Amikor itthon, Magyarországon február elején a tél szorítását nyögjük, Szicíliában már beköszönt a tavasz, virágba borulnak a mandulafák. Az Agrigentoban megrendezett „La Sagra del Mandorlo in Fiore” /A virágzó mandulafa ünnepe/ nevű nemzetközi kulturális fesztivállal ünnepli Szicília ezt a nevezetes eseményt. Ennek a hagyományőrző ünnepnek a fő eleme a néptánc, és a népdalok. Ez Olaszország egyik legnagyobb nemzetközi néptáncfesztiválja, ami 1945 óta minden évben megrendezésre kerül.
A virágzó mandulafa ünnepén 1975-ben, a világ minden tájáról érkezett meghívottakkal együtt, részt vett a budapesti közgazdasági egyetem néptánccsoportja is. Alaposan megcsillogtathatták tánctudásukat, hiszen a táncosok népviseletbe öltözve gyakran napi nyolc–tíz órában, komoly igénybevételnek voltak kitéve. A hét ott töltött nap alatt egész nap táncoltak, énekeltek, színpadokon, utcákon, tereken, miközben képviselték hazánkat, a magyar kultúrát, és az egyetemüket, hiszen ezek a fesztiválok elsősorban nem a pihenésről és a kirándulásról szóltak.
Az utcai felvonulásokon való menettáncok (amelyek több kilométer hosszúságú út, táncolva történő megtételét jelentette) részei voltak a mandulafák virágzását ünneplő karneválnak, melyen részt vett a város apraja–nagyja. A nemzetek táncosainak felvonulása mögött színes tollakból kötött bokrétákkal, színes szíjakkal, hímzésekkel és pomponokkal feldíszített lovak húzták a helyi, gazdagon festett és díszített színes fakordékat, az utcákra kitóduló több tízezres tömeg kordonja, és ünneplése között.
A városhoz közeli Templomok Völgyében, gyönyörű mediterrán környezetben, a virágzó mandulafákkal körülvett, i.e. 430-ban épült, és a tető kivételével szinte teljes egészében fennmaradt Concordia templom előtt többször is felléptek a táncosok. Az ókori templom előtt előadott fergeteges előadásokon csúcsosodott ki a fesztivál, a versenyprogramokban minden csoport a legszebb ruháiban, a legszebb táncaival debütált a bírák előtt.
Ez a fellépés örök emléke maradt a közgáz néptáncosainak, mert az akkor harmincadik alkalommal megrendezett versenyen hatalmas sikert arattak, és elhozták a fődíjat.
A fődíjat minden évben egy olyan tánccsoportnak ítélik oda, amelynek tánctudását és a népi folklórjának hiteles képviseletét – a közönséggel közösen – a legjobbnak tartják.
1975-ben nemcsak a fődíj érkezett Magyarországra. Az egyik fekete hajú, fekete szemű, táncos fiú mást is hozott Agrigentoból. Egy kék dobozkában két vékony aranykarika, két ott vásárolt jegygyűrű volt a csomagjában.
A messziről érkezett karikagyűrűknek a felületét nem díszíti minta. Formájuk, az egyszerű, önmagába visszatérő kör, ami a teljességet, a megújuló életet, az örökké tartó szeretetet szimbolizálja. Ezek kerültek fel a házasságkötésünkkor az ujjunkra. A ceremónia legszebb és legmeghatóbb része volt, amikor a boldogító igen kimondása után egymás ujjára húztuk az összetartozás jelképét, a férjem által kiválasztott, Szicíliából hozott jegygyűrűket. Amelyek különlegessége, hogy pont mandulavirágzáskor vette, mert egy görög legenda szerint a mandula a szenvedélyes fiatalságot, és a halhatatlan szerelmet szimbolizálja.
Az azóta eltelt harmincöt év alatt, a kezünkön viselt jegygyűrűk minden pillanatban részesei voltak a közös éltünknek.
