A hadistennő 6

VI.
Feltételek

Másnap hajnalban Antonia félelmetes vonyításra ébredt. Ijedten ült fel az ágyában, és hallgatózott. Nem kutya, inkább farkas vonyítás volt.
„Átkozott farkasok!”- gondolta dühösen, mivel azt hitte Odin kedvencei vonyítottak valahol Azgardon. A másik oldalára feküdt, hogy újra visszaaludjon, ám a vonyítás ismét felhangzott. Nem volt túl közeli, így rájött, hogy nem Geri és Freki a bűnös a vonyítás kérdésében, így gondolatban bocsánatot kért tőlük.
– Hallgatod Fenrirt?- kérdezte ekkor egy hang. Antonia megfordult az ágyában, és Tyr állt ideiglenes „birodalmának” ajtajában. Nem hallotta jönni, de a vonyítástól nem is hallhatta.
– Ez Fenrir?
– Igen. Hamarosan Garm is csatlakozik hozzá, már ami a vonyítást illeti.
– A pokol kutyája?
– Igen.
– Tyr, én kíváncsi vagyok erre a Fenrirre. Nem vinnél el hozzá?
– Hát nem is tudom. Majd megbeszélem Odinnal.
– Ugyan, Tyr! Nem kell erről a kis kirándulásról tudni az Öregnek. Van annak így is elég baja, és minket se fog elkapni a rézfaszú bagoly.
– Jó, jó, rendben, van, holnap megnézzük azt a dögöt.- morogta beleegyezően a férfi.
Tyr valóban megtartotta az ígéretét, és elvitte a lányt. Fenrir, a hatalmas óriásfarkas megláncolva feküdt egy óriási szikla előtt, és dühös acsargással fogadta a látogatóit. A lány legalább három méteresre becsülte a hosszát, ahogy teljes hosszában elnyúlva feküdt.
– Milyen nagy állat!- csodálkozott Antonia, mikor meglátta a fekete színű farkast, melynek szemei sárgán parázslottak, és megmutatta félelmetes fogait. Tyr bólintott, majd a farkas felé fordult.
– Nyughass, te!- mordult fel, mire a farkas abbahagyta a vicsorgást, majd mély, morgó hangon ezt kérdezte:
– Na, mi van? Nézelődni jöttél, vagy akarsz is valamit?
– Én akartalak látni, kíváncsi voltam rád.- szólt közbe Antonia, mire a farkas felé fordította a fejét, és a lányon átfutott a borzongás mikor a hideg, sárga szemekbe nézett egy pillanatra, mivel jól tudta, hogy nem szabad hosszabban belenéznie. A vadállatoknál a hosszas egymás szemébe nézés, nyílt agressziónak számított. A lány azon kívül képtelen volt elviselni azt a kegyetlenséget és hidegséget, amit a farkas szemében látott.
– Úgy! Szóval te vagy kíváncsi rám. Ki vagy te, kölyök?
– A nevem Antonia Erikkson, és ennél többet nem kell rólam tudnod, kutyus!- felelt a lány.
– Nem vagyok kutyus, halandó!- mordult fel a fenevad, és a lányra vicsorgott, de remegett a dühtől, és látszott, hogy nem tűr el még egy sértést. Antonia közönyösen vállat vont a halandó szóra.
– Honnan tudod, hogy halandó vagyok?- kérdezte közönyösen.
– A szagodból. Ismerem a halandó szagot. Messziről ki lehet szagolni, csak úgy bűzlenek.
– Én azt hittem, csak az isten szagot ismered.
– Az istenek még a halandóknál is büdösebbek! A halandóknak hozzájuk képest virágillatuk van.
– Azt hiszem, eleget láttunk, és hallottunk.- állapította meg a hadisten, aki nem akarta, hogy eldurvuljanak az események. Semmi kedve nem volt hallgatni az értelmetlen szócsatát.
– Igazad van! Menjünk, a többiek már hiányolhatnak minket.
– Menjetek csak! Fussatok el gyáván, de ne féljetek, egy nap úgy is szembe kerülünk mi még egymással!- mennydörögte utánuk Fenrir, mikor ott hagyták, ám a lány megállt visszafordult, majd ezt a meglepő kijelentést tette:
– Alig várjuk azt a napot, tudd meg! De jobb, ha tudod, hogy a bőrödből azon a napon ágytakaró, és ágyelő fog készülni!
A farkas erre a kijelentésre felugrott, majd a lányra akarta vetni magát, ám a bűvös kötél megfeszült, és úgy rántotta vissza, hogy csak úgy nyekkent. Ismét felugrott, teljesen kifeszítette a kötelet, két lábra állt, majd előre dőlt és a fogait csattogtatta a két barát felé.
„Úristen! Ez hatalmasabb, mint gondoltam!”- borzongott a lány. Ahogy ott két lábon állt legalább négy méter magas lehetett. Tyr azonban megfogta a kezét, és elvonta az őrjöngő fenevadtól és annak látványától.
