VÉGET ÉRT a gondtalan gyermekkor, szüleim beköltöztettek Pásztóra, bentlakásos internátusba. Először voltam távol hosszabb időre otthonomtól, így tizenkét évesen szomorúan hagytam ott gyermekkorom emlékeit.
Eleinte számomra igen kellemetlen volt megszokni új környezetemet. Minden újdonság volt ott körülöttem.
Az internátus (ha Tar felől közelítettük meg a települést), balra, a város elején volt. Nagy, földszintes épületben szállásoltak el, ott voltak a hálószobáink, kényelmes ágyakkal, mindenkinek külön szekrénnyel. Mellette a fürdőhelyiség, külön nagy tanulószoba, ott tartottuk az iskolai felszerelésünket. A szobákban cserép- és vaskályhák voltak. Hatalmas, rendezett park tartozott hozzá, asztalokkal, padokkal. Jó időben kivihettük a könyveinket, és ott tanultunk.
Kedves fiatal nevelőnőnk volt az internátusban, kisasszonynak szólítottuk. Magázott bennünket; délutánonként a tanulóteremben készültünk fel a másnapi iskolai órákra. A leckénket kikérdezte a nevelőnő, és segített, ha szükségünk volt rá. Ő kísérgetett reggelizni, az iskolába és vasárnaponként a templomba bennünket.
Az internátus melletti kis lakásban élt az igazgató helyettese, Szeghy tanárnő, aki nekünk számtant tanított. Idős, magányos nő volt, – senkivel nem beszélt a magánéletéről. Jól öltözött, de mindig sötét ruhában járt, fején kalappal. Megközelíthetetlen volt. Velünk szemben szigorú, keveset beszélt, féltünk tőle. Kérdezni sem mertünk semmit, pedig gyakran előfordult, hogy nem értettük magyarázatait.
EMKE UTCA 3. Apámék csendes helyen, kertes házat béreltek egy Tódor nevű román embertől. A ház a kis¬állomás közelében helyezkedett el, apám iskolája néhány perc távolságra volt innen. Három szoba, konyha, kamra, fürdőszoba és fedett, üvegezett veranda tartozott hozzá. Anyukám vágya teljesült, hogy sok-sok év után ismét összkomfortban élhet: vízvezeték bent a lakásban, fürdőszoba, a cserépkályhák átalakítva kényelmes gázfűtésűvé. A vidéki otthon után igazi kényelemben lehetett része.
Kis kert és pici udvar tartozott hozzá, külön vízcsappal, locsolás céljára. 1941 nyarát én nagyanyámnál, Páván töltöttem, s szünidő végén, mire hazautaztam, már szépen berendezték az egész lakást. Az eladott dolgok árából, hozzátéve a szükséges összeget – mindenhová új bútor került. Teljesen modern hálószobába egy háromajtós, tükrös szekrény, modern széles franciaágy két éjjeliszekrénnyel, az ágy lábánál egy sezlon. Volt még benne toalettasztal, pici asztal két kis fotellel.
A nagy ebédlő egyik falát egy hatalmas, akkor divatos fekete, alacsony szekrény (különféle edények, terítéshez szükséges holmik tárolására). A szekrény fal felőli részén keskeny vitrin volt, csecsebecsékkel. Tetejét szép csipketerítőkön vázák és díszek foglalták el. Középen egy nagy szögletes asztal volt párnázott székekkel körberakva. Az egyik sarokba dohányzóasztal került, három kényelmes, szintén párnázott fotellel. A hálószoba felőli részen a sarokban volt egy ülés céljára is alkalmas, szétnyitható kanapé vendégek részére. A harmadik szobát általában én használtam.
A verandát pedig tulajdonképpen nappali szobának használta a család. Tágas térben elfért egy nagy asztal, ahol étkezni, tanulni, játszani lehetett, mindenkinek tetszése szerint. Sok virág díszítette télen-nyáron a helyiséget, olyan volt, mint egy télikert.
A padlót minden szobában szőnyeg borította, rengeteg hímzett és kötött kispárna és csipketerítő díszítette a lakást. A falon keretezett festményeket helyeztek el.
Kellemes lakásban laktunk, jól éreztük magunkat.
(Megjegyzem, hogy az egész lakást szüleim újonnan rendezték be. Apukát Erdély visszacsatolása idején Marosvásárhelyre helyezték, mivel négy gyermeke, én is, már mind középiskolába jártunk. Az egész család, a szülők kivételével szanaszét élt, különböző internátusokban elhelyezve. A korábbi otthonunkban lévő bútorokat el kellett adni, mert a visszacsatolt részhez akkor még nem volt közvetlen vasúti összeköttetés, tehát meglévő nagyobb bútorok szállítását nem lehetett megoldani.
