Innen egy újabb templomba vezetett az utunk, ez a Fehér Szűz Mária Temploma volt.
Spanyol nevén a Santa Maria la Blanca, ami tulajdonképpen egy zsinagóga. Ez Európa legrégebbi, még ma is álló zsinagógája. 1180-ra fejezték be az építését, először zsinagóga volt, aztán mecset, aztán keresztény templom, majd zarándok menedék, kolostor, raktár, ma a katolikus egyház tulajdonában van, és múzeumként működik.
A Santa Maria la Blanca nevet akkor kapta, amikor kolostor volt, és a szerzetesek ezzel a névvel akarták megtisztítani a „sötét” zsidó múltjától.
A hófehér szentélyben 28 oszlop látható, amelyek természetesen a mór építészet stílusában készültek. A boltíveket tartó oszlopokat, fenyő-kúpos oszlopfőkkel díszítették. Figyelemre méltó a dekoratív kazettás famennyezet.
Az épület keleti falában, amely Jeruzsálem irányába néz, van a zsinagóga fókuszpontja, az épület közepén található kagylóhéj-tetejű ív. Ez volt a Tóra bárkájának a helye, amely a Tóra tekercsét tartotta.
A zsidó diaszpórán és a mai Izraelben található sok zsinagógában a kagylóhéj motívuma a hordozható ládát elhelyező hely jelölője.
A későbbi keresztény egyház elemei közé tartozik az oltár és egy oltárkép.
Az idegenvezetőnk újra elmondta a szokásos mantráját, amit minden mór épületnél hallottunk már eddig „ez nem kő, nem márvány, csak porózus tégla, habarcs, és gipszstukkó, nem az öröklétnek készült, mint spanyol katedrálisok”. Elmondta ezt előző nap az Alhambra palotáinál is.
Ugyanúgy, ahogy a muzulmán építészet jellegzetességét – ami mindig egy paradicsomi nyugalomra törekszik, és ezt a nyugalmat, ami az Istenhez való közelséget jelenti a számukra, és a tökéletesség érzetét kelti, ezt azzal érik el, hogy egyforma díszítésekből sokat raknak fel egymás mellé, és ez kellemes a szemnek, megnyugtató a léleknek.
A Santa Maria la Blanca is jó példa volt erre, mert téglából épültek az oszlopok habarccsal voltak bevakolva, az oszlopfőkön gipsz stukkó díszítéssel, fölöttük pedig az ismétlődő díszítések borították a falakat.
Egy helyen volt egy kis falfestmény töredék, ami a későbbi korban került oda. Egy sisak volt hátulnézetből a képen, és virág motívum töredékek.
A műemlék már nem istentiszteleti ház, hanem csak a látogatók számára áll nyitva.
Miután kijöttünk ebből a furcsa kis templomból, lefelé mentünk Toledo szűk kis utcáin, még újabb templomok mellett, mert Toledóban 72 templom van. Szerencsére többet már nem kellett megnézni aznap.
Én azért még egybe, kettőbe úgy menet közben bekukkantottam. Volt köztük nagyon érdekes is, aminek a fala úgy nézett ki, mintha foltokban megégett volna. Talán freskótöredékek lehettek?
A lábunk alatt az utcakő mutatta, hogy a hajdani zsidó negyedben járunk, mert a kövek között kis díszes csempék voltak, zsidó jelképekkel, vagy feliratokkal.
Útközben az idegenvezetőnk arról mesélt, hogy mennyi zsidót elüldöztek Spanyolországból a keresztény királyok, amikor Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella közt létrejött egy érdekházasság, amelynek célja az volt, hogy Spanyolországot a kereszténység zászlaja alatt egyesítsék.
A zsidóság eleinte még anyagilag is támogatta őket, mivel feltételezték, hogy II. Ferdinánd – anyai ágról való zsidó származása miatt – talán befolyásolni tudja a társadalmat, hogy nagyobb toleranciát mutasson a zsidóság felé. Kezdetben ez így is történt. Róma azonban nyomást gyakorolt Spanyolországra, hogy ők is állítsanak fel inkvizíciós bíróságokat. Ferdinánd ezt előbb visszautasította, majd Izabella hatására mégis megtette.
A népirtás az 1492. március 31-i Torquemada által kiadott Alhambra-ediktummal vette kezdetét. A zsidókat választás elé állították: vagy elvándorolnak, vagy keresztény hitre térnek. Azokat, akik főleg kényszer hatására áttértek ugyan, de otthonaikban megtartották a zsidó szokásokat, maranneusoknak nevezték.
