Számít-e valamit a részletes, mindent felfedő magyarázat, ha már olyan visszavonhatatlan dolog történt, ami mindenki rémálma? Nem. Én így gondolom.
Három napja öt ember beült egy autóba. Apa. Anya. És a gyerekek. Munka után, suli után, jókedvűen kacarászva duruzsolták aznapi élményeiket a kicsik, a nagyok pedig össze-összenéztek, hogy milyen jó ez. Vége a hétnek, együtt lesznek végre megint. Igen. Én így képzelem.
Aztán valaki, aki úgy ült a volánhoz, hogy előtte saját szívfájdalmát csitította némi itallal és a fényszórókat is vaksötétben hagyta, szintén elindult. Valahová. Az autó egyre gyorsabban falta az utat, túl gyorsan, ahhoz képest, hogy a kisvároson belül haladt. Talán. Én így gondolom.
És Isten egy áldatlan pillanatában ez a két autó találkozott. Hatalmas csattanás, ziháló mellkasok, ijedt kis gyerekszemek, panaszosan elhaló sóhajok, zaklatott motyogások, legbelülről feltörő, savként csípő könnycseppek, üvegszilánkok veszélyesen szép csillámai, és maga az őrület. Igen. Én így emlékezem.
Mentők és tűzoltók emberfeletti munkával tépték és hasították az autót és saját határaikat, hogy mindenki megmeneküljön. De nem sikerült. Egy lélek a mennybe szállt. Egy édesanya, akit három csillogó szempár vár még most is. Egy feleség, akit bolyongó őrültként keres a párja, önmagát hibáztatva. Egy lány, akit az édesanyja temet el, két évvel a férje halála után. Egy nő, akinek szépsége a szemei csillogásával volt mérhető. Egy ember, akinek arcát ha felidézem, mindig ragyogó mosolyt látok magam előtt. Ő volt az, aki meghalt. Igen. Tudom.
Számít-e valamit a részletes, mindent felfedő magyarázat? Ha megtudjuk, ki hibázott, ha megtudjuk, ki lépte át a sebességhatárt, ha kezünkben lesz egy jegyzőkönyv? Nem. Már ezt is tudom.
Mert semmi sem adhatja vissza ennek az embernek az életét. És lesz egy ember a szeretteim között, aki hátralévő életét úgy éli majd le a három gyermekével, hogy egy végtelen űr tátong majd a szíve mellett. A lelke mélyén. És ha erre gondolok, tudom, semmi sem számít. Még a szavak sem, amikkel el tudnám mondani, mennyire sajnálom….
Számít-e?
By Hanga
23 hozzászólás
Kedves Hanga!
Megható az írásod. S a szerkezete is hatásos ahogy felépíetetted és a bekezdések végére odaraktad gondolataid. Sajnos amikor egy ember éltébe kerül mások gondatlansága, akkor már semmi sem számít. Hacsak nem az, hogy mások okuljanak belőle és ne kövessenek el ilyen hibát. Tudom, ez sem változtat a helyzeten, mert a rohanó világunkban sajnos sok minden nem számít.
Bárcsak ne történt volna meg, Én is sajnálom.
Barátsággal Panka!
szia Hanga!
Megrázott…
…nagyon…
És az a baj, hogy hetente, naponta megtörténik. És nem tudjuk hol
a határ, hol a vége…
Néhány hónapja a hugom párjának családjával történt szinte ugyanez.
A vétkes "csak" elaludt…A többi egy hajszálon múlott…Most hosszú
rehab vár rájuk, míg teljes lesz a gyógyulás. Teljes? Fel lehet épülni
egyáltalán egy ilyen helyzetből. Amit Te írtál, abból aligha…
És a zászló mindenkinek áll! Ki lesz a következő vétlen áldozat?
Eggyüttérzéssel
leslie
panka, köszönöm, hogy olvastad, jó lenne, ha okulna belőle pár ember.
Kedves leslie, igen, ez sajnos bárkivel megtörténhet, és addig el sem hisszük ezt, míg a közvetlen környezetünkben meg nem történik. Köszönöm!
Hanga
Végtelenül megrázó történet, ráadásul nem is fikció.
Teljesen átéltem minden sorát!!
/ Nem véletlenül örültem én is a KRESZ-nél bevezetett zéró toleranciának! /
Nagyon tetszik ez az írásod is!!!!
Kedves zsike, köszönöm!
Hanga
Szia Hanga!
Átéreztem a soraid, borzongtató. Ezekre a dolgokra nem nagyon vannak szavak.
Mindig azt hisszük, ez velünk soha nem történhet meg…hát nem így van, de ne legyen senkivel ilyen…inkább.
