Daniel Defoe Robinson Crusoe-jának páratlan sikere után szinte minden európai országban tömegével íródtak a robinzonádok . Legnagyobb számban Németországban keletkeztek. Magyarországon német robinzonádok fordítása révén honosodott meg a kalandregénynek ez a fajtája.
A 17. században járunk, amikor Angliában éppen kezdett kibontakozni a felvilágosodás. Filozófusok, művészek hirdették az ész és az értelem mindenhatóságát. Az irodalomban újra az ókori műfajok váltak népszerűvé, pl.: eposz, tragédia, komédia. Az alkotásokban mértéktartás, kiegyensúlyozottság van jelen. Az érzelmeket, a szenvedélyt azonban nélkülözik a felvilágosodás szellemében íródott művek. A kor embereszménye a harmonikus ember, akit cselekedeteiben a józan ész vezérel.
A felvilágosult angol írók közé tartozik Daniel Defoe, aki 1660-ban látta meg a napvilágot Londonban, Daniel Foe néven. Akkoriban született, amikor véget ért az angol polgári forradalom , és a győztes polgárság kibékült a királyokkal. Ezen kívül gyermekkorában zajlott le a nagy londoni tűzvész és a londoni pestis – szemtanúja lehetett az újjáépülő és az újra benépesülő fővárosnak.
Apja, James Foe egy londoni iparosember, pontosabban gyertyamártó volt. Szülei kérésének megfelelően a fiatal Daniel kereskedőnek tanult. Pap is lehetett volna, ám hiányzott belőle a kitartás és a tanulás utáni vágy. A kereskedelemnek köszönhetően bejárta Spanyolországot, Olaszországot, Franciaországot és Németországot. Utazásai és kapcsolatai révén egyre több tapasztalatot szerzett (tapasztalata jóval nagyobb volt, mint a műveltsége). Ezen tapasztalatait a politikában és az újságírásban akarta kamatoztatni. Mindig az emberséget, a méltányosságot és az igazságot kereste. Igazsága bizonyításához szinte hajszolta a veszedelmet, egymásnak ellentmondó közéleti szerepeket vállalt és nem törődött azzal, hogy hogyan vélekednek róla mások. Közéleti szereplésének éveiben könnyen változtatott pártot; mindegyik párt szívesen fogadta, mert cikkeiben és vitairataiban könnyedén be tudta bizonyítani bárkinek az igazát. Sokszor került tettei miatt kínos helyzetbe: egyszer elvesztette teljes vagyonát, aztán egy röpiratáért mindkét fülét megcsonkították, párszor bujdosni kényszerült, de London lakossága körében nagy népszerűségnek örvendett.
Sok regényt írt, főleg pénzkeresés céljából – nagy volt a családja, akiket el kell tartania. Főleg kalandos történeteket írt, amelyek főszereplői egyszerű városi polgárok voltak – így lett ő a londoni polgárság nagy kedvence. A Robinsonon kívül említést érdemel még a Moll Flanders örömei és viszontagságai című regénye. Ő indította el ez első angol irodalmi folyóiratot. 1731-ben érte a halál.
Hatalmas népszerűséget hozó regényének teljes címe: Robinson Crusoe élete és különös, meglepő kalandjai. Először 1719. április 25-én jelent meg.
A regény műfaja a robinzonád, amely közeli rokona az utópiáknak annyiban, hogy hősüket valamilyen véletlen hosszú időre kiszakítja megszokott kultúrájuk életéből. Különböznek az utópiáktól abban, hogy hőseik nem elégednek meg a szemlélő szerepével, hanem tevékenyen kézbe veszik új egzisztenciájuk megteremtését. A Robinson vége felé kirajzolódik egy mintaszerű, eszményi állam megalapításának témája; ezt azonban Defoe nem járja végig következetesen az utópia felé.
A regény egyben útibeszámoló is.
A regény megírásának sok előzménye volt. Az egyik alapvető mű, amelyre támaszkodott az Grimmelshausen kópéregénye, a Kalandos Simplicissimus volt. A hős egy sor szerencsésen végződő kaland után hajótörést szenved, és társaival együtt egy szigeten vetődik partra, valahol Afrika és a mesebeli „Terra australis incognita” között. A mű teli van bonyodalmakkal, például feltűnik egy csábító abesszin nő, aki a sátán követe vagy Simplicissimus társa pálmaborral halálra issza magát, és szellemként jelenik meg újra. Grimmelshausen 2 forrásra támaszkodott:
– 1667-ben egy Madagaszkár közelében levő szigeten angol telepesekre bukkantak – néhány hajótörött utódai voltak, akik 80 évvel korábban vetődtek ott partra. Ezt a történetet egy Henry Nevil nevű angol író tette közzé egy németországi röplapban.
– Theodor de Bry útibeszámoló gyűjteménye a 17. századból.
Defoe-ra nagy hatást gyakorolt egy skót hajós valós története. Az Alexander Selkirk nevű skót matróz büntetésből éveket töltött egy lakatlan szigeten – a Mas a Tierra nevű szigeten. A hosszú évek alatt ellátta saját magát, majd egy arra járó angol hajó rátalált és hazavitte. A matróz kalandos története gyorsan elterjedt, megihlette Daniel Defoe-t, aki kissé kiszínezve megírta saját hajótöröttjének fantasztikus történetét.