Ugyanebben az évben azonban már az áttértek ezreit végezték ki, azzal a váddal, hogy megtérésük hamis volt. Torquemada, a spanyol inkvizíció feje szerint a zsidók mindaddig, míg Spanyolországban maradnak, kísértést jelentenek az áttértek számára, hogy gyakorolják zsidó örökségüket.
Tevékenysége arra is kiterjedt, hogy felkutassa, kinek van legalább egyetlen zsidó, vagy muzulmán felmenője. Véleménye szerint a bűn már eleve a zsidók vérében van, amely átterjed az utódokra is. Ezért ők hiába gyakorolják buzgón a keresztény vallást, akkor is bűnösök, mert őseik zsidók voltak.
Hatalmas zsidó közösség kényszerült távozásra, kétszázezren elhagyták az országot, százezren áttértek. Európában ekkor már szinte sehol nem fogadták be őket.
A portugál uralkodó nyolc hónapot engedélyezett a maradásra, ezért a tartózkodásért azonban hatalmas pénzösszeget kellett fizetniük. Később ezt az ajánlatot visszavonta. A zsidó gyerekeket elszakították szüleiktől, és Afrika partjainál lévő szigetekre száműzték őket. Csak az Oszmán Birodalom fogadta be az inkvizíció elől menekülő zsidókat, őket nem zavarta – akkoriban – a vallásuk.
Közben szépen, lassan lementünk a folyópartra a kis lejtős utcácskákon.
A folyóparton megcsodáltuk azokat, akik a folyó fölötti kötélpályán, beülőben, átsuhantak a folyó fölött. Mi inkább a San Martin hídon sétáltunk át, ami hajdan a város kapuja volt.
Felültünk a buszra, kényelmesen elhelyezkedtem a hosszú mászkálás után, aztán öt perc múlva le kellett szállni, mosdó ürügyén egy boltba mentünk, ahol toledói szuvenírt lehetett venni, ékszereket, késeket, kardokat. Mi is vettünk egy képeslapot.
A középkorban Toledo volt a kardkovácsolás egyik messze földön is híres központja, és még a mai napig kis üzemekben, a kézművesség szintjén őrzik az acélgyártás, damaszkozás, és a fegyverkovácsolás tudományát.
Mint oly sok mindent, ezt a tudományt is a mór fegyverkovácsok hozták be ebbe a régióba. A damaszkozás egy eljárás, melynek során egy fémfelületet vésett vagy berakásos arany- vagy ezüstmintákkal díszítenek. Az ősi Damaszkuszról kapta a nevét. Ebben a szíriai fővárosban oly fenségesen gyönyörű alkotásokat készítettek az ottani mesteremberek, hogy a város nevét az eljárással azonosítják.
Minthogy Damaszkuszban fontos utak keresztezték egymást a Földközi-tenger vidékének napkeletre fekvő országai, valamint Mezopotámia és a messzi Kelet között, a város kereskedelmi központtá alakult. Damaszkusz hagyományos kézműves mesterségei — köztük a damaszkozás is — ennek a kimagasló kereskedelmi szerepnek köszönhetően jutottak el a Szíriától távol fekvő országokba is.
A damaszkozás néhány évszázadon belül meghonosodott Európában, és a XVI. századra a spanyolországi Toledo városa vált a művészet legnagyobb központjává.
A toledói kardok, vértek és pajzsok, valamint a finomabb tárgyak a damaszkozás ékes eleganciáját és sajátos stílusát tükrözik a mai napig.
Toledo utcáin járva, a boltok kirakatát nézve láttuk, hogy a damaszkozás nem egy letűnt művészet, évszázadokon át életben tartották. Se szeri, se száma a különféle damaszkozott tárgyaknak. Melltűk, karkötők, mandzsettagombok, nyakkendőtűk, gyógyszeres dobozkák, gyűszűk, fülbevalók és díszes tányérok láthatók sok üzlet kirakatában.
A meglátogatott üzletben még annak is szemtanúi lehettünk, amint a régi korok hangulatát idéző mester, az egyik kezében aranyszállal, a másikban egy hegyes acélszerszámmal mesterien rákalapálja az aranyat egy fémfelületre. Így készül az aranyberakás acélon – ami a damaszkozás művészetének lényege.
