Hazautaztam. Nem volt már miért a hegyen maradnom. Tudtam, hogy Angelina nem jön el többé. Nem jöhet. Megbékéltem vele. Összecsomagoltam. Néhány napot még a szüleimnél töltöttem, lenn a városban, azután vissza mentem Komáromba, s elfoglaltam az új munkahelyemet.
Örültek nekem. Azt mondták, sok gond van már az öreggel, meg beteges is nagyon, kezdjek minél előbb.
Volt egy erdészház az erdő szélén, ott volt berendezve az irodám. Kaptam egy dzsipet, amivel járhattam az erdőt is, és furikázhattam a város és az erdészház között. Összeismerkedtem Samu bácsival, akinek az utóda lettem. Samu bácsi ott is lakott az erdészházban. Volt egy szoba, konyha, fürdőszoba kialakítva az ő számára, meg volt a jól berendezett nagy irodahelyiség. Samu bácsinak az erdő volt az élete. Nem volt neki a világon semmi és senki mása.
Sokat beszélgettem Samu bácsival a terveimről, az elképzeléseimről. Meglepő volt számomra, hogy mindennel egyetértett. Nem is értettem, miért mondták azt: sok a baj az öreggel.
Az egyetemen úgy tanultam, hogy a fiatal fák életerősebbek, gyorsabban növekednek, tehát meg kell fiatalítani az erdőket. Fafajtól függően 60 – 120 év, között állítólag alábbhagy a növekedés, s ideje, hogy megjelenjenek a fakitermelő gépek.
Én ezzel nem értek egyet, mint ahogyan sok kutató sem, akiknek a szakkönyvein átrágtam magam. Hiszen egy 120 éves fa, éppen csak kinőtt az iskolapadból, emberi mértékkel mérve.
Egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta, az öreg fa nem azt jelenti, hogy gyenge, hajlott és fogékony a betegségekre, hanem éppen az ellenkezője: lendületes és erős. Azok a fák, melyek törzse egy méter átmérőjű, háromszor annyi biomasszát termeltek, mint azok, amelyek csak fele olyan vastagok voltak. Az agg fák érzékelhetően produktívabbak és a klímaváltozás összefüggésében fontos szövetségesei az embernek.
Ha az erdőket fegyverként akarjuk bevetni a klímaváltozás elleni harcban, hagynunk kell, hogy megöregedjenek, pontosan úgy, ahogy azt a nagy természetvédelmi szervezetek követelik, az erdőgazdaságok képviselőivel ellentétben.
Különösnek találtam, de Samu bácsi velem értett egyet. Sőt, azt mondta, sokat ment az árral szemben, de mindig mindenben leszavazták, nem jutott előrébb.
Ez kicsit megdöbbentett, mert rájöttem, miért nem bírták az öreget, láttam, hogy kemény harcok következnek, nem fogom egykönnyen elérni azt, amit szeretnék.
Samu bácsi azt mondta, mellettem áll, amíg él. Segít, mindenben, de kemény ellenállásokra számíthatok.
Nagyon jó volt az öreggel együtt dolgozni, szinte mindenben egyetértettünk, s együtt sok mindent el is értünk, ami növelte az önbizalmamat. Sajnos Samu bácsi nem maradt sokáig mellettem.
Kimentünk az erdőre öten a dzsippel, méréseket végeztünk, mert ketten együtt elértük azt, hogy néhány tisztáson bükköst telepíthetünk a fenyvesek közé, mert a tűlevelek nem kötik meg a vizet, és a talaj annyira kiszárad, hogy a fenyők feladják, elpusztulnak, viszont a bükkösök megmenthetik az életüket. A dzsipet a tisztáson hagytuk, bementünk az erdőbe is, megnéztük hol, és milyen mennyiségben haltak el fák. Azok helyére tölgyfákat telepítünk. A srácok végezték a méréseket, én viszont jegyzeteltem. Mindenki tette a dolgát, én bele voltam merülve a papírjaimba, s amikor felnéztem, ott jött a fák között felém Angelina. Megráztam a fejem, mert azt hittem hallucinálok. Aztán megindultam felé: Angelina – suttogtam magam elé, nem akartam elriasztani, nem mertem kiabálni. Közeledtünk egymáshoz… ugyanolyan szép volt, mint fenn a hegyen, nagy smaragdszemekkel, sötét hajjal közeledett felém. Akkor egy nagy durranás hallatszott. Nem törődtem vele, nem érdekelt más csak Ő… csakhogy a durranást követően, csak egy villanást láttam, és eltűnt… megint eltűnt…
Akkor néztem szét, s megláttam Samu bácsi kezében a puskát. Majdnem neki mentem az öregnek, hogy mi a fenéért kellett neki lövöldöznie?… Alig tudtak lefogni a többiek, alig tudták megértetni velem, hogy egy nagy medve állt a hátam mögött, alig néhány méterre. Mindenki lefagyott, amikor látta, csak Samu bácsinak maradt annyi lélekjelenléte, hogy elfusson a dzsiphez, és a levegőbe lőjön, hogy elriassza a medvét. Szerencsére, akkorra én elindultam, senki sem értette, miért, befelé az erdőbe…
Akkor értettem meg, hogy megint eljött megmenteni engem. Merthogy elindultam felé, így nem ért el a medve, azután meg megijedt a puskaropogástól, és elfutott.