HUSZÁR UTCA 4. Az előbbi lakásunkban, ha mindnyájan együtt voltunk. csak szűkösen férhettünk el, ezért nagyobb lakásba költöztünk a Huszár utca 3. szám alá. Korábbitól jó messzire esett, a nagy-állomás közelében, ez is kertes, különálló ház volt.
Nekem nagyon tetszett az épület előtti nagy ovális, fedett veranda, ahonnan két bejárat nyílt, külön-külön kis előszobákkal. Egyik a szobákba vezet, másik a konyhába és mellékhelyiségekbe, ahonnan szintén meg lehet közelíteni a nagy, ovális hallt és a szobákat is. Idekerült egy négyüléses kanapé három nagy fotellel. Az ebédlő és még egy szoba hatalmas ablakai délkelet felé, az utcára nézett, ezekre könnyű, áttetsző csipkefüggönyöket szereltünk föl.
A szép, fekete ebédlőbútor, a nagyméretű fotelek itt érvényesültek igazán. A régi lakásban kicsit zsúfoltnak hatottak méretük miatt. Az ebédlőasztal köré a párnázott támlásszékek, a kisebb asztal mellé a fotelek, és nagyobb, többszemélyes ülőbútorok is kerültek, és jól elfért benne még a szétnyitható kanapé is, mégsem hatott zsúfoltnak.
Szépek a hálószobák. Ezek kisebb méretűek, de jó, hogy külön szoba jut majdnem mindnyájunknak. Legkisebb az enyém volt, a szülőké a legnagyobb és a fiúké a közepes, hiszen ők nem tartózkodnak mindig itthon.
Tágas a fürdőszoba, aranyos a két kis előszoba. A konyha és a kamra szokványos, kicsit sötétebb a réginél.
A nyitott veranda oszlopaira rózsaszín rózsát fogunk felfuttatni. A most elhanyagoltnak tűnő udvar, a kert virágokkal lesz beültetve. Középen éppen most nyílik egy piros bokorrózsa. Az ezüstfenyő mellett a kerítést körben bokrokkal, virágokkal ültetjük és futtatjuk be, ami kicsit elzár majd a kíváncsi szemektől. Jól lehet napozni majd a nyugágyakon.
Velünk költözött át Hófehérke és a tiszta fekete Krampusz-cicánk. Hamar megszoktuk, hamar belaktuk új otthonunkat, azonban nem sokáig élvezhettük. 1944-et irtunk akkor, egész nyáron már állandósultak a légiriadók. Hiába volt jó mindnyájunknak, ott kellett hagynunk, mert közeledett a front, menekülnünk kellett.
Nagyváradon, 1944. szeptember 13-28.
MENEKÜLÉS KÖZBEN csupán átmenetileg tartózkodtunk a városban, hajnali négykor érkezett vonatunk a városba. Rokonaink vártak bennünket az állomáson. Bátyám menyasszonyának nagybácsija magas rangú papi tisztséget töltött be a nagyváradi püspökségen, így mint rokonait, pazar lakosztályban helyezett el a Püspöki Palotában.
Kényelmes szállásunk volt, mindent megkaptunk, amire szükségünk lehetett, az ételünket felszolgálták, és a nagy ebédlőben rendelkezésre állt egy zongora is, ahol gyakorolhattam. A falon Erzsébet királyné gyönyörű festménye, és Mária Terézia képe, Ferenc József fehér márványszobra egy kis állványon. A hatalmas ablakok a patakra nyíltak. Csodás nagy fák zúgtak, meséltek, mintha éreznék, hogy ismét piros vérrel írott történelmi napok következnek.
A háromnapos fárasztó és zűrös utazás mocskát igazán jólesett lemosni magunkról a szép fürdőszobában, utána a fehér huzatú, puha ágyban kialudni fáradságunkat. Rokonunk ellátott bennünket, mindenről gondoskodott.
Mégsem voltak zavartalanok a napjaink. Naponta megszólaltak a riadójelzések… reggel… délután… este. Különösen az esték voltak félelmetesek, amikor idehallatszottak a nem is olyan közeli Szatmárnémeti bombázások, rengett a föld, fények cikáztak a sötét éjszakában. Sokat kellett időznünk az épület alatti hatalmas, óvóhelyül szolgáló pincében. Oda futottunk le minden reggel fél nyolckor, mert a légiriadó pontos időben bekövetkezett. Nagyon sokan ide jártak a környéken lakók közül, gyakran száznál is többen tartózkodtunk ott a bombázások alatt.
