A szicíliai vasárnap arany fénye végigömlik az Ion-tenger partján, az átlátszóan tiszta, mégis sötéten csillámló vízen, a vízbe nyúló, megkövesedett fekete lávafolyamokon, a színes napernyőkön, napágyakon.
Meglepődve nézünk végig Recanati kis strandján, ahol megérkezésünk óta még csak egyszer jártunk, hétköznap. Akkor üresen ásítozott a napágyak többsége, könnyen találtunk helyet a tengerfelőli első sorban, még válogathattunk is. Most a korai időpont ellenére már dugig van a strand. Nem elsősorban turistákkal, hanem olaszokkal. A napágyakat négyszög alakban összetolva, egész családok pihennek, beszélgetnek. Ide-oda mászkálnak, nevetgélnek, mintha itt mindenki ismerne mindenkit. Tanácstalanul álldogálunk a strandhoz vezető lejáratnál, nem látunk szabad helyet sehol. Néhány percnyi nézelődés után már éppen elhatározzuk, hogy keresünk egy másik strandot, amikor a strand büfé pultja mögül kilép a strandot üzemeltető vállalkozó. Harsány buon giorno kiáltással üdvözöl bennünket, és int, hogy várjunk. Pillanatok alatt előkerül a fiatal srác, aki elhelyezi a strandra érkezőket. Ő is régi ismerősként üdvözöl bennünket, pedig még csak egyszer találkoztunk, majd valahonnan a lejárat alatti kuckóból elővesz két napágyat. Gondosan leporolja őket, és elhelyezi az első sorban szabadon maradt egyik napernyő alá, ahonnan a napágyakat elvitték azok, akik a csoki barna bőrükkel napernyő nélkül napoznak.
Beállítja a napágyakat a kívánt pozícióba, hoz egy kis műanyag asztalkát az ágyak közé, aztán ránk mosolyog, és szalad a dolga után. Mi meg csak bámulunk… Itt aztán kedves vendégeknek érezzük magunkat, hiszen nemhogy helyet csináltak nekünk, de mindjárt az első sorban, ahol a legjobban lengedez a forróságban a tenger felől fújó szél, és ahonnan nem zavarja semmi a kilátást. No igen, az olasz családoknak vasárnap este véget ér a hétvégi kikapcsolódás, hazamennek, mi azonban itt maradunk még egy ideig. Ha most elmegyünk innen, mert tele a strand, ki tudja, hogy legközelebb ide jövünk-e? Ez az ősz hajú, ősz bajszú, idős, vékony férfi, aki a strandot üzemelteti, nem csak a mai napra gondol, hanem a holnapira is, meg az azutánira is. Mára tele a kassza, van elég vendég, de ő tudja, hogy másnap is nap lesz. Tulajdonképpen ez /lenne/ a természetes egy vállalkozótól. Mi mégis csodaként értékeljük a dolgot, mert a mi kis hazánkban ehhez nem vagyunk hozzászokva. Otthon valami rokonnak, ismerősnek kellene lennünk ehhez, vagy egy kis pénzt tenni egy tágas zsebbe. Itt meg elég annyi, hogy vendégek vagyunk, akiket ki kell szolgálni, méghozzá jól kell kiszolgálni, hogy máskor is visszatérjünk. Hát ez nem egy csoda?
A csodáknak azonban még nincsen vége a mai napra!
A tenger loccsanásaitól, a szél simogatásaitól, a hangszóróból áradó kitűnő jazz ringatásától ellazulva azt hiszem, hogy csak képzelődöm, amikor a strandos srácot olyan gyakorisággal látom felbukkanni a napágyak mellett, mintha több ikertestvére is itt dolgozna. Nem figyelek a pergő olasz beszédre, a széles gesztusokra, amivel a családanyák elárasztják a srácot, amibe bele-bele szól a többi családtag is, hiszen nem értem a nyelvet. Kis idő elteltével aztán meglepődve látom, hogy a srác újra felbukkan, a családok felkerekednek, és a strand büfénél eltűnnek a sátorban.
