KEDVES NAGYFIAM!
A sok teher alatt megroppantam. Érzem, hogy ez nem mehet így tovább. Ne gondolkozz helyettem, arra kérlek. Ne próbálj engem okolni, s olyan sületlenségekkel előállni, hogy mindennek én vagyok az oka…
Egy felnőtt ember nézzen magába és próbálja magát összeszedni. Egészséges, életerős férfi vagy még, most kell még talpra állni – amíg én is némileg hozzá tudnék segíteni.
Nem olyan világ van, hogy majd a diplomád után kapsz egy kiemelkedő állást, mintha folyamatosan dolgoztál volna…
Be kell látnod, hogy olyanra már nem számíthatsz, s be kellene érned kissé szerényebb jövedelemmel is!!!
Nem fér a fejembe, amit délben mondtál, hogy „azt beszélik a városban, hogy Te olyanokat terjesztesz rólam, hogy: stb…”
Ez nem igaz, azon egyszerű ok miatt, hogy én egyáltalában nem járok a városban, és havonta egyszer is, sietek haza, és olyankor se kedvem, sem erőm az utcán rólad híreket terjeszteni!!!
Havonta egyszer, a pénzért megyek le, amikor bevásárolok, de nem emberekkel fecsegek, hanem igyekszem megszerezni hármunknak a havi ennivalót.
A folyosón se beszélgetek arról senkivel – még ha meg is állok néhány percre arról – hogy Te miért is vagy itt.
Még akkor sem, ha magukban bizony, elképzelik, micsoda teher lehetsz anyádnak ilyen hosszú ideig… S még akkor sem, ha erről nekem nagyon-nagyon szomorú tapasztalataim vannak…
Ahogyan szóban kifejtettem, annyira szégyellem a Te megmagyarázhatatlan hanyagságodat, nemtörődömségedet magaddal – és főleg anyáddal szemben, hogy én erről mások előtt mélyen hallgatok, mert helyetted is szégyellem az egészet, hogy az én magasan kvalifikált, értelmes gyerekem idáig süllyedt. Csak nem azt képzeled, és szeretnéd elhitetni velem vagy bárkivel, hogy ennek én vagyok az oka… Mindezt alig hiszem el!
S nem kell ezt nekem és senki másnak mondani, itt látnak, s azt is látják, hogy nincs semmi jövedelmed, s nyilván erről – külön figyelmeztetés nélkül is – meg lehet a véleményük!
Azt pedig közölnöd kellett volna, velem, hogy tulajdonképpen elbújni jöttél ide, s nem volt benned annyi emberség, hogy mindazt nekem már akkor, mikor eljöttél, ezt elmondjad, s közöld azokat a súlyos nehézségeket, amit saját magad okoztál magadnak a hanyagságod miatt, mert már Budapesten is sok mulasztásod volt az ún. „vállalkozásod” miatt. Magad helyett senkit ne próbálj hibáztatni. Neked kell döntened, neked kell megoldanod saját életedet.
Nekem csak az a kérésem, hogy tedd ezt minél előbb, amíg annyira ki nem borulok, hogy én kezdeményezzek valamit, ami nem csak nekem, de számodra is nagyon, de nagyon kellemetlen botrányt okozna! Mert ezt a helyzetet tovább már nem bírom elviselni.
Nagyon, de nagyon kifáradtam. Nekem nem családot kellene ellátnom ebben a korban (ilyen lerobbant lakásban, koszban), annak velejárójaként minden anyagi, fizikailag nehéz, fáradságos munkájával, hanem pihenni, csendes nyugalommal rádióban zenét hallgatva, olvasgatva, s valakit karonfogva, kicsit sétálgatni, mint addig, amíg nem tetted be ide a lábad.
Most se rádióm, se olyan TV-m, amin akkor azt nézek, amit szeretnék, csak ez a rozoga számítógép, de ez se bírja már sokáig, amibe én is már annyi pénzt fektettem.
Ugyanis elhatároztam, hogy felsorolom – mert Te nemigen számolgatod – mibe is kerültél nekem, persze, a mindennapi kiadásokat nem is részletezve!!!