A riadók után megnéztük a pusztításokat. Békeidőben nehéz elképzelni, milyen szörnyű rombolással járt egy-egy bombatámadás. A palota mögötti területen szőnyeg¬bombázás pusztított, az ott lefektetett villamos sínek magasan feltekeredtek, úgy meredeztek az ég felé, mintha dróthuzalból lettek volna. Utcák tűntek el, azt se lehetett megkülönböztetni, hol álltak a házak. Egy-egy helyen olyan bombatölcsér tátongott, hogy bele lehetett volna helyezni egy lakóépületet.
Közben kimentünk Biharszentandrásra, a Püspökség nagy szőlőskertjébe, hogy kialhassuk magunkat. Szép volt az a néhány nap, amit ott töltöttünk a szabadban rokonainkkal. Finom őszibarack- és egyéb gyümölcs terem ott, jóízűen fogyaszthattuk. Sajnos, csak három napig tartott a kirándulásunk, mert súlyosbodott a helyzet, ide is hallatszott már a front közelsége. Nem mehettünk vissza Marosvásárhelyre, amiben eddig reménykedtünk. A család eldöntésének megfelelően, folytatnunk kellett menekülésünket Nagyváradról Budapestre, majd onnan vissza a szülőfalumba, hogy ott találkozzon a család a háború után.
Kimentünk az állomásra, ahol ismét érdeklődtünk a föladott poggyászaink iránt. Sajnos, a nagy zűr-zavarban pontos felvilágosítást nem tudtak adni. Nyilvánvaló, hogy a szerelvényről valahol lekapcsolták a teherszállítmányt; mert most az emberek mentése a legfontosabb.
Szomorúan kellett tudomásul vennünk újabb veszteségeinket, nem sok reményünk maradt arra, hogy valaha is viszontlátjuk menteni szánt vagyontárgyainkat. Most már az összes tárgyi értékünk egy-egy kézipoggyász, váltás fehérneművel és néhány aprósággal.
Sírva búcsúztunk el a rokonainktól, kedves vendéglátóinktól. Zuhogott az eső, körben minden villogott a repülőktől, bombázástól. Megint abba a helyzetbe kerültünk, hogy nem tudtuk, kiérünk-e a vonattal előbb, mielőtt az ellenség beszabadul a városba.
14 hozzászólás
Kedves Kata!
Nagyonn sok mindenen mentél át!
…mikor egy egy kézipoggyász az egész ´vagyon´…például!
Kísérni fogom írásod folytatását!
…hihetetlen,miken kellett egyeseknek ´átmenni´!
Szeretettel:sailor
Kedves Salior!
Igen, sok mindent tapasztaltam már az életben. Azért tudom megérteni pl. most Európába menekülő földönfutóknak, mert a világháborút átéltem. Iskolás voltam, már mindent érzékeltem, s naplót vezettem. Ezért van mindenről kellemes vagy kellemetlen emlékem.
Köszönöm, hogy itt jártál és olvasod az alkotásaimat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Faltam a sorokat. Szép gyermekkorod volt, rendezett otthon, testvérek, szülők… minden adott volt a boldogsághoz, s azután ifjúkorodra lángba borult a világ. Iszonyú még rágondolni is. Bár, valamennyire magam is részese voltam hasonlónak. A délszláv háború miatt mindenünket elvesztettünk. Hiába tanuljuk, tanítjuk a holokausztot, ha aztán jön néhány elmebeteg politikus, és a történelem megismétli önmagát… Szomorú, nagyon szomorú…
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Lám, aki tapasztalt, az mindent mással lát, mint aki csak nyugodt körülmények között élte meg az életét. Akkor, Te is átéltél sok mindent. Mi is, ill. a szüleimnek mindent újra kellett kezdeni, mert egy-egy kis táskánk tartalma maradt meg a család minden tagjának, sőt, akik (apámnak és legidősebb bátyámnak még annyi sem, mert őket besorozták katonának). Nagyon igazat mondtál. Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szeretek mások életébe bepillantást nyerni, különösen így, hogy tudom, hozzád kötődnek a sorok.
Téged hallgatva eszembe jut, mennyire nincs okunk panaszkodni, még ha néha nehéz is az élet. Minden elismerésem a tiéd!
