben a szépet. 🙂
Köszönöm, hogy olvastál. Örülök Neked és köszönlek.
Szeretettel: pipacs 🙂
Gyönyörű!!! Elmerengtem képeiden és lelkemben énekeltem egy kicsit (az esőben)!:)))
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Kedves Zsolt!
Annak örülök legjobban hogy énekeltél, még akkor is ha csak lélekben, mert az is tud örömöt okozni.
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves pirospipacs!
Nagyon aranyos, és jó beleképzelni magunkat!
Köszönöm az élményt!
Szeretettel:
Nairi
Kedves Nairi!
Mindent felfoghatunk, a jó oldaláról. Pl: lehet élvezni az esőt is. :))
Örülök, hogy beleképzelted Magad, remélem, ha legközelebb esik… másképpen látod majd.
Köszönettel ölellek: pipacs 🙂