Felolvasóest
Felgyorsult, rohanó világunk nem kedvez az emberi kapcsolatoknak. A technika fejlődésének köszönhetően a személyes kontaktust ki is iktathatjuk érintkezéseinkből. Nagy áldás az internet – kitágult a világ, percek alatt kapcsolatba léthetünk ismerősökkel és ismeretlenekkel, legyenek akár a szomszéd szobában, akár egy távoli országban vagy másik kontinensen. Nagy áldás a mobiltelefon is – beszéd nélkül is kommunikálhatunk, kurta szavak, rövidítések segítségével. Mindez roppant praktikus, gyors és célirányos, csupán a lényeg vész el: a másik ember lényének személyes varázsa – a mimika, a gesztusok, a hang, a tekintet, azaz a kommunikáció további szerves alkotóelemei.
Beköltöztünk tehát a virtuális világba, megszoktuk, bevackolódtunk, azaz – SMS-nyelven szólva – műxik a dolog. Ám, Elliot Aronson szellemes meghatározását kölcsönvéve, a social animal, a társas lény olykor ténylegesen is társas lényként szeretne élni és viselkedni, és visszaruccanna az évezredeken át oly jól bevált valóságos világba. Például úgy, hogy felolvasóestet rendez. Meghirdeti, megszervezi, helyiséget bérel, műsort állít össze – szívvel-lélekkel munkálkodik, hogy örömet szerezzen az idáig jobbára csak virtuális hasonszőrű, hasongondolkodású, hasonérdeklődésű társainak, hogy ez alkalommal végre hús-vér valójukban is demonstrálják közösség voltukat. És ez a lényeg: a közösség. Merthogy tagjait oly sok fontos dolog köti össze, és manapság ez a közösség nevű képződmény sajnos egyre inkább ritkaságszámba megy. A kultúrmisszióról már nem is beszélve, ami szintén nem túl trendi mostanában, anyagi javakat hajhászó fogyasztói társadalmunkban.
Na, és mi történik? E virtuális közösség tagjai nem viselkednek valódi közösség tagjaiként. Alig-alig jönnek el. Miért? Érdektelenségből? Restségből? Nemtörődömségből?*
Magam egy alkotót kísértem el az estre, kinek művei szintén elhangzottak a műsorban. Jól éreztem magam. Látszott, milyen gonddal készültek a szervezők és szereplők. Külön bájt kölcsönzött az eseménynek a kedves elfogódottság, amellyel a fellépők viselkedtek. És újfent megerősödött abbéli meggyőződésem, hogy a személyes találkozást nem helyettesítheti igazán sem internet, sem mobiltelefon, sem más. Mert azért ebben a social animal dologban mégiscsak van valami.
Köszönöm a kellemes estét.
* Természetesen nem azokra gondolok itt, akik tényleg nagy távolságra laknak Székesfehérvártól, vagy kisgyerekeik vannak, netán betegek stb.
14 hozzászólás
Szia!
Nekem eléggé elfogadható indokom van a távolmaradásra.
:-)))
Nem voltam magamnál, vagyis nálam. Ez egyébként is ritka pillanat. Majd legközelebb.
Rövid, tömör jegyzet. Nekem tetszik. Főleg a "social animal". De lehet, hogy nem vagyok hozzá még eléggé állat.
:-)))
Üdv.
Ez az a ritka pillanat, amikor tévedsz. Nem voltál eléggé social. :-))))
Tamás
ÁÁÁÁ! Ez lenne a "komoly" változat? Jó lett!
És ki az a Kátya Groznaja? Én Nem Tom :-)))
Colhicum
A komoly változat a modarálás alatt van,de lehet hogy ott is marad.Ja, és hogy te lennél a Nem Tom,hát nem tom.
Szóval amikor az állatok királya összehívja a kiserdőbe az állatokat, és azt mondja: a szépek álljanak balra, az okosak pedig jobbra. Csak a varangyos béka marad mozdulatlan középen és kérdi. Felséges uram, most szakadjak szét?
Hát valami ilyesmit érzek.
Tamás
Nagyon jó a cikked. Én ugyan 200 km.-re lakom Sz.fehérvártól, de most, már tudva, hogy milyen kevesen voltak, voltatok, sajnálom, hogy nem mentem, nem mentünk el. Szégyellem a dolgot, mert egy kis szervezéssel (Földrajzilag közellévőket, Rozált, esetleg DPankát „begyűjtve”.) növelhettük volna a létszámot. Elmulasztottuk, amiért legalább egy elnézéskérés kijár Artúr Úréknak. Nem ezt érdemeltétek tőlünk… Legközelebb máshogyan lesz…
Köszönet a munkátokért, a megjelenésetekért, amit a „csapat” érdekében tettetek. a.
