Lassan minden fény kihunyt, és tudta, hogy elmentek. Egyedül maradt, egyes-egyedül a végtelen világban, látta, ahogy az univerzum vég nélküli üressége elterül előtte, ahogy minden fény eltűnik, és beköszönt a magány. Tudta, hogy őt is megtalálja, csak várnia kell. Hosszú volt az út idáig, de mikor megtette az első lépéseket tudta, hogy nincs visszaút. Hogy ha egyszer elér ide, mikor bezáródik az utolsó ajtó is, és nem lesz, ki segítsen, akkor teljesítette célját.
Valami megérintette a lábát, és elkezdett felkúszni rajta. Nem nézett le, képtelen volt rá, tudta, hogy mi az, de nem akart ellene küzdeni. Már úgyis túl késő. A lába eljegesedett a valami érintése nyomán, elhalt, de az nem állt meg. És pár perccel később elérte a mellkasát is, ott pedig a szívet. Legszívesebben felüvöltött volna fájdalmában. Az a valami belemászott, szipolyozni kezdte, a férfi érezte, ahogy minden érzelem kiszakad belőle, ahogy az agya és az egész teste összegörnyed, megkeményedik, majd elszárad. És képtelen volt bármit is tenni. Immár egy senki volt, sőt annál is kevesebb, egy semmi, a lét hiánya, érzelmi vákuum, de reménye ellenére nem azonosult az őt körülvevő ürességgel: heg lett rajta, egy feketelyuk, mely minden létezőnél és nemlétezőnél érzéketlenebb… Még itt, a világ fonákjának határmezsgyéjén sem talált megnyugvást. És már nincs hova menekülnie.
Felriadt. Érezte, ahogy szíve szinte kirobban a mellkasából, arca hideg verejtékben fürdött. Nyugalom. Már vége. Nyelt egyet, és felült. Az falióra szerint nyolc perccel múlt éjfél egy óra. Megint ugyanakkor ébredt fel. Már negyedik napja gyötrik ezek a rémálmok, látomások, vagy mik, és mindig ugyanakkor érnek véget: hajnali egy óra nyolc perckor. Úgy érezte, sosem érnek véget, de ez a mai mindent megváltoztatott. Tudta, hogy addig fognak tartani, míg az egyikbe belehal.
Kikászálódott az ágyból, és a konyha felé indult. Nem volt oka, sem célja, hogy miért pont oda megy, nem is tudta, mit akar tenni, azonban azzal tisztában volt, hogy mit nem: visszafeküdni. Lassan a kávégéphez sétált, és miközben feltett egy csészényi vizet főni, az előtte álló napra koncentrált, hogy ne kelljen az álmára gondolnia. Egy újabb átlagos nap: munkába megy, dolgozik, majd hazajön, és vár. Hogy mire, maga se tudta. Talán…
– Mi a baj?
Jack felpillantott. A konyha ajtajában ott állt Kate, a jegyese, és őt figyelte. A férfi némi szánalmat vélt felfedezni a szemében. Ugyanazt, amit azóta látott, hogy megismerte. Azt, amiért igent mondott neki, csak most erősebben.
– Semmi.
A kávé lefőtt, ezért csészébe öntötte, leült az asztalhoz, és belekortyolt. Jól esett neki a forró ital az álombéli hidegség után. A Kate közelebb jött, és a konyhaszekrénynek támaszkodott.
– Megint az álmok? –kérdezte óvatosan.
– Nem –vágta rá. Nem akart erről beszélni. Se most, se máskor. Érezte magán a nő tekintetét, de képtelen volt rápillantani.
– Rendben –bólintott Kate –Akkor gyere vissza aludni.
– Nem akarok aludni.
– Akkor mit akarsz?
– Meghalni.
A beálló csöndben fájóan visszhangzott az a szó, amit Jack nem akart kimondani, mégis megtette. Meghalni. Én sem gondolom komolyan. Képtelen lennék véget vetni az életemnek. Csak a kétségbeesés mondatja velem. Majd elmúlik. Legalábbis remélte hogy így lesz.
– Sajnálom. –szólt Kate.
– Nem miattad! –Jack erélyesebben válaszolt, mint ahogy szerette volna, de ez a megjegyzés feldühítette.
