Hajnali négykor kelt. Nem bírt már ágyban maradni. Felöltözött, rendet rakott a lakásban. A tükörből dagadtra kisírt szemek néztek vissza rá. Jó sokáig mosta az arcát hideg vízzel. Az jólesett.
Aztán előkotorta a púdert, amit nem is használt amióta itt van. Most egy kicsit eltakarta a sötét karikákat a szeme alatt. Leroskadt az ágyra, gondolkodott. Meg akar változni. Segíteni szeretne másokon, akik szerencsétlenebbek nála. Igen, ezt fogja tenni. Jobban megfigyeli Mariet, Isabellt, és a többieket, akik olyan önzetlenül segítenek itt mindenkit. Ha meg akar változni, meg fog változni. Ha segíteni akar, akkor azt is meg fogja tudni tanulni, s meg is fogja tenni. Ma, amint teheti, felkeresi Mis Mogorvát, s elmondja neki, hogy itt szeretne maradni még három hónapot. A pénzt is át fogja utalni, nehogy meggondolja magát. Bármi történik is vele, ki fog tartani.
Remek ötlete támadt. Átutal a tanyának egy millió dollárt. Csak úgy, adományként. Mi az neki? Itt viszont szükség van a pénzre, jó helyre kerül, csak jó célt fog szolgálni. Hogy ez előbb nem jutott eszébe, dorgálta magát. Remek ötlet! Most már jobb kedve lett. Tele volt a szíve örömmel, úgy érezte elindult a javulás útján. Persze, sokat kell még tennie, máris indulhat munkára, csak tanulni, tanulni, mindent megtanulni, segíteni másokon, ezáltal jobb emberré válik. Végső ideje volt, hogy észhez térjen, nyugtázta magában.
Ezen a reggelen csak hárman indultak keresztül a kerten, s haladtak szótlanul az istállók felé. Pamela még mindig mélyen a gondolataiba merülve. Emma panaszkodott, hogy fáj mindene, izomláza van a tegnapi kapálástól, meg a tűző nap is jól elbánt vele, megfájdult a feje, alig aludt valamit az éjszaka. Harmadik társuk, nagyokat ásított, ezzel jelezve, hogy bizony ő sem aludta ki magát. Amikor oda értek a marhaistállóhoz, Pamelának mindjárt feltűnt Tom, ahogy éppen az almot igazgatja a tehenek alatt. Jó reggelt kívánt, aztán a vállára vette a vasvillát, éppen végzett, mondta, megy, nem akar zavarni. Pamela le sem vette róla a szemét, s egy pillanatra Tom is ráemelte a tekintetét. Fürkészve kereste a már megszokott mosolyt a férfi arcán, de az komor volt, zárkózott, s már indult is. Miattam, mert megbántottam, ébredt fel Pamelában a lelkiismeret. Utánaszólt.
– Tom! Bocsáss meg a tegnapiért!
– Nem történt semmi – szólt halkan, s ment tovább. Pamela tétován bámult utána. Emma a kezébe nyomta a vödröt, s munkára invitálta, hiszen most hármuknak kell megfejni a hat tehenet.
Pamelának szüksége volt Emma segítségére, mert ezúttal sem jött a tej. Türelmesen tanította Emma, pedig ő volt az, aki három tehenet fejt meg végül aznap, mert Pamelának csak azt az egyet sikerült, de az is nagy sikerélmény volt. A vödörből az utánfutón lévő hordóba öntötték a tejet, s a tejes srác máris indult vele a tanya felé. Ők elmosták s elrakták a vödröket. Azután mentek a baromfiudvarba, s megetették a tyúkokat, kacsákat, pulykákat. Emma a kiskacsákhoz gügyögött, szeretgette őket, Pamela meg felfigyelt arra, hogy a baromfiudvar mögött lovak vannak a karámban.
– Jé, itt lovak is vannak? – kérdezte, de mivel nem igen törődött vele senki, egyenesen odament.
Ott találta Tomot. Éppen valami szénafélével töltötte meg a jászlakat. Négy lovat számolt meg, és egy kis csikó futkározott körbe-körbe. Pamela bement a karámba, s egyenesen Tom felé tartott.
