Egy iskolai házi feladat jegyében írni kellett egy általunk vélt problémáról. Én ezt választottam, remélem nektek is tetszeni fog.
Sziasztok.
Az én kis előadásom címe: Ne állj be a sorba!
Már nagyon vártam ezt az órát, hogy kiállhassak elétek és elbeszélgessek veletek erről az általam vélt súlyos és komoly problémáról, a társadalom, a környezetünk és saját magunk kapcsolatáról. És már most felhívom a figyelmeteket: ne álljatok be a sorba! Legyetek önmagatok! És ezt nem úgy mondom nektek, mint a vezéretek, aki elvárja, hogy a serege megtegyen érte bármit, amit mond, hanem úgy, mint a jóakarótok. Mert ahogy Goethe is mondta:
„ Ha úgy vesszük az embereket, amilyenek,
akkor rosszabbá tesszük őket.
Ha úgy kezeljük őket, mintha azok
lennének, akiknek kellene lenniök,
akkor segítjük őket azzá válni, amivé
válni képesek. ”
De milyen is az ember, és milyenné válhat? A legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, stb. De az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, de az nem igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy csak jó vagy csak okos, a másikról pedig, hogy csak gonosz és ostoba. Ezeket az általános jellemeket a társadalom akasztja ránk. Természetesen nem csak véletlenül, és ezeket a jellemeket nagyban befolyásolják a családjaink nevelése szokásai, a környezetünk szokásai, és a társadalom íratlan szabályai. És mik ezek a szabályok? Ha papírra vetnénk őket, akkor valószínűleg az első pontja az lenne, hogy a sikerhez vezető út a pénz, a hatalom és a hírnév. Hisz akiknek ezek megvannak, azokat körülveszik az emberek, a rajongás és boldogok. Látszólag. És igen, az ember társas lény, és szüksége van a figyelemre és a gondoskodásra.
De milyen áron vegyek fel egy olyan jelmezt, ami nem én vagyok, csak azért, hogy figyelmet és hazug szeretetet kapjak? A hazugság árán. És hogy ezt megértsétek, elmondok egy megtörtént esetet.
Egy német férfiről szólt. Sajnos a nevére nem emlékszem, se a részletekre mert a róla szóló dokumentumfilmet régen láttam, és az interneten nem találtam rá.
Szóval ez a német férfi kitűnő tanuló volt, orvosi egyetemre járt. Ám a vizsgái nem sikerültek és ki is csapták az egyetemről. De félelmében és szégyenében nem mondta el szüleinek. Oklevelet hamisított és ezt mutatta be a családjának. A család szerint a következő állomás egy híres kórház volt, és a férfi ennek megfelelően cselekedett: minden nap, 15 éven keresztül elindult reggel 8 órakor munkába és délután 5 órakor ért haza. De nem dolgozni járt hanem beült egy kávézóba. Az állítólagos fizetését banki kölcsönökből fedezte. Ám amikor ezeket nem tudta visszafizetni új utat keresett. Egyik rákos barátjának azt hazudta, hogy most dolgozik a rák ellenszerén és pénzt kért tőle. De természetesen ez is elfogyott. Végül is 15 év után, a hazugság mérge teljesen felemésztette, gyógyszereket szedett de ezek se csillapították fájdalmait. Teljes kétségbeesésében végül a feleségére és gyerekeire felgyújtotta a házat, lelőtte a bent élve maradtakat, majd elhajtott kocsijával egy mezőre és öngyilkos lett.
„ Mert ha a lelked nem belülről uralt, akkor a külvilág uralkodik rajta. Mintha egy távirányító lenne az emberek kezében: amilyen programot nyomnak, olyan műsor lesz benne. ”
De az emberek többsége, ha választhat a hírnév, a csillogás és a belső nyugalom között akkor az elsőt választja. Egyrészt azért, mert nem is tudja mi is az a belső nyugalom, másrészt mert azt mondják: élni akarok! Élni a fényűzésben! De mi is ez a fényűzés? A világ ezzel próbálja kompenzálni a pusztulást, a halált.
„ Mert minél sötétebb egy társadalom, annál kevésbé vállalja az emberélet tragikus valóságát, annál inkább próbálja becukrozni és színes papírba csomagolni a nehézségeket. ”
Így hát az ember csatlakozik a karavánhoz, beáll a sorba és ugyanazt a szöveget kántálja.
De mi van azokkal az emberekkel, akik nemet mondanak, kiállnak a sorból és saját akaratuk szerint élnek? Azokat általában kinevetik, megdobálják, elítélik vagy bolondok házába dugják.
És kik ezek a személyek? Művészek, bölcsek és igaz emberek. Egyáltalán nem kell híres költőnek vagy írónak lenni ehhez, csak hát az „átlagos igaz embereket” nem vesszük észre manapság. Szóval a művészek. A művész a saját lábára áll, kilép a sorból és a saját világát vetíti ki az embereknek: amely lehet, hogy egy fantáziavilág, álomvilág vagy a valóság. Ha egy művész állít valamit a valóságról és az igazságról, akkor rendszerint ellenségeket szerez, és ez az ellenség rendszerint az emberi társadalom. Két magyar költőt említenék meg, József Attilát és Ady Endrét. Mindkettejüket elítélte a társadalom, előbbit kigúnyolták, semmibe vették, utóbbit hazaárulónak nevezték. Életükben megvetették és bolondnak tartották őket, ám milyen érdekes, hogy haláluk után már hatalmas költőknek és egyéniségek lettek.
