Kopogtattam,
ajtó tárult
ki alattam.
Keresgéltem
ablak nyílott
meg felettem.
Önmagamat üdvözöltem
Szellemembe üdvözülten.
Zengett az űr,
hunyorgott sok csillag.
Isten van mindenhol,
érző lelkében lant,
hangjai a testek,
szerelembe estek,
növények, állatok,
az ember, aki mellé állhatok.
Szólt:
"Fordul a sorsod, lebben a fátyol:
segítséget kapsz az égi világból!"*
Látod, szívem a Menny,
Föld folyói vérem,
szemeim a Nap és a Hold,
végtagjaim az évszakok.
Hajszálaim pajkos szelek,
mosolyomban fénylő sereg.
Szóltam:
Igém most se marad szótlan.
Érzem, bennem
csended csobog.
A lesz, a volt,
most jelenléttől boldogok.
2 hozzászólás
Kedves Szabolcs! Az Istent ilyennek is érzékelhetjük. Szíve a Menny, a folyók a vére, szemei a Nap és a Hold – ahogy Te látod, és mi látjuk most itt általad! Csendje szétárad, ezt mindannyian érezzük olykor, ha figyelünk rá! Köszönjük e "látomást"! Baráti öleléssel: én
Kedves Bödön!
Nagyon szívesen.
Szeretettel: Szabolcs