Decemberi napon történt. Egy barátom jött el hozzám száz kilométerről, vele és egyik legkedvesebb kutyámmal, kisétáltunk az Alpokalján egy hatalmas rétre. Éppen a kutya kiállítási- és vizsgaeredményeivel dicsekedtem, amikor előttünk húsz méterre az ösvény baloldalán húzódó horhosból kilőtt egy őz. Szállt hangtalanul, mint a nyílvessző. Öt – hatméterenként érte a földet. Wanko, aki póráz nélkül kalézolt mellettünk, azonnal észrevette, és utána vetette magát. Én teli torokból üvöltöttem, hogy Wanko, hozzám! Wankooo hier!
A kutyám, aki a tenyészszemlén, a munkavizsgán, a kőrungon is, mindig a mezőny legjobb teljesítményét nyújtotta és csaknem úgy engedelmeskedett nekem, mint egy jól bejáratott gép, most észre sem vette, hogy a világon vagyok.
A forgatókönyv, a szereposztás nem változott százezer éve. Az a kedves lény, akinek a szájába a két éves kisgyerek is könyékig nyúlkálhat, az, akit a szakadt csavargó is barátsággal megpaskolhat, akit az egész környék a kedvességéért, a barátságos vézenéért szeretett, a másodperc tört része alatt haláltosztó fenevaddá változott.
Minden idegszálával, izmainak minden erejével megindult utána. Az őz, egy balett táncos könnyedségével szökellt, szállt fel a domb tetejéig mintha nem is az életéről lett volna szó, hanem kizárólag a nézők kiszolgálása, a szépség, a mozgás, a szabadság, a száguldás legtökéletesebb harmóniájával. Wanko, mint a bomba, a nyomában.
Amit a negyvenöt kg izomtömegből a fizika lehetővé tett, azt kihozta belőle. Nem adott egy hangot sem. Nem pazarolt semmit vakkantásra, vinnyogásra, ugatásra. Minden energiáját arra fordította, hogy az izmos hátsó lábaival minél nagyobb tolóerővel hagyja el a talajt, s az elsőkkel felfogta az előre zuhanó test tömegét.
Az őz a kezdeti 20 méter előnyét, a belátható 4 – 500 méteres távon, látszólag könnyedén növelte 30 – 40 méterre. A dombtetőn elegáns nagy ívű jobbkanyarral merőlegesen a forgalmas főútvonal felé fordult, s miután látta, hogy az előnye megnyugtató, vissza is vett a sebességéből, szinte csalogatva a kutyát, eltűntek a bokros mögött.
Már régen éreztem magam ennyire senkinek. Álltunk és vártunk. Féltettem és féltem. Féltettem az őzet és még jobban féltettem a kutyám.
Ifjú koromban, amikor ejtőernyőztem, megtanultam, milyen hosszú idő 5 másodperc, amíg a bekötött ugrásnál zuhanás közben a kupola kinyílik. A másodpercek most is ilyen lassan teltek. Egy perc után tudtam, hogy a főúton már túl vannak. Csattanást, fékcsikorgást nem hallottunk. Azután, már azon drukkoltam, hogy lövést ne haljak. A környékünkön a vadászok minden évben kilőnek két – három kutyát.
Azt is tudtam, ha nem is lesz lövés és egy idő után, visszafordul, a főúton újra át kell neki jönni.
Nem tudom hány perc telt el. Álltunk és vártunk. Nem gondoltam semmire. Gondolhattam volna arra, hogy mennyi pénzt kifizettem érte, amikor a kölyökkorban eladott kutyámat visszavásároltam. Arra is gondolhattam volna, hogy mennyi munka volt a kiképzése, a vizsgákra, a kiállításokra való felkészítése.
Arra is gondolhattam volna, hogy hány kiállításon győztem vele, és még hányra el szeretnénk együtt menni.
Csak egy gondolat feszített: lövést nem akartam hallani. Csak lövés ne dördüljön a közelben, mert akkor megőrülök!
Semleges nézőként akár hálás is lehettem volna a nagyszerű látványért, a felejthetetlen percért, amiben ha csak villanásnyi időben és jó kődobásnyi térben kulisszája repedésén át megmutatta magát a természet. Felragyogott, ha csak egy percre is a legbecsületesebb, legtisztább küzdelem: Ha fölbuksz, meghalsz! Ha nem, én pusztulok éhen. Nem volt alamuszi mosoly, hamis ígéret. Harc volt. A legszentebb. Nem „hírért, névért", hanem az életért.
Csak lövést ne halljak! Csak lövést ne.
Egyszer csak azon a helyen, ahol eltűnt, megjelent. Kényelmes ügetéssel közeledett felénk. Valamiféle kielégült vigyor volt a pofáján. Behívtam magamhoz. Ahogy szokott, bejött, leült elém. A nyelve kint, a szája habos, erősen zihált. Kiabáltam vele.
– Hol voltál! Mit csináltál te disznó! Nem szégyelled magad!
Ő szinte nevetett rám, mintha mondta volna: Rendben Főnök, igazad van, hiszen tudod, én mindent megteszek Neked, de ezt, neked is meg kell értened. El kell fogadnod, hiszen Te is nagy vadász vagy, ismerlek, tudom, hogy megértesz és megbocsátasz.
