A hadistennő 9

IX.
A valkűr rablók

Antonia már lassan egy hónapja volt az Áz család tagja, mikor egy nap csatába hívták őt meg a valkűröket. Két király kezdett véres háborúba, és Odin kiadta a parancsot, hogy néhány igen tehetséges harcost elestük után hozzák Azgardra, hogy ismét bővüljön serege létszáma. Így a lány felöltötte a valkűröktől kapott fegyverét, és sűrű felhőkbe burkolózva mentek le a csatatérre az elesett harcosok lelkéért. Tyr is velük ment, hogy kiossza a megérdemelt győzelmet és a vereséget, a főisten parancsa szerint. Ezek a gyönyörű, és harcias szüzek tüzes paripákon száguldanak a légen át, beleszólnak a csata kimenetelébe, és buzdítják a férfiakat a hősi tettekre, és a halálra.
– Remélem, sok lelket tudunk össze szedni, és velük erősíteni a sereget.- jegyezte meg az új valkűr egyik nővére.
– Én is.- morogta Antonia.
Véres háború fölé érkeztek, és figyelték, mikor esnek el a kiváló hősök. Mikor egyikük elesett, Antonia volt az első, aki lecsapott és magához vette az elszállni készülő lelket. Sok lelket szedtek össze a valkűrök a háború végig, majd visszatértek Azgardra. Bevezették a harcosokat Odinhoz, aki örömmel fogadta a valkűrök fáradozásának eredményét, és befogadta a mindegy ötven új harcost a Einherják seregébe. Ezek azok a harcosok, akik az istenek által lettek kiválasztva, és miután hősi halált haltak felkerültek a Walhallába, és az istenek vezetésével lovagolnak majd a Ragnarökbe, hogy a lelkük örökre elpusztuljon. Ám addig is minden áldott nap lemészárolják egymást, és éjjel ismét életre kelnek.
– Elégedett vagyok veletek, gyermekeim, nagyon jó munkát végeztetek! Köszönöm, most elmehettek!
Fél óra múlva megérkezett Tyr is, és Antonia egy meleg fürdővel várta apját. Tyr megköszönte a figyelmességet, és a meleg vízben lemosta magáról a csata minden mocskát.
– Remek csata volt, nagyon régen nem jártam ehhez hasonlóban! – jegyezte meg, mikor kijött a fürdőből.
– Valóban izgalmas volt. Tudod, azt hiszem, voltam már valkűr előző életemben, mert nekem is nagyon tetszett. Élveztem, ahogy magamhoz vettem a lelküket. Jó munka ez!
– Nagyon gyors voltál, ahhoz képest, hogy ez volt az első munkanapod. Hány lelket is szedtél össze?
– Vagy nyolcat.
– Nagyon jó egy kezdőhöz képest. Ha továbbra is ilyen szintet nyújtasz, Odin besorol a szüzei közé.- mosolygott a férfi.
– Kösz, inkább nem, mivel nem akarok harcos apáca lenni.
– Pedig szerintem remekül festesz abban a ruhában, nagyon szexi.
– Tyr! Ne udvarolj nekem, oké?
– A mindenségit, a lányom vagy, valakinek csak udvarolnom kell!
– Jó, jó, de csak mértékkel, még zavarba hozol!
– Anyád hátsó fele!- nevetett fel a férfi.
– Anyámat ne szidd, mert halott, tudod te is! A halottakról vagy jót, vagy semmit!
Este a valkűrök meg akarták ünnepelni kishúguk első munkanapjának eredményét, ezért meghívták magukhoz. Antonia elfogadta a meghívást, és csak éjfélkor ment haza. A mulatozás közben sok történetet meséltek neki a valkűrök, és sok mindent megtudott ezekről a gyönyörű, harcias szüzekről. Tudta, hogy sose mennek férjhez, és ha férfival hálnak, akkor Odin száműzi őket, és halandóvá válnak. Ismerte Brünhild valkűr történetét, aki megszegte apja, a főisten parancsát, és győzelemre segített egy férfit, akinek a hősi halál jutott volna osztályrészül, s ezért az isten arra ítélte, hogy változzék földi halandóvá, s halandó ember legyen a férje is. Brünhild annyi enyhítést kért, hogy akkor legalább a legvitézebb halandó felesége legyen. Odin elvarázsolta a valkűrt, és lánggal körülvett palotában rejtette el; a lánggyűrűn csak a legbátrabb vitéz tud áttörni. Ezt a feladatot Sigfried oldotta meg.