Robinson Crusoe York városában született, 1632-ben. Édesapja Brémából származott, eredeti nevén Kreutznaer. E név eltorzításából lett a Crusoe név. Harmadik fiúnak született a családba, apja ügyvédnek szánta. Ám ő már igen korán eltervezte, hogy tengerre fog szállni, ha törik, ha szakad, és meggazdagszik. Egyszer, amikor barátjánál tartózkodott Hullban, elhatározta, hogy tengerre száll és 1651. szeptember 1-jén, életében először hajóra is lépett.
Rögtön első hajóútján találkozott egy nagy viharral és a tengeribetegséggel – így esett át a „tűzkeresztségen”. Sokat töprengett, hogy hazatérjen-e vagy folytassa kalandját. Végül a kalandos élet mellett döntött.
Egy utazása alkalmával mór kalózok ejtették foglyul és a hajó kapitányához került „rabszolgának” fiatalsága és ügyes keze miatt. De nem a hajón szolgált, hanem a kapitány Szalehi házában. Két év alatt elnyerte gazdája bizalmát, aki bátran rábízta halászcsónakját. Sokat járt ki a csónakkal halászni. Jó hajósnak bizonyult és ezért elhatározta, hogy az első adandó alkalommal megszökik. Segédje, Xury segítségével minden szükségest a csónakba hozatott és elhajóztak. A partok mellett hajóztak, ha kellett kimerészkedtek a partra élelemért és vízért. Pár hetes „csónakázás” után egy hajó vette fel őket, amely éppen Brazíliába tartott.
Robinson Brazíliában hamar feltalálta magát, beállt dolgozni egy cukornádültetvényre, majd megtakarított pénzén birtokot vásárolt és cukornádtermesztéssel kezdett el foglalkozni. 4 év után aztán ismét feléledt benne a kalandvágy, újból tengerre szállt, ezúttal egy rabszolgakereskedő hajóra. Napra pontosan nyolc évvel azután keltek útra, hogy Crusoe először hajóra szállt.
A hajóval óriási viharba keveredtek útban Guinea felé, a hajó egy szigetnél zátonyra futott. A legénység csónakba ült, hogy kijusson a partra, de csak Robinson maradt életben. Először kétségbeesett, majd örült, hogy mégis életben maradt. Az első éjszakáját egy fán töltötte, mert félt a vadállatok és bennszülöttek támadásitól. Másnap megjött az önbizalma, ugyanis a vihar a megfeneklett hajót közelebb hozta a parthoz, így kis ügyeskedéssel Robinson ki tudott menteni pár fontos dolgot a hajóról: fegyvert, szerszámokat, ruhákat, élelmet, lőszert, pénzt, pálinkát, rumot és magvakat.
Ezután elindult feltérképezni a szigetet. Megnyugodhatott, mert nem talált sem vadállatra, sem bennszülöttekre árulkodó jeleket. Élelem akadt bőven a szigeten, csak megfelelő lakhelye nem volt. Sokáig a part mentén tartózkodott, hátha éppen arra jár egy hajó és felveszi. Aztán egy idő után egy domboldalban talált megfelelő helyet a letelepedésre. Hosszú és fáradtságos munka árán egy erődszerű épületet emelt cölöpökből és élő sövényből. A biztonság kedvéért kaput nem készített, ő maga egy létra segítségével közlekedett. Megtanult bánni a hajóról származó szerszámaival: polcot, asztalt, széket, hajót faragott, fából ásót és kapát készített. Mindenben a tökéletesre törekedett, ha kellett hónapokig bajlódott valaminek az elkészítésével.
Sok-sok év elteltével már nagyon jól elboldogult a szigeten, kiismerte az időjárást, állatokat tartott, növényeket termesztett, és ami a legfontosabb, belenyugodott sorsába. Amit tudott és fontosnak tartott azt lejegyezte, számolta a napokat és az éveket, beosztotta napjait. Nyári lakot is készített magának az erdőben, ahol szőlőt szárított.
Egy spanyol hajó elsüllyedésének is szemtanúja volt, ám bánatára a túlélők más szigeten értek partot. Társai mégis akadtak: egy kutya és pár macska a hajóról, aztán egy Poll nevű papagáj, amelyet ő tanított meg beszélni. De ezek mégsem voltak igazi bajtársai, mert Robinson mindennél jobban vágyott az emberi társaságra.
Aztán egy napon meglepetés érte: emberi lábnyomokat talált a homokban. Nagyon megrémült, amikor tudatosodott benne, hogy ezek az emberi lények kannibálok. Megijedt, nehogy megtalálják és felfalják, ezért visszahúzódott erődjébe. Egy idő után újból találkozott velük. Akkor is azért, mert elhatározta, hogy szerez magának egy társat közülük. Segített egy fogolynak megszökni, aki azután hálából vele maradt. Egy pénteki napon találkoztak, tehát a vadembert Pénteknek keresztelte el. Lassan megszokták egymást, kölcsönösen segítettek egymásnak, Robinson megtanította Pénteket beszélni és leszoktatta az emberi hús evéséről. Amikor aztán újból jöttek a kannibálok a szigetre, Robinsonék még megmentettek két embert: egy spanyol hajótöröttet és Péntek apját. Némi pihenés után elhatározták, hogy amint lehet, elhagyják a szigetet.