– Nahát, itt lovak is vannak? – szólt vidáman. Tom arca meglepetést, s ijedtséget tükrözött. Megfogta a karját.
– Menjünk innen – mondta csendes szomorúsággal, s kivezette Pamelát a karámból.
– Nem ismernek, nehogy valami bajod essék – tette hozzá, amikor már kívül voltak. Pamela a karám korlátjára könyökölt, úgy mondta.
– Nagyon szeretem a lovakat, lovagolni is tudok… Miért vannak itt lovak?
– Azért, hogy lovagolj rajtuk – mondta megenyhülve Tom, s ő is odakönyökölt Pamela mellé a korlátra.
– Tényleg tudsz lovagolni? – Pamela vágyakozva nézte a lovakat, s csak bólogatott válaszként. Bizony, egy film kedvéért tanult meg lovagolni, s úgy megszerette, hogy aztán rendszeresen járt évekig… most már néhány éve egyáltalán nem lovagol, egészen belefeledkezett a gondolataiba. Milyen jó lenne lovagolni újra… de nem szólt. Hallgattak.
Végül Tom törte meg a csendet.
– Beszélj Adélaidel, s ha ő megengedi én szívesen elkísérlek. Ott az erdőben szoktunk lovagolni.
– Tényleg lovagolhatok? Komolyan mondod?
– Hát persze, csak kérj engedélyt, szabadidődben lovagolhatsz, de nem mehetsz ki kíséret nélkül, azt tudnod kell. Valaki közülünk majd mindig elkísér – közben oda jött hozzájuk a kiscsikó. Felnézett rájuk, majd gondozója kezét fürkészte. Tom a zsebében kotorászott, elővett egy szem kockacukrot s a tenyerén nyújtotta a csikó felé. Az boldogan vette ki a kezéből, s elégedetten szopogatta. Pamela megsimogatta a pofiját, nyakát.
– Jaj, de aranyos! – nézte elragadtatva, majd Tomra nézett s találkozott a tekintetük. Ott volt a mosoly a szája szegletén, s vidám éjfekete szempár nézett vissza rá. Pamela boldog volt, megnyugodott a lelke. Igaza lehet Marienak, az állatok gyógyítják a lelkét, s hála Istennek nem szakadt meg ez a folyamat, majd a jövőben gondja lesz rá, hogy ne boruljon fel a lelki békéje, legalábbis, miatta ne.
– Pamela gyere, indulnunk kell! Tom, meghozták a reggelidet! – kiáltott Emma.
Aztán azt is elmondta, hogy van ott egy ház az ügyeleteseknek. Két ember mindig itt van az állatokkal, felügyeli őket, azoknak van a ház. Van benne egy konyha, ott reggeliznek, a tejes fiú hozza le a reggelijüket, meg van egy szoba is, ahol pihenhetnek, heverészhetnek, de hát van itt munka ennyi állattal egész nap.
Pamela, amint szabadult, bekopogott Mis Mogorva irodájának ajtaján.
Előadta kéréseit, tervét, mindent egy szuszra. Ha ráér beszéljék meg, vagy mondja meg, mikor jöhet. Pamelának mindjárt feltűnt, nem lepődött meg azon, hogy maradni szeretne. Biztosan Marie kikotyogta, gondolta. Azon gyorsan túl is voltak. Természetesen maradhat, ezt ő maga is javasolta volna. Nem csak azért, mert biztosabb a gyógyulás, ha fél évet eltölt itt, hanem azért is, mert látja, hogy Pamelának kifejezetten jót tesz. Aztán mindjárt kiállította a számlát is, hogy mennyit kell befizetnie három hónapra.
