A labda
A labda gurult még egy kicsit, majd tétovázva megállt a pocsolyában. A mellette elszáguldó orosz tank sárral fröcskölte pöttyeit. Már lecsendesedtek a harcok, már csak itt-ott lehetett hallani elszórt lövöldözésről.
Az utcán romok, a romok között kószáló, lehajtott fejű emberek. Sanyika hetek óta először jöhetett fel az óvóhelyről. Szemeit szoktatta a napfényhez és kicsit könnyezett is. Piszkos kabátkája csücskét használta zsebkendőnek.
– Ne sírj Sanyika! – hallatszott az ismerős hang. – Nicsak, ott egy labda – mondta Szabó néni, a mindentudó házmester. Sanyika boldog mosollyal kapta fel a sártól csepegő labdát. Ennél nagyobb kincset nem is találhatott volna. Megtörülgette és hangosan számolta a pöttyöket. Egy, kettő, három…
Szabó néni mosollyal az arcán figyelte. Alig várta, hogy kijavíthassa. Hiába várt, Sanyika okos, ügyes kisfiú volt, már húszig is el tudott számolni, igaz, ehhez a művelethez még le kellett vennie a cipőjét
Szüleit még korábban elvitték az oroszok, így ez a talált labda igazán nagy ajándék volt a számára. Ezzel aludt, ezzel kelt. Nem pattogtatta, nem rúgott bele, csak magához szorította és simogatta. Néha beszélt is hozzá.
– Ugye anyut és aput is majd megtalálom egyszer? – szegezte a kérdést a labdának, de az csak zárt burokként őrizte magában a titkot. Nem válaszolt. Egy idő után Sanyika érdeklődése is alábbhagyott és már nem a labda volt a legfontosabb dolog az életében. Azért vigyázott rá, ha már egy hónapig nem játszott vele, lelkiismeret furdalást érzett. Ilyenkor újra elővette és megszámolta a pöttyöket, mind meg van-e, majd óvatosan visszatette a szekrénybe.
Telt-múlt az idő, Sanyikából Sándor lett és Szabó néni lányából Sándorné. Csak a labda marad a régi. A szekrény is változott, előkelő háromajtósra. Éva – Sándor felesége – egy takarítás alkalmával megkérdezte: – Miért nem dobjuk már ki ezt a kopott, megfakult labdát? Nem vagy már gyermek, nem kell ez neked.
Sándor hirtelen felkapta fejét, szemei előtt száguldó orosz tankok, a pocsolya, majd anyja utolsó mosolya jelent meg.
– Nem lehet Éva – mondta határozottan -, és hogy valami férfias elfogadható magyarázatot is mondjon, elmesélte a labda történetét.
– Tudod Éva, ebbe a labdába a Szabadság utolsó szabad lehelete van bezárva, ezt a labdát még 56-ban fújták fel. Ez jelkép, ezt nem lehet kidobni.
Sándor meg volt elégedve saját magával. Ez igazan férfias magyarázat volt. Éva nem egészen így gondolta, és egyre gyakrabban volt útjában a labda. Sándor csökönyös volt. Éva is. Egy veszekedés után, amikor Sándor mérgesen elvonult otthonról, Éva elővette az addigra már gyűlölt labdát.
– Na megállj csak – gondolta. – Szabadság utolsó lehelete? Majd adok én neked! – és a konyhából egy kést hozott be. Ölbe vette, majd szigorú tekintettel beleszúrt. A labdából sziszegve kiáramló, áporodott gumiszag megcsapta meg az orrát.
– Ez büdös – mondta morogva, majd sátáni megelégedéssel tette vissza a labdát a szekrénybe.
13 hozzászólás
Az emberi gonoszdág sajnos határtalan, és ezen a házasság sem változtat. Sokan nem szeretik ahhoz eléggé egymást, hogy tisztaatben tartsák hogy a másiknak fontos valami. A novella így is lezárt, de folytatni is lehetett volna…:)
Koszonom a velemenyed , igyekeztem nem tulbonyolitani .
Ha Sándor elmeséli, hogy valójában mit is jelent neki az a labda, talán közelebb kerülnek egymáshoz a feleségével… Megható, ugyanakkor kemény történet. Gratulálok: Colhicum
Koszonom szepen , lehet igazad van .
Nem egy nagy eresztés.
Soma
Szia!
A történet valóban nem egészen hiteles. Nincs olyan nő, aki kiszúrná a labdát, ha ismeri a valódi sztoriját, de lehet, csak én vagyok ennyire naiv.
"Ez igazan férfias magyarázat volt." Hiányzik egy ékezet.
" … gumiszag megcsapta meg az orrát." Az egyik "meg" felesleges.
"Sanyika okos, ügyes kisfiú volt, már húszig is el tudott számolni, igaz, ehhez a művelethez még le kellett vennie a cipőjét."
A szövegkörnyezet, a történet miatt ez nagyon kemény, nagyon ironikus poén, és ezért nekem nagyon tetszik. Később is vártam, hogy olvasok még párat benne.
