Másnap reggel is zöldséget szedni mentek a konyhakertbe. Pamela szórakozottan ballagott a csapat mögött. Nem volt Marie, sőt, Emma sem. Ő elbúcsúzott a hétvégén az Intézettől végleg. Már a múlt héten nem nagyon dolgozott, nem is volt itt, Pierre bevitte a városba, albérletet kerestek. Bérelt egy szoba-konyhás kis lakást magának. Emma, most odaköltözik, aztán munkát fog keresni. Megígérte, hogy értesíteni fogja őket mindenről. Még meg is könnyezte, amikor elbúcsúztak egymástól, pedig mennyire utálta kezdetben… Most el volt foglalva a gondolataival, ha visszajönnek, azonnal felkeresi Mis Mogorvát. Beszélniük kell az elutazásáról. Összefutottak egy csapat fiúval, akik dinnyét szedni jártak hajnalonként. Most is meg volt pakolva egy kis traktor pótkocsija, meg még kosarakban is hozták a dinnyét.
– Itt a dinnyeszezon vége, lányok! Leszedtük mindet – újságolták. Ilyenkor lerakják a pincébe, s ott hideg marad egész nap. Volt egész nyáron át, görög dinnye, sárga dinnye, ehettek amennyi beléjük fért. Nagyszerű itt élni – gondolta Pamela. Egyáltalán nem vágyik haza az otthonába, el sem tudja képzelni, mi lesz vele, ha haza kell mennie, ahogyan Emmának. Neki is nagyon fájt a szíve… Mihez fog kezdeni, ha hazamegy? És Tom? Mi lesz Tommal?… Nem, nélküle biztosan nem megy haza… Pedig Tom úgy rendezte be az életét, hogy itt marad végleg… Neki is itt kellene maradnia, de milyen munkát kaphatna ő? Nem ért semmihez… Ó jaj, meghasad a szíve… Nem szabad most erre gondolnia, még elbőgi magát… most nem gondol rá, majd máskor…
Megtelt kosarakkal tértek vissza. Mindenki két nehéz kézi kosarat cipelt, pedig az uborkának még a felét sem szedték le. Leviszik a szuterénbe, ott aztán leadják mindenből azt a mennyiséget, amit aznapra kértek a konyhára, a többit meg lefagyasztják, befőzik, vagy savanyítják. Most már az uborkát folyamatosan savanyítják, mert a hűtők már jól megteltek.
Pamela kezet mosott a konyhán, azután futott fel, hogy benézzen Mis Mogorvához. Még éppen ott találta.
– Van rám egy kis időd, szeretnék megbeszélni…
– Persze, üljél csak le – vágott a szavába Adélaide – az utazásról?… tudok róla.
– Honnan? – csodálkozott rá Pamela.
– Tommal összefutottam tegnap ebéd után, tőle hallottam – jó, hogy jössz, komolyan meg kell beszélnünk valamit.
– Hallgatlak!
– Tulajdonképpen, hová is mennétek?
– Mauriba!
– Nézzük csak, az van olyan kettőszáz-ötven, vagy inkább kettőszáz-nyolcvan kilométer. Oda vissza, ez jó hosszú utazás lesz. Tudom, hogy összejöttetek Tommal, már a verebek is csiripelik – mondta nevetve – nem helyeslem, hogy együtt menjetek, méghozzá ilyen hosszú útra – Pamela csodálkozva nézett rá – ne érts félre, Tomnak nem akartam mondani, előbb veled akartam megbeszélni. Tudod Tomnak volt az a balesete, amikor elveszítette a feleségét… nem lehet tudni, hogy pszichikailag hogyan fog erre reagálni, lehet, hogy előjönnek a képek… félt majd, hogy mi lesz, ha téged is elveszít… szóval, én jobbnak látom, ha nem Tommal mégy, mi a véleményed?
– Hm, igazad lehet – elgondolkodott – amikor az erdőben elvágtattam a lóval, akkor is rátört az aggodalom, akkor is azt mondta, hogy nem akar elveszíteni… – motyogta Pamela maga elé – mégis, mit tanácsolsz?
– Pierrel kell menned. Tudom, nem fog örülni az ilyen hosszú útnak, de megteszi, ha megkérem.