Mikor hazament Tyr már várt rá. A szobájában volt, és egy könyvet olvasott, mikor a lány haza ért.
– Megjöttél, kislány?- kérdezte, mikor hallotta, hogy a lány léptei megállnak a szobájánál.
– Szia, igen.
– Milyen volt?
– Jó. Sok mindent megtudtam ezekről a csajokról, és eléggé megismertem őket. Nem baj, ha most nem mesélek, elég fáradt vagyok!
– Nem, jó éjt!
– Neked is!
A lány bement a szobájába, ahol levetkőzött, és lefeküdt. Azonnal elaludt. Hamarosan rengeteg munkája lett, mivel az emberek sok háborút vívtak, és sok új harcos került fel Azgardra. Egy nap a lányok, egy harc után úgy döntöttek lemennek a földre fürödni egy erdei tóhoz. Meleg nyári nap volt, és jól eső érzés volt lemosni magukról a harcban a testükre tapadt koszt, és port. Hancúrozni kezdtek, és egymást fröcskölték, csilingelő nevetésük messzire szállt a levegőben. Ruhájuk ott feküdt a parton. A lányok nem is sejtették, hogy nincsenek egyedül. A tavat körülvevő fák közül húsz férfi leselkedett rájuk.
– Milyen szépek! Jó lenne néhányat elkapni közülük.- szólalt meg egy harminc év körüli szőke, kék szemű férfi, aki a legjobb helyről figyelte a valkűrök hancúrozását.
– Valóban, főnök, de melyiket?- kérdezte a mellette lévő szintén szőke férfi.
– Az a sötét hajú határozottan tetszik nekem. Nagyon csinos a kicsike.- mutatott Antoniára.
– Igen, valóban szép, de a társnője még szebb.
– Rendben, fiúk, kapjatok el közülük néhányat, de a sötét hajú az enyém!
Kirobbantak a fák közül, és a következő pillanatban az egyik valkűr felkiáltott:
– Férfiak! Meneküljünk!
Nem volt más esélyük, a víz alá kellett merülniük. Hatalmas csobbanással tűntek el, mire támadóik is a vízbe vetették magukat, és hamar elkapták a lányokat. Tizenöt valkűrt hurcoltak el az erdő mélyére, köztük Antoniát is. Az ifjú harcosokat az erdő közepén álló kunyhójukba vitték, ahol lelökték őket a földre. A lányok összebújtak, hogy meztelenségüket legalább egymás testével takarják valamennyire, és a szégyentől, a haragtól, megalázottságtól villogó szemekkel méricskélték ellenfeleiket.
– Remélem, meg vagytok velünk elégedve, mert mostantól ti lesztek az asszonyaink!- szólt vezér.
– Álmodozz csak, szerencsétlen!- mordult fel Antonia.
– Tessék? Minek neveztél, te is féreg?- kérdezte a férfi, és elkapta a lány karját, s talpra állította.- Hogy mersz nekem ilyet mondani?
– Talán azért, mert nem félek tőled, ahogy a testvéreim se. Nem gondoltál még rá?
– Bátor vagy, és túl hangos, de majd gondoskodom róla, hogy meg tanulj hallgatni!- mondta a férfi, mire a lány arcon köpte.
– Ringyó!- hangzott rá a felelet, és még „jutalmul” pofon vágta.
A lány szájából vékony vércsík indult meg az álla irányába. A férfi ellökte magától, mire a lány az egyik valkűr ölébe zuhant, aki magához ölelte, és dühösen ő is a férfiak felé köpött megvetése jeléül.
– Jegyezzétek meg jól! Vagy betörjük a kancáinkat, vagy elpusztulnak!- szólt a férfi, és a többiekkel együtt távozott.
Mikor egyedül maradtak Antonia felzokogott. Nővérei gyengéden megsimogatták, és közelebb húzódtak hozzá.
– Nagyon bátor voltál, ilyet még mi se merünk tenni!
– Köszönöm- suttogta a lány csendesen.
Ez alatt Azgardon igen paprikás volt a hangulat az istenek között. A szabadon maradt valkűrök épp most mondták el Odinnak, és a többi istennek, hogy miképp jártak. A Mindenség atyja a trónján, a Hlidskialf-on ült, Tyr pedig a trón lábánál, mikor a felzaklatott harcosnők jelentették nekik a délután eseményeit.
