Azt már nem lehet tudni, hogy mi is volt a kincs, mert Máme és Szába nem élték túl a háborút. Az egyetlen lányuk – az ő mamája – még túl kicsi volt a kincs elrejtésekor ahhoz, hogy emlékezzen arra, mit is dugtak el. Csak a lakásra emlékezett, és a rejtekhelyre.
Szerencsére nem bombázták le a házat a háborúban, épségben maradt a lakás. A háború után a család végig figyelemmel kísérte a lakás sorsát, de hiába, még eddig nem adódott alkalom, hogy visszaszerezzék.
A kincses lakás társbérlet volt a háború utáni lakásínség idején. Minden szobájában egy család lakott, állandó és végtelen veszekedéssel közösen használva a konyhát, fürdőszobát. Aztán végül csak egy család maradt benne. Pont az édesanyja halálakor, tíz évvel ezelőtt cserélték el a lakást a mostani lakókkal. Ők akkor nem is tudtak róla, hogy el akarják cserélni a kincses lakást a benne lakók. Akikkel cseréltek, azok hirdették a lakásukat. Így akkor anélkül cserélt gazdát a lakás, hogy ők egyáltalán tudtak volna a lehetőségről.
Most végre eladó a kincses lakás! Ma beléphet a gyerekeivel együtt a legendás lakásba, és megveheti a tulajdonostól. Micsoda mázli*, hogy pont kapóra jött a dolog! Ők is éppen eladták a Dunára néző kétszobás lakásukat egy német nőnek, és lakást kerestek.
Ő, amikor kicsi volt nem értette, hogy miért nem kergethetik el onnan azokat az embereket, akik a családjuk régi lakásában laknak. Vagy legalább miért nem mehetnek be oda, és hozhatják el a kincseket stikában **.
Momme*** számtalanszor megmutatta neki a házat, és benne a lakást, hogy jól az eszébe vésse az eldugott kincsek helyét. Ma végre be is léphet abba a lakásba!
Végzett az öltözködéssel, belenézett a tükörbe, ragyogott a szeme. Megfésülködött, tett magára egy csepp kölnit, és századszor is, türelmetlenül az órára nézett. Ezek a gyerekek… Megbeszélték, hogy legyenek pontosak, erre tessék, egyik sincs még itthon. Csak vigyorognak, és legyintenek, mint a mesügék**** , ha a kincses lakásról beszél nekik, de majd meglátják nemsokára a saját szemükkel! Csak meg tudják venni… Momme hogy örülne, ha ezt megérhette volna!
Edit éppen századszor nézett türelmetlenül az órára, amikor végre megszólalt a kaputelefon. Megkönnyebbülten fújt egyet. Na, legalább zárva volt a kapu, amikor megérkeztek, nem hagyta senki tárva-nyitva, mint általában. – gondolta. Szerencsére a nyitó szerkezet is működött. Figyelmesen hallgatta, hogy zúg-e a lift, de nem hallott zajokat a liftakna felől. Kisietett a körfolyosóra. Nem voltak a korláton ruhák, és a folyosó ajtaját sem hagyták nyitva. Látványosan kinyitotta a bezárt ajtót, úgy téve, mintha itt ez lenne a szokásos állapot. Kezet fogott az ingatlanügynökkel, aki bemutatta a reménybeli vevőt, egy körülbelül vele egykorú, magas, hullámos fekete hajú, homokszínű ruhát viselő nőt, és a húszas éveik elején járó gyerekeit: egy bizalmatlan tekintetű, zömök testalkatú, szemüveges fiút, és egy sovány, alacsony termetű, halványsárga ruhát viselő, fekete göndör hajú lányt.
– Berkes Edit – mondta, és sorban kezet szorított velük.
– Simon Eszter – Simon Sára – Simon Áron – mutatkoztak be ők is, aztán libasorban elindultak a folyosón a lakás felé.
Edit lassan ment, hogy jól meg tudják nézni a rengeteg kitett virág között a katedrálüveges, zöldre mázolt ajtókat, az ablakrácsra felfuttatott zöld növényeket. Ha már leküzdötték a lépcsőház borzalmait, legalább lássák, hogy milyen szép idefönn. Közben erősen remélte, hogy nem tódulnak ki éppen most a szomszéd lakásból semmilyen külföldi csapatok, hatalmas csomagjaikkal eltorlaszolva az egész folyosót, ahogy szokták.
Valami hihetetlen szerencse folytán csend és nyugalom honolt a hatalmas házban, ahol legtöbbször folytonos volt a jövés-menés, és örökös a zajongás. Megkönnyebbülten terelte be őket a lakásba. Ott már büszkén mutatta meg a szépen rendbe hozott, felújított négy szoba komfortos, két fürdőszobás, cirkófűtéses otthonát. Kicsit fájt a szíve a lakásért, legszívesebben megfogta volna az egészet, úgy ahogy van, kiemelte volna ebből a szörnyű házból, ebből a szörnyű környékből, és elvitte volna valahová máshová. Egy nyugalmasabb vidékre, egy szebb házba, egy rendesebb környékre.
– Itt mindig négy szoba volt? – kérdezte az asszony.