Részt vettek mindenben, amit a kezünkkel csináltunk. Három kisbabát ringattak, pici kezeket fogtak, játszottak, és simogattak, részt vettek a gyereknevelés minden szépségében és terhében. Fakanalakra kulcsolódtak, amíg több tonna ételt megfőztünk – megsütöttünk, vasalókra, amíg több tonna ruhát kivasaltunk, de barátságot kötöttek a porszívókkal, a mosógépekkel, és minden eszközzel, ami részt vesz egy nagycsalád életében. Sok baráti kezet megfogtak, sok könyvet végiglapoztak, színházi előadások fényében csillogtak. Sokat dolgoztak, tanultak velünk együtt. Időnként megtáncoltattuk őket, időnként költözködés közben, nehéz dolgok cipelésekor az ujjunkba vágtak.
Időnként szorítottak, időnként vigasztaltak, segítettek szeretni és szeretve lenni.
Amerre mentünk, jöttek velünk. Bejárták Magyarország és Európa sok részét, megfürödtek néhány tengerben, és az Atlanti-óceánban is. Ezen a nyáron pedig, hazatértek.
Amikor eldöntöttük, hogy az idén Szicíliába utazunk, nem volt kétséges, hogy felkeressük Agrigentot, és elmegyünk a Templomok Völgyébe.
Agrigento már az ókorban híres város volt, bár akkor még Akragasznak hívták, és görögök lakták. Nagyszerű templomainak és az olimpiai játékokon rendre sikert arató lovainak köszönhette hírnevét. Bár később a karthágóiak, majd a rómaiak kezére került, a híres ókori görög templomoknak még ma is láthatóak a romjai.
Ezek egyike a Concordia templom, amely a jelenlegi elnevezését egy itt talált feliratról (Concordia = egyetértés) kapta, amit az agrigentoiak találtak, és tévesen összhangba hozták a templommal. Valójában nem tudjuk, hogy melyik istenség tiszteletére épült. A többi templomhoz hasonlóan, ez is kelet felé fordul, mivel a görög és a római hit szerint az istennek látnia kell a felkelő Napot, amely a fényt és az életet jelképezi. Ezzel ellentétben áll a naplemente, amely az éj és a halál szimbóluma.
Azon a délelőttön, amikor elindultunk Agrigentoba, az odavezető autópálya, karbantartás miatt le volt zárva, így egy kerülőre kényszerült a busz, amin utaztunk. Szicíliában sincsenek jobban kitáblázva a mellékutak, mint kis hazánkban, így történt, hogy az utazásból szigetnéző túra lett. Olyan kis falvakba is eljutottunk, melyeknek a lakói igen ritkán látnak turistabuszokat. Szemlátomást a buszvezetőt zavarta a legkevésbé ez a váratlan utazás, mert minden segítséget elhárított a buszon utazóktól. Nem érdekelték a térképek, amikkel /ahogy egyre távolabb kerültünk az úti célunktól/ időről-időre előrementek hozzá az utasok, sem a tőlük kapott sok angol nyelvű jó tanács. Előszeretettel állt meg azonban minden kis faluban, és hosszasan elbeszélgetett a helyiekkel. Azt csak remélni mertük, hogy majd egyszer valami használható útbaigazítást is kap, amikor már a tengerparton fekvő Agrigento helyett a sziget közepe felé, Ennánál jártunk. Az biztos, hogy alaposan bejártuk, megnéztük a sziget egész délkeleti csücskét.
Mire eljött a dél, csak megérkeztünk a Templomok Völgyébe (Valle dei Templi), mely a magas dombon fekvő, modern Agrigento város alatt, annak déli fala mentén húzódik. Az Afrika felől fújó szél, és a tűző nap olyan forrósággal fogadott bennünket, hogy fedetlen fejjel biztos volt a napszúrás. Az idegenvezetők napernyőnek kinevezett színes esernyők alatt gyűjtötték a régészeti park bejáratánál a turistákat. Olasz, német és angol idegenvezetés közül lehetett választani. Mi egy olasz-német idegenvezetőhöz csatlakoztunk, mivel azt reméltük, hogy amíg két nyelven elmondja a látnivalókat, addig több időnk lesz nézelődni, fényképezni, mintha csak egy nyelven mutatná be a helyet. Bár a híres mandulafák már régen elvirágoztak, de így június végén is jó szolgálatot tettek, mert a turisták csoportjai azok árnyékába húzódtak be, amíg az idegenvezetőt hallgatták.