Nagyon bántott a dolog, mert még aznap este Samu bácsit kórházba kellett vinnem. Szívinfarktusa volt. Visszahozták ugyan, még bocsánatot is tudtam kérni tőle. Elmeséltem neki a látomásomat.
– Fiam, látom én benned a nagy bánatodat. Költözz oda, az erdei házba, én már úgysem bírom sokáig, legyen a tiéd az a lakás. Talán meglátogat az angyalod.
– Én azt szeretném, ha még sokáig te laknál ott, Samu bácsi. No, gyógyulj meg, majd holnap ismét eljövök.
– Köszönöm, fiam. Majd holnap elárulom neked az én nagy titkomat…
Ezek voltak, az utolsó szavai hozzám. Másnap este, amikor odaértem, üres volt az ágya. Már halott volt. Sohasem tudtam meg, mit akart nekem mondani, mi volt az ő nagy titka.
Néhány hónap telt el csupán, Samu bácsi halála után, amikor munkások jelentek meg, kipakolták a lakását, majd felújították és egészen váratlanul, felkínálták nekem.
Nem tudtam, mit is válaszoljak, egyrészt megtiszteltetés volt, mert ez arra utalt, hogy hosszútávon számítanak rám. Másrészt viszont, jobban szerettem volna, ha legalább még néhány évig Samu bácsival együtt dolgozhattam volna. Néha elbizonytalanodtam, olyankor hiányoztak bölcs tanácsai, a hosszú évek tapasztalásai, egyszóval, nem volt már kire támaszkodnom és talán nem bíztam még eléggé önmagamban.
Kaptam gondolkodási időt, közben folyt a munka, a javaslataimat sorra elfogadták, szinte szabad kezet adtak mindenben, s az, hogy megbíztak bennem, szárnyakat adott.
Berendeztem a kis lakást az erdészházban, a magam ízlése szerint és beköltöztem. Így ott volt egy helyen az irodám, az erdő és a lakásom is. Bele is vetettem magam a munkába. Az erdő lett az életem. A furulya is mindig nálam volt, tehát, ha magányosnak éreztem magam, neki mondtam el, és tudtam, hogy az őrangyalom mindig ott őrködik felettem.
Most itt vagyok ismét a hegyen. Itt ülök a sziklán, ahol először megláttam Angelinát. Itt ülök, immár ősz hajjal, ősz szakállal, túl a hetvenen.
Egyetlen kívánságom volt, hogy nagyapáék kis hegyi házát én örököljem. Rendbe tettem, építettem is hozzá, s itt töltöttem a nyarakat. Itt nyaraltak velem a húgom gyerekei, majd az unokái is minden nyáron. Mind nagyon szerettek velem lenni, itt a hegyen. Itt kívánom leélni még hátralevő életemet. Itt, ahol találkozhattam vele.
Azóta sem tudtam elfelejteni, pedig nem láttam többé, csak éreztem azt, hogy velem van. Sosem voltam egyedül. Most, itt a sziklán ülve is érzem, itt van velem.
Egyetlen dolgot nem értettem csupán, vele kapcsolatosan. Miért jött el akkor, emberi alakban? Miért volt itt velem a hegyen három napon át úgy, hogy azt sem tudhattam, ki Ő? Erre sohasem kaptam választ, magamtól meg nem jöttem rá.
Talán azért, hogy jobb ember legyek általa? Mert való igaz, hogy rengeteget tanultam tőle, azon a három napon. És azt is elmondhatom, hogy volt az életemben három nap, amikor felhőtlenül boldog voltam.
Hát igen, nekem ennyi jutott. Három nap a fellegekben, három nap boldogság, ami egy életet jelentett. Az a három nap, ma is itt él a szívemben, olyan elevenen, mintha csak tegnap történt volna.
Most már itt leszek mindig… itt a hegyen. Talán értem jön egyszer, és a szivárvány íve alatt, együtt megyünk az égbe fel.
16 hozzászólás
Kedves Ida!
Sikerült meglepned! Egy misztikus történet, fantasztikusan megírva! Sokat aggódtam a szimpatikus fiatalemberért, már féltem, hogy a szerelmi bánat elveszi a fiú eszét. Végül is jól fejeződött be a történet, mert egy természetszerető, jószívű, a fákért rajongó ember lett belőle. Megható számomra az utolsó rész, hogy a természet, az erdész hivatás lett a szíve csücske, neