Győző nem szerette a reggeleket. Hat éves lelke minden rezdülése tiltakozott a dunyha alóli kibújás ellen. Az új nap soha nem hozott újat. Mindig, minden nap ugyanaz. Anyja sietős sürgölődése a sparhelt körül, ahol a puliszka már keservesre ázva várta az éhes gyerekszájak rohamát. Apja folytonosan morgó arca, a mindennel elégedetlen, szúrós tekintete, amely néha jobban fájt, mint a gyakori pofonok.
Aztán mégis kidugta sovány lábacskáit a jó melegből és kapkodva rángatta magára szegényes ruhácskáit a jéghideg sár-padlón ugrándozva. A Nap már felkelt, de a hajnali hideg még áthatóbb volt ebben a kényszeredett csillogásban.
Belépett a konyhába, és illendően köszönt édesanyjának, akinek már nem tellett egy mosolyra sem, csak parányi pupillái csillogásából tudhatta a kisfiú, hogy egy picit talán örül neki az anyja. Szépnek látta az anyját. Fáradtnak, de szépnek.
Vidd ki a kecskéket- sóhajtotta az anyja, és elé rakott egy tál puliszkát. Győző gyorsan tömte magába az ételt, majd szorosabbra húzta magán a kis kabátját és elindult az istállóba.
A félhomályban pislákoló-szemű állatok kigőzölgő párája mindig nyugtató hatással volt rá. Szerette ezt a meleg, fojtó illatot.
A kecskék persze rögtön tudták a kis retesz elhúzásakor, hogy most mi fog történni. A kis ajtó kinyílt, az állatok pedig viszonylagos rendben kitódultak rajta, csak a kajla-szarvú bak bökött egyet a fiú felé, szeme fehérjét kifordítva.
Az erdőben hagyta a kecskéket legelni, majd szép lassan terelni kezdte őket a megszokott kis ösvényükön, hogy tudjanak közben enni az állatok, de azért haladjanak is, mert a végtagjai a hideg reggelben való folytonos egy helyben állástól már elgémberedtek.
A kecskebak egyszer csak felcsapta a fejét és merően nézett az erdő sűrű aljnövényzete felé. A kisfiú is arra kémlelt, de nem látott semmit. A bak hirtelen őrült vágtába kezdett az erdő mélye felé, a többi kecske persze követni akarta. Győző ide-oda rohangált, kurjantgatott, egy vékony akácgallyal terelgette össze a kecskéit, de a bakot nem találta. Kicsi lelkét sírás fojtogatta, nem tudta, mit tegyen. Ha a keresésére indul, a többi kecske is elszédeleg valamerre, de ha nélküle megy haza, biztosan lesz kapsz. Mégiscsak a második megoldást választotta. Sietve hazaterelte a kecskéket. Gondolta, bezárja őket az istállóba és visszamegy megkeresni a kecskebakot, míg apja észre nem veszi a dolgot.
Óvatosan nyitotta a kisajtót és terelte az istálló felé az állatokat. Bereteszelte őket, majd kilépett az istállóból. Apja ott állt előtte, felszegett fejjel és lefelé hajló, kemény ajkakkal.
Hol a bak? – kérdezte sötét hangon.
Az erdőben, elszaladt, de megyek és… – felelte riadtan a kisfiú, de nem tudta befejezni a mondatot, mert az apja kezében észrevette a rozsdás, félelmetes láncot, amely le is csapott rá.
Édesapa, neee – üvöltötte a fiú, de tudta, minden hiába. Ha apja elvesztette a türelmét, nem tisztelt sem Istent, sem embert. Lassú, kimért mozdulatokkal sújtott le a fiára a lánccal. A gyermek embriópózba gömbölyödve várta a verés végét. Aztán egyszer hatalmasat reccsent a lábában a csont és elájult.
Arra ébredt, hogy már jócskán elmúlt dél, ő pedig saját vérébe beleszáradva fekszik a homokos udvaron. Anyja arcát látta, ahogy a kis konyha ablakán nézi őt, könnyes szemekkel és tudta, hogy ő már soha nem mehet be abba a házba….
18 hozzászólás
Jaj, szóhoz sem jutok. Olvastam és hallottam már kegyetlen apákról, de olyannal eddig nem találkoztam, aki képes lenne lánccal félholtra verni a gyerekét. De olyan anyáról sem, aki ezt szó nélkül eltűri.