– Ami az adományt illeti, tisztáznunk kell valamit. Csak abban az esetben fogadhatjuk el, ha nem számítasz azért valami plusz juttatásra, vagy különleges bánásmódra…
– Nem, dehogyis, – vágott közbe Pamela – ne érts félre. Nem kell velem kivételeznetek, eszembe sem jut. Azért maradok, mert jól érzem magam, és dolgozni akarok… és… és megszeretnék változni. Azt is tudom, hogy itt jó helye lesz a pénznek, csakis jó célra fordítjátok, azért is kínáltam fel, de nem csak pénzzel, a munkámmal is szeretnék segíteni, legalábbis, szeretném megtanulni, hogyan kell segíteni másokon.
– Ennek örülök! Szerintem, máris sokat tanultál. Egyébként, akkor semmi akadálya. Látod magad is, hogy igyekszünk magunkat ellátni mindennel, de természetesen az itt dolgozóknak fizetni is kell a munkájukért. Viszont, nagy segítségükre lehetünk azoknak, akik egy év után elhagyják a Tanyát, s új életet kényszerülnek kezdeni. Sokszor nekik, anyagi támogatásra is szükségük van. Tehát, majd azt a pénzt egy ilyen alapba helyezzük. Esetleg, egy hangversennyel többet szervezünk a nyáron. Kettőt szoktunk, júliusban és augusztusban, de ha egyetértesz, akkor megpróbálok beiktatni még egyet. Az időnkbe, persze belefér, leszervezni a művészeket már kicsit keményebb dió. Ha sikerül összehozni, akkor idén nyáron három hangversenyünk lesz.
Pamela ujjongott örömében, s remélte, hogy mások is örülni fognak.
– Ó, igen! – mondta Mis Mogorva – a többség nagyon szereti.
A lovaglásban is megegyeztek. Szól Tomnak, hogy Pamela mehet lovagolni kísérettel, s ő majd gondoskodik róla, csak szólnia kell előre, mikor van szabadideje, mikor menne lovagolni, és semmi akadálya.
Pamela is ment, intézkedni, hogy a pénz minél előbb át legyen utalva.
Legalább húsz centivel, a föld felett lebegett.
8 hozzászólás
Remélem semmi nem rontja el ezt a "lebegést", nagyon tetszik kedves Ida !
Nekem öröm olvasni:)
szeretettel: Zsu
Talán egy szerelem is kezdődik?
Örülök az örömödnek, kedves Zsu, bár, mi tagadás, (Neked megsúgom), amíg írtam, én is remekül éreztem magam.
Azt hiszem, a kérdésedre hamarosan a választ is megkapod.:)
Ölelésem!
Ida
Én is örömmel olvasom, s egyre jobban tetszik. Azt hiszem, sikeres lesz a köteted.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon megörvendeztettél soraiddal.
Ezek után, minden bizonnyal, szép éjszakám lesz.
Köszönöm szépen!
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Nem is tudom, hogy mikor érlek utol, de igyekszem.
Gratulálok írásodhoz, nagyon aprólékos, mindenre kiterjed a figyelmed.
Ölelésem: Ica
Kedves Ica!
Hiszem, hogy egykettőre utolérsz, hiszen a jövő héten véget ér, már csak néhány rész van hátra. Köszönöm, hogy olvasol és örülök, hogy tetszik.
Ölellek!
Ida
Kedves Ida!
Azon az egymillió dolláron nagyon megállt a szemem /mi az neki???/, hát én mindig helytelenítettem, hogy a színészeket mennyire túlfizetik. Végül is fodrász, sminkes had csinál neki fejet, fenék- láb- és ki tudja milyen dublőrök adják kölcsön a testrészeiket a filmezésnél, ő meg elolvas egy szöveget a súgógépről, ezerszer felvesznek vele minden mozdulatot, hátha majd valamelyiket úgy csinálja, ahogy kellene, és dollár milliókat kapnak ezért a semmiért. Nem csoda, hogy szórják szét, mint pelyvát a szél. könnyen jött pénz, könnyen megy…
Judit
Kedves Judit!
… de legalább jó helyre ment.
Ha már az egymillió dolláron megállt a szemed, akkor fogsz még nagyokat nézni…:)
Az azonban tény, hogy igazságosabban kellene elosztani a javakat.
Sajnos, azt a forgatókönyvet nem én írom…:)))
Ida