Luca unokám márciusban elmúlt három éves, és néhány héttel a születésnapja előtt – költözés miatt – elbúcsúzott a bölcsődétől, és óvódás lett.
Új lakás, új óvó nénik, új gyerekek az óvodában. Nem kis feladat egy háromévesnek.
Amíg a költözködés folyt, Luca itt volt nálunk. Olyan édes, látszik, hogy kislány, mindenkinek meg akar felelni. Jött, hogy kakilni kell. Ráült a bilire, de egy perc múlva felpattant, hogy nem akarja a büdöset. Nem értettem, hogy most mi a baja. Szép lassan kiderült, hogy az a baj, hogy meg szoktuk nézni, hogy milyet kakilt. Csigát, kiflit, golyó, stb. Ez még a bilire szoktatás egyik rituáléjaként alakult így. Én meg szoktam dicsérni, hogy milyen ügyes. A bölcsiben meg a gondozónő letorkolta, hogy dehogy nézegeti ő a más büdös kakiját. Nem győztem mondani neki, hogy nem baj, az, hogy a kaki büdös, kakiljon nyugodtan, mindenki büdöset kakil, és felsoroltam kínomban az egész családot, de még a szomszédék kiskutyáját is, hogy visszaüljön a bilire és kakiljon…
Nagyon lelkesítettük, hogy milyen jó lesz Lucának is kertes háza lesz, mint nekünk, és valóban lelkesen várta, hogy elvigyük megnézni az új házat.
Egész jól fogadta, vettek neki a lányomék egy óriási Micimackót, az várta a szobájában, meg egy heverőt, az nagyon tetszett neki, rögtön ráfektette az összes játékát. Az is tetszett neki, hogy a nappali és a konyha között van egy játéksarok, kis asztallal, székekkel, sátorral, játékpolccal. Már ügyesen közlekedett fel a felső szintre, és vissza, nem kellett kísérgetni. A szobájában ott várták a kedvenc játékai, és most már egyre gyakrabban felmegy oda, hogy egyedül játszhasson. Egyáltalán nem hiányolta a régi lakást, bár beszélgettek róla, hogy a régi otthonukban hogy mentek a dolgok, és az új otthonukban mik a szokások.
Az új óvodában mindjárt egy jelmezbállal nyitottak, ahol Luca szakácsnak volt öltözve. Készültek fényképek is, amikből mi is kaptunk, és kitettük őket, hogy amikor itt van Lucácska, akkor lássa őket. Szereti felsorolni a gyerekeket a képről, és közben mesél a sírós Lilikéről, meg arról, hogy melyik gyerek mit szokott csinálni az oviban. Nálunk is egyre gyakrabban szeret elvonulva játszani, és amikor bekukucskáltam hozzá, hogy minden rendben van-e, kijelentette, hogy:
– Nyugodtan hagyjál egyedül Murmi, nem fogok elkallódni!
Régebben is nagyon szerette az énekeket, hallás után nagyon sokat megtanult, de nem értette a dalokat teljesen. Most már próbálja megérteni a szövegeket, és a szövegekben összefüggéseket keres. Énekeltük a „Hull a szilva a fáról” népdalt, és amikor odaértünk benne, hogy „az én rózsám elhagyott”, Luca kíváncsi volt a részletekre. „És mi lett vele? Visszament a rózsáért, amit elhagyott?”- érdeklődött.
Régebben újra meg újra el kellett mesélni a kedvenc meséit, persze a címüket nem jegyezte meg. Amikor Berg Judit „A kiskacsa és a róka” című meséjét kérte, a benne történteket így foglalat össze: „Azt meséld el, amikor a kiskacsa félt, hogy elmélyül a tóban.”
Mostanság mindig új meséket kér, és ne a meséskönyvből meséljem, hanem fejből. Igyekszem is kitalálni új meg új meséket, de a kicsikém nincsen megelégedve egyik mesével sem. Például amikor egy rossz kisfiúról meséltem, akkor a mese után megkért, hogy „Murmi, ígérd meg nekem, hogy soha többet nem mesélsz olyan mesét, amiben rossz kisfiúk vannak!”
Amikor egy-egy mese végére érek, ügyesen összefoglalja, hogy mi nem tetszett neki a mesében, és megígérteti velem, hogy soha többet nem mesélem el azt a mesét neki. Nem mesélhetem el soha többé azt, amiben segítségért kiabálnak, amiben, nem tudnak kijönni a házból, amiben rossz gyerekek vannak, stb. Elég nehéz olyan mesét kitalálni, amiben nincsen semmi konfliktus. Már kínomban elmeséltem neki A kiskakas gyémánt félkrajcárját, pedig az aztán tele van konfliktussal, ráadásul mit ért meg egy mostani három éves a török császár, a gyémánt félkrajcár, a kemence, a kincstár szavakból? Bár nem látok bele a kis fejébe, de egészen jól megértette a mesét, sőt amikor a török császár bedugta a kiskakast a bő bugyogója fenekébe, Luca felnevetett, hogy ez nagyon vicces. Másnap, amikor locsoltunk, kérte a nagyapját, hogy emelje fel őt, nyissa ki a kútházat, mert meg akarja nézni a kutat, hogy hová dobták bele a kiskakast. A férjem eleget tett a kérésnek, de nem tudom mit látott a picikém a kútban, mert majd 20 méter mély, és legfeljebb a sötétség látható benne, a víz nem, mert túl mélyen van. Sajnos kemencével nem szolgálhatunk, sem méh kassal, és a kincstárnak is híján vagyunk a három kádnyi pénzzel.
Ha Luca itt van nálunk, akkor a harmadik napon csak a kertben „lakunk”. /Az első két napban nem ér rá a kertben lenni, mert mindennel játszani kell, ami itt van nálunk játék./ Imád fogócskázni, de a végén mindig odaszalad hozzánk, ha őt kell kergetni, hogy kapjuk fel a levegőbe, mint amikor megfog bennünket. Élvezi, hogy teli torokból kiabálhat: "fogó néni/bácsi fogjon meg!"
Már szerepjátékokat is önállóan kitalál. Megfogja a kezem, elvezet a kert egy eldugott sarkába, és közli, hogy most nekem itt kell maradnom, mert ez az óvoda, és én egy kisgyerek vagyok. Ő most elmegy dolgozni, majd jön értem, munka után. Azzal elszalad, közben vissza-vissza kiabál, hogy jó legyek az óvodában, és „dolgozni kezd”. Letépked egy csomó lóherét, amit beleszór egy vödör vízbe, majd hosszasan kevergeti egy bottal, hogy ő a szakács, és most főz. Aztán kijelenti, hogy odakozmált az étel, és ki akarja önteni a vödröt, csak sajnos nem bírja megmozdítani. Akkor eljön értem az óvodába, hogy segítsek neki kiönteni az odakozmált ételt, és engedjünk új vizet a vödörbe, a kútból. Aztán kézen fogva, újra elvezet a kert egy távoli sarkába, mert visszavisz engem az óvodába, ő meg indul újra dolgozni. Fáradhatatlanul rohangál, tépked, és keveri az új ételt.
Már foglalkoztatja őt, hogy amikor alszik, akkor álmodik. Kiborította a gyöngy kirakót, a gyöngyök szanaszét gurultak, „erről álmodtam duzzogva papi” kommentálta az eseményt Lucácska a nagyapjának. Másnap reggel kérdezte tőlem, hogy én mit álmodtam, viccesen mondtam neki, hogy nem emlékszem, mert kerek volt, és elgurult. Nagyon tetszett neki, utána egész nap ezt hajtogatta, hogy ő is olyat álmodott, ami kerek volt, és elgurult. Egyik este kicsit túl volt húzva, és nem sikerült elaludnia, folyton felállt a kiságyban, és csacsogott. Mondtam neki, hogy megsimogatom a haját, hogy megnyugodjon, és el tudjon aludni. Szépen lefeküdt, és amíg simogattam gyöngéden a haját, elálmosodott. Másnap aztán az óriási mackót cipelte utánam, hogy „Murmi a macinak is simogasd meg a hajacskáját, mert nem bír elaludni”.
Kis Lucám három évesen egész kis diktátor, szereti mindenkinek megmondani, hogy mit csináljon. Nem is csoda, hiszen neki is olyan sokan és olyan sokszor megmondják…
A lányom gyakran panaszkodik, hogy sok otthon a hiszti, de én még a nehéz pillanatokban is nevetek azon, hogy hogy próbálgatja a kis oroszlánkarmait a kis huncut unokám. Azt hiszem ez a nagymamák kiváltsága.
16 hozzászólás
Kedves Judit!
Régen találkoztunk már Murmur-történeteiddel, igencsak megörvendeztettél vele.
Amint látom, sok minden történt azóta, már értem, miért nincs időd írni.
A kicsi unokádat, talán az új otthon kevésbé viselte meg, mint az óvoda. Új környezet, új óvónénik, új gyerekek. Ez bizony fel tudja borítani a kicsi gyerek biztonságérzetét. Az otthon, ha ott a család, a szülők, a kis testvér, az kevésbé zökkenti ki a kisgyerekeket, mert nekik az a fontos, hogy ott legyenek velük, akik szeretik őket, és gondoskodnak róluk, bárhol vannak is. A kis Luca, komoly nagylány lett azóta, hogy nem írtál róla. Úgyhogy nem kell féltened, nem fog elkallódni. 🙂
Élvezettel olvastam a kis Lucáról szóló történeteidet. Ja igen, a nagymamák kiváltsága… az így igaz.
Ida
Kedves Ida!
Valóban sok minden történt azóta, hogy Lucáról írtam. Egyre ügyesebb, egyre okosabb, és egyre nagyobb kihívások elé állít a mesék területén.
Köszönöm, hogy itt jártál, és hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Judit!
Hiányoltam már én is ezeket a kedves történeteidet az unokádról. Látom, illetve olvasom milyen játékos, okos. Tetszik, hogy mindenben értelmet keres.
Írásaid visszavisznek a gyerekeim és az unokáim
világába,(már nincs kicsi gyermek a családban.
Szeretettel gratulálok a kis Lucához és a boldog gyermekéveihez. Te meg csak írd, továbbra is, hogy olvashassuk szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Murmur történetekben nem lesz hiány, mert Luca kishúga Panni is elmúlt egy éves, és hamarosan jönnek a történetek róla is. 🙂
Judit
Kedves Judit!
A nagymamák kiváltsága nemcsak az, hogy együtt lehetnek unokájukkal, és figyelhetik a fejlődésüket, hanem hogy ilyen nagyszerűen meg is örökíthetik, ahogy te teszed. Élvezettel olvastam.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Aranyosak a gyerekek, nincsen nagyobb ajándék a földön, mint felnevelni egy kis emberkét, és élvezni a vele való foglalkozást. 🙂
Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred Lucácska fejlődését.
Judit
Kedves Judit!
Csodaszép érzések,csodaszép csokorban!
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves Tengerész!
Köszönöm, hogy itt jártál, és hozzászólást is írtál. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Megörvendeztettél az újabb Murmur-sorozat fejleményeivel! Milyen gyorsan telik az idő, a nagyobbik három, kisebbik unokád már egy éves! Nagyon élethűen írod le a történéseket, az ember szinte látja aranyos kis unokád és a nagyszülőket. Mindig öröm számomra olvasni rólatok, és várom a kis Panni fejlődéséről szóló történeteket is. Gratulálok az íráshoz és Unokáidhoz!:)
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Bizony, repül az idő… Nagy kár, hogy fényképet nem lehet feltenni az oldalra a kis hercegnőimről.
Köszönöm szépen, hogy figyelemmel kíséred az írásaimat. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Milyen hamar elmúlt a három év, és Kicsi Luca mennyi mindent megtanult. Okos kislány lett belőle, hiszen így van, akivel sokat foglalkoznak, nagyon sokat köszönhet majd Neked ezért. Aranyosak ilyenkor a gyerekek, az unokák. Én is nagyon élveztem az enyémeket, sokat foglalkoztam velük, mert szüleik akkor építkeztek, s én is vagy náluk voltam, vagy hazahoztam őket. Ma már az unokáim is 30 év körüliek, a legidősebb pedig már apa, és kislánya és fia is gimnazisták, s én dédmama lettem.
Szeretem olvasni Kis Luca viselt dolgait, mindig érdekesen írod le, mi történik vele, hogy fejlődik.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm lankadatlan figyelmedet a kis Luca iránt. 🙂
Nagyon cukik ebben a korban a gyerekek, ahogyan nyiladozik az értelmük, ahogy kombinálnak, ahogyan kifejezik magukat, élmény foglalkozni velük.
Judit
Kedves Judit!
A nagymamák kiváltsága teljes elfogadással szeretni. Az író nagymamáké, hogy a csodás élményeket másokkal is megossza!
Köszönetem érte! Élmény olvasni!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Örülök, hogy élmény számba megy nálad olvasni a kis Luca viselt dolgairól. 🙂
Bárcsak többet írhatnék… olvashatnék itt az oldalon… sajnos most más lapok vannak kiosztva nekem.
Judit
Kedves Judit !
Örömmel olvastam az újabb édes kis történéseket , amiről megértő nagymamai szemmel tudósítottál velünk, a kis Luca életszakaszáról. Szívmelengetően tudhattuk meg a kis titkokat, amit szerencsés esetben mi is átéltünk a mi unokáinknál, csak éppen nem voltunk olyan éberek, hogy le is írjuk. Így maradt csak a szó, amiről örömmel mesélünk, de sajnos a szó elszáll.
Szeretettel gratulálok, Zsófi
Kedves Zsófi!
Talán nem csak az emlékek megörökítése miatt fogtam bele a Murmur sorozatba, hanem azért is, mert manapság annyi szó esik arról, hogy mennyi nehézséggel jár a gyereknevelés. Sok fiatal szinte úgy veszi, hogy vége az ÉLET-nek, ha gyermeke születik… 🙁
Essék szó arról is, hogy a gyerekek milyen aranyosak, mennyi örömet hoznak a családba, és ez az öröm velünk marad amíg csak élünk, a nehézségek meg elmúlnak, és elfelejtjük őket.
Judit