Rémes, hogy elhúzódik ez a tél! Tudom, hogy egész ősszel azt vártuk, mikor hull már a hó, lesz-e lehetőség szánkózásra. De, biztosíthatok mindenkit felőle: mára kiskorú gyermekeim is legalább annyira várják a tavaszt, mint én.
Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan dolgokra ragadtatják el magukat, mint a mesecsatorna kitartó bámulása, ami normál időjárás esetén fel sem merül apró koponyájukban.
Három gyerek, három korosztály, két nem. El tudják ezt képzelni? Normál esetben a tévézés vitával kezdődik, komoly territóriumharcokkal – avagy melyik mesét nézzük – Hófehérke contra Spongya Bob.
Így tél végére rá kellett ébrednem, hogy visszasírom ezeket a pillanatokat. Jelenleg ugyanis három zombi kinézetű gyermek mered a képernyőre és üveges tekintettel bámulnak egy korcsolyázó, rózsaszín pónilovat. Igen, kérem, a tizenegy éves fiam is.
De, ez még mind semmi! Látták volna őket tegnap, amikor is egy német lovas rajzfilmet próbáltak befogadni, inkább kevesebb sikerrel, mint többel. Minden esetre apósom és én még épelméjűek vagyunk; úgy látszik tizenkét éven felül nem okoz agylágyulást a téli időjárás. Ültünk tehát döbbenten a fotelban és időnként rosszallóan egymásra néztünk – ki vállalja azt a hálátlan feladatot, hogy (nagy) szülői tekintélyét elővéve megnyomja azt a bizonyos piros gombot – a távirányítón.
A történet a saját olvasatomba, röviden így jött le a képernyőről:
Előszó: vonaton utazó német gyerekek kurjongatnak az ablakon kifelé, a szerelvény mellett vágtat egy hejre magyar legíny, szőrén üli a lovat persze, izmai feszülnek, fekete haja meg lobog a szélben – nevezzük Lajosnak.
Első szín: német gyerekek szüleikkel megérkeznek Magyarországra – tipikus századelejei vonatállomás, díszes kandeláberekkel. János bácsi fogadja őket, akinek fehér inge felett persze hagyományos ungarise mellény, uborkányi orra alatt kackiás bajusz, fején pörge kalap. Nyelvi nehézség persze fel sem merül – a bácsi perfekt németből.
Második szín: Az állomás mellett lovas kocsi várja a kis társaságot, majd elindulnak a városon keresztül. Itt hangosan felnyögök, lakóhelyem Szentendre jelenik meg, egy meglehetősen silány rajz formájában, ámde felismerhetően. Apósommal bólogatunk, most már értjük, hogy jön a képbe János bácsi, mert itt nálunk valóban van egy, aki végigkocsikáztatja látványosságainkon a turistákat. Ámde ekkor ér a sokk: nagyjából a cukrászda és a bank között a jól megszokott cd-bolt látványa helyett megjelenik a semmi. Itt az agyamban kb. olyan zene pereg le, mint amikor anno Horst Tappert kikopott balonkabátjában felfokozott izgalmak között megjelent a képernyőn. Tadamm: Szentendre határában ott a Hortobágy, a Puszta! Bizonyára Petőfi azonnal sírva fakadt volna – van némi könyörületes rendezőerő a természetben, hogy ezt már nem élhette meg.
Harmadik szín: a puszta kellős közepén kastély, a karámban lovak. Apósom, mint egy berekedt halálraítélt, gyengén alulszituált mozdulattal próbál jelezni; hosszas és erős fülelés után kiveszem, hogy azt hörgi: „hegyek”. Már csak ez hiányzott nekünk a széles Hortobágyra, meg a fekete szemű, hajú Lajoska, aki állati, primitív ösztöneivel próbálja a törékeny, szőke rajzfilmhősnőt a helyes útról letéríteni és erkölcstelen csókolódzásra csábítani.
Negyedik szín azért nincs, mert én sikítva menekülök ki a konyhába, és miközben lefőzök magamnak egy jó erős kávét elhatározom, hogy ezentúl csak és kizárólag az általam preferált dvd-ket nézhetik a gyermekeim. Ugyanis lelki szemeim előtt megjelentek az apró szürke agysejtjeik, amelyek a fent vázolt képek láttára először fájdalomtól ordítani kezdenek, nem létező hajukat tépik, majd egy utolsó halálüvöltés közepette szétpukkannak, mintha sosem lettek volna.
Holnap Ludas Matyit nézünk, az fix és Szaffit, nem beszélve a Dr. Bubóról. Uff, ezentúl én beszélek, nem a mesecsatorna!
