Kiáltás a mandulafákért

Megérett a világ a pusztulásra – apám szavai ezek. Az egyszerű, tiszta tekintetű ember nem személyes sorsa végett, nem a több föld és nagyobb bőség utáni vágyakozásának keserű sikertelensége miatt szólt így. Búslakodásának okát a nyolcvanas évek elejének emberi magatartása, a pénz mindenhatóságának érzékelhető elhatalmasodása váltotta ki. Túlzónak éreztem akkor és ma is, amit mondott, de mégis egyre többször jutnak eszembe reményvesztett szavai.

Vajon mit szólna most az öreg, ha látná, hogy az őt felnevelő tájék mára mivé lett? Rá sem ismerne a valaha szőlőt, gyümölcsösöket érlelő vidékre. A hegyoldal nem szőlővesszőt ringat már, hanem sűrűn tele van éktelenkedő, többségében csúf, tájba nem illeszkedő, inkább a területet birtokló, egymást ízléstelenségben túllicitáló, tirka-tarka színű és formájú épületekkel (a ház kifejezés sok esetben dicséret lehetne). A finom ívű, mandulát nevelő lankákat hatalmas területen föld-dombokkal hordták tele. Óriásplakát hirdeti, hogy itt egy sportcentrum-féle fog létesülni, amely képes kielégíteni már a nyugati igényeket is. Ugyanis ezen a vidéken ezt a sportot nem igazán művelték, s tegyük hozzá a helyi emberek nem is igen fogják művelni. Tehát a tóparti település part menti része tele van más vidékről odahordott, mesterséges föld-dombokkal, elképesztően nagy területen. A község vezetői nyilván a jó haszon reményében döntöttek úgy, hogy eladják ezt a helyet, és bizonyára tudták azt is, hogy a vevő mit kíván létrehozni majd itt. Hogy ez mennyit hoz a falunak, előre nem sejthetjük, talán nem is az a fontos. És azt sem tudjuk, – pedig milyen fontos – mennyit veszített vele a vidék, talán majd egy új nemzedék lesz képes igazán felmérni a kárt. Hiszen növényi és állati élőhelyek szűntek és szűnnek meg folyamatosan a területen, nyilvánvalóan megváltoztak/és még változnak a környék időjárási viszonyai is, ugyanis másképpen süt ide ezután a nap, a szélviszonyok is átformálódtak a megváltozott terep miatt. Másképpen érkezik és távozik majd a vihar.
Újra kell tanulni azokat a jeleket, amelyeket a helyi ember évszázadok alatt megfigyelt, s amelyekből következtetett az időjárás változásaira: tudta, hogy mikor milyen felhőből, milyen időtartalmú és mennyiségű eső jön és milyen széllel. Megváltozott a hely hangulata, táji jellege, képe. Sérült a hely szelleme.
Nem is gondolnánk, mennyire összetett, sokféle rendszer összessége a természet, és egy-egy vidék flórájának, faunájának kialakulását milyen sok összetevő határozza meg.

Ezen a környéken is arról van szó, hogy a környezet a maga élő valóságában teljesen elidegenített attól a jövőképtől, amit ettől a beruházásról várnak és a nagy „zsákmány" reményében könnyedén feledkeznek meg arról, milyen pusztítás, és milyen szenvedés volt ennek az ára. Szomorú adalék még, hogy ismét csak szaporodik azoknak a területeknek a száma, amelyek bezárulnak az emberek elől. Ahol eddig szabadon járt-kelt akár a helyi lakos, vagy a turista, az most zárva lesz. A táj és ember közötti személyes, meghitt és bizalmi kapcsolatot mesterséges fal gátolja majd meg ezen a területen. Azt mondják: a hely nyomot hagy az emberi életen, és az embernek is nyomot kell hagynia a környezeten. Vajon az e területen hagyott „nyomról" az utókor majd miként emlékezik?
Ha jól belegondolunk több ezer éve folyamatosan formálódott, alakult, épült provincia képének és ezzel együtt milliónyi adottságának megváltoztatása ugyancsak milliónyi sebbel jár. És még mindig csodálkozunk, furcsálljuk, ha a természet ezekre a beavatkozásokra olyan időjárási történésekkel válaszol, amelyek sosem látott károkat okoznak az ember számára.

Az állatvédelem szerencsére, egyre nagyobb teret hódit az emberi gondolkodásban, a médiumok is gyakran helyezik a hírek élére az állatokkal való kegyetlen bánásmód elleni küzdelmet. A természetes emberi környezet, a tájék iránti aggodalom, a környezet felbecsülhetetlen mérvű megváltoztatásának kérdésköre, az erdők tolvajlása, vagy egy-egy környezet-meghatározó fasor kivágásának ügye, a tájba való beavatkozás elleni küzdelem még nem igazán háborítja fel a lelkeket. A tájrombolás elleni szavakat, a kiáltást még egyelőre elnyomja a pénzcsörgés, a kassza zaja…