Gratulálok az írásodhoz, szeretettel:dinipapa
Szia dinipapa, köszönöm kedves szavaidat!
Hanga
Szia!
Igen, ilyenkor a szavak teljesen elveszítik erejüket, de megmarad a részvét. Fájdalmas írásod megragadott.
Szeretettel: Rozália
Ha már megtörtént, azt hiszem nincs mit tenni.
Szomorú történet.
Kedves Rozália, köszönöm a véleményedet!
Brúnó, igazad van. Szomorú, nagyon.
Hanga
…megmagyarázhatatlan. Sajnos rengeteg ilyen eset van. Nagyon megindító a történetet, kár, hogy nem fikció…
üdv, eszkimo
Kedves eszkimo, ez sajnos nem az, szombaton lesz a temetés
Köszönöm, hogy itt jártál!
Hanga
Kedves Hanga!
Szomorú történet, és bár igaz, hogy senki nem hozhatja vissza azt a szegény fiatalasszonyt a halálból, én mégis azt mondom, a bűnösnek bűnhődnie kell. Legalább azért, nehogy mást is megölhessen a felelőtlenségével… És hogy okuljon minden ember, aki autóba ül, hogy az alkohollal és mások testi épségével nem lehet játszani!!! Én így gondolom… Pedig nem kenyerem a bosszúállás, viszont a szeretteim védelmében bármire kész vagyok!
Üdv: Borostyán
Kedves Hanga! Annak, aki talán egyenesen a mennybe-szállt, annak már valóban teljesen mindegy, hogy aki okozta az egészet, azt mondja: bocsánat, vagy ha nem mondja, az se számít. De akik ittmaradnak, akinek a kedves vagy a legkedvesebb hozzátartozója mindezt átéli, annak igazán nem mindegy. Életre szóló, talán mindennapi rémkép majd előtte.
Bizony, az iszogató úrvezetőket örökre eltiltanám a volán mellől. De azok életét, akikét már elvették, igaz, nem adják vissza, de másokét még talán megmenthetik vele.
Jó, hogy megemlékeztél róla. Azoknak is el kellene olvasni, akik könnyedén felhörpintik azt a kevéske szeszesitalt, mielőtt volán mellé ülnek.
Szia!
Kedves Borostyán, köszönöm, hogy olvastad, én is ilyen vagyok, a szeretteimért még bosszulni is tudnék.
Finta Kata, köszönöm a hozzászólásodat, és igen, jó lenne, ha hatna azokra, akik felelőtlenül vezetnek. Jó lenne.
Hanga
Basszus rég olvastam ennél felkavaróbb írást. Annyira érzékletesen írod le ami történt, hogy még rá is teszel egy lapáttal, bár gondolom ez volt a cél. Én nem tudom mit tennék, de valószínű, hogy minden lehetséges eszközzel megpróbálnék minél nagyobb fájdalmat okozni annak, aki ezt a tragédiát okozta. A bosszú ugyan rossz tanácsadó, de magamból kiindulva, biztos nem hallgatnék az ilyen szavakra. Erre nincsenek szavak… sajnálom:(
Köszönöm Armand az olvasást, az érzelmeidet meg kiváltképp. Erre tényleg nincsenek szavak és nincs jó megoldás sem, sajnos.
Hanga
Azt gondolnám – normális ésszel -, hogy számít. Mert a vétkes vezetőhöz hasonlóan "laza" lelkiismeretű emberek talán észbekapnak, és jobb belátásra térnek. Aztán rájöttem, talán mégsem számít, mert aki ilyen nyúlós lelkiismerettel – vagy még azzal sem – rendelkezik, az nem tanul semmiből.
Valóban felkavaró az írásod.
Köszönöm kedves Arany a hozzászólásodat, valóban nehéz eldönteni, számít-e.
Hanga
Rettenetes történet! Nagyon sajnálom az apukát meg a kicsiket… Furcsa, hogy az ilyen baleseteknél általában nem az a fél hal meg, aki hibázott. :((
Szia Gunoda, köszönöm, hogy olvastad. Sajnos igazad va
Üdv!
Hanga
Kedves Hanga!
Nem, nem számít… Mint unoka testvérem édesapja… Hajtott a szokásos 160-nal, és valaki nagyon menő akart lenni, és megelőzni. Erre ő lefékezett, az autó csak forgott, ő meg a hegyről le, áttörve a korlátot zuhant… És soha sem lett meg az aki megelőzte őt.
Nagyon szép volt!
Sára
Kicsiny, sajnálom, hogy a ti családotokban is megtörtént ez a szörnyűség, köszönöm, hogy nálam időztél.
Hanga