Megjegyzés: A kötetben egy vers után novella, történet egymás után váltakozva következik.
BEVEZETŐ
Már kezdetben elhatároztam, hogy irodalmi pályámtól (2005) kezdve készült rövidebb-hosszabb írásaim, köztük igaz történeteket, rövidebb-hosszabb novellák, elbeszélések, újságcikkek, néhány-perces írások találhatók, karcolatok, pillanatképek, álmok –, melyeket abc-sorrendbe szedve szeretném az irodalmat kedvelő olvasóknak közreadni.
Már a korabeli idők folyamán életemben sok minden előfordult a családomban, körülöttem élő emberekkel, ismerősökkel- és másokkal, amelyek érdekesek, különlegesek, hiszen annyiféle esemény történt, amelyeket érdemes másokkal is megismertetni.
Hogy a sűrű sorok után kissé felfrissüljenek, a 36. szonett-koszorúm közül egyet-egyet kiválasztok, és minden hosszú próza után sorban szakaszonként elhelyezek. Az egész 14+1 versből áll, végén egy, amely minden szakasz első sorából képződik. Ha már elfogy, egyéb verseimet is megismertetem az érdeklődőkkel. Az én írásaim – kevés kivétellel – igaz történetek, a témát nem kellett keresgélni, hiszen az élet kiosztotta számomra.
Kérem, soraimat szabadidejükben olvassák megértéssel és szeretettel.
**
BEMUTATKOZOM VERSBEN IS
Régen lettem ember, még a múlt évszázadban születtem.
Mert születtem, életemben voltam egyszer-kétszer
boldog is, ha körülvettek szeretteim, vezettek életem
göröngyös útjain… Magamban maradtam égiekre
támaszkodva, fiatalon. Szerettem élni, de kemény
az élet. Sokszor kellett temetni szeretteimet. Előbb kedves
szüleimet, majd a testvéreket, kik követték őket egymás
után sorban, végül engem itt hagytak, beborult ég alatt
magam maradtam. Zordon idők jöttek. Szeretetet, értéket
sugároztam minden élőlénynek a szép csillagos ég alatt.
Ha tetteim tetszenek, úgy örvend lelkem, szép napokat
élve. Szeretet mellett minden kedves embernek, gyűjtök novellákat,
verseket. Mindenkinek mosolyogva csokorban nyújtom át,
kérve az igazságos-jóságos Isten szerető áldását.
**
GONDOLATOK ÉLETEMBŐL MERÍTVE
2016. szeptember tizenhatodikán írtam, kiegészítettem: 2017. július 15
Csak nyugdíjas koromban kezdtem komolyabban foglalkozni az írással, ami nem volt idegen számomra, hiszen ahol munkát vállaltam, általában levelek, vagy jegyzőkönyvek készítésével bíztak meg és a sajtóval való foglalkozás is hamarosan rám hárult. Abban az időben elég korán, ötven év volt a nyugdíj korhatár. Én például szívesen dolgoztam volna tovább, mivel akkor már nem csak megnőttek a gyermekeim, hanem már két unokám is született.
Nyugdíjasként is jó lett volna bepótolni azt az időt, amit kis korukban az első fiam és lányom miatt otthon töltöttem velük az időt, mivel akkor még nem találták ki a gyest-gyedet!
Történt, hogy pici fiam súlyosan megbetegedett a csecsemők között, és ott kellett hagyni a jól fizető állásomat. (Mivel munkát kellett vállalnom, ezért csecsemőotthonba naponként kellett vinnem.)
Igyekeztem mással pótolni a pénzhiányt, azonban azt nem lehetett jó keresetnek tekinteni.
Ezért a munkaidőmből nyugdíjazás idején négy esztendő kiesett, mivel csak utána vállalhattam ismét megfelelő munkát, amikor a kislányom is, már óvodába mehetett. Számomra szép idő volt, mert velük többet lehettem.
Szerencsém volt, mert a Városi Tanácsnál üresedés volt, oda vettek fel, igaz, egyelőre alacsonyabb státusba kerültem új helyemen, mint a legutóbbi munkahelyen voltam, csak később igyekeztek magasabb fizetésű helyet biztosítani számomra. Az irodai munka nekem megfelelt, mert olyan középiskolába jártam, ahol a szokásos tantárgyak mellett tanítottak gépírást, gyorsírást, könyvelést, jogot, alkotmánytant.
Felvételkor a pénzügyi osztálynál könyveltem, majd áthelyeztek – titkárságra, mivel onnan szülési szabadságra ment az elődöm, ráadásul a titkárság vezetője, aki – párttag lévén – ő is hamarosan máshol kapott számára megfelelőbb helyet.