Kis idő elteltével aztán egy fellázadt hajó matrózai három embert kitettek a lakatlannak vélt szigeten. Mint később kiderült a hajó kapitánya, a kormányos és egy utas volt a szerencsétlen áldozat. Elmondták szerencsétlen történetüket egymásnak, a kapitány megígérte Robinsonnak, hogy ha segít visszaszerezni a hajót, hazaviszi Angliába. Robinson és a kapitány ezután gyorsan visszafoglalta a zendülőktől a hajót. A lázadás szervezőit kirakták a szigeten. Robinson elmondott nekik minden tudnivalót a szigetről, a növénytermesztésről és az állattenyésztésről.
Robinson 1686-ban, a szigeten töltött 28 év 2 hónap és 19 nap után hajóra szállt. Hosszú utazás után, 1687. június 11-én, harmincöt évi távollét után megérkezett Angliába. Barátját, Pénteket és annak édesapját is magával vitte.
Mi az oka annak, hogy ez a mű olyan páratlan világirodalmi pályát futott be? Talán az, hogy ennek a műnek páratlan az optimizmusa. Arról szól, hogy mindenhol fel lehet találni magunkat, ha van hozzá elég erőnk és hitünk. Továbbá nem szabad feladni semmit, mert mindig van remény.
Robinson tulajdonképpen antihős, mert nincsenek kiváló adottságai. Ennek köszönhetően az olvasó könnyen tud vele azonosulni.
A regény pompás képe a természet felett úrrá levő embernek. A főhős, Robinson Crusoe szabályosan megszervezte az egyedüllétet. Nem élt társadalmon kívüli életet, hanem sajátos életrendszert alakított ki magának és egyedül is képes volt megőrizni emberi mivoltát, méltóságát. Rousseau-t annyira megragadta Robinson társadalomnélkülisége, hogy ezt a művet akarta első olvasmányként Emilje kezébe adni.
A főhős saját maga jött rá a növénytermesztés, az állattenyésztés, a szerszámkészítés minden fortélyára. Leleményesen használta addigi tudását és mire hazatért bölcs, tapasztalt ember vált belőle. Méltán hívhatjuk „Homo fabernek”, azaz olyan embernek, aki mindenhol feltalálja magát.
Robinson az egyik részben így írja le tapasztalatait: „Mindenekelőtt itt távol voltam a világ minden romlottságától, nem kísértett sem a hús, sem a szem gyönyörűsége, sem az élet hiúsága. Nem vágyakoztam semmire, viszont amim volt, annak örültem; uralkodója voltam az egész gazdaságomnak; ha kedvem tartotta, egy egész ország királyának vagy császárának nevezhettem magam, mert minden az én birtokom volt.”
Az eredeti regényt teljes egészében már nem szokás olvasni, hisz sokkal érdekesebb az, hogy mit tesz a főhős, mint hogy a szerző milyen megjegyzéseket fűz hozzá. Éppen ezért a regényt sokszor átdolgozták, lerövidítették, legtöbbször a fiatal olvasóközönség számára. Megjelenésének időpontjától számtalan nyelvre lefordították, sok filmet készítettek belőle. A könyv legpontosabb feldolgozása 1964-ben készült el, az 1997-es Pierce Brosnan-féle film már sok pontban eltér az eredeti történettől.
Nekem legjobban az a rész tetszett, amikor Robinson semmivel se törődve otthagyta nyugalmas életét és mindenki tudta nélkül hajóra szállt. Belevágott az ismeretlenbe, mert hajtotta őt a kalandvágy és a pénzszerzés utáni sóvárgás. Nem törődött szüleivel, a veszélyekkel, még azzal sem, hogy eddig még hajón sem volt.
Első hajóútjáról így ír: „Alig hagyta el a hajó a Humber-öblöt, szél támadt, és a tenger vadul hullámzani kezdett. Mivel azelőtt még soha tengeren nem voltam, testemben szörnyű gyöngeséget és lelkemben iszonyú rémületet éreztem. Komolyan gondolkozni kezdtem tettemen. Eszembe jutottak szüleim tanácsai, apám könnyei, anyám rimánkodásai. Lelkiismeretem, mely akkoriban még nem kérgesedett meg, súlyos szemrehányásokat zúdított rám.” A hajó kapitánya látva a fiú ijedtségét azt tanácsolta neki menjen haza. Ám Robinson a szégyen miatt nem tért haza. Sok mindent átélt, mire igazi hajósnak nevezhette magát, de egyszer sem adta fel. Lehetett rabszolga, halász, ültetvényes, hajótörött, sosem veszett ki belőle a remény. Számomra ezért fontos a Robinson Crusoe mondanivalója.