A piknik

A nap lassan, vörösen bukott le a látóhatár mögé, bíbor fényt öntve az erdei tisztásra. Hirtelen hűvösödött. A tűz körül ülő pár közelebb húzódott a lángoló hasábokhoz. Órák óta, szinte megállás nélkül beszélgettek, s most egy ideje hallgatásba burkolóztak – talán, hogy meg ne zavarják a nap e szép, szeretett pillanatát. Ez is azt jelentette, még egyikükből se veszett ki a romantika. Pedig azt gondolták. A szerelmes, boldog évődések már csak halvány emlékfoszlányokként éltek az elméjükben. A mindennapok elszürkítik az érzéseket. Ezért is jöttek el erre a piknikre, csak kettesben, sátorral, étellel-itallal felpakolva, hogy megtudják, él-e még szívük mélyén valami abból a régi érzésből.
A férfi mindig is nagy természetjáró volt, csak valahogy az évek során elkényelmesedett – szívesebben heveredett a tévé elé. 12 éve vette el a nőt, akit még most is szépnek talált; most is, ahogy fürkészte ezt az oly ismerős arcot, saját magát is meglepte, mennyire ritkán nézi meg a feleségét. A nő hirtelen felpillantott, s rámosolygott a férjére. Szemében melegen tükröződött vissza a pattogó tűz. Furcsa mód zavarba jött az átható pillantástól, nem is emlékezett rá, mikor kapcsolódott össze így utoljára a tekintetük. Beleborzongott az érzésbe, bár konkrét emléket nem tudott hirtelen felidézni.
– Hogy lehűlt! Szinte fázom – szólalt meg.
– Hozok valamit a sátorból – ugrott fel meglepő ruganyossággal a férfi, s egy szempillantás alatt tért vissza egy skótkockás, puha takaróval.
– Nekem sincs melegem! Gyere ide, asszony, bújj ide. Még tán elférünk a régi pokróc alatt.
A nő évődve simította meg férje sörpocakját: – Hát, én még csak-csak… – A férfi magához húzta, és szokatlan szenvedélyességgel megcsókolta a feleségét.
*
A parázs vörösen izzott a közben beállt szurokfekete sötétségben.
– Már nem fázol, ugye? – törte meg a csöndet a férfi.
– Nem, dehogy – mosolyodott el a nő, félig ülő helyzetbe tornázva magát. Közelebb hajolva a zsarátnokhoz, két jókora fahasábot dobott a tűzre.
– Majdnem kialudt. De talán még időben észrevettük…
– Igen, még időben – válaszolt a férfi, puhán belecsókolva a nő meztelen nyakába.
A lángok ráharaptak a száraz fára, apró vörös-arany szikrákat robbantva az ég felé. Enyhe szél támadt, s a füst könnyeket csalt a férfi szemébe – de most valamiért egy csöppet sem bánta.

2005. szeptember 26.