Sorra jártuk a templomok romjait, ami közül a legnagyobb az Olümpiai Zeusz temploma volt. Eredeti méretére már csak egy ember formájú, a fölre fektetve összeállított 7,5 méteres szobor emlékeztet. Ez az úgynevezett Gigász, csak egy oszlop maradványa, mely kívülről tartotta a tetőszerkezetet. Ha ekkora egy oszlop, mekkora lehetett a hozzá tartozó templom? Ez volt a legnagyobb épület Akragaszban, és egyike a legnagyobb építményeknek az egész antik világban. Később a környék népe századokon át kőbányának használta az óriási templom romjait, pld. innen hordták a köveket a 18. században a girgenti móló építéséhez.
A többi ókori templom sem volt jobb állapotban, Héra templomára, Héraklész templomára is csak néhány oszlop és egy halom kő emlékeztetett. Így egészen megrendítő volt odaérni a Concordia templomhoz, mely az egyik legjobban megmaradt templom a görög világból. Tetőzetét leszámítva szinte teljesen épen maradt korunkra. A 42 m hosszú, 20 m széles templom, a dór stílusú építészet talán legszebb szicíliai emléke.
Valóban gyönyörű látvány a ragyogó napsütésben a sok sárga kőoszlop a tenger kékje előtt. Februárban, amikor a mandulafák virágzanak körülötte, a templom még festőibb látványt nyújthat. Így nem csoda, ha a „La Sagra del Mandorlo in Fiore” fesztivál táncosai örökre szívükbe zárják ezt a helyet. Ilyen szép „színházi kulisszák” előtt fellépni felejthetetlen élményt jelent minden résztvevőnek.
A férjem örült a viszontlátásnak, és most harmincöt évvel a fellépés után is büszkén állt a napfényben a templom lépcsőjén. Készítettem róla egy fotót a családi albumba. Amikor kézen fogva tovább sétáltunk megnézni a többi nevezetességet, az összefonódó ujjainkon picit már karcosan, picit már megvékonyodva, velünk sétált a két jegygyűrű, amik akkor és ott, egy rövid időre hazatértek.
22 hozzászólás
Kedves Judit, nagyon megható volt, amit az emlékeidről és a mandulafákról írtál. Neked még azt is elhiszem, hogy van valami jó a házasságban.
Kedves Judit!
Csodálatosak lehetnek a virágzó mandulafák. A két jegygyűrű életetek tanújaként melletetek állt jóban-rosszban. Nagyon tetszett a 6. képeslap is.
Szeretettel: Eszti
Kedves Judit!
A 6. képeslap bensőséges líraisága, példás csodája, engem is megérintett.
Nagyon klassz volt mind a hat.
Gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Müszélia!
Divatos elmélet lett mostanában az, hogy a szerelem három év alatt elmúlik. Hosszú tudományos értekezéseket képesek írni erről!
Titkos receptem nincsen ahhoz, hogy egy házasság harmincöt évig tartson, de azért vannak alapvető dolgok amik kellenek hozzá.
Okos választás /Ha két embernek nincs közös témája, a világ dolgairól nem ugyanúgy gondolkodnak és a céljaik is különbözőek, az könnyen csalódáshoz és külön programokhoz vezethet. Az együttes örömök nélkül viszont nincs miért együtt lenni./
Bizalom /Az állandó kontroll, a vallatások, a féltékenykedés megöli azt az érzést, hogy jó hazamenni. Enélkül pedig mit sem ér egy házasság./
/folyt./
Tolerancia /Fogadjuk el a férjünket a hibáival együtt. Nem kell ezeket folyton emlegetni, hiszen mi sem vagyunk tökéletesek./
Nem kell mindig nyerni. /Nem kell, hogy mindig a tied legyen az utolsó szó!/
Sok beszélgetés, egymás támogatása, közös utazások, közös ünneplések, és persze a szerelmeskedés.
Köszönöm, hogy az utolsó "képeslapomat" is elolvastad.
Judit
Kedves Eszter!
Egy kicsit személyesebb ez a "szicíliai képeslap", mint a többi.
