Hőség van, kánikula. Mivel nehezen viselem a hőséget, korán reggel indulok a városba, hogy ügyeimet elintézzem, úgy számítottam, kilencre hazaérek.
Kellemes volt a reggel, lenge szellő túrt a hajamba, ideális időnek bizonyult, így hát gyalog indultam el. Útközben raktam össze a sorrendet, hogy hol is kezdjem.
Természetesen a postán, a csekkek befizetésén ha túlleszek, folytatom a bankban, gondoltam, de persze, ha a sors nem szól bele az ember tervébe, akkor megteszi azt más.
A postán gyorsan végzek ugyan, mivel szinte alig lézengnek még emberek az utcán, de amikor a bank elé érek, ott bizony beleütközöm a nyitvatartási táblába: 8.30. Sebaj, gondolom, van még elintéznivalóm bőven, de hamar szembesülök azzal a ténnyel, hogy bizony fél kilenc előtt, semmit sem találok nyitva.
Azaz, valamit mégis. A lottózó már sarkig tárt kapukkal várja a Fortunával kacérkodókat. Mivel nem volt mit tennem, leültem hát, az Irgalmasok utcán egy padra, éppen a Lottóház előtt. Kellemes árnyék van végig az utcán, ugyanis nyaranta, vitorlákkal leárnyékolják ezt a keskeny belvárosi utcát. Mióta kiirtottak innen minden fát, elviselhetetlen lenne a hőség, mert szinte állandóan ide tűz a nap.
Szóval ott üldögélek s látom, ahány ember jön, akár jobbról, akár balról, mindenki betér ide.
Hmm, hogy lehetséges ez, netán valamit ingyen osztogatnak? – morfondírozok magamban. Aztán feltűnik egy ember, aki mégsem tér be oda. Gyakran látom őt, most is megpakolva érkezik. Vállán a gitár, kezében egy összecsukható szék és még valami csomag. Végig sétál az utcán, majd visszafordul, s éppen átellenben velem, talál magának megfelelő helyet.
Világtalan a fiatalember, és ahányszor a belvárosban járok, mindig találkozom vele. Hol itt, hol ott tűnik fel, pengeti a gitárt és énekel. Így keresi a kenyerét.
A lottózó ajtaját figyelem. Benn legalább hárman töltögetik ki a szelvényeket, egy kijön, de máris lép be a következő az ajtón. Figyelem az embereket, idősek, középkorúak, akadnak fiatalok is, de ők bizonyára később ébrednek… tehát minden korosztály megtalálható. Nem hagy a bennem motoszkáló kisördög, és megkérdezek egy nagymama-korú nőt, hogy mit is keres ő itt?
Azt mondja, harminc éve lottózik, megszokás. Kicsit megdöbbenek, aztán gyorsan megkérdezem, előfordult-e a harminc év alatt, hogy nyert? Némi aprópénzt nyert néha, de most már úgy érzi, hogy éppen ideje, hogy rá kerüljön a sor. Az unokájának szeretne lakást venni, ha nyer a lottón.
Aztán egy középkorú nőt szólítok meg. Ő siet, nehogy elkéssen a munkából, csak éppen megveszi az e-hetit. Akkor már szól a gitár lágy melankolikus dallama szemben, s remek ötletem támad. Azt javasolom friss ismerősömnek, megtenné-e, hogy annak a fiúnak adja, az e-heti árát, s mutatom a kétszázast, amit a kezemben szorongatok, hogy éppen oda indultam magam is.
– Majd, ha nyerek, akkor adok neki! – volt a válasz és bement a lottózóba.
Egészen elkeseredtem, majd átmentem a túloldalra, és bedobtam a dobozba a pénzem. A srác megköszönte és zenélt tovább.
Feltűnt egy jól öltözött középkorú férfi. Az utolsó pillanatban sikerül megállítanom, mielőtt befordulna, természetesen a lottózóba. Azt mondja, megszokás. Sokszor meg sem nézi, hogy nyert-e, elfeledkezik róla, de mindig megveszi az e-hetit. Neki is felajánlom az előző hölgynek tett javaslatomat. Nevet. – A fiú így tartja el magát, vak szegény és ma még csak én adtam neki – mondom félénken – ne haragudjon, hogy zavartam.
Bemegy a lottózóba. Ott ülök a padon, rálátok a lottózó ajtajára is, meg a fiúra is. Amikor jön kifelé a jól öltözött úriember, megakad rajtam a szeme.
– Tudja mit, meggondoltam magam! – mondja, majd felmutat egy kétezrest, s elindul a fiú felé.
Már csak a fiú hálálkodását hallom… nem látok a könnyeimtől.
Mégsem ültem itt hiába.