Én mondhatom, nem nagy örömmel vettem tudomásul, jól éreztem magam a pénzügyi osztályon, azonban nemsokára fokozatos előléptetések után, én lettem a titkárság vezetője osztályvezetői besorolással, és nyugdíjazásomig ottmaradtam.
Feszült munka folyt, de annak örültem, mert a szervezői feladatokat szerettem és mindig jól megoldottam. A titkos ügyiratokat is rám bízták, az anyagot az irodámban tároltuk egy nagy páncélszekrényben.
Nyugdíjazásom után első dolgom volt a megkezdett kézimunkáimat, hímzés, horgolás, kötéseket, befejezni, ezzel együtt az akkor épült tornacsarnokba jártam, szerettem kézilabdázni és más tornagyakorlatokat végezni, magas- és távugrást is gyakoroltam és akkor még futni is jól tudtam.
**
7 hozzászólás
Kedves Kata!
Bár már olvasgattam életed történetét, de mindig érdekes újra és újra bepillantást nyerni abba a korba, amikor még nem éltem. Mindig élvezettel olvasom írásaid.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Akkor, amikor otthon kellett maradnom arról a jó helyről, ki kellet valahogy egészíteni a keresetet, mert férjem bevétele kevés volt a családnak. Ismerősöm által találtam egy helyet, ahol szőni lehetett, s oda én beléptem, a cégtől kaptam egy hatalmas szövőszéket, a kisebb szobánkat teljesen kitöltöttem. Megtanultam szőni szép színes anyagokból, csak az volt a baj, hogy sokszor elfogyott a pamut, vagy elromlott valami a szövőszékben. Leállt a munka, és az is előfordult, hogy nem kaptunk mindig pamutot, tehát elég kevés pénz lett belőle. Ez arra is jó volt, hogy idősebb fiam akkor akart beiratkozni
a budapesti egyik egyetemre, arra kért, hogy a jelentkezésnél ne írjuk be, hogy én irodai munkát végzek, hanem azt, hogy munkás vagyok; ilyen világ volt akkor.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata
Kedves Ida!
Te még fiatal vagy, azokat az időket nem ismerhetted. Furcsa világ volt, mert – csak egy példát mondok:
Nagyobb fiam akkor be akart jutni a budapesti műszaki egyetemre, azonban akkor megválogatták azokat,
akik tovább akarnak tanulni; olyan szempontból, hogy akinek a foglalkozása nem munkás, hanem például irodában dolgozik, azt nem szivesen vették fel.
Ezért ilyen szempontból jó volt, hogy én szövök, ezért felvették az egyetemre.
Furcsa világ volt az alatt a negyven évig tartó kommunizmus idején.
Nekem is jó volt, a kisebb gyerekekkel otthon maradhattam, és otthon dolgoztam. Sok szép munka került ki a kezem alól, csak az volt a baj, hogy többször nem kaptunk pamutot, amikor elfogyott, vagy a munka-eszközöm romlott el. Olyankor kevés pénzt kaptam.
Köszönöm, hogy olvastad: Kata
Kedves Kata! Most csak röviden jelzem, h itt vagyok, olvasom, nagyon érdekelnek azok a saját életedből merített történetek, amelyeket idehozol! Szeretettel: én
Kedves Laci!
Örülök, ha itt látlak a regényrészletet olvasni. Köszönet érte.
Csak egy bajom van, nagyon rossz a mostani gépem, és képzeljétek,
ennek a regénynek nem találom a folytatását.
Érdekes, sokan nem is hiszik el, hogy ilyen megtörténhet. Pedig igaz.
Még az a szerencse, hogy majd a MEK-nél föltett anyagból majd
kimásolom, és onnan fogom folytatni. Ezért egy ideje nem folytattam.
De nem akarom abbahagyni.
Köszönet érdeklődésedért:
Kata
Kedves Kata!
Engem egészen elbűvöltél az utolsó mondatoddal is. Nyugdíjasként kézilabdázni? Távol- és magas ugrani?
Futni?
Ötven évesen is szép teljesítmény, de aki manapság eljut a nyugdíj korhatárig /65 év/ már nem hiszem, hogy képes ilyesmire. Addigra lelkileg és egészségileg kifacsarják, mint egy citromot.
Judit
Juditka!
Nem tévedés, hogy akkor még (akkor 50 éves korban lehetett nyugdíjba menni)
és én még akkor… még milyen jó volt, és másféléket is csinálni. Tehát amit
leírtam, az nem tévedés, sőt, én még 65 éves koromban sem tartottam magam
öregnek. Nem tévedés!
Szeretettel: Kata