Háromszék gazdasági és társadalmi helyzete régen és ma

3.rész
Eddig Csík-és Háromszék nagyobb városainak gazdasági és szociális helyzetével foglalkoztam, de érdemes ezt a kérdést megvizsgálni a vármegye székhelyektől távolabb eső részeken is. Az ipar fejlesztésére, a gazdasági és szociális felvirágozásra itt is történtek szerényebb próbálkozások, de sajnos ezek is az előbbi cikkekben említett sorsra jutottak. Nem tudtak megerősödni és a Székelyföld meghatározó gazdasági fejlődésének motorjává válni. Erdővidék, amely még gyengébb infrastrukturával rendelkezett, mint Sepsi és Csíkszereda, még távólabb esett a piacoktól, kiépítetlen utjaival, a vasút teljes hiányával még nehezebb helyzetben próbálkozott valamilyen iparágat meghonosítani a helyi nyersanyagokra építkezve. Erdővidék elsősorban gazdag volt vasércben és szénben. Ezt a potenciálját már 1848-ban hasznosította, amikor a fülei és a bodvaji vashámorokban, Gábor Áron tervei alapján és vezetésével 70 ágyút öntöttek a magyar szabadságharc támogatására. Később a helyi vasércre és szénre támaszkodva logikusan adódott egy vasgyár építése Baróton, de a tőke hiányában az osztrák konkurenciális viszonyok között, a szállítási nehézségekkel küzdő Erdővidék vasgyárának megvalósítása elmaradt. Egyedüli, ami megvalósult a köpeci szénkitermelés, amely a 1960-as évekre kimerült és szénkitermelést áthelyezték Erdővidék más területeire, amely ha leépülőben is van, de még részben működik. Erdővidék említésreméltó ásványvíz tartalékokkal is rendelkezett, híres volt a bibarcfalvi "Barros forrás", ahol már a XX.ik századforduló óta palackozás is történt kezdetleges technikával és mennyiségileg a lehetősgeket közel sem kihasználva. Több helységben, több forrás víze szabadon folydogált el plackozás hiányában. Erdővidék legelőkben gazdag terület, főleg a havasi legelők voltak igen nagy kiterjedésűek, ahol intenzív szarvasmarha és juhtenyésztés folyt. A tej feldolgozása szintén nagyipari módszereket kivánt volna, ami nem létezett, Nagybaconban létezett egy nagyobb tejfeldolgozó mühely, ahol évente 80-100 ezer korona érétkű székely juhtúró készült. Összegezve Székelyföld ipari fejlődését hosszú századokra megpecsételte a tőke hiánya, a vasút hiánya, kormányzati érdektelenség, a felvevőpiacok hiánya és az idegen konkurencia. A gazdasági bajokon a székley körvasút megépítése könnyített kismérétkben, sajnos Erdővidéket sohasem kötötték rá az alig 10-20 km távolságra felépített vasúthálózatra. Érdekes, hogy Székelyföldre ennek ellenére az osztrák áruk eljutották, megneheztíve a helyi ipar kiépítését, de a budapesti kormánynak túl messzi volt Székelyföld, hogy figyelmet szenteljen rá. A nyersanyagait fokozott ütemben kitermelték és elszállíttották, ezáltal olcsó nyersanyag exportőré fokozták le a jobbsorsra érdemes Székelyföldet. A trianoni szétdarabolás után Székelyföld Romániához került. A román kormányoknak szintén nem állt érdekében a Székelyföld gazdasági fellendítése, megszállóként viselkedve minden fejődést csirájában elfolytottak. A "fejlődés" valamelyest az 1970-es években indult meg, amikor politikai, soviniszta érdekek, a románság betelepítésének a megkönnyítésére szocálista típusú ipari monstrumokkal építették be a Székelyföldet, amelyek elsősorban nem a székely őslakósság érdekeit szolgálta. hanem a románság erdélyi betelepítését, amely a hazug kontinuitását volt hivatva bizonyítani, igaz 2500 évvel visszadatálva. Amely azt bizonygatta, hogy az "ősi" román földön, már ezelőtt 2500 évvel annyi román létezett Erdély területén mint a utolsó 85 éves nagy betelepítései után. Így nézett ki röviden leírva a gazdag Székelyföld gazdasági és szociális helyzete a XIX és XX.ik század első felében. A második világháború után a gazdasági helyzet, az iparosítás változott, de a székelység szegénysége nem. A székelyek aranyra feksznek, de szegénységre kelnek.