Köszönöm, antonius.
Majd legközelebb, hacsak Artúrék nem veszítették el a kedvüket.
Üdv,
KG
Ami nincs, az nem veszhet el. 🙂 A pénzért csináltam mindent. Szó sem volt itt missziós munkáról, meg arról, hogy a közösségért. Nem Tom éleslátása rávilágított, hogy ugyan eléggé animal vagyok, de semmiképpen sem social.
:-)))
Viccet félre téve. Nem vagyunk feladós típusok. Ez már a második próbálkozás volt, de ne reménykedjetek, már készül a harmadik! És akkor ott vannak még a Pestiek, akik egy évben minimum hármat szoktak szervezni.
🙂
Én láttam a felolvasókon, mennyire készültek. Jól érezték magukat. És ne feledjük. Voltak nézők is, akik most találkoztak velünk először. Szintén jó volt a hangulatuk. Tegye fel a kezét az, aki abba hagyja az írást, ha kiderülne, hogy "CSAK" tíz lelkes olvasója van!
Ne csápoljatok:-)))
Szóval, nem vagy árnyalak:) Bocs, de nem találtalak, ezért az alábbi komment.
Tetszik a cikked, ezt még egyszer megjegyzem…
Üdv: C.
Nem, nem vagyok árnyalak, 🙂 csupán adatmódosítás miatt jelent meg most a lapom, az újabb moderálás után.
Amúgy köszönöm.
Üdv,
KG
Sajnálom, hogy még sem tudtam menni. Egy kicsit szégyellem is. (mert megígértem) Nem mentegetőzöm semmivel. Most így alakult. Nekem sokat jelent ez a közösség. Ha tehetem a következőn ott leszek. Igazad van abban is, hogy a személyes találkozás a közös program sokkal több emberi értéket hordoz egy közösség életében, mint a virtuális kontaktus. Ha sikerül, jövőre Győrbe én is szervezek irodalmi estet, ha minden az elképzeléseim alapján müködik akkor egy tavaszi időpontra, persze csak akkor ha van rá igény, és találok megfelelő helyet. de ez még a jövő zenéje. Még annyit, hogy sajnos manapság mások az igények a művészetek most háttébe szorultak, az emberek csak a sztárokra kiváncsiak azokra akik a csapból is folynak… (de minek) talán ezért lehetett kevés az érdeklődő, már sajnálom, hogy nem mentem.
barátsággal Panka!
Panka, te már kettő felolvasó esten is jelen voltál. 🙂
Szerintem, senki nem tud elmenni az összesre, ami volt, van, lesz.
🙂
Szia!
Igen, én is szeretem, ha nem csak virtuálisan, hanem a valóságban is tudunk találkozni. Jó pár felolvasáson és sima talin (Bp többször, Győr, Komárom, Sz.fehérvár, B.füred, Debrecen) ott voltam, hol szervezőként, hol felolvasóként, hol egyszerű résztvevőként, és én is mindig jól éreztem magam. Van egy "kemény mag", akik igyekeznek mindenhol jelen lenni, a többek meg… nem is tudom. Persze, távolság, gyerekek, munka, pénz, stb., de azért jó lenne, ha többen aktivizálnák magukat. Régebben volt egy-két megjegyzés, hogy "mért csak Pest?", de hát nem csak Pest! És különben is: mindenkit mindig bíztatunk, hogy csináljon a lakhelyén összejövetelt, de kevesen vállalkoznak rá. Lsd. az "örök" pécsi példát. 🙂 No, sebaj, én, ha alkalmam (időm, pénzem, lehetőségem) van, mindig szívesen megyek, és ha tudok, szervezésben, válogatásban, szállásadásban (referenciám Hanga :)) stb. is segítek.
Reméljük a következő legalább ilyen hangulatú lesz, sokkal több résztvevővel.
Üdv,
Poppy
Szia!
Szerintem is nagyon fontos a személyes találkozás, és nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott. Nagyon bízom benne, hogy a legközelebbire el tudok menni.
Szeretettel: Rozália
Maximálisan egyetértek.
Igaz, ezen az esten nem volt lehetőségem részt venni, ami
nem azt jelenti, hogy ne gondoltam volna rátok. Ráadásul egyik
versem is bekerült a felolvasandók közé, úgy hogy /többek között ezért is / szurkoltam
az est sikeréért.
A pesti esteken voltam több esetben, és igazat kell adjak Neked:
a személyes találkozást semmi sem helyettesíti.
Tetszik nagyon a cikked, örülök, hogy olvastalak.