22 hozzászólás
Szia Ida! 🙂
A téma az utcán hever. 🙂
Kedvelem a gondolkodtató, tanulságos történeteidet, mert az ember ilyenkor szelíd irányítással önvizsgálatot tart.
Bármiről írsz, mindig megmutatkozik emberséged, le se tudnád tagadni, de szerintem nem is akarod. 🙂
Azért is szeretem a műveidet, mert nyugalmat árasztanak.
Ebből a történetből is ez sugárzott, pedig a meleg, a várakozás általában türelmetlenséget vált ki.
Annyi megjegyzést teszek, hogy néhány összetett szót egybe kellene forrasztani, mint pl. hazaérek, túlleszek.
Tetszett a jelen idejű történetvezetés, de néhol eltértél, azon esetleg lehetne alakítani egy kicsit.
Egyébként örülök, hogy ilyen tanulságos jegyzeteid vannak. Hátha tanul belőle más is. 🙂
Én sem ültem itt hiába. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Drága Ida!
Életszerű, mondhatni "életszagú" a jegyzeted. Sokan hajszolják a szerencsét, ki így, ki úgy. Kevesen veszik észre, vagy elkerülik a hasonló embereket.
Szeretettel ölellek: Ica
2
Drága Ica!
Mindannyian adunk ki hiábavalóságokra pénzt, pedig, ha csak azt a sok aprópénzt összegyűjtenénk, senkinek sem kellene éheznie. A szerencsejátékokon rengeteg pénz folyik keresztül, de csak néhányan élnek (nagyon) jól belőle. Megérné elgondolkodni rajta.
Köszönöm, hogy itt jártál és hozzászólásra méltattad.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Nagyon kíváncsi voltam, mit lehet még kihozni ebből a témából (csaknem lerágott csontot akartam mondani), de természetesen nem csalódtam. Egy egészen kerek, elgondolkodtató, ösztönző kis tevékeny művet alkottál meg, számomra teljesen váratlan végkifejlettel. Igazán jó írás, gratulálok!
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Magam is éreztem, hogy lerágott csont, még a cím is, viszont azt is éreztem, hogy más címet nem is adhatok, ez annyira ide illik most. Gondoltam arra is, hogy talán meg sem nyitja senki, de nem így történt, máris hárman rányitottatok. 🙂
Köszönöm elismerő soraidat, és azt, hogy megnyitottad. 🙂
Szeretettel,
Ida
Szia Kankalin!
Ó, igen, csak úgy hemzsegtek benne a hibák, jól összekutyultam, gondolom agyamra ment a hőség. Bár javítottam, de ha most még rosszabb lett, akkor már egészen biztosan a hőségnek tudható be. 🙂 Köszönöm, hogy szóltál, ám azt is látom, hogy a szándékot előnyben részesítetted. 🙂
Nekem is tanulságos volt, meg kell várni, amíg alászáll a hőmérő (no nem a poklokra) :).
Köszönöm elismerő soraidat is, és örülök, mert tényleg te sem ültél itt hiába. 🙂
Szeretettel,
Ida
Srága Idám !
Nem csalódtam most sem, remek írás ismét tollaDBÓL 🙂
Nagyon tetszett 🙂
Ölelés : Zsu
Drága Zsu!
Köszönöm szépen. Örültem neked. 🙂
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Az agyam egyik része sose értette, hogy az emberek miért adnak pénzt oda, ami nem az ő érdekükben lett kitalálva. Ez a kétezres legalább jó helyre került!
Örültem az írásodnak, mert ezt a "csontot" nem lehet elégszer megrágni. 🙂
Ölellek:
Ylen
Drága Ylen!
Az az érzésem, hogy rágódhatunk mi rajta kedvünkre, mégis a Lottóház az, ahová a legtöbben betérnek. Hogy miért? Azt hiszem sohasem fogom megérteni.
Szegény édesapám mondogatta volt: Kislányom, neked is annyi esélyed van nyerni, mint bárki másnak, aki lottózik, mert aki szerencsés, az talál egy lottó szelvényt…
Szegény jó apám, nem tudhatta, hogy nekem találni sincs esélyem, mert nem tudom hogy néz ki, még sosem láttam lottószelvényt. 😀 Hát így inkább maradok a "kispadon". 🙂
Köszönlek,
Ida
Drága Ida!
Számomra öröm, hogy sétáidról többször is írsz, mi történik Veled! Ebben a jegyzetben egy fiatalembernek szereztél nagy örömöt!:) Szerencsére akadnak még rendes emberek, akik a lottó helyett nagylelkűen a rászorultnak adják a lottó árát. Elgondolkodtam azon is, vajon miért lottóznak az emberek? Te kérdésedre ketten is azt válaszolták, megszokásból. Véleményem szerint akadnak olyanok is, akik egy-két alkalommal vesznek lottót, és reménykednek, hátha szerencse éri őket, és megszűnnek anyagi gondjaik. Szomorú, hogy a vak fiatalembernek utcai zenélésből kell eltartania magát, ez nem az ő hibája… 🙁
Pécs egy nagyon szép város, de én is hiányolom a város központjából a fákat. Nyáron kiteszik a különböző virágokat, pálmafákat, de ez nem ugyanaz, nem pótolja a szép terebélyes fasorokat, amelyek előtt az ember szinte fejet hajt.