A múltkor mi is ittunk egy sört a büfénél, és letelepedtünk vele a sátorban lévő asztalok egyikéhez. A hely kellemes volt, a sátor két oldala felcsavarva, hogy átjárja a tengeri szellő, az asztalok és a fehér műanyag székek tiszták, a kiszolgálás gyors, és kedves, de azt akkor elképzelni sem tudtam, hogy mikor telik meg ez a hely emberekkel? Minek ennyi asztal?
A strand büfé mögött volt ugyan néhány titokzatos kis építmény – valószínűleg raktárak -, de konyhának egyik sem látszott. A büfében a kávén, és az italokon kívül csak csokik, zacskós rágcsálni valók voltak a polcokon. Ezeken kívül, csak a nemzetközi jégkrémekkel teli hűtőpultból lehetett választani.
Bevallom, addig nem foglalkoztatott a kérdés, hogy miért is kerekednek fel sorban a családok, és hová tűnnek, amíg a mellettünk levő napágyakon el nem kezdődött a csoda. A strandos srác olyan ételeket hozott ki a napágyakhoz, hogy csak ámultam. Először megjelent egy nagy tálnyi fekete kagylóval, hozzá egy hatalmas adag salátát hozott mozzarellával, egy másik tálban. A család falatozni kezdett. Később italokat, majd tányérokon szeletelt görögdinnyét hozott nekik. A végén a család neki fizetett. A következő étel, a másik szomszédunknak, napágyra felszolgálva, padlizsán saláta volt, amit arancine – apró gombóckák rizsből, hús, sajt vagy tojás töltelékkel – kísért. Aztán jöttek az italok, majd fagylalt brióssal. Körbenéztem a strandon, és majdnem mindenki falatozott. Nem ám hűtőtáskából előkerülő otthoni ebédet, nem ám alufóliából lassan kihajtogatott otthoni szendvicset harapdáltak, a legkülönbözőbb ételeket ették, amiket a strandos sráctól rendeltek.
Akik nem akartak a napágyon kuporogva enni, azok felballagtak a sátorhoz, amikor szólt nekik a fiú, és kényelmesen letelepedtek az asztalokhoz. Kíváncsian én is felmentem, és csak ámultam, hogy mennyiféle étel volt az asztalokon feltálalva. Krémes levesek, sfinzione pizzák, panella – ami egy porhanyós babból készült tészta – szardíniás tészta, kardhal szeletek grillezve, crocche -ezek sült burgonyagombócok sajttal és tojással- sült szardínia gyógynövényekkel és fenyőmaggal töltve, borjútekercs sajttal és sonkával töltve, szalonnás, fokhagymás apró borjúszeletek, tintahal tésztával, csirke, bárány, paradicsomos húsgombóc, caponata saláta, ami padlizsán, paradicsom, zeller, kapribogyó, oliva és szardella felhasználásával készül. Voltak mandulás marcipánsütemények, canolli – ami egy cső alakú édesség krémes-édes túrótöltelékkel – gyümölcsök, fagylaltok, és még ki tudja mi, mert a beljebb lévő asztalokig nem láttam el. Mindenki jóízűen falatozott, amit csak megkívánt, anélkül, hogy konyhaszag, füst és egyéb – az ételkészítéssel járó – kellemetlenség lett volna egész nap a strandolók körül. Anélkül, hogy a jó levegő helyett egész nap mindenki pácolódott volna a lángos sütés, a sült kolbász, a sült hal, az ételkészítés szagában, füstjében, mint az otthon, nálunk megszokott. Picit figyeltem a „csodát”, ami nem volt más, mint étel házhoz /vagy inkább strandhoz/ szállítás. Kis robogókon hozták az ételeket Recanati és Giardini Naxos, vagy Taormina számos étterméből. A legtávolabbi étteremből is húsz perc alatt ott lehetett az étel. A standon felvette a srác a megrendeléseket, számon tartotta, ki mit kért, és kihozatta. Aztán amikor megérkezett, feltálalta, és kivitte a napágyakhoz, vagy szólt a családoknak, hogy jöhetnek enni, az asztalokhoz. A strand üzemeltetője megspórolta az egész napos főzést, az azt megelőző fáradtságos vásárlást, a hosszadalmas előkészületeket, a felszolgálásra kerülő étel melegen tartását, a fejtörést, hogy miből mennyit főzzenek. Nem maradt meg az az étel, amire ma nem volt kereslet, senkinek sem kellett sajnálkozva mondani, hogy amit enni szeretett volna, az már elfogyott. Az ételrendelésbe belefektetett pénz szinte perceken belül megtérült, és megfialt.
