Azt mondják, manapság kihalt az emberekből a mosoly, elvesztettük ezt az apró gesztust, amivel pedig szebbé tehetnénk egymás napjait. Ha bemegyünk egy boltba, mogorva arcok fogadnak minket, majdnem megsértődnek, amiért meg mertük az eladót szólítani. Hivatalos helyen is divatos a rideg arckifejezés, a kelletlen ügyintézés. Nemrégen tanúja voltam, amint egy ember véletlenül rálépett a másik lábára. Azt a dühödt, emberhez nem méltó, artikulátlan hangú szóváltást, ami az ügyből kerekedett nem részletezem. Holott el lehetett volna intézni szépen, udvariasan is, és egyik fél sem került volna ki sértetten, a méregtől infarktus közeli állapotban. Mindannyian követünk el hibákat, az ember természeténél fogva nem lehet mentes a tévedésektől. Néha nagyon megbántjuk egymást akaratunkon kívül is. Ha tudjuk, hogy nem szándékosan történt, miért ne intézhetnénk el egy mosollyal? Miért kell a sárba taposnunk valakit egy apró akaratlan baklövéséért? Ha például a lábtaposásra ezt válaszoljuk: "Nem történt semmi", és közben az illetőre mosolygunk, máris megkíméltük magunkat attól, hogy ellenséget szerezzünk. Persze ehhez az is elengedhetetlen, hogy először a lábtaposó kérjen elnézést. Ez talán sokak számára teljesen magától értetődőnek tűnik, de sajnos a hétköznapokban nem ezt tapasztalom. Idegesek vagyunk, felemészt minket a megélhetésért folytatott hajsza. Nem mindenki engedhet meg magának tengerentúli nyaralást. Egy mosollyal viszont örömet szerezhetünk a másiknak, tudomására hozhatjuk, hogy elfogadjuk őt, együtt érzünk vele.
Néha a másik véglettel is találkozhatunk. Egyik ismerősöm például állandóan mosolyog, akár süt a nap, akár fúj, akár esik, akár apró békák hullanak alá az égből, szája mindig szélesre húzva. De vajon őszintén így érez-e. Néha nagyon is erőltetettnek tűnik, mint aki rettenetes erőfeszítésnek veti alá magát, hogy vidámnak látszódjon. Így mosolya egyáltalán nem hiteles, sőt, éppen az ellenkezőjét sugallja.
Mi tehát a következtetés? Amikor csak tehetjük, mosolyogjunk, de mosolyunk lehetőleg szívből jövő legyen.
30 hozzászólás
Csatlakoznék katonának abba a seregbe, ahol küzdenek azért, hogy mosoly kerüljön az emberek arcára, és ha heves a csata, nem baj, ha a nevetésig sikerül eljutni.
Írásodhoz gratulálok! Rajtunk is múlik megváltoztatjuk-e ezt a hozzáállást.
Üdv:-)))
Kedves Artur!
Köszönöm hozzászólásodat.
Kedves Rozália!
Van egy kis bolt a lakásunkkal szemben, ahol szinte mindenki mosolyog a betérő vevőre. Imádok oda járni, mert jól érzem ott magam, bár a választék a hely szűke miatt korlátozott. S a legtöbb boltban, ahol nagy a választék, tüskés vagy unott szemű lények lézengenek eladó gyanánt. kétszer meggondolom, kell-e a bőség tőlük, talán olcsóbban is, mint kedvenc, vidám boltocskámból.
Teljesen igazad van. Mosoly nélkül sivár minden, és akkor az még a legenyhébb, mint ahogy írtad is a lábtaposásról.
Üdv.
Kedves Wryan!
Köszönöm, hogy olvastál.
Sajnos az őszínte mosoly kevés manapság.Nezd a plakátokkal kitapétázott világunkat..!? Z.
Kedves Zarzwieczky!
Igazad van. Köszönöm véleményedet.
Igazad van! Sajnos az emberek az utcán csak magukra figyelnek, nincsenek tekintettel másokra! A nagymamám egy kis falucskában lakik, ahol az emberek még “örülnek” egymásnak. Köszönnek és pár szót váltanak. Természetesen nem összehasonlítható egy kis falu és egy nagyváros, de szívemnek oly kedves ilyen helyen járni. Az írásod tetszett!
ChaosAngel! Köszönöm
Kedves Rozália!
A téma, amit felhoztál, nagyon tetszetős számomra, én is sokat foglalkozok manapság ezzel – csak az ellenkező oldalt is szeretem szemlélni. Úgy hiszem igazad van.
Sajnálom, hogy csak ily röviden fogalmaztad meg. Szerintem akár – kis utánajárással – mélyebben is belemehettél volna: a mosoly fajtáiba és a mögötte rejlő érzelmekbe is.