Agrigentoból okvetlenül akartam még egy "képeslapot" küldeni, mert az ott megrendezett nagyszerű fesztiválokat, és az ott elért magyar sikereket itthon nem nagyon ismerik sajnos.
Gondoltam, hogy végül bemutatok egy olyan szálat, ami összeköti a hazánkat Szicíliával.
Ezen az oldalon találtam fotókat a fesztiválról, érdemes megnézni, hogy a "képeslap" színesebb legyen!
http://trinacriatourism.blogspot.com/2010/02/65-sagra-del-mandorlo-in-fiore.html
Itt pedig az olasz tévé kétperces filmjét lehet megnézni a fesztiválról, ami még a hangulatát is megmutatja:
http://video.google.com/videoplay?docid=6770882412545979851#
Ha még van kedved a fesztivál képeihez, ez a három perces videó is remek:
http://www.youtube.com/watch?v=Q56YvAWp2mU
Köszönöm, hogy minden "képeslapomat" elolvastad, és hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Zagyvapart!
Elárulom Neked a titkot, hogy Agrigentoban a Templomok Völgyében született meg az ötlet, hogy írok a Napvilágosoknak a szicíliai utamról képeslapokat. Nem is az én ötletem volt, az egyik utitársnőnknek meséltem, hogy annak idején a férjem itt vette a jegygyűrűinket, amik most hazatértek velünk. Ő mondta, hogy milyen szép történetet lehetne ebből írni. Így jött a "Szicíliai képeslapok" ötlete.
Hemingway írta az alábbiakat:
"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."
Én mélységesen egyetértek vele, mert ennyi év után is megdobban a szivem, ha meglátom a férjemet, és ha találkozót beszélünk meg valahová, amikor meglátom az utcán, olyan büszke vagyok és boldog, hogy rám vár és nem valaki másra…
Most már minden titkomat kifecsegetem Neked!
Judit
Kedves Judit!
Engem majdnem a sírásig meghatott. Örömmel olvastam azt a meghitt boldogságot, ami mégis csak lehetséges, de sajnos, nem mindenkinek sikerült. Nálam már az első tanácsod – amit alábbiakban megosztottál velünk – az okos válaszás is rosszul sült el. Nem is lett életreszóló, de jelentett valamit: 16 évi kínt és szenvedést, mindig igyekeztem bízni abban, hátha… mégis… el lehet viselni. De nem lehetett!
De most a te sorozatodról van szó. Nagyon jó volt olvasni, és könnyek között is élveztem minden mondatát, olyan szépen írtad le.
Köszönöm az ajándékot.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm az alapos, és kedves hozzászólásod!
Örülök, hogy tetszett az utolsó képeslapom is. Ha van kedved, nézd meg a képeket és a filmeket, amiket Eszternek adott válaszomban megtalálsz. Nem hosszúak!
Hiába, minden utazás véget ér egyszer, hazajönnek az útonjárók, és nem küldenek több képeslapot!
Judit
Kedves Judit!
Nekem is könnybe lábadt a szemem, miközben olvastam az írásodat! Érdeklődve olvastam mindazt, amit Szicíliáról írtál, és csodálatos a házasságotok a férjeddel!!! Jól esett olvasni, hogy van ilyen, ugyanakkor örömmel nyugtáztam azt is, hogy mi is hasonlóképpen éljük az életet a férjemmel, mint Ti 🙂 Mi tizennyolc éve vagyunk együtt, és ebben az évben, decemberben ünnepeljük a tizenharmadik házassági évfordulónkat; akkor volt az esküvőnk, amikor jön a Télapó 🙂 azaz december 6-án. Nem volt nagy esküvő, de vidám volt, családias; az egyik legkedvesebb emlékünk (gyakran meg is nézzük a videokazettát, amin rajta van). És amint tudod, nálunk is három gyermek van 🙂
Sok-sok további, boldog pillanatot kívánok Nektek, és nagyon örülök, hogy olvashattam a képeslapodat!
Szeretettel: barackvirág
Kedves Barackvirág!
Remek dolog, hogy sikerült ez a kis "meglepetés", a Napvilágosoknak küldött szicílíiai "képeslapokat" elég sokan elolvasták.