Nos. Akkor ugyan még nem laktál itt, de Budapesten, a Nyugdíj Intézet előtti automatában én vettem ki a pénzt, ami azért kellett Neked, mert a hangyák beleköltöztek a számítógépedbe
80.000.- Ft
Ugyanaznap, szintén Budapesten én vettem fel a
110.000.- Ft kölcsönt az üzletben vásárolt számítógépedhez szükséges anyagokért. Mindezt havonta, részletekben kellett visszafizetni nekem! S az a köszönet érte, hogyha valamit kérdezek a számító-géppel kapcsolatban, csak ordítozol velem…
(Nem felejtettem el, hogy a 80 ezret visszafizetgetted havonta, amíg dolgoztál, de hogy az egészet, vagy csak egy részét nem, azt nem tudom (de megvannak róla a csekkek)
Utána megtiszteltél azzal, hogy beköltöztél hozzám, s akkor még nyögtem a havi részleteket, egy teljes évig, pedig már Te is megkezdted itt nálam a fogyasztást, tehát attól fogva dupla rezsit fizetek. Nem egyszerű dolog valakit 10-20 évig eltartani.
(Ugyanis csak fél évig tartott az a jó világ, amíg Budapestre jártál dolgozni, és amit felelőtlenül hagytál ott, vagy ki tudja, ők mondtak-e fel neked? – Nem tudhatom, sohasem voltál hozzám őszinte.)
Időközben nekem innen-onnan érkeztek olyan összegek, amit – lett volna mire költenem, pl. a lakásom teljes rendbetételére (hogy az otthonomban jól érezzem magam, nem úgy, mint most, amikor már olyan, mint egy hanyag ember istállója).
Ugyanis Miklós után kétszer kaptam 370.000 Ft jóvátételt, amiből látnivaló csupán a fekhelyem, amit – ha jól emlékszem, 35 ezerért vásároltam, s talán a WC-t állítottuk helyre belőle, a többit olyan szépen, lassacskán feléltük, vagyis elúszott…
Kértem, és kaptam a fürdőszoba átalakítására 150.000 Forintot, hogy legalább a tisztálkodás ne legyen számomra olyan nehézkes.
Nos, abból szerencsére legalább a sötétítő-függöny, és a szőnyegek megvannak! S talán még a rozoga mosdócsapot vettük meg belőle.
Azt Te is érezhetted, hogy időközben a nyugdíjam három személynek (mert ugyebár Attilát is kell támogatnom, mert még nem olyan magas a rokkant nyugdíjának az összege) úgysem volt elegendő élelemre és egyéb szükségletére, pedig kaptuk a 13. kiegészítést (Sajnos utána Orbán került a magas székre, azt ő megszüntette.) A hitel a számlám pedig gyarapodott, mivel nagyobb összegek érkeztek rá, s a hitelkeretet annak megfelelően emelték.
Egyszer aztán felszólítottak, hogy kapok személyi kölcsönt, s vissza kell fizetnem, persze, jó drágán (talán 27 és valamennyi összeggel, közel a 30 % kamattal), amit két évig szedtek le a havi bevételemből, amit én, ha nem is koplaltam, de mindenképpen tudtam volna másra fordítani!
S Te addig jártad a világot, az erdőket, szedted a makkot, gesztenyét, gombát s egyéb erdei ritkaságokat… Azt se tudtam, merre jársz, s nem is ritkán, késő este vagy éjjel jöttél haza, kiguvadt szemekkel, s ha még fenn voltam, ordítozni kezdtél, nem tudom, ezt kitől tanultad, mert szoros családunknál ilyen sohasem fordult elő.
Éjszakákat nem lehetett miattad nyugodtan aludni, mert vagy horkoltál, vagy a TV hallatszott át, s ha szóltam érte, azért is kiabáltál, mintha jogod lett volna rá…
Minden lemondásunkért az volt a köszönet, hogy durván viselkedsz velünk és ordítozol, hogy Attilát nem merem rád hagyni, durvaságod miatt kiszámíthatatlanok a reflexeid, pedig nekem már nyáron kellett volna szem-kontrollra mennem.