Edit meglepődött a kérdésen. Hiszen négy szobásnak hirdették, mit várt akkor, hogy hány szoba van? Udvariasan mondta:
– Mi már így költöztünk ide, hogy ekkora volt a lakás. A háború után össze-vissza alakították az épen maradt házakban a lakásokat. Hogy milyen volt az előtt, ki tudja ma már…
Az érdeklődők gyorsan körbejárták a külön bejáratú, de egymásba is nyíló szobákat, a konyhát, és hosszasan álldogáltak a nagyobbik fürdőszobában.
– Maguk csináltatták meg a fürdőt? – kérdezte a vevőjelölt.
– Igen, persze, ne tudják meg milyen állapotban volt, amikor ideköltöztünk!- válaszolta derűs arccal, készségesen Edit. A reménybeli vevők jelentőségteljesen összenéztek. Edit nem csodálkozott, mert a fürdőszoba valóban gyönyörű volt. Alig tudta kiterelni őket a nappaliba, hogy az árról beszéljenek. Szerencsére ragyogóan sütött a nap, a szemben lévő szépen karbantartott házon csillogtak az ablakok, az oromzatot díszítő szobor fürdött a napfényben. Az ő erkélyükön illatoztak a leánderek, a nyitott ajtón besodródott az illatuk a nappali szobába. A két utcányira lévő körút forgalmának idehallatszó zaját is jótékonyan tovasodorta valami kedves szél. Az utca egy rövid időre a barátságos, csendes oldalát mutatta meg éppen. Edit ezeknek tudta be, hogy Simonék az első szóra elfogadták a lakás árát, nem is alkudtak. Csak azt kérték, hogy minél hamarabb költözzenek ki.
Edit megpróbálta megértetni velük, hogy még nekik is új lakást kell találniuk, három hónapnál hamarabb semmiképpen nem tudnak kiköltözni. Végül azzal mentek el a vevők, hogy megbeszélik otthon, és majd értesítik az ügynököt, hogy így is érdekli-e őket a lakás.
Edit hirtelen azt sem tudta, hogy mi tévő legyen, csalódottan szorította össze a száját. Csak legalább a férje itthon lenne, hogy megbeszélhetnék a költözést! Egy hónap alatt kiköltözni… Nem, ez lehetetlen… Vagy mégis bele kellett volna mennie? Ki tudja mikor lesz újra valaki, aki megvenné ezt az eladhatatlan lakást…
Eszter csalódottan szorította össze a száját, hazáig egy szót sem szólt a gyerekeihez. Micsoda butaság volt azt gondolni, hogy egy lakás ötven év múlva is ugyanolyan lesz, mint 1944-ben! Nem érdekelte őt a lepusztult ház, csak egy volt a lényeg: megszerezni a kincses lakást. Most itt van a lehetőség, de a frissen felújított, csillogó fürdőszobát látva elbizonytalanodott. Lehet, hogy a kincs már régen a múlté, megtalálták a felújításnál, vagy még előbb. Az édesanyja szerint a kincses lakás két udvari szobából állt, most meg két utcai szoba is van…
Amikor hazatértek a Belgrád-rakparti két szobás lakásukba, a fia már nem tudta magában tartani a véleményét. Odaállt az ablak elé, kiintett a napfényben fürdő Budai-hegyek, a lustán hömpölygő, csillogó Duna és a rajta lévő hidak panorámája felé, és fontoskodó hangon megszólalt:
– Micsoda ostobaság ezt a lakást elkótyavetyélni azért az ócska, régi, gettóbeli lakásért. Legyen már eszed Anya! Mondd vissza a német nőt, még úgysem utalta el a foglalót a mi lakásunkért. Láttad, hogy milyen rémes az a környék! Na és az a ház! Talán azóta sem volt rendbe hozatva, amióta megépítették. Oda hívjam meg a barátaimat?
Eszter odalépett mellé, a fia vállára tette a kezét, és együtt nézték az ablakukból eléjük táruló panorámát.
– Nem akarok úgy tenni, mintha nekem nem lennének kétségeim, azonban a szerződést már aláírtam a mi vevőnkkel. Bár nem telt le még a határidő, amíg utalnia kell a foglalót, biztos vagyok benne, hogy időben megérkezik a pénz. Nem pénecolom el***** ezt a lakást, jól megkértem az árát! Itt csak két szobánk van. Neked külön szobád van, de mi is szeretnénk Sárával egy-egy külön szobát magunknak. Ezt a lakást fel kellene újítani, láttad milyen szépen fel van újítva a kincses lakás… Nekem erre tudod, hogy nincsen pénzem a szerkesztői fizetésemből. Te meg szeretnél egy autót. Ha a kincses lakást vesszük meg, lesz elég helyünk, marad pénz az autóra, és másra is, mert igazán olcsón adják… és, és nem olyan tréfli****** az a lakás.
Sára, a lánya odaállt a másik oldalára, és gúnyosan megszólalt:
– Legalább lesz pénz rendbe hozatni a fürdőszobát, ha feleslegesen verjük szét, mert nem találjuk meg azokat a híres kincseket. Mégis mit gondolsz? Meg lehetnek azok még egyáltalán?