Örülök, hogy élvezted a "képeslapjaim" olvasását, és köszönöm, hogy hozzászólást is írtál.
Bocs, a házassági tanácsokért, de sajnos "Nona" folyton szót kér bennem! Ja, hogy az már egy másik írásom… 😀
Judit
Szia Judit!
Végre ideértem. Mentségemre, utaztam haza,olvastam is már pár napja, csak készülődtem!:-)
Sajnálom, hogy végére értél, de lesz még biztosan képeslap… s ha nem az,akkor más a tolladból.Olvastam , és nagyon tetszett naná, hogy tetszett!
Sok szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Szóval te is elvitted a jegygyűrűdet egy utazásra? 🙂 Várjuk a te "képeslapodat" is!
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a "képeslapomat" is, örülök, hogy érdekesnek találtad.
Bizony, bizony a jegygyűrűk… Mindig gondolkodni szoktam rajta amikor a filmekben visszadják a jegygyűrűt a völegénynek, hogy vajon mit csinálhat vele? Elteszi az "igazinak", vagy visszaviszi a boltba, ahol vette, esetleg eladja?
Na és akik elválnak? Mit csinálnak a jegygyűrűkkel? Eladják? Eldobják? Megőrzik emléknek?
Mennyi jegygyűrű van a világon, és mindig újabbak készülnek! Vajon a régi jegygyűrűknek mi lett a sorsuk?
Judit
Jaj talán félreérthetően írtam:-)) Utaztam haza, semmi érdekes képeslapba illő, írni igazán róla unalmas lenne, bár remek volt a társaság.:-) Történeteim persze lesznek , dolgoznak a "fogaskerekek" :-))
Puszi:Marietta
Kedves Judit, élvezettel olvastam képeslapodat!
Kedves Irén!
Köszönöm, hogy nyitva állt a te postaládád is a "képeslapjaim" előtt!
Judit
Minden képeslapot elolvastam, amit küldtél! :)))
Remek, szórakoztató élmény volt olvasni őket! Gratulálok!
Ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Köszönöm, hogy az összes "képeslapomat" elolvastad, és a hozzászólásaidat is.
Megírom Neked a mandulafa legendáját, hátha nem ismered:
A görög mitológia szerint Phyllis, a szépséges hercegnő éveken át hiába várta szerelmét, Demophont az oltárnál. Az istenek megsajnálták és mandulafává változtatták. Amikor Demophon visszatért kóborlásaiból, Phyllis helyett egy kopár fácskát talált. Szégyenében megölelte, s erre a mandula azonnal kihajtott és virágba borult. Azóta a mandulafa a szenvedélyes fiatalságot, és a halhatatlan szerelmet szimbolizálja.
Judit
Kedves Judit!
Ez meghatóan szép volt. A jegygyűrűk története mandulavirágzáskor indult el a Templomok Völgyéből Szicíliából, s 35 év után hazatértek, ahogy írod egy rövid időre.
Nagyon-nagyon élveztem e képeslapod olvasását. Nagy élmény volt!
Ida
Kedves Ida!
Nekünk is nagy élmény volt a szicíliai utazás, köszönöm, hogy végig velünk tartottál!
A jegygyűrűkről pedig csak annyit, hogy az 'ő' otthonuk mindig ott van, ahol a két szerető szívé, akik viselik őket… 🙂
Judit
Kedves Judit!
´Képeslapjaid´csodásak!
Magam is rengeteg helyen jártam,
talán ezért tudom értékelni a
sokszor szebbnél szebb képeket,
melyekkel élményeidet-nyeiteket
megörökítetted!
…és,hogy?
…mindenben a lényeg-re törést
és mindenben azt a különös ´ízt´
amit csak´ott´-lehet-érezni…átadtad!
Grastulálok!
Szeretettel:sailor
Kedves Tengerész!
Örülök, hogy jól érezted magadat velem Szicíliában! 🙂
Köszönöm a dicsérő szavakat. Tudod, amíg friss az élmény, könnyű visszaadni az ott látottakat, most már nem tudnám így megírni őket.
Tavaly Svájcból írtam "képeslapokat" a Napvilágosoknak, az idén Párizsból, remélem azokban is sikerült átadni az élményeket.
Judit