Legszívesebben magamhoz öleltem volna, de a látszat kedvéért egy laza pofonnal elbocsátottam.
Sétáltunk még vagy két órát erdőn, réten át. Sok mindenről beszélgettünk. A kutyakiképzésről, amiről korábban gondolkodás nélkül beszéltem akár órákon át, most inkább nem szóltam többet.
Azóta is, ha jönnek a Wankohoz fedeztetni, mutatom a kiállítási eredményeit, a kiképzés fokát igazoló vizsga igazolványait, és fogadom a gratulációkat.
Arról, hogy mit ér az a kilónyi papír, ha megszólal a „VADON SZAVA", arról inkább hallgatok.
18 hozzászólás
Azt hiszem szereted a kutyákat…Én is, talán ezért is tetszett az írásod…meg azért is, mert jól van megfogalmazva, és sehol nem lett se túl rövid, se túl hosszú, jól eltalááltad az arányokat is.:)
Szia!
Mennyire igaz, a kutya a vadászösztönnek nem tud ellenállni. Kutyám is teljesen megváltozik, amikor az erdőben őz, nyúl vagy vaddisznó szagát érzi. Nagyon tetszik az írásod.
Szeretettel: Rozália
Rozália Kedves!
Köszönöm kedves szavaid és megtisztelő értékelésed. Egyébként minden vasárnap délelőtt Szombathelyen kutyálkodunk néhány kutyával, fönt az emlékmű mögött a domb tetején. Látogassatok ki egyszer a kuttyoddal. Nem az első kutyaiskola, hanem fönt a dombon. (Lakóautó az útmentén, ha ott vagyunk.)
Üdv. a.
Kedves Arthemis!
Nem lehet őket nem szeretni. Képesek arra, amire az ember csak nagyon ritkán: feltétel és érdek nélkül szeretni.
Köszönöm, hogy olvastál, hogy szóltál hozzám.
Üdv. a.
Nagyon olvasmányosan írtad le a történetet. Én, aki fél a kutyától, most megint megtudhattam róluk valamit. A végén azon drukkoltam, hogy visszataláljon a gazdájához. Köszönöm az élményt!
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Köszönöm, hogy olvastál és értékeltél. Az ember általában az ismeretlentől fél. Ha megismered őket, már csak az emberektől félnél. Azoktól viszont joggal.
Üdv. a.
Úgy igaz, ahogyan leírtad, az ősi ösztön nem változik. Étékelem az írásodat, mivel én is nagyon szeretem az állatokat, és csodálom őket, mivel mind külön egyéniség. Örülök, hogy elolvastam, és írásod mindenféle szempontból a legjobb pontszámmal értékelem,
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Ha van valaki, akinek a véleménye sokat számít nekem, akkor az, Te vagy.
Köszönöm. a.
Kedves Antonius!
Kimásoltam az ajánlóból, amit akkor régen írtam erről az írásodról, most sem tudok mást mondani:
"A Hajsza c. írás egy ragyogó történet! A hitről, hogy mindent uralni tudunk, mi emberek, és a pár percnyi pokoljárásról, amikor rádöbbenünk, hogy nem így van.
Az emberről, amikor szembe kerül a természettel, és megtalálja a legősibb könyörgést a szive mélyén."
Judit
Judit Kedves!
Nagyon megtisztelsz véleményeddel és értékeléseddel, amit nagyon köszönök.
Üdv. a.
Nem emlékszem pontosan, mit írtam "annak idején" ehhez a csodás prózádhoz.
Most csak annyit, hogy ismét lenyűgözött.
Lenyűgözött a téma… és az, ahogyan azt megjelenítetted.
Nagy örömmel olvastalak most is.
Én pedig nagy örömmel láttalak újra, és hasonló érzéssel olvasom mindenkor, mindenkinél a Te hozzáértésről, szeretettről árulkodó kedves soraid.
Köszönök mindent. a.
Kedves Antal!
Bizony így van amikor a főnök szavát semmibe veszik.Megértelek,-az a kis pofon járt a "bitangnak".No de az ösztönök,a vér szava-a Te szavad az EMBER szava volt ezt be kell látnod.Én különben a kutyákhoz annyit értek,hogy szeretem őket és ők is szeretnek engem.Különösen ez az egy ami mindíg itt lábatlankodik körülöttem.Az írásod annyira szép,hogy mégegyszer elolvasom.Harc de mégis olyan kellemesen izgalmas,olvasmányos.Azt hiszem érted amit mondok.Köszönöm az élményt.Gratulálok.
Szeretettel üdv:Vali
Vali Kedves! Igen, persze, hogy értem. Minden rezdülésed.
Köszönök mindent. a.
Kedves Antonius!
Ez egy remek történet, remekül megírva, végig izgultam a kutyádért, az őzért, szóval tetszett, gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Feri!
Köszönöm szépen, hogy olvastál. Elismerésedet értékén kezelem és öröm nekem.
Üdv. a.
izgalmas nagyon a sztori, jól megírtad.
És a honlapod is tetszik.
üdv
Köszönöm szépen a figyelmed. a