lassan leszáll az éjszaka.
Ki akarnék mászni, de nem megy,
ma már nem érek haza…
Valami folyton
visszahúz a mélybe,
Ördögi kéz, mely felém nyúl,
s leránt a sötétségbe.
Nincs erőm,
hogy felhúzzam magam,
nincs egy gyökér sem,
hogy felkapaszkodjam.
Hideg van
és borzongató félhomály,
már nem szabadulhatok,
a sírom végleg magába zárt.
3 hozzászólás
Hátborzongató az a kép amit elém társz, mint egy rossz álom. Ne add fel!!!
Emlékezz a csacsira, aki mély gödörbe esett, és be akarták temetni, de ő mindig lerázta magáról a rázúdított földet, míg a gödör meg nem telt és ő végül szépen kimászott belőle.
Remélem, a te gödröd hamar megtelik!
Hanga
Scherika!
Köszönöm a biztatást, kedves tőled! Igyekszem nem feladni… de a visszatérő és megoldhatatlan problémák miatt ez nem épp egyszerű…
Hanga!
Ismerem ezt a történetet, köszönöm, hogy eszembe juttattad! 🙂 Csak sajnos én nem mindig tudok ilyen okos csacsiként viselkedni… Egyelőre próbálkozom…