"- Ez büdös – mondta morogva,"
Összekötöttem a labdát, mint jelképet, ami ugye a szabadság, és akkor írod, hogy ötvenhatban lett beletöltve a levegő. Nahát! Ez is hatalmas poén, illetve hasonlat!. Néhány mondatodat több részre venném a helyedben. Sok a vessző, és túl hosszúak tőle a mondataid. Persze, ha szándékos fogás, akkor nem szóltam semmit.
🙂 Üdv.
Az a vélemény, h: "nem egy nagy eresztés" senkinek nem mond semmit, ha Soma nem folytatja, s nem mondja meg, szerinte miért nem? Ha valaki "tollat ragadva" kritikát, vagy véleményt ír, vegye a fáradtságot, hogy indokolja -jelen esetben nagyon is gúnyoros, bántónak szánt és valóban bántó- véleményét. Ennyivel tartozna egy embertársának. Talán. Vagy nem?
Az íráshoz konkrétan: és a "sátánit" kihagynám. A történet különben átjön, házastársak sok év után todnak olyan apróságon veszekedni, mint pl egy labda. Nehezen képzelhető el, h valaki ilyen dagályosan beszélne a labdáról (Szabadság utolsó szabad lehelete), – de nem kizárt. Ehhez jobban kéllene ismerni Sándort. Két három mondattal -egy-egy megnyilatkozásának ecsetelésével) meg lehet oldani. -Üdv: ém
Üdv
Koszonom a velemenyeket , atnezem . Arturnak : Hidd el van olyan feleseg aki siman miszlikre vagdosna a labdat meg akkor is ha tudna a tortenetet . Sok hazassag jut el addig a pontig amikor ez, oromet, kielegulest jelent .
Kedves Bodon . Nem mentsegkent irom de had aljon itt 85-ota nem magyar kornyezetben elek ezert lehet a megfogalmazas kicsit dagalyos , szokatlan . Feltetlenul koszonom , hogy szoltal , javitani fogom .
Az feltűnt nekem is, hogy a hozzászólások ékezet nélküliek, ami két dolgot jelent. Vagy külföldről írsz, vagy olyan munkahelyről, ahol nem foglalkoznak a régi klaviatúrák kicserélésével. Az ékezethibát azért írtam, mert az alkotásban viszont látom, van ékezet. Lászlónak, azaz Bödönnek sokszor vannak jó meglátásai. Általában nem értünk egyet ő meg én.
:-)))
Azonban még soha nem sértegettük egymást. Az első amiben itt most mégis egyetértek vele az az, hogy Soma megjegyzéséhez magyarázat is elkelne, mert ez így csak szándékos, sértő beszólás. (Lehet, hogy utálja a focit?) Amúgy pedig az eresztésről ír. Valószínűleg nem hallotta még, mekkora eresztés is egy kiszúrt labda. Jól leereszt. Esetenként nagyot is szól.
:-)))
Azaz a labdát?
Sztem nem kell javítanod, jobb, profibb megoldás, ha beleszősz pl egy rövid párbeszédet, ami érzékelteti h ez a mi Sándor barátunk ilyen ember. Jó érzésű, kötődik a múlthoz, az emlékeihez, de hajlamos arra, h "dagályosan" fejezze ki magát. Egy erre utaló, jól ülő párbeszéddel nagyon hitelessé lehetne tenni azt a labdával kapcsolatos mondatot. Üdv. én
Koszonom szepen , megfogadom a tanacsot
Az feltűnt nekem is, hogy a hozzászólások ékezet nélküliek, ami két dolgot jelent. Vagy külföldről írsz, vagy olyan munkahelyről, ahol nem foglalkoznak a régi klaviatúrák kicserélésével. Az ékezethibát azért írtam, mert az alkotásban viszont látom, van ékezet. Lászlónak, azaz Bödönnek sokszor vannak jó meglátásai. Általában nem értünk egyet ő meg én.
:-)))
Azonban még soha nem sértegettük egymást. Az első amiben itt most mégis egyetértek vele az az, hogy Soma megjegyzéséhez magyarázat is elkelne, mert ez így csak szándékos, sértő beszólás. (Lehet, hogy utálja a focit?) Amúgy pedig az eresztésről ír. Valószínűleg nem hallotta még, mekkora eresztés is egy kiszúrt labda. Jól leereszt. Esetenként nagyot is szól.
:-)))
Tudod , lehet kulombozo velemeny egy irasrol ez igy termeszetes . Ahany ember anyifele szemszog, anyi fele elmeny . Az is termeszetes , hogy nem tetszhet minden iras mindenkinek. Kinek mi all kozel hozza . En peldaul nagyon nem szeretem a szerelmi torteneteket . Rosz emlekek, viszont igy esetleg egy jo irast sem olvasok el . Ez az en egyik hibam , de ……
Tudod az adott muvekhez irt kritikak milyensege , minosege mindig a kritika irojat jellemzi elsosorban . Ha valami rosz, nem tetszik, megirhato sertes nelkul is .
No de nem vagyunk egyformak .