Készülő regényedben biztosan lesz rá válasz. Kiváncsian várom, högy föltedd!
Kata
Hú Hanga!
Az elején még arra gondoltam, talál a kisfiú egy aranyláncot. Sajnos nem így történt, hanem a kegyetlen apja lesújtott vele. Szomorú, hogy az anyja hagyta.
Barátsággal Panka!
Jujj de durva, mindig kikeszulok, ha gyerekeket bantanak. De az iras kivalo persze.
" … dunyha, sparhelt … "
Régen hallott, olvasott szavak. Emlékek a számomra. Egy szoba-konyhába születtem első gyerekként.
Állítólag egyszer éjjel álmomban megindultam négykézláb a nagyágyban. "Elrohanva" szüleim feje felett teljes erőből nekimentem a sparheltnek. Fejjel. Azóta vagyok ilyen.
:-)))
Éppen ezért, nem is tudok mit mondani erre a regényrészletre. Majd, ha a többit is megismerem.
Megrendítő ez az írásod! Gratulálok!
sólyomlány
Köszönöm mindenkinek a figyelmet! A nagyapám sajnos már nem él, de olyan élete volt, amit kötelességemnek érzek megörökíteni. A testét tönkretette az apja, de a lelkét szerencsére nem tudta.
Hanga
Megrendítő történet, amit érdekfeszítően írtál le.
Lenyűgöző, ahogyan lefested egy letűnt világ életképeit.
Nem vagyok biztos benne, hogy manapság nincsenek hasonló
"láncos-apák".
Ez az írásod is fantasztikus!!!!
Köszönöm, hogy olvashattalak.
Kedves zsike, köszönöm a figyelmedet! Azért ezt raktam fel, mert ez az egész történet legmeghatározóbb része, de az előzmények és a nagyapám egész élete érdekes, remélem, sikerül befejeznem egyszer. Ölelés neked!
Hanga
Hát ez hatalmas indulatokat szabadít el az olvasóban! A cím beli lánc rá is lecsap. Ha nem is a testére, de a lelkébe mindenképpen.
Brutális apák nyüzsögnek a szeriőz újságokban, bulvárhírekben, a kibeszélő show-ban, a kék hírekben, az online oldalakon.
A gyermeki kiszolgáltatottság remek lehetőség arra, hogy megmutassa ki az úr a háznál, elégtételt vegyen magának minden őt ért valós, vagy vélt sérelemért és kiélhesse minden gonosz hajlamát!
Kedves Hanga!
Amikor elolvastam a történetet, arra gondoltam, hogy bárcsak ne írnál ilyen nagyon jól…
Összetörted a szivemet amíg olvastam. Két fiam van, emlékszem milyenek voltak kisfiúként… Már az is rossz érzés, ha egy gyereknek erejét meghaladó módon kell dolgoznia, de ilyen bestiálisan bántalmazni!!!
Én biztosan, anyjaként a baltával védtem volna meg a gyerekemet. Feltéve, de meg nem engedve, ha egy ilyen vadállathoz egyáltalán hozzámentem volna.
Szóval kiborítóan jó ez a novella. Könnyes gratula.
Judit
MOst olvasom, hogy valos tortenet es a nagyapad eletenek egy reszlete. Nagyon varom a folytatast, bar egesz biztos sokat sirok majd, de hat ha ilyen az elet, akkor tenyleg sirni kell. Es orulni, hogy ennyire jol tudsz irni.
Köszönöm mindenkinek, hogy olvasta, igyekszem méltó folytatást írni. Én sem tudom könnyek nélkül végiggondolni a dédapám tettét, de neki sem volt könnyű élete….
Hanga
Remek Hanga.Elismerésem ismét.
Kedves ruca, még elpirulok, de azért köszönöm!
Hanga
Kiváló, szívig hatoló írás.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm, hogy nálam jártál kedves Rozália!
Hanga
Kedves Hanga
Én csak most olvastam az írásod, és meg kell hogy mondjam, hogy tetszett.
Várom hogy a többit i olvashassam.
Szeretettel Eliza
Kedves Eliza, köszönöm a figyelmedet!
Hanga