Toledo másik híres kézműves terméke a Mazapán de Toledo /toledói marcipán/ is a móroknak köszönhet a létét. Ugyan Spanyolországban már hatalmas mandulaligetek voltak, amikor a hódító mórok odaérkeztek, de a marcipán másik alapanyaga, a cukor még hiányzott. 50 év sem telt el a mór hódítás után, és Dél-Spanyolországban már itt is, ott is cukornádültetvények jelentek meg. A XI. századra toledói gasztronómiai specialitássá vált a marcipán. Amit azóta is készítenek, árulnak a cukrászatokban.
A fegyverműves bolt meglátogatása után, végre megpihentünk a buszban, és elgurultunk Madridig, ahol 16 fok volt, és szemerkélt az eső.
Madrid Spanyolország fővárosa és az azonos nevű tartomány székhelye. Lakóinak száma 2011-ben 3,26 millió, elővárosokkal együtt kb. 6,5 millió fő. London és Berlin után a harmadik legnépesebb város az Európai Unió területén. Területének több mint 50%-át utcák, terek és parkok alkotják. Az Ibériai-félsziget közepén, Új-Kasztília síkságán, a Mezeta fennsíkon fekszik, a Jarama folyó partján. Európa egyik legmagasabban fekvő városa, a tengerszint feletti magassága 665 m.
Madridban elfoglaltuk a szállásunkat a Sercotel Alcala 611-nek elnevezett szállodában, ahol a következő három éjszakát töltöttük.
Este ültetett vacsora volt, először tésztát kaptunk, amin egyesek szerint olajbogyó volt, mások szerint petrezselyem, egy kis sajt volt a tetejére reszelve. Majd panírozott csirkemellet szolgáltak fel krumplival és salátával. Nem lett volna olyan rossz, csak iszonyú hideg volt az egész kaja. Aztán az idegenvezető szerint fagylaltot kaptunk, de szerintem inkább csokis süteményre emlékeztetett, keksszel az alján. Olyan se íze, se bűze desszert volt, az édes ízen kívül mást nem lehetett érezni, még a csokoládét is inkább csak láttuk, mint ízleltük benne.
A fürdőszobában itt sem volt hely kilépni a kádból, mert a bidé pont elfoglalta azt a helyet. Az ágy olyan magas volt a szobában, hogy én csak egy székről tudtam felmászni rá. A szobánk ablaka egy jó forgalmas útra nézett, nem is nyitottuk ki az ablakot, mert irtó büdös volt odakinn, mintha gumit égettek volna valahol. Ahhoz képest, hogy éppen vasárnap volt, ez elég meglepő volt. Amíg lementünk vacsorázni, bekapcsoltuk a légkondit, szellőztetés helyett.
8 hozzászólás
Kedves Judit!
A nyolcadik nap délutánján is templomlátogatás volt az egyik programotok, majd megismertétek a damaszkozást, a marcipán készítést. Meglepődtem Toledo templomainak számán. Borzadva olvastam a történelmi részt, a zsidóüldözést. Sajnos a vacsora és a szoba nem nyerte el tetszésedet, remélhetőleg a következő napon nem alszol a buszban ismét…
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Kedves Matild!
Ezeken a kulturális körutazásokon mindig zsákba macska a szoba, és a vacsora. Vannak jobb szállások, és vannak rosszabbak, a vacsora is ugyanígy.
Már ebben a részben eljutottunk Madridba, ne aggódj nem alszom majd el a városnézést. 😉
Judit
Szia!
Nagyon szép Santa Maria la Blanca, a fegyverműves bolt, és az ezekhez kapcsolódó történetek. Megint sok ismerettel gazdagodtál, de az olvasó is. A képzeletbeli utazás még folytatódik, várom. üdv hudido
Kedves Katalin!
Örülök, hogy várod a következő részeket. Jönnek azok is, nemsokára.
Judit
Kedves Judit!
Ez a rész, felért egy történelem órával. Régmúlt időkben jártam általa.
Köszönöm.
Ida
Kedves Ida!
Ha szereted a történelmet, akkor jó helyen jártál!
Szívesen!
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm ezt a temérdek információt. Erről a zsidó üldözésről már olvastam valahol…(nem csak Hitler)
Szeretettel gratulálok, hogy megosztottad velünk az élményeket.
Szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Még utazunk tovább Spanyolországban, csak kis szünetet kellett tartanom a feltöltésben, mert az unokákkal lent voltam a Balatonon.
Mindjárt "megnézzük" az Escorialt. 🙂
Judit