Magamat vonszolom, ami nem hiányzik, hogy még őt is mindig magammal hurcoljam. S Te szoktad mondani, miért nem viszem vissza Dunakeszire? Azért, mert annyit kell befizetni érte, hogy csupán az én itthon maradó nyugdíjam nem elég két személy ellátására!!!
Azt egy személy részére kapom, s nekem bőségesen elég lett volna, s még most is elegendő lenne, jutna olyan nélkülözhetetlen szerekre, amit most nem tudok magamnak megvásárolni.
S Te elvárod, hogy a rokkant öcséd- és az én nyugdíjamból több mint évtizeden át tartsunk el Téged az idők végezetéig…
Micsoda elképzeléseid vannak Neked az életről?
Nem akarok tovább nélkülözni, nem akarok tovább koszos lakásban élni, szeretném a hátralévő időmet nyugalomban tölteni!
A kezedbe olyan diplomát kaptál, amiből meg lehetne élni, s nem kellett volna bujkálni, hanem szembe nézni a dolgokkal, amik előálltak, s azokat megoldani, rendbe tenni mindent magad körül és – mint más diplomások is – ha nincs ahhoz megfelelő állás, egyéb munkalehetőséget is ki kellett volna, és ki kellene használni a magad ellátására, s nem mások nyakára ülni évtizedeken át…
Mit gondolsz, miből lesz majd nyugdíjad? Sohasem gondolkoztál el ilyeneken? Azért dolgoztam, s nagyon is megérdemelném a nyugalmat és magam körül az emberi körülményeket és koromnak megfelelő ellátást.
Mindez, amit leírtam, mindhármunk érdeke. Attila nem tudja magát ellátni, s elég nekem őt istápolni.
Légy belátással és próbálj meg mindent annak érdekében, hogy saját magad gondoskodjál saját szükségleteidről.
Én mindennek ellenére, ami eddig volt, nem haragszom rád, hiszen másként ennyi mindent nem is tudtam volna eltűrni. De beláthatod, hogy erőm fogy, a mostani állapotokon mindenképpen, az én érdekemben – változtatni kell! Mindezt nem akarom a szemedre hányni, mennyibe kerültél.
Megtörtént.
Ha nagyon nehezen is, de kibírtam.
Azonban most már ugyanúgy nem mehet tovább! Fizikailag és főleg lelkileg nagyon kimerültem. Nyugalmas körülményeket kell magam körül teremtenem!
Neked is jobb lesz, hidd el, egy külön fészek, ahol azt teszel, ami éppen jól esik, és senki sem háborgat és kritizál!
Amiben tudok, hozzá segítek, ennyit megigérek!
De arra kérlek, hogy a szándékaidról tájékoztassál, s ne hallgass a céljaidról. Jó lenne tudni, és nagyon megnyugtatna, ha eléggé későn is, azonban – elkezded a saját életedet magad ellátni..
Én ehhez minden erőt és jó lehetőségeket kívánok:
Édesanyád.
6 hozzászólás
Drága Kata!
Minden együttérzésem a tied. Nagyon nehéz lehet ez a helyzet anyagilag is, de főleg lelkileg.
Szeretettel: Kati
Katika!
Mindez borzasztó. Ráadásul semmi sem változott, csak én szenvedek
lelkileg és testileg is. Köszönöm, hogy eljöttél. Nem gondoltam, hogy
ilyen nehéz életem lesz, hisz mindent megtettem, és mégis…
Szeretettel: Kata
Lidérces…
túlparti
Ha az rossz, akkor az, csak azt nem tudom, hogy a lidércek valaha is
eltűnnek…
Üdvözöllek, Finta Kata
Kedves Kata! Tudod, h szeretem az írásaidat, rendszeres olvasód vagyok…nem érts félre. Nem tudom szerencsés dolog-e ennyire kiteregetni, a családi…ügyeket? Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Laci!
Amikor mondtad, én is gondolkodtam róla, talán igazad van, de egyszer csak
kiömlött belőlem. Itt a városban nem terjedhet, s őt máshol nem is ismerik, s
már leragadt itt.
Megtörtént, nem tehetek mást.
Üdvözlettel: Kata