* szerencse
** csendben, titokban
*** mama
****bolondok
***** ostobán elherdálom
****** használhatatlan, rossz
/Folyt./
18 hozzászólás
Izgalmasan alakul, most megint várhatom a következő részt!
Üdvözlettel: mistletoe
Mesterien írtad meg a második részt is, "izgis" a dolog, várom a folytatást.
Zagyvapart.
Várom a folytatást, már nagyon kíváncsivá tettél. Üdv Ibolya
Kedves Fagyöngy!
Annak örülök, hogy várod a következő részt! /Nem kell sokáig várni! :)/
Judit
Kedves Ibolya!
Már várólistán van a következő rész! Hamarosan folytatódik az eladhatatlan lakás/kincses lakás történet.
Néha nem is sejtjük, hogy mi mozgatja azt, ami megtörténik velünk…
Judit
Kedves Zagyvapart!
Még lehet egy kicsit izgulni, mert öt részes lesz a történet… 🙂
Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred!
Judit
Judit, ahogy írsz, látom a képeket… egyszerűen élvezet olvasni a sorokat, pillanatok alatt végeztem ezzel a résszel is. 🙂
Daniella
Kedves Daniella!
Köszönöm, hogy élvezettel olvasod az írásomat.
Talán kicsit rövidekre vettem az egyes részeket, de ettől reméltem, hogy apródonként nagyobb kedve lesz elolvasni a történetet a kevésbé kitartóknak is, mintha egyben teszem fel a kb. 39.000 karakter hosszúságú írást. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Csak most tudtam újra a Napvilágra jönni, és úgy látom, jócskán lemaradtam, hiszen időközben sok rész felkerült már… 🙂 Érdekes, úgyhogy én most egyhuzamban végig fogom olvasni mindet! 🙂 Szinte filmre kívánkozik ez a történeted is, és igen, tényleg más, mint az előző írásaid, de az az igazi, ha egy író éppúgy képes megfogalmazni a szegénységet mint a gazdagságot, a szomorúságot mint a boldogságot, és még folytathatnám… Te pedig tényleg igazán profi vagy ebben…
Megyek és olvasok tovább… 🙂
barackvirág
Izgalmas, hogy mi lesz vajon a következő részben?…
Mit meg nem tesz az ember, ha valahol egy kis bevételt szimatol:)…
remekül írod , ez a rész is tetszett…
Ölellek: Lyza
Kedves Barackvirág!
Ez a történet már nagyon régen megírásra várt bennem. Rengeteget olvastam hozzá, hogy hiteles legyen, mert itt nem volt elég egy jó ötlet.
Vannak még a terveim között ilyen munkaigényes történetek, csak az időm kevés hozzá. Valaki beutalhatna valamelyik alkotóházba néhány hónapra, és akkor talán elkészülne a második könyvem is.
Köszönöm, hogy visszatértél, jó olvasást!
Judit
Kedves Lyza!
Örülök, hogy izgalmasnak találod a történetet, és ez a rész is tetszett.
Köszönöm a dicséretet. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Már az előző rész után is jól megéreztem, hogy érdekes lesz a második is. Jó olvasni az írásodat, annyira szemléletesen tudod előadni a gondolataidat. Magam előtt látom a lezajló eseményeket, a párbeszédet, a környzetet, ahol lejátszódik az egész. Várom a következőt, bár nem tudom ígérni, hogy megint mikor jutok hozzá.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Ameddig nem tudod folytatni az olvasást, addig a kincskeresés számodra felfüggesztve! 🙂
Örülök, hogy tetszett a második rész is, remélem majd lesz alkalmad visszatérni!
Judit
Jó volt, bár nem tudom megállni szó nélkül: engem zavart, hogy nagyon sokat szerepelt benne a "lakás" és a "ház" szó. Sok helyen el lehetne hagyni, esetleg mással helyettesíteni.
Különben továbbra is tetszik a valósághűsége.
Kedves Tibor!
Köszönöm az észrevételt, a történet szövése annyira lefoglalt, hogy nem tünt fel a sok szóismétlés. Megpróbálom csökkenteni a lakásokat, és házakat. 🙂
Judit
Kedves Judit!
A történet izgalmasan alakul, ez a késői óra tud előrébb vinni az olvasásban.Persze ez mellékes. Az , hogy írni tudsz ahhoz nem fér semmi kétség, viszont az a precizitás ami a műveidet jellemzi csodálattal tölt el. Minden, úgy, de úgy a helyén van, hogy ehhez is gratulálok. Fontosnak éreztem elmondani. Most indulok olvasni a következő részt!:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Mint Tibor hozzászólása mutatja, azért annyira minden mégsincs a helyén. 🙂
Pedig sokat fésülgettem, javítgattam az írásomat, sőt megkértem valakit, hogy olvassa el, és ha hibát, vagy logikátlanságot lát a történetben, akkor hívja fel rá a figyelmemet.
Örülök, hogy számodra mégis minden a helyén volt! 😀
Jó olvasást a következő részhez is! 🙂
Judit