És a bölcsek? Az ő mondanivalójukat nem halljuk sajnos, mert túl sokan beszélnek körülöttük.
De akkor mégis mi tévők legyünk? Legyek önmagam és akkor kirekeszt a társadalom, vagy vegyek fel egy álruhát, amely lassan megmérgez, de mégis emberek között leszek? Féljek magam lenni és emiatt hazudjak mindenkinek és magamnak?
„Ha valami nem igaz, de nem tudtad, az csak tévedés. De ha tudtad, mi az igaz, de átalakítottad, megváltoztattad, hazugsággá torzítottad – akkor utálatos dolgot műveltél, és utálatos vagy magad is.” – John Steinbeck
„És mint tudjuk, amit az Igaz Ember keres, az önmagában van. Amit az átlag ember: az másokban.”
Ezeknek a tudatában, tedd fel magadban a kérdést:
Mit gondolok a világról? Mit gondolok magamról?
Csak azért nyúltam a cigihez, hogy befogadjanak a többiek vagy hogy csillapítsam a stresszt?
Csak a buli és a szórakozás kedvéért nyúltam a drogokhoz és az alkoholhoz vagy hogy feltárjak magamban egy új ajtót esetleg a bánat miatt?
Azért hordom ezt a ruhát, mert ez a divat vagy mert ez tetszik nekem?
Azért hallgatom ezt a zenét, mert ez hallgattják a többiek vagy mert így lüktet a szívem is?
Azt csinálom amit szeretek, vagy amit elvárnak tőlem?
Végül tedd fel magadnak a kérdést:
Ki is vagyok valójában?
14 hozzászólás
Nagyon tetszik a témaválasztásod. Az is tetszik, hogy nem kerülgeted a „forró kását”, hanem, már a címben állást foglalsz.
Én is úgy gondolom, hogy a gondolkodó, látó és értékelni tudó embernek felelőssége, hogy döntései előtt, alaposan megvizsgálja, hogy az aktuális sor honnan, hova tart. Persze nem elég, ha felismerem a helyem. Bátorsággal is rendelkeznem kell ahhoz, hogy a döntésem következményeit vállalva, oda is áljak, ahova a neveltetésem, tanulmányaim, olvasmányaim, élettapasztalataim, erkölcsi, etikai elveim vektorainak eredője mutat. A nyájnak része lenni, kényelmes, többnyire biztonságos, a vezérűrű közelében, akár jövedelmező dolog is lehet. Azokat, akik képesek ellenállni a „tömegvonzásnak”, a kényelmes akolmelegnek és vállalják a magányos farkas lét veszélyeit, azokat tartom egyéniségeknek. Mi több Embernek. Aki érteni akar, az nem gondolja azt, hogy a feltűnési viszketegség gerjesztette különcséget pártolom.
F: Néhány említésre alig érdemes apróságot találtam: „kis előadásom” akár egybe írhattad volna.
„ki is csapták az egyetemből.” Egyetemről-t írtam volna.
„haláluk után már hatalmas költőknek és egyéniségek lettek.” Ez így sánta egy kicsit.
„mert ez hallgatják a többiek” Nyilvánvalóan lemaradt egy t.
Gratulálok az esszédhez, az érett és bátor gondolkodásmódodhoz. a
Kedves Bandrás!
Jó kis témát hoztál fel. Nem kell beállni a sorba. Rizikós, de talán megéri.
Nem hazudhat az ember magának. Gratulálok.
Ági
„Sor”, mindenképpen van,
Ha megfogadják a tanácsodat, akkor a te általad javasolt „sorba” állnak be az emberek.
Aki emberek között él, alkalmazkodnia kell a többiekhez.Ez így volt az őskorban is, és így van most is. Még a tibeti kolostorban élők is alkalmazkodnak, ahhoz a „sorhoz”, amiben élnek. Aki a devianciát gondolja az egyéniség egyedüli kibontakozási útvonalának, az eleve nem egyéniség. Ha valaki egyéniség, akkor az, minden körülmények között megmutatkozik, nem kell hozzá semmiféle hókuszpókusz.
A példádbani ember egyszerűen csak nem akart csalódást okozni azoknak, akik bíztak benne. „Kegyes” hazugságokat” mindenki elkövet élete során. Olykor előfordulnak ilyen „ritka” túlkapások is.
Szóval, szerintem egy adott közösség normái szerint bontakoztassa ki mindenki az egyéniségét és essen gondolkodóba, hogyha az egész „világ” ellene van, akkor tán nem a világban van a hiba.
Én nem tartom ördögtől való véteknek, hogyha valaki változtat egyes dolgain ahhoz, hogy szerethetőbb legyen, persze, ha erre vágyik.
