„ az a képesség, mellyel az ember az igazságot a tárgynak megfelelő képzet által az öntudatában felfogja”. Véletlenül olvastam el ezt a lexikoni magyarázatot, utána még kétszer, de csak nem akart bevésődni egyetlen tekervénybe se, ez nálam azt jelenti, hogy itt valami nincs rendjén, ezért úgy döntöttem utánanézek, hol a hiba, a fogalmazásban vagy fejemben, de megtörténhet az is, hogy mindkettőben.
Elsősorban szerintem a felismerés nem ugyanaz a belátással, bármilyen szögből nézzük, mert nem mindegy felismerni vagy belátni valamit. A felismerés az egyes emberi agyak különleges képessége, mely arra szolgál, hogy észrevegyen olyan dolgokat, amelyeket más agy nem vesz észre, a belátáshoz nincs szükség különleges adottságokra, egy kis rábeszélés, esetleg kínzókamra és azt is belátja bármilyen agy, amit sosem látott. Felismerhetni lehet egy adott idő előtt, közben és után valamit, míg belátni csakis az adott idő után lehet, mert amit előre vagy közben látunk be, általában nem saját jó-szántunkból történik.
A felismerés nem születéstől fogva van jelen az ember agyában, csak egy bizonyos idő után fejlődik ki e képesség, egyeseknél hamarabb, másoknál később és van akinél soha. A belátás viszont már gyerekkorától benne van az ember tudatában és fel is használja önvédelmi fegyverként, hisz hamar rájön, ha belátja, hogy rossz fát tett a tűzre, akkor megszabadulhat egy büntetéstől. Sokan ezt késő öreg korukig alkalmazzák, több vagy kevesebb sikerrel. A felismerést ki lehet finomítani annyira, hogy mindig idő előtt vegyük észre az igazságot, de legalább időkben, mert utólag sokszor már késő és csak a belátás marad, hogy újra bepaliztak.
Sokszor csak az árnyalatok játéka, vagy a hangulatok árnyalata befolyásolja a felismerést, erre egy példát is adnék, hogy érthetőbb legyen. Fiatal korában az ember sokszor sétálgat alkonyat után kedvesével a parkban, keresgélve egy kis csöndes zugot, gondolom mindenki tudja miért. Egy ilyen séta alkalmával a félhomályból három alak bukkan elő és a következő felszólításban részesíti a fészekaljat keresőket: „ No apuskám, a papa megy, a mama marad!” A helyzet veszélyességét a papa azonnal felismeri és a hang árnyalata és saját hangulata függvényében válassza ki a helyes megoldást. Abban az esetben, ha a papának morcos a hangulata és alkoholos árnyalatú hanggal van dolga, akkor hangtalanul válaszol két szívgödörre mért ütéssel és egy gyomorszájon rúgással, ezután csendben tovább sétálnak. Második esetben a papa egy árnyalattal jobb hangulatban van és felismeri a hang árnyalatában a játékosságot, így játékosan felel: „ Nem, a mama megy, a papa marad!”, játékos kedvében lévén, csak sípcsontokon zongorázik, minek eredményeként nyugodtan elbeszélgethetnek. Hárman térden belátják hibájukat és esküdöznek, hogy a jövőben jobban odafigyelnek és igyekeznek idejében felismerni az ilyesfajta felszólítás veszélyét. Aki tapasztalta az tudja, aki nem az elhiheti, hogy az árnyalatok és hangulatok óriási mértékben segítenek a felismerés időzítésében. Ahogy az embernek kezd benőni a feje lágya, az idő előtti felismerés lép előtérbe és már nem indul szürkület után sétálni az anyuval, mert előre felismeri az ebben rejlő veszélyeket, így inkább az anyóst sétáltatná, akit nyugodtan, minden ellenkezés nélkül otthagyna, de itt is előre felismeri azt a tényt, hogy senki nem fogja erre felszólítani.
Általában ahogy telnek az évek, az ember agyában annyira kifinomulhat a felismerési képesség, hogy kevés alkalommal kell eljutnia a belátásig. A fényes reklám mögötti homály, a csillogó csillagok szürkesége, a kifestett arc mögötti ránc, a parfüm mögé rejtett izzadságszag, stb. felismerése sok évi gyakorlatot és odafigyelést igényel. Ahhoz, hogy az ember ne jusson el az idő utáni felismerésig, ami általában túl késő, minden pillanatban résen kell legyen, napjaink információ-dús világában.