– Szerettem volna, ha Tom is velem van… Egyáltalán nem tudom, mi vár ott rám. Szinte gyerekként elhagytam az otthont, s izgulok is kicsit. Megtudod mondani, mióta áll itt ez az Intézet? – s elmondta neki a kétségeit, hogy mit érez alkonyatkor, mintha nem először élné át ezt az élményt.
– Egészen pontosan így kapásból nem tudnám megmondani. A szüleim alapították, mindketten pszichológusok voltak, lehet, hogy közel negyven éve, utánanézhetek, én húsz éve vezetem.
– Azt is tudod, mi volt itt azelőtt, mielőtt ezt a tanyát létrehozták a szüleid?
– Hogyne, szálloda volt az épület, itt termál forrás volt, medencék sokasága, remek szép fürdőhely gyógyvízzel, rengetegen látogatták – Pamela nagy szemeket meresztett rá.
– S mégis, mi lett annak a sorsa?
– Elapadt a forrás, be kellett zárni a fürdőt, sokáig itt állt minden üresen, sorsára bízva, amikor szüleimnek támadt ez az ötlete, hogy megcsinálják ezt a tanyát. Lebontatták a medencéket, betemették, az a szabadtéri medence még abból az időkből maradt, azt az egyet meghagyták, sőt a fedett medence is onnan maradt még ránk… sokat dolgoztak rajta, meg mióta én csinálom azóta is sok minden átalakult, a mostani feltételeknek megfelelően.
Pamela döbbenten nézett maga elé. Mégis lehetséges volna, hogy járt itt még kisgyerekként?… Akkor sem érti, miért éppen csak az alkony az ami feléleszt benne valamit…
– Akkor én mondjam meg neki? – kérdezte Adélaide – Pamela messziről visszatérve mondta.
– Nem, nekem kell elmondanom…
– Akkor szólj, mikor mennél. Egyeztetünk Pierrel, meg meglátjuk a munkák hogyan alakulnak… biztosan össze tudjuk hozni… Ja, akarsz ma éjjel menni szénát gyűjteni? – Pamela csak némán bólintott, s indult kifelé. Adélaide is rohant utána, mert össze kell még szednie a csapatot a szénagyűjtéshez.
– Akarod, hogy Tomot is beosszam, s ott megbeszélitek… Nem jó ötlet? – újra csak bólogatott, persze, persze, jó ötlet. Mégis, hogyan mondja meg neki, amikor Tom is vele akart menni?
Ez bizony kemény dió lesz.
10 hozzászólás
Bizony kemény dió lesz…
Kíváncsi vagyok kié volt ez a terület régen, e vannak ötleteim:)
Szeretettel olvastalak: Zsu
Nagyon kíváncsi lennék az ötleteidre.:)
Hogy mennyire lesz kemény dió, a következőben kiderül.:)
Köszönöm az olvasást, drága Zsu.
Szeretettel!
Ida
Érdekes sz a rész is. Úgy látom, nagyon jó a fantáziád, hogy ennyi minden eszedbe jut, érdekesbbnél is érdekesebb esetek, személyek.
Egem is érdekel, hogy fonod a következő oldalakat…
Szeretettel: Kata
Örülök, hogy tetszik, kedves Kata.
Köszönöm soraid.
Szeretettel!
Ida
Érdekes történet, tetszett.
Köszönöm, hogy olvastad, Miki.
Ha elnyerte a tetszésed, várlak a továbbiaknál is, ugyanis a regény feltöltése még folyamatban van.
Üdvözlettel
Ida
Kedves Ida!
Most sem ártana felújítani pusztulásra ítélt kastélyokat nálunk is. de itt minden a pénzről szól.
Üdvözletem: Ica
Valóban rengeteg kastély lett az enyészeté, érdemtelenül.
Üdvözöllek!
Ida
Kedves Ida!
Kicsit uborkaszezonos volt ez a rész, az uborka szedésen kívül nem sok minden történt benne.
Thomas már nem ápolt, Madame Mogorva mit szól bele, hogy hová megy, kivel megy?
Judit
Kedves Judit!
Ez az uborkaszezonos rész, talán ráhangolás egy újabb fordulatra…:)
Igaz, hogy Tom már nem ápolt, viszont alkalmazott, Pamela meg az Intézet ápoltja, tehát Mis Mogorva vele szemben tartozik felelősséggel. A főnökasszonyok már csak ilyenek.:)
Ida