11 hozzászólás
Ez tényleg horrorisztikus! 🙂 Azon csodálkozom, hogy 11 év alatt csak most találkoztál vele. 🙂 Vagy csak most írtad meg? 🙂
Nagyon kellemes stílusban írsz, élmény volt olvasni.
Üdv,
Poppy
szia!
És akkor még örülhetünk, hogyha a rajzfilmek közötti kötelező "ph-érték" gyermekre fordított vásárolj, költs, fogyassz célzatai által kapot " anyúúú, de jó, nézd, ezt mondtam neked" folyománya nem ver éket szülő és gyermeke közé!
Írásod tárgyilagos, pontos és a problémára kellően rávilágít!
üdv
leslie
Szia!
Jól meg kell válogatnunk, hogy mi az, amit gyermekünk elé engedünk. A fogékony gyermeki lélek néha egészen mást szűr le belőle, mint egy felnőtt. Tetszik az írásod.
Szeretettel: Rozália
Ismerős helyzetet írtál le, nagyon jól. (Nekem is van, volt három „darab” ebből a fajtából.) Nem kis erőfeszítésembe került Móra Ferenc, vagy Fekete István csodálatos világa felé terelgetni őket.
Gratulálok. a.
Kedves Tündi!
Tetszett a cikked. S a hozzáállásod ehhez a mai jelenséghez. Te figyelsz a gyermekeidre!
Csak sajnos kevés az ilyen. a rohanó taposó világunkben sok szülőnek a tv a menedék, ha a gyerke ott ül és addig is nyugton van. sokan nem figyelnek arra, hogy mit is néz a csemetéje. Pedig igenis erre is figyelni kell, ha nyugodt békés jövőt szánunk nekik. Kitartás kedves Tündi!
Barátsággal Panka!
Kedves Mindenki!
Köszönöm a hozzászólásokat és a bíztatásokat!
Poppy: volt már egy-két hajmeresztő élményem! 🙂 Ami azt illeti én is inkább a klasszikusokra és az olvasott mesére szavazok. Azért ez nehezen fenntartható, ahogy Antonius is írta, hiszen bemennek a suliba és ha nem up-to-date-ek mese ügyben, akkor az valószínűleg kellemetlen lehet nekik.
Persze, ők jól megfelelő bölcsességgel kezelik a helyzetet! 🙂 (mély sóhajtás, és hogy Péter fiamat idézzem: "Jaj, Anya ne legyél már ennyire bio!")
Drága Eszti és drága Pankám! Köszönöm a bíztatásotokat!
Mindenkinek szép hétvégét!
Tündi
Bocsánat, a szél miatt lehet, teljesen kikészít:
természetesen: "megfelelő bölcsességgel kezelik a helyzetet".
Kedves Tündi!
Sajnállak benneteket, akik most neveltek gyerekeket. Igaz, akkor sem volt könnyű, mikor én nevltem, de másféle gondjaink voltak. Nem irigyellek a TV miatt. Akkor még az se volt, ill. csak kevés helyen. Elképzelem, helynként micsoda csaták folyhatnak, hogy mit lehet, és mit nem lehet megnézni.
Mert az a szülő, aki nem a talpára esett, hanem – mondjuk – fordítva, megnézheti magát, és nevelésének eredményét is. Mit tanulnak szegény mai gyerekek a TV képernyő jóvoltából: gyilkolni, és olyan rémségeket, amitől őket mindenképpen meg kellene óvni.
Mint mondtam, én már ebből kinőttem (azért kis távolból volt részem benne – unokáim nevelésénél, ahol a lányom csatázott), de annak örülök, hogy vannak szülők, remélem sokan, mint Te, megnézed, mit lehet adni a gyerekeknek. Bár sokan elolvasnák, akiket érint az írásodat.
Szeretettel: Kata
Szia Tündi!
Nekem már kicsit nagyobbak, (14,15 évesek, fiú-lány)de ugyanúgy megy a vita, mint 4-5 éve…:)
Kitartás!
Üdv: Nóri
Hurrá, bedöglött a tévénk! Kb. három hete teljes a nyugalom! Ember még nem örült ennyire műszaki cikk elromlásának, mint én! 🙂
Kedves Tiringer Tündi!
Ez durva lehetett azért! Ilyen rajzfilmet tv-ben sugározni! Ez tényleg szülőkínzás! És agysejtölés!
Én legalább értelmesebb rajzfilmeken "nőttem fel…"(nőttem fel azért idézőjelben, mert még most se nőttem fel, de rajfilmet már nem nézek. Igen kevés Régi Magyar rajzfilm kivételével. Pl. Mézga Aladár :P)
Jó volt olvasni az írását! Igaz is, meg humoros is… Szóval tetszik!
A.í.: Faddi Tamás