Nem azoknak írom, akik nem akarnak megérteni: Nem „a devianciát gondolom az egyéniség egyedüli kibontakozási útvonalának,” de vallom, igenis, előfordulhat, hogy „a világban van a hiba.” (Hamburg 1936)432289_335765063131105_100000928434177_1058303_232472111_n
Vettem az adást antonius, hogy te SEM a devianciában látod az egyéniség kibontakozását, mint ahogy én SEM. ÁMDE, jó sokan azt hiszik, hogy csak ezzel tudnak maguknak némi figyelmet kicsikarni, és ez így is van, de ettől ők, nem lesznek egyéniségek….
Jó sokan vannak olyanok is, akik mindennel és mindenkor szembe mennek, akár szükséges akár nem. Nekik SEMMI sem lehet elég jó. Sem az ami van, sem az ellenkezője, sem semmi. Azt hiszik, hogy ettől különlegesek. A világ meg olyan, amilyenné mi tesszük…..Lehet reklamálni, de csak saját magunknál……
Írásodat olvasva, sok minden eszembe jut. Az éremnek is két oldala van, érdemes megvizsgálni. Egy lemeznek is érdemes meghallgatni, mindkét oldalát. Vannak élethelyzetek, amelyek megkövetelik, hogy beálljunk a sorba. Amikor oda beállunk, akkor már egy sodrás vihet, ahol vannak elágazások, magyarul eldönthető, hogy melyik utat választjuk. Alkalmazkodni jó dolog, egy bizonyos fokig mindenképpen. De vallom, egy bizonyos fokig, és addig ameddig a szabad akarat érvényesülni képes. Azt embere válogatja meddig. Amikort már görcsös megfelelés miatt, vagy azért, hogy akár poziciót érjen el valaki, gázolva, vagy hazudozva önmagának, környezetének, ott már ajaj , ott hiba van.
Szerintem is nagyon jó ez az esszé, amit boncolgatsz benne, ráadásul egy olyan életízű tanmesével spékelted meg, amelyről szerintem kevesen hallottak.
Gyakorlatilag mindent elmondtak előttem.
Egyetlenegy észrevétellel szeretném kiegészíteni:
"a társadalom akassza ránk" helyett jobban illene az "akasztja" kifejezés. Mert talán Te sem azt szeretnéd, hogy ránk akassza, ezért inkább ne szólítsuk fel rá 🙂
De tényleg, gratulálok, mert felkeltheti -remélem- sokak figyelmét ez az írás!
Gondolkodó emberek számára sok-sok kérdés felmerül az ÉLET során. Érzem az őszinteségedet az írásból. Keresd tovább a választ, meg fogod találni, ha nem mondasz le róla.
Ha a válasz ma az, hogy "ne állj be a sorba", akkor akár az azt is jelentheti, hogy "légy hű önmagadhoz".
Keress rá az interneten és látni fogod kik jártak előtted – de csak időben.
Shakespeare (Hamlet), Helen Exley, Eric Knight, Bródy János, Eteley Gábor, Feldmár András és sokan mások.
Üdv,
Gábor
Köszönöm szépen a hozzászólásotokat és hogy felhívtátok a figyelmem egy-két hibára.
Örülök, hogy közületek páran gondolkodóba estetek és kérdések merültek fel bennetek az esszém olvasásakor. Igazából ez is volt a célom velem az órán és itt is.
üdvözlettel: bandrás
Valahogy nemigen értek egyet sok mindenben. Amiért az ember vállalja önmagát, azért még nem rekeszti ki a társadalom, legyen bölcs, művész vagy átlagember, sőt! Példaként említeném Buddhát, Elton John, stb. Egy sor mindenkinek kötelező, csak a megfelelőt kell választani, nem lehet mindenki bolygó hollandi. Minap egy gyerek azt kérdezi tőlem: normális dolog-e, elmebeteg írók és költők műveivel terhelni az épeszű gyerekek agyát az iskolában? Melyik sorba állítanád? Üdv. István
Kedves István!
Sajnos a példák inkább azt mutatják, hogy sok esetben kirekeszti az önmagát vállaló embereket a társadalom (sok irodalmi mű erről szól, és még több életből vett példa: Jean D'Arc, Kopernikusz, Tesla), éppen azért, mert nem állnak be a sorba!
Minden, valóban eredeti újítónak (történjen az az élet bármely területén) a következő stációkat kell megjárnia: lenézés, elutasítás, üldözés, elfogadás. Ez történt a kereszténységgel, Jézussal is – hogy ne menjek messzebbre. A történeti Buddhának is sok ellensége volt, meg is akarták ölni, sőt a végén mérgezett ételtől halt meg – így hallottam.
Aki számára "" eposzi" jelzőként jelenik meg állandó szóösszetételben az "elmebeteg írók és költők", attól sok jót ne várj. Én ezeket az embereket hívom zárt embereknek. lelkileg halottak. Tetszhalottak. De bármikor felébredhetnek, csak rajtuk múlik! 🙂
Gábor
még valami…
A gyerekeknek pedig mesélni kell. Olyan történeteket, melyektől megnyílhat számukra egy más valóság is, mint "elmebeteg költők és írók".