Adnék néhány tanácsot, azoknak akik nem igazán szeretik belátni hibáikat és szeretnék felismerni az igazi szabadságot.
Íme a felismerés élesítésére szolgáló néhány jóindulatú, teljesen ingyenes és nem kötelezően betartandó tanács :-igyekezzünk minél kevesebb szerződést aláírni(házassági, munka, kölcsön, stb.), ha nyugodtan akarunk élni és azoknak melyeket aláírunk, főként az eldugott kisbetűs függelékét olvassuk el.
-Sose vásároljuk meg azt amire nincs szükségünk és azt amire szükségünk van csakis akkor, ha van rá pénzünk.
-Ne vásároljunk sokat reklámozott cikkeket, mert nem a minőséget hanem az óriási összegekbe kerülő reklámot fizessük meg.
-Ne higgye senki, hogy boldogabb az akinek kastélyában van hol, van kivel, de nincs mivel, mint az akinek nincs hol, de van kivel és mivel.
-idővel nagyot csalódik az, aki azt hiszi, hogy az idegen országban végzett munka jobban nemesit, mint a szülőföldi.
Aki megpróbálja felismerni az adott tanácsok lényegét, annak garantálom, hogy idővel belátja, állításaim helyességét és talán azt is, hogy nem hiába akadtam bele a lexikonban olvasható magyarázatba, megpróbálva azt, egy nem tudományos magyarázattal helyettesíteni.
8 hozzászólás
Kedves István! Sztem fordítva van. Már a csecsemő is felismer dolgokat, legelőször pl. az anyja emlőjét, arcát, aztán a bölcsőjébe tett játékokat. Azt belátni azonban, hogy mennyire rossz apukának, ha a popsikenőcsöt a falra keni, csak később tanulja meg…Üdv: én
Szia István!
A felismerés, és a belátás egy nagyon összetett dolog. Azt gondolom, valójában felismerünk dolgokat, helyzeteket, és a következő lépés az, amikor kezeljük , majd belátásunk szerint cselekszünk. A cikkjeid érdekesek számomra, feszegetsz dolgokat, a saját szemszögedből, ami teljesen jól van. Azután jövünk mi olvasók, és írjuk hozzá a magunkét:-)
Szeretettel:Selanne
Kedves Bödön! Bizonyára igazad van abban az esetben, ha ösztönös felismerésről beszélünk. Itt a tudatos felismerésről és belátásról van szó. A belátás pedig utólagos, ezt állítom én is. Üdv István
Kedves Selanne! Általában azért vágok be egy témába és írom le a véleményemet, mert kíváncsi vagyok mások véleményére, hogy kiderüljön helyes vagy nem a hozzáállásom. Sajnos kevesebben veszik a lapot írásban, mint élőben, gondolom azért, mert a szó elszáll és nem maradandó bizonyíték. Szeretettel: István
Kedves István!
A felismerés szót is két féle értelemben használjuk: 1. Az adott dolog létezésének érzékelése, beazonosítása a tulajdonságai alapján. 2. Egy újonan felfogott tény, vagy összefüggés megértése.
A belátás szót is kétféle értelmben használjuk: 1. ítélőképesség 2. éles elme/vagy józan ész.
Mindkettőnek a 2. értelmezése nagyon rokonértelmű egymással, még az 1. értelmezése nem fedi egymást. /Az a szépséges, kifjező, bonyoltult magyar nyelv…/ 🙂
Judit
Judit
Kedves István!
Az utolsó bekezdésed realista és ésszerű.Jó. Olvastam Judit hozzászólását. Tényleg úgy van ahogy írja. Jó cikket írtál.
Barátsággal: Ági
Valójában igazad van kedves Judit és épp ezért írtam, amit írtam, no meg szeretek is eljátszadozni a magyar nyelv adta lehetőségekkel, ami hol sikerül, hol nem, de hát ilyen az élet! Köszönöm szeretettel: István
Köszönöm a látogatásod Ági kedves. Szeretettel: István