– Nem? Dehogynem. Ha igazán szeretnél, ha tényleg én lennék az igazid, akkor már ennyi elég lenne, hogy boldog legyél.
– Az is vagyok! Nem erről van szó. Csak…
– Jó éjszakát!
Azzal Kate kivonult a konyhából, és becsapta maga mögött az ajtót. Jack egyszerre haragudott magára és a lányra. Lehet, hogy sikerült elvadítania magától az egyetlent, aki szerette őt, de még ő sem érthette meg. Talán majd megbékél.
Felhörpintette a maradék kávét, a csészét az asztalon hagyta. Elindult a hálószoba felé, de meggondolta magát, és inkább a dolgozószobába ment. Mindent úgy talált, ahogy hagyott, és nem is igazán értette, miért, de valahogy az egész szoba idegennek tetszett, mintha most látná először. Azzal tisztában volt, hogy mit hol találhat meg, de az egész helyiségből áradt a hidegség. Mintha… képtelen volt megfogalmazni, mit is érzett.
Minden az álmok miatt van. Kate azt mondaná, hogy az egészet csak beképzeli magának, és azért egyre rosszabbak, de Jack tudta, hogy ez nem igaz. Valami felső hatalom próbára tette, és megbukott rajta. Most pedig megérdemelt büntetését szenvedi. Hirtelen vágy ébredt benne, hogy tegyen valamit, amivel segíthet. Olyat, amivel jobbá teheti a világot. Bár, gondolta, ennél már csak jobb lehet.
Felkapta a fejét. Tudta már mit fog tenni. Istenem, add, hogy túléljem ezt az éjszakát, és megteszem, amit meg kell tennem. Holnap megkeresem azt lányt, és megmondom neki, hogy vállalom, amit senki nem akar megtenni. Úgysincs veszítenivalóm. És legalább nem kell többet Kate állandóan szánakozó szemébe néznem. Elmosolyodott, és visszatért a hálószobába.
– Alszol?
– Nem.
El akarta mondani a lánynak, megosztani vele az egész történetet, és eldicsekedni, hogy már tudja a megoldást, azonban képtelen volt rá.
– Szeretlek –tudta, hogy életében most először mondja ezt a szót tiszta lélekkel és igazi meggyőződéssel, ahogy mindig is kellett volna. Kate is megérezhette, mert rámosolygott. Jack melléfeküdt, és lehunyta a szemét. És most biztos volt benne, hogy nem fogják látomások kínozni.
3 hozzászólás
Figyelemreméltó kezdés. Olvasás közben néhány helyen elakadtam. Érezhető, mit szeretnél kifejezni. Ahol szépen elkezded fejtegetni gondolataidat, ott nyugodtan menj mélyebbre. Filozofálj bátrabban a világról, arról, hogyan látod a dolgokat. Nézőpontod érdekes, és másokat is megfoghat, mert jól fogalmazol. Mélyítsd el jobban, amit elkezdesz.
"A beálló csöndben fájóan visszhangzott az a szó, amit Jack nem akart kimondani, mégis megtette. Meghalni. Én sem gondolom komolyan. Képtelen lennék véget vetni az életemnek. Csak a kétségbeesés mondatja velem. Majd elmúlik. Legalábbis remélte hogy így lesz."
Ez a rész nagyon zavaró. Átváltottál 1/1-be, és ez így nem jó. Ha így akarod hagyni, akkor tedd gondolatjelek közé azt a részt, és máris rendben lesz. További jó alkotást.
Üdv.
Kedves GeBali!
Ha nem jegyezted volna alulra oda, hogy ez valaminek az előzménye, most azt írnám: jól megírt történet. Így viszont kíváncsi lettem a folytatásra. Azonban azt gondolom, egy önálló történetként is megállná a helyét.
Egy kicsit engem is megzavart, hogy egyszer kívülállóként, majd hirtelen egyes számba kezdted el folytatni a történetet, ennek ellenére értettem, mit is akarsz írni. Szépen, választékosan és mélyre szántóan írtad le!
Egy szóval gratulálok az írásodhoz!
Barátsággal: Myrthil
Önálló történet is lehetne az írásod, nekem mégis befejezetlen lenne, így örülök neki ogy van folytatás. A hibát már elmondták, nem akarom ismételni…egyébként tetszett. Megyek megnézem a folytatást is.:)