Sok szeretettel olvastalak! Matild
Drága Matild!
Különösen a Széchenyi térről hiányoznak a fák. A felújításkor kivágták a fákat mind, és most csupasz, nincs árnyék, így hát járókelő se nagyon van ilyenkor nyáron. Jól mondod, az a néhány pálmafa, vagy leander dézsában, nem helyettesíti a jó öreg árnyat adó fákat. Ott is szoktak árnyékolni, de úgy látszik idén már arra sem futotta (nyilván ellottózták a rávalót) :).
Látom, te sem érted a lottózást, de mi már így maradunk, értetlenül. Annak azért nagyon örültem, hogy nem ültem hiába ott a Lottóház előtt. 🙂
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel,
Ida
Szia!
Sok ember él abból, hogy zenél az utcán. Szeretem hallgatni muzsikájukat. Szívesen adok nekik azért, mert kellemes dallamokkal sokszor jókedvre is derítenek. Nálunk van egy idősebb hölgy, ő furulyázik- vagy énekel. Állítólag valamikor tanított…
Nagyon tetszett az írásod! Vannak még olyanok, akik adakoznak, még ha nem is sok pénzzel támogatják a rászorultakat. üdv hundido
Szia hundido!
Láttam én is utcazenészeket Bécsben, de annak ott hangulata van, ott nem rí le róluk a nyomor, ott játszanak jókedvből, vidámságból… már attól is vidám, hogy ott többen játszanak együtt, csak az együtt-zenélés öröméért és a hallgatóság kedvéért.
Ez itt nálunk, egészen más… sajnos.
Köszönöm, hogy olvastad és itt hagytad vigasztaló soraidat.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Nagyon szép történet a való életből. Lám, olykor jó dolgok is történnek velünk.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Mi a nagyon kis jó dolgoknak is tudunk örülni, de nem ártana, ha több lenne belőle. 🙂
Nagyon örültem, hogy itt jártál, s itt hagytad kedves soraid. Köszönöm szépen.
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Nagyon tetszett rövid írásod, s örülök veled, hogy olyan járt jól, akinek
biztosan jól jött a váratlan pénzt. Többet most nem írok, mert már ez előtt
háromszor elugrott, amit írtam.
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Nagyon köszönöm kedves soraid, és örültem, hogy itt jártál.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Én is minden hónapban befizetem a "hülyék adóját", vagyis veszek lottószelvényt. Ha tőlem kérdeznéd, hogy miért teszem, én is azt felelném elsőre, hogy megszokásból. De ha önvizsgálatot tartok, akkor be kell ismernem, hogy inkább a "csalfa, vak reménynek bókolok untalan", hiszen minden pénznek tudnék helyet, amit Fortuna adna. /Nem ad./ Jó álmodozni legalább róla, hogy ha rám köszönne a szerencse, akkor mi mindenre költhetném a főnyereményt.
Egyik eszemmel tudom, hogy nincsen esélyem nyerni a lottón /pláne mióta számtógépre viszik az összes fogadást, még egy közepes programozó is tud írni olyan programot, ami pillanatok alatt átnézi, hogy melyik kombinációra nem fogadott senki, hogy halmozódjon a nyeremény, aztán mikor már sok van benne, még az utolsó pillanatban lehet olyan számkombinációt összerakni ami "elviszi" a nagy nyereményt/, de a másik eszemnek jól esik az álmodozás… 😉
Azért mindig van a zsebemben egy "koldus kétszázas" is.
Judit
Kedves Judit!
A hülyék adóját? Ez óriási! 🙂
Rólad ezt nem hittem volna. Nem is láttalak lelki szemeimmel sem, hogy bementél volna a Lottóházba. Amikor Te annyira racionális vagy, úgy az írásaidból, meg egyáltalán olyannak ismertelek meg, aki két lábbal áll a földön. Most meg kiderül, hogy milyen álmodozó vagy.
Én el sem tudom képzelni, mit kezdenék több száz millióval, netán milliárddal? Rágondolni is rossz. Persze, szétoszthatnám a szegények között, de az meg mekkora munka, nekem meg már arra sincs szükségem. 🙂
Örülök, hogy itt jártál, Juditom, és további jó álmodozást kívánok!
Ida
Hát… kicsordult a könnyem…!
Köszönöm, Irén.