Ha majd
eljönnek a mindenek
szótlanságai lehullva onnan,
hol a magasságok rejlenek
szerte az éji csendeken, mit
meglel néha az-az űzött pillanat,
minek árján függ az
időtlenség.
Akkor lehull
a lepel erről a világról,
és láthatóvá lesz minden meddő
meredélye, mondhatalan távolok
kínokba forrt emberi sorsa, amit
őriz a múlt már irányíthatatlan
szövevényekbe ájult,
áthazudott ezredévekbe
keseredett árja.
Mert elfúlt
az igazság egy időre
ebben a dőre átkozottságban, hol
ma még áll a hazugság e világi
kín alatt, s kevélyek szavain szól
az ámítás, mit számításból
elhisznek sokan. Igazságot keres
az ember szíve, de meg mégis ma
e napok végén, ott bent a mélyeken
rejlő csendben, többnyire
hazugság
fogan.