Milyen egyszerű! Számomra mégis maga a csoda. Nem kell hozzá más csak egy kis szervezés, asztalok, székek, étkészlet, és fogy az üdítő, az ital – amit jó drágán adnak itt a strandon – . A vendég elégedett, máskor is ide jön, és gondolom az ételen is van azért egy kis haszon, hiszen, mint „nagybani vevőnek” más az ár, mintha egy családi rendelést vinne ki az étterem.
Ez a szolgáltatása a strandnak garantálja, hogy a vendég nem egy étteremhez közelebb eső strandot keres. Nem megy el, amikor megéhezik, hanem egész napját itt tölti, tőlük fogyasztja a büfé árut. Szépen telik a kassza.
A délutáni kellemes, nyugodt légkörben, amikor mindenki tele hassal ejtőzik a strandon, én próbálok felocsúdni a csodálkozásból. A vendéglátás itt a kis recanati strandon szívvel-lélekkel folyik. Mi magyarok vendégszerető népnek tartjuk magunkat, de hol van otthon ilyen ügyes, okos kiszolgálás, ilyen terülj, terülj asztalkám egy strandon?
18 hozzászólás
Kedves Judit!
Nagyon jó, hogy teli hassal olvasom írásodat, bár így is odacsöppennék szívese, a bőségtálhoz!:-))
Ami az Olaszok temperamentumából ered,ez a gasztronómiában is felfedezhető, a kiszolgálás-e módját tanítani kell.Majd egyszer… beérünk mi is talán Magyarok-e téren is.
Jó volt olvasni:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Már várjuk egy ideje azt a javulást! Nem tudom, hogy megérjük-e valaha…
Örülök, hogy velem csodálkoztál rá, hogy ott hogyan mennek a dolgok. Remélem a többi "képeslapot" is érdekesnek találod majd.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon élvezetesen írtad le strandi élményeidet, szinte én is megkívántam, hogy ott lehessek. A terülj, terülj asztalkám a strandon pedig valóban jó megoldás. Nem beszélve a finom olasz ételekről… Várom a folytatást!
Szeretettel: Eszti
Kedves Judit, eddig Recanatit csak Leopardival kapcsoltam össze, most már egy hosszú étlappal is :DDD. csak annak érdemes vállalkozni, aki dolgozni is hajlandó, nem úgy, mint mifelénk. Van a közelemben egy elég forgalmas utca, átlagban 2 havonta változik a boltok profilja, néha még hamarabb is. Azt hiszik, egy hónap alatt milliomosok lesznek, aztán ha nem jött be, bezárnak és vége.
Én is várom a folytatást. Fogyókúra?
Kedves Eszti!
Bizony sok mindent lehet tanulni a világban, ha nyitott szemmel járunk. Nem véletlenül küldték régen az iparos legényeket más országokba vándorútra, hogy tapasztalatokat szerezzenek, és csak utána lehettek mesterek.
Ma meg elvégez valaki egy gyorstalpaló tanfolyamot, és már "működhet" is a szakmában.
Örülök, hogy érdekesnek találtad, remélem a többi is az lesz!
Judit
Kedves Müszélia!
Akár fogyózik valaki, akár nem, a szicíliai konyhát bátran kipróbálhatja, hiszen az itt készült finomságok nem egyenlőek az olasz konyha tésztaételeivel.