Várom a folytatást!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Nagyon jól gondolkodsz a világról, az életről, mert igaz, "nincs okunk panaszkodni, még ha néha nehéz is az élet.!" Gondolkodásodról ez sokat mond el. Mert ha valaki az életében csak rosszakat, a kellemetlent tudja a továbbiakban érezni, az életét csak gyötrelemnek érzi.
Ha a háború, utána a nehéz élet, a sok gond, gyereknevelés problémáiban csak azok gyötrelmeire emlékeznék, akkor most boldogtalan lennék. De én inkább mindig "csak a szépre emlékezem" dal szerint fogtam fel a történteket, s bármi ért, nem érzem magam boldogtalannak. Mindig találok az életben szépet, még ha fáj is a derekam… vagy bármilyen gondjaim akadnak.
Köszönöm a látogatásod, mindig szeretettel fogadlak.
Kata
Kedves Kata!
Szívesen olvastam ezt a részt is, miközben Szabó Magda regényei jutottak eszembe. A háború előtti életed egy kissé hasonlít az Ő életére, illetve a regényekben szereplőkére.
A háborút még elképzelni is iszonyú, nemhogy átélni!
Nagyon szerencsés a természeted, hogy az emlékeid közül a szépeket dédelgeted. Magam is így vagyok ezzel, és példaképemnek tekintelek.
Sok szeretettel olvastalak, és várom a következő részt: Matild
Kedves Matild!
Nagyon örülök, hogy ezt a részt is olvastad, s érdekelnek a megélt történeteim. Éppen most akarok hozzáfogni a következő rész föltevéséhez. Azért nem jó mindig a kellemetlen eseményeken rágódni, mert az semmit sem tesz jobbá, csak megkeseríti az életünket. A régiek mellett úgyis akadnak mindig az életünkben olyanok, amelyeket nem szívesen fogadunk.
Köszönöm, hogy hűségesen olvasod szerzeményeimet.
Szeretettel és barátsággal: Kata
Kedves Kata!
A "Sokáig integettünk" című könyvedet olvastam, így sok minden ismerős nekem a Te életed történetéből, de mindig találok újabb momentumokat az alkotásaidban. Nagyon tetszik nekem, hogy most az "otthon" témakörre fűzted fel az életed eseményeit. Ma délelőtt – amíg főztem – arra gondoltam, hogy nekem is hány, de hány otthonom volt már, és milyen lenne megírni a hozzájuk fűződő történeteimet…
No de nem akarom utánozni a Te sorozatodat, meg aztán én nem is vezettem naplót, nem tudnám ilyen részletességgel megírni mi hogyan nézett ki, hol álltak a bútorok. Csak részletekre emlékszem.
Rettenetes amikor valaki elveszíti az otthonát, amit egész életének munkájával, küszködéseivel, takarékosságával megteremtett. Csak reménykedni merek, hogy nem kell megismernem soha ezt a borzasztó érzést.
Judit
Kedves Judit!
Nekem az otthonaimról egy regényben külön részt szántam. Valahogy úgy fogalmaztam meg, hogy olyan volt az életem, mint a költöző madáré, sorsom hol ide, hol oda dobált, ahogy a megélhetésemet háború után meg tudtam oldani. Igen, több művemben vannak fedések, mert itt és ott is helye van valamelyik történésnek.
S kedves Judit, ha Te is megírnád, igazán nem utánzás volna, hiszen sok mindent többen is átélhetünk. Neked is, nekem is más-más a stílusom, ezért biztos, hogy sikeres anyagot tudnál ebből is összehozni.
Köszönöm, hogyérdeklődsz műveim iránt, szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Látom tisztán emlékszel az OTTHON melegére, még akkor is, ha nem volt mindig békés.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Gyermekkorom valóban az otthon melegében zajlott. Sajnos, hogy a háború miatt ez a meleg otthon szétbomlott, s a család majd'minden tagja máshol élte tovább az életét.
Köszönöm a látogatásod, szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Tetszett ahogyan bevezettél részletesen a meghitt otthoni világotokba.
Nagyon nehéz lehetett elveszíteni azt a keveset is, ami menthető lett volna.
A háború borzalma úgy gondolom ezek után kezdődik.
Érdeklődéssel olvasom majd tovább.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Most néztem át az első anyagot, és találtam Rád, hogy olvastad a föltett részt. Köszönöm az érdeklődésedet, bizony, nagyon sokat jelent mindenki számára az otthon, s ha az – háborús időkben – ha elveszett, nagyon nehéz pótolni.
Örülök, ha minden részt elolvasod,
szeretettel: Kata