Visszatértek Azgardra, ahol már mindenki ébren volt. Épp egy tanácskozásra indultak az istenek Odin palotájába, a Vallhallába. Freyr állította meg útközben Tyr-t.
– Gyere, Odin tanácskozásra hívott minket!
– Rendben, megyek.
– Tyr, én visszamegyek a palotádba, itt én úgy sem tudod mit tenni.
– Menj csak!- mondta a férfi, aki már elindult Freyr-el.
Antonia visszatért Tyr palotájába, és segített Röszkva mamának, aki egy adag fát akart felvinni a szobáikba, egy nagy, fonott kosárban.
– Adja csak, Röszkva mama, majd én viszem azt a kosarat!- kiáltott a lány, és átvette a nehéz szállítmányt az öregasszonytól.
– Köszönöm, leányom, nagyon kedves tőled. Akkor én megnézem a többi teendőmet.- recsegte a vénasszony.
– Menjen csak, de a fát hová tegyem?
– Tedd csak a kandalló bal oldalához.- intett a nő, és eltipegett.
A lány felvitte a fát, majd betette Tyr szobájába az egészet, majd lement az udvarra, ahonnan még egy kosárnyit hozott fel, és azt már a saját szobájába tette. Épp végzett, mikor egy fiatalember toppant be a házba.
– Bocsánat, Röszkva anyót keresem.- szólította meg Antoniát, aki épp kifelé ment, hogy a kosarat visszavigye a helyére.
– Nézze meg a konyhában.- hangzott az utasítás
Tyr csak dél felé került elő, és akkor is igen morcos hangulatban. Antonia aggódva nézett rá, majd megkérdezte:
– Mi volt a gyűlésen.
– Semmi jó. Hél rettentő feltételt szabott Baldr elengedésére. Gondolom, tudod mi az.
– Igen. A föld valamennyi élőlényének meg kell siratnia, ám ha egy is van, aki nem teszi, akkor nem engedni el.
– Pontosan. Viszont van számodra is egy jó meg egy rossz hírem, bár Odin megkért, hogy ne beszéljek róla, de én elmondom neked.
– Hallgatlak!
– Úgy gondolja, hasznos családtag lehetnél, és örökbe akar fogadni téged.
– És mi a rossz hír?
– Az, hogy bizonyítanod kell harci rátermettségedet. Meg kell küzdened valakivel a családból.
– De gondolom nem veled.
– Fején találtad a szöget, fiacskám, valóban nem velem, hanem valaki mással.
– De kivel, csak az a kérdés.
– Lehet, hogy Odinnal.
– Mi? Harcoljak meg a leendő nagyapámmal? Egy öregemberrel?
– Ne becsüld le, hiába látszik öregnek, félelmetes ereje van.
– No meg tapasztalata! Nekem meg nincs semmim! Hogyan álljak ki egy több száz vagy ezer éves harci tapasztalattal rendelkező vénember elé? Két perc alatt ki fog csinálni! Mi a garancia arra, hogy megúszom élve?
– Én! Vagyis inkább a Teiwaz, de az ugyanaz!
– Ezt hogy érted?
– Emlékszel, mikor átadtam neked a Teiwazt?
– Igen, de nem értem az összefüggést!
– Nos, a Teiwaz engem szimbolizál. Benne van a jellemem, a bátorságom, és minden, ami én vagyok. Tehát tulajdonképpen engem hordoztál és hordozol saját magadban, érted?
– Igen, így már minden világos. Tehát mikor visszatértél, és megláttam a jeledet az égen, és a homlokomon is felizzott a jel, te értesítettél, hogy ismét az élők között vagy.
– Így van. Én segítettelek át eddig minden harcodon, és én súgtam neked azt is, hogy tanulj meg ismét harcolni.
– Tehát te, még ha nem is közvetlenül, de beleszóltál a későbbi éltem folyásába.
– Igen, pontosan, ahogy mondod. Tudtam, hogy a biológiai apád, Gustav Erikkson úr, akadályt képzett volna köztem, és közted, így inkább nevelőszülőkhöz adtalak. Szükségem van rád, és ha valakire szükségem van, akkor minden akadályt elgörgetek az utamból.
– Nos, akkor a Teiwaz által fogsz nekem segíteni, hogy győzzek az új ellenfelem ellen, akár ki is az illető? Rendben, egy ilyen ajánlatot nem utasítok vissza!
– Helyes! Akkor azt hiszem, megegyeztünk! Üdv a klubban, társam!- szólt a férfi, és a jobbját a lány elé tartotta, aki a markába csapott, és kezet rázott a férfival.
– Kösz szépen! Ígérem igyekezni, fogok, hogy győzzek!
– Ajánlom is, hogy szedd össze megad, mert kiváló harcossal fogsz szembe kerülni, aki nem fog kímélni, és ki fogja használni a gyengeségeidet!
– Akkor dolgoznunk kell, hogy ne legyenek gyengeségeim! Mikor kezdjük az edzést?
– Most!