A vállalkozásokkal kapcsolatban nagyon is igazad van! Még hozzátenném, hogy az örökös bolt átalakítgatás legtöbbször hitelből megy, aztán hopp megszünik, eltűnik a vállalkozás, és a bedőlt hitel is előbb-utóbb minket terhel!
Köszönöm, hogy ezt a képeslapot is elolvastad!
Judit
Kedves Judit!
Igazán élvezettel olvastam "jegyzeted", ami inkább lebilincselő útleírás, vagy helyenként marketing tanulmány, mindenesetre nagyon jól írtad meg, és nagyon tetszett.
Üdv.: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Köszönöm, hogy a második "képeslapot" is elolvastad! Örülök, hogy tetszett, remélem a többi sem okoz csalódást. A következő rész a szicíliai maffiáról fog szólni.
Judit
Kedves Judit!
A fenti írásból nagyon sok pl. balatoni, de más frekventált turisztikai helyen működő vendéglátós is tanulhatna! De maradjunk csak a balatoni áraknál és sok helyen a színvonalnál,
Sok esetben olyan magasak az éttermi, vagy a büféárak, hogy sok ember kénytelen alaposan meggondolni, hogy egyáltalán érdemes-e ott fogyasztania! A másik, szintén sok esetben a kiszolgálás szinvonala erősen vitatható, nem úgy, mint pl. az általad leírt helyen.
Nálunk sok vendéglátós a nyár 2-3 hónapja alatt kénytelen megtermelni az egész évi megélhetését, azon kívül, hogy sok közülük szereti tömni a saját zsebét is, az adót is fizetni kell és egyéb helyi adókat is. Egy szóval: köszönöm a szép és érdekes írásodat! Én hasonló jó dolgokat tapasztaltam Görögországban kb 10 évvel ezelőtt.
Köszönettel:
Pecás
Kedves Judit!
Írásodat ötösre értékelem!
Szeretettel:
Pecás
Kedves Pecás!
Köszönöm, hogy ezt a képeslapot is elolvastad!
Örülök, hogy meg tudtam Veletek osztani az élményeim egy részét!
Köszönöm a hozzászólásodat, és a csillagokat is!
Judit
Örülök ennek a képeslapnak is! :)))
Kedves Lyza!
Ahogy Pecás írta, a magyar éttermekben – a fizetésünkhöz képest – arcpirítóak az árak, valamit már elkezdtek ezzel a "torkos csütörtökkel", amikor féláron adják az ételeket. Szerintem még így is jól járnak, mi háziasszonyok tisztában vagyunk mennyibe kerül egy-egy étel elkészítése, a haszon még így is több, mint elég rajta! Nálunk nem a vendég, hanem a vendéglős a torkos.
Judit
Kedves Judit!
De boldogan csobbannék most abba az átlátszóan tiszta, mégis sötéten csillámló vízbe!:):)
Vendéglátást, szervezést bizonyára tanulhatnánk az olaszoktól, nem elkergetni kell a vendéget, hanem azon lenni, hogy annak legyen kedve máskor is betérni oda. Ezen a téren bizonyára van még mit tanulnunk, Te ezt olyan alaposan tanulmányoztad, hogy talán eladhatnád az ötletet.:) Nem is értem, miért olvasok most olyan szívesen ilyen tengerparti sztorikat… Élveztem nagyon.
Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy Téged is bevezethettelek a szicíliai strandok világába. 🙂
Most én is újra elolvastam ezt az írásomat, és olyan jó volt emlékezni arra a nyaralásra!
Köszönöm, hogy ezt a képeslapomat is elolvastad!
Judit
Kedves Judit!
Most már Szicíliában is jártam.:) Kár, hogy egy képeslapot nem lehet feltölteni mellékletnek.
Élmény volt elolvasni az írásodat.
Ági
Kedves Ági!
Ha van kedved olvasd el a többi szicíliai képeslapomat is! Valamelyik alatt – a hozzászólásokra válaszolva – megírtam pár linket, ahol képeket, és videókat lehet találni Szicíliáról. Hátha élmény lesz azokat is megnézegetni…
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm neked! El fogom olvasni. Remélem megtalálom a linket is.
Ági