Habár a következtetésed következetes, írhattad volna hosszabban, hogy még inkább felkeltsd a figyelmet, vagy lezárhattad volna pár olyan szóval, ami “mosolyt csal arcunkra.”
Akárcsak most nálam, nálad sem elég kivehetők a részek. Nem tudom, hogy tanultál-e cikket írni – jó magam nem, még is úgy érzem, hogy ebből valami hiányzok. Mintha csak bele-beleharaptál volna egy nagy egészbe.
Végül észleltem két szvsz-i gyengeséget:
“Mindannyian követünk el hibákat, az ember természeténél fogva nem lehet mentes a tévedésektől.” Ebben a megfogalmazásban az első vessző helyett pont.
“De vajon őszintén így érez-e.” -> Kérdőjellel kellene zárni.
Remélem nem haragszol meg nyíltságomért és segítségedre lesz kritikus szemléletem.
Üdvözlettel:
Chendra
Kedves Chendra!
Egyáltalán nem haragszom, sőt, a jószándékú kritikának kifejezetten örülök.
Rozália
Kedves Rozália!
Ez a téma engem is foglalkoztat, én is készítettem egy a témához kapcsolódó jegyzetet, igaz, más szemszögből közelítettem meg, de a véleményünk úgy látom megegyezik.
Tetszik az írásod! 🙂
Üdv.: Mariann
Kedves Mariann!
Köszönöm hozzászólásodat, a tiédet is el fogom olvasni.
Szeretettel: Rozália
„Minden kivételes ajándék a mosoly, hiszen:
nem kerül semmibe, de szívmelengető.
Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad.
Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot.
Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen.
Biztatást a csüggedőnek, erőt önt belé.
Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni,
nem jelent földi javakat senkinek mindaddig,
amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele.
Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon,
nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb
szüksége a mosolyra, mint neki……
aki már nem tud mosolyogni!”
Csent idézet, de szívesen beszélgetnék erről…
Grati..
Szia Dinipapa!
A mosoly valóban kimeríthetetlen téma. Jó dolgokat írtál, köszönöm.
Szeretettel: Rozália
Ez a téma mindig aktuális, és nagyon igazak a következtetéseid is. Mennyire más lenne a világ, ha mindenki megtanulná a mosoly tudományát! Persze van, akinek nem kell tanulni, mert belülről fakad, de ez a képessége nincs meg mindenkinek. Azt hisze, Szalézi Szent Ferenc mondja már szállóigeként elterjedt mondatában: "Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy egész üveg ecettel."
Kedves Arany!
Nagyon találó ez a mondat. Köszönöm véleményedet.
Rozália
A mosoly a legrövidebb út két ember között:)
Tetszett a cikked, nagyon jó!:)
Köszönöm, Sleepwell!
Kedves Rozália!
Öröm az ilyen hozzáállás, a szívem mosolygott olvasás közben:)
Én is írtam már erről kicsit másképp (>Az élet dal, énekeld
Kedves Rozália!
Öröm az ilyen hozzáállás, a szívem mosolygott olvasás közben:)
Én is írtam már erről kicsit másképp (>Az élet dal, énekeld
Köszönöm szépen, kedves Áfonya.
Rozália
Hát igen. Azt hiszem, mostanában én is egy ilyen mufurc hercegnő voltam, de igyekszem ezen folyamatosan változtatni, mert:
,, A mosoly olyan görbe, ami mindent kiegyenesít.''
– Miből lesz kétszer annyi, ha megosztod?
– Az örömödből! 🙂
Köszönöm szépen!
Kedves Rozália!
Írásodról a sünik jutottak eszembe, akik meg akarnak melegedni, ezért megpróbálnak összebújni, de megszúrják egymást. Egy darabig neheztelnek, de fáznak ezért újra megpróbálnak közelebb húzódni egymáshoz. (-:
Delory Nadin
köszönöm szépen, kedves Nadin!
Mosolyogni annyi mint ajándékot adni, ráadásul még pénzbe sem kerül. Mindenki jól jár, azt hiszem…:-))
Szeretettel:Marietta
Neked is köszönöm, kedves Marietta!
Kedves Eszti!
Általában mindenki a mosolygós embereket szereti! Nem mosolygunk, így nem is szeretjük egymást…
Judit
Köszönöm, kedves Judit!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszter!
Az utolsó mondatoddal mélyen egyetértek. Abban is igazad van, hogy a boltokban olykor mogorva arcok fogadnak bennünket, csakhogy van az éremnek másik oldala is, a vásárlók is kitudják hozni a kereskedőt a béketűrésből, minden ok nélkül.
Én éppen ezzel a témával foglalkoztam a "Teabolt" című írásomban, amelynek minden szereplője valós, az életből merített… s a végén éppen olyan valakin csattan az ostor, aki a legkevésbé szolgált rá. Ha van kedved hozzá, olvasd el.
Egyébként én is a mosolygás híve vagyok, és tettszett az írásod.
Szeretettel
Ida