A levél

A levél nem volt hosszú, két sor, két mondat.

Ne várj.
Nem jövök.

Pedig hetekig egyeztettek az időpontról, minden este remegve ült a számítógép elé, hátha kap egy újabb e-mailt. És kapott. Már-már szerelemes hangulat szállta meg az agyát.
-Az nem lehet, ő csak egy barát!- aztán kajánul félrecsapta kócos fejét és becsukott szemekkel idézte vissza a férfi zavarba ejtő tekintetét, amit álmában képzelt el. Beleborzongott és libabőrös kézzel érintette meg a homlokát, azt hitte lázas.
Személyesen még nem találkoztak, de a perzselő szavak sokat ígértek. Hann legalábbis így gondolta.

Lesh álmosan nyitotta ki a szemét és tekintete körbepásztázta a szobát. Minden ugyanolyan volt, mint előző este, csak talán még szürkébb.
-Ma van. Ma kellene, hogy megtörténjen. – még jó, hogy tegnap elküldte a levelet, különben képes lenne meggondolni magát.
Hallotta, hogy a galamb, amelyik minden reggel kenyérmorzsára vár, már csoszog a párkányon és egyszeriben borzasztó dühös lett, mit képzel ez itt, hogy állandóan kopogtat, meg kaparászik. Felkapta egyik könyvét és hozzávágta az ablaküveghez. A galamb szinte leesett ijedtében.
Lesh feltápászkodott az ágyban, közelebb húzta a tolószéket és beleküzdötte magát.

Hann nagyon lassan öltözött fel. Nem volt kinek. Nem volt fontos, hogy siessen. Talán mégis bemegy dolgozni, ha már nem lesz találka, ha már nem ölthet alakot ez a netes-barát. Valahogy el kell ütnie az időt.
Az utcán szétnézett és az újságos bódé felé fordult. Veszek egy újságot, ebédidőre- gondolta és hangos kopogással elindult a cél felé.
-Jó reggelt kisasszony- mondta az eladó, aki a homályból alig bújt elő.
– Jó napot, egy ….. olyat- bökött rá az egyik színes lapra Hann, miközben lopva figyelte a férfit. Valami hideg borzongás járta át, akárhányszor a kezére nézett. Asszimetrikusan megerősödött ujjai voltak. Persze, a tolószék,- gondolta mindig, de azért a viszolygás megmaradt. Az apróért is csak félve tartotta a tenyerét, nehogy az újságos hozzá érjen.

Egész jól ment ma a bolt, gondolta Lesh , amikor bezárta a pavilont. Otthon kiült az ablak mellé és apró magokat szórt a párkányra. Vajon mennyi idő kell, hogy újból visszaszokjon az a galamb- forgott fejében a kérdés.
És este is, amikor leült a gép elé, hogy levelet írjon, ez buggyant ki belőle:

Mennyi idő kell?

És míg a választ várta, egy másik szobában egy nő ült és próbálta kiverni a fejéből a tolószékes kezének látványát, míg ragyogó szemekkel olvasta a három szót, s rögtön kész volt a válasszal:

Nem haragszom. Örökkévaló barátod: Hann.