– Rohadék halandók! Ezt nem ússzák meg szárazon!- mordult fel Tyr, mikor megtudta, hogy az elraboltak között van a lánya is.
– Nyugalom, fiam! Én is ugyanúgy érzek, mint te, de először egy terv kell, hogyan szabadítsuk ki őket!- szólalt meg az istenek atyja.
– Azt hiszem, igazad van. Vonjuk be a hölgyeket is?
– Igen, hisz mégis csak a testvéreikről van szó!
– Nos, szépséges kisasszonyok, hányan voltak a támadóik?
– Hát… ha jól számoltuk a mostani létszámunk alapján tizenöten lehettek.
– Hányan is, mentetek le fürödni?
– Negyvenen indultunk. Most pedig csak huszonöten vagyunk.
– Igen, valóban, akkor tizenöt leány hiányzik, de visszahozzuk őket. Hová vihették őket?
– Ahogy én láttam, az erdőbe hurcolták őket.- szólalt meg egy sötétvörös hajú, kék szemű valkűr, aki hátul állt.
– Honnan tudod?- nézett rá Odin.
– Onnan, hogy nekem elfogyott a levegőm, és így fel kellett jönnöm a felszínre, és akkor tűntek el velük a fák között.
– Nem láttak meg?
– Nem hinném, mivel egy vízben álló szikladarab mögött bukkantam fel, és onnan figyeltem a történéseket.
– Jól, van, köszönöm, most menjetek, pihenjetek, és hamarosan magatokhoz ölelhetitek elrabolt testvéreiteket.- állt fel Odin.
– Ilyen hamar meg van az a bizonyos terved? Nem kéne még beszélgetnünk a kisasszonyokkal még egy kicsit?- nézett az apjára Tyr.
– Ne légy kishitű, fiam! Nem bízol tán bennem? A lányok sem tudnak segíteni többet, hidd el!
– Talán túlságosan is, ezért hitetlenkedem. Tényleg nem tudtok többet?- villant a szeme a lányokra.
– Nem, semmit.- rázták a fejüket a valkűrök.
– Menjetek, gyermekeim, mi is indulunk. Gyerünk, fiam!- szólt az öreg, mire a háború istene is felállt, s eltűntek, a harcosok is visszatértek palotájukba, ahol gyötrődve várták, mikor jönnek haza a többiek.
Alkonyodott, mikor a két isten megérkezett a földre. Megtalálták a tavat, és nyomok alapján eljutottak a kunyhóhoz is, ahol a rablók a foglyaikat tartották. Sűrű ködöt bocsátottak a környékre, és biztos távolságból figyelték a kunyhó és környékének mozgását, ám semmi sem mozdult.
– Lehet, hogy bent vannak?- nézett kérdően az apjára Tyr, s fejével a nagy kunyhóra bökött, melyet több kisebb kunyhó vett körbe.
– Még az sincs kizárva.
– Vagyon hol lehet Antonia meg a többi valkűr? Vajon mit akarnak tenni velük?
– Lehet, hogy a nagy kunyhóban. Fogalmam sincs, mit terveznek, de ha egy hajuk szála is meggörbül, akkor itt kő kövön nem marad!- ígérte vészjósló nyugalommal az öreg.
– Nagyon, én nem nézem ezt tétlenül! Menjünk, kapjuk el őket!
– Nyugalom, türelem! Nem rontunk ajtóstul a házba!
– Ezek csak halandók, nem képesek ellenállni nekünk, ha bevetjük ellenük a hatalmunkat!- mordult fel türelmetlenül Tyr.
– Hatalmat mondtál, fiam? Jól hallottam?
– Igen, de miért?
– Nem is mondtál hülyeséget! Igen, ez a legjobb megoldás!
– Miről beszélsz, öreg? Nem értem, hová akarsz kilyukadni!- értetlenkedett a hadisten.
– Ide hallgass! Ha azt akarjuk, hogy feltétlenül, és lehetőleg épségben visszakapjuk a lányainkat, akkor meg kell jelenünk előttük teljes isteni mivoltunkban. Ha nem így teszünk, és harcba bocsátkozunk velük a lányok is megsérülhetnek, amit ugye mindketten szeretnénk elkerülni? Megvárjuk, míg leszáll a teljes sötétség, és akkor támadunk!
– Igen, valóban. Jó, akkor én kész vagyok, gyerünk!
A kunyhóban valóban ott voltak a rablók, és a valkűrök, és a férfiak épp arról győzködték a lányokat, hogy menjenek hozzájuk, amit az ellenkező nem tagjai harsány visszautasítással, nemtetszésüket, pedig sértésekkel adták a rablók tudtára.
– Ugyan, hölgyeim biztos meg tudunk egyezni!- mosolygott ravaszul a vezér, mire csak dühös morranásokat, és pillantásokat kapott.
– Eredj a leprába, ott keress magadnak asszonyt! Belőlünk aztán nem eszel!- mordult fel Antonia.
– Na de drága szépséges kisasszony, nem vagyunk mi olyan rosszak, mint amilyennek gondol minket! Remek szeretőik, és később, pedig a férjeik lehetnénk! Öleltünk mi már asszonyt, mindenki tudja!
– Haha! Ezt szeretnéd, mi? Az orrod ettől fokhagymás! Tudjuk, hogy csak arra kellünk nektek!- nevetett fel gúnyosan az egyik valkűr.
A választ már nem hallhatta, mivel ekkor megjelent Odin és Tyr. A férfiak, és a lányok is elvakultak a hirtelen támadt fényességtől, ami a két istentől származott. A rablók felkiáltottak, s karjukat az arcuk elé kapták, s vaksin tántorogva hátráltak néhány lépést.
– Eresszétek el azokat a lányokat, akiket fogva tartotok! Engedelmeskedjetek, és akkor megkíméljük az életeteket! Ha nem, akkor mindannyian meghaltok!
– Kik vagytok?- nézett hunyorogva a két istenre a vezér.
– Az istenek atyja, Odin és a háború istene, Tyr!- hallotta a választ, mire a férfiak térdre borultak előttük. A két isten erre elhúzta a száját, s Tyr ezt mondta:
– Eresszétek el a lányokat! Nem tudjátok kiket hurcoltatok magatokkal? Tizenöt valkűrt, akikért, ha valami bajuk esett kegyetlen bosszút állunk, és gondoskodunk róla, hogy miután a legbecstelenebb módon meghaltok a lelketek ne kerülhessen Walhallába, hanem az Alvilágban sínylődjön mindörökké. Válasszatok a hosszú élet, és az azonnali halál között. Ha elengeditek a valkűröket éltek, hanem, meghaltok!
– A hölgyek szabadon távozhatnak!- nyöszörögte a vezér, aki már nehezen tudta elviselni az istenek jelenlétét.
A két isten a kezét nyújtotta, ám a lányok nem mozdultak, s ha lehet még jobban összebújtak. Odin tudta, hogy szégyellik, hogy meztelenek, ezért tizenöt köpenyt varázsolt elő, s a lányoknak adta, akik beleburkolóztak, s így mostmár csatlakoztak megmentőikhez. Antonia gondolkodás nélkül Tyr-hez bújt, aki jobbjával átölelte. Mielőtt eltűntek volna, a háború istene így szólt:
– Most pedig, hogy a lelketeknek legyen esélye a dicső halálhoz, adjátok fel magatokat!
– Úgy lesz, hatalmas hadisten.- mondták a rablók.
Azzal eltűntek, s csak Azgardon jelentek meg ismét.
– Jól vagytok?- fordult az öreg a harcosaihoz.
– Semmi bajunk, és köszönjük.- mondta Antonia.
– Ennek örülünk. Menjetek, öltözzetek fel!
A valkűrök hazatértek, míg Tyr és a lánya a saját otthonukba mentek, ahol a legfiatalabb valkűr felöltözött.
– Köszönöm, hogy megmentettél.- mondta Tyr-nek, miután felöltözött, és átment hozzá.
– Ne köszönd, mivel nem tettem semmit, csupán isteni hatalmamat vetettem be. Éhes vagy? Gyere, egyél valamit, aztán feküdj le, biztos fáradt vagy.
– Inkább lefürödnék, ha lehet. Jól jönne most egy meleg fürdő.
– Szólok Röszkvának, hogy készítsen egyet, mire végzel.
– Te nem eszel?
– Nem. Nem hinném, hogy ezek után tudnék enni.