Híradó, hírlapok, képújság és internetes hírportálok. Megszámlálhatatlan forrás az aktualitásokra, információkra szomjazó emberek számára. Jómagam eddig csak az első kettő fogyasztójaként tengettem mindennapjaimat. Most azonban szakítva eddigi szokásaimmal, a világhálót vettem „kezelésbe”. Nem is hiába. A következőre bukkantam:
"Mi, szalonnai romák, szeretnénk békében és nyugalomban együtt élni és dolgozni nem roma polgártársainkkal. Falunk egyike az ország leghátrányosabb helyzetű településeinek, ahol nehéz sorsú emberek élnek. Most azonban szeretnénk egy kis vidámságot vinni a település mindennapjaiba, és meghívtuk nem roma polgártársainkat augusztus 20. közös megünneplésére"
Eddig az idézet, melyet kiegészített még néhány olyan információ, hogy a meghívók lecsóval, vakaróval – egyfajta roma étel – focival, gyerekprogramokkal és legvégül utcabállal várják a meghívottakat.
Hogy miért érdekes a történet? Pusztán csak azért, mert az ez évi családi nyaralást épp egy, szintén e régióba tartozó, egykor szebb napokat látott üdülőhelyen töltöttük. S ha már ott voltunk, hát „elugrottunk” a térség egyik nevezetes kirándulóhelyére, melyre e falun keresztül vezetett az út. Átlépve a falu határát jelző táblát, bizony óhatatlanul is lejjebb vettem a gázt, pedig már így is beljebb voltam, mint a megengedett! S mindezt pusztán azért, mert az épp szép számmal utcán lévő emberek eszembe jutattak egy nem oly régi és e helytől nem oly távoli falut, ahol valami nagyon szörnyű történt. Szörnyű és kitörölhetetlen! Ám most valakik úgy gondolták, kicsit élhetőbbé teszik a jelent, s talán a jövőt is.
Kicsi, apró lépésekkel, mint amilyet most az egyik fél megtett. Vajon lesz második, harmadik lépés is?
4 hozzászólás
Szia Barátom!
Bizony jó, hogy van ilyen kezdeményezés. Köszi, hogy tájékoztattál róla. Az első lépések a legnehezebbek:-))) Cikked jól fogalmazott, remekül felépített írás lett.
Üdv.
Szia leslie!
A cím alapján egészen másra gondoltam 🙂 de nagyon jó témát választottál. És hát igen, azok a kis lépések, amik végül körbeérik a Világot. Tetszett a tömörség, és a lezáró kérdés, ami mindenkit gondolkodásra késztet. Remélem…
Hanga
Ahogy te is írtad, az automatizmusok sajnos működnek (önkéntelenül is lelassítottál). A jó szándék, a kezdeményezés nagyon kell, de sajnos nem olyan könnyű elfeledni a történteket. Azoknak a gyerekeknek főként, akiknek a szeme látára verték agyon az apjukat, és ők is épp, hogy megúszták a lincselést.
Borzasztó nehéz ilyen helyzetekben bármit is mondani. Egyrészt kiállni amellett, hogy nem szabad általánosítani, egy kalap alá venni mindenkit, másrészt megérteni a gyászoló család fájdalmát, akár engesztelhetetlenségét is, és együttérezni vele. A gyógyulásban valószínűleg nem segíti őket sem a vakaró, sem az utcabál.
Bocs: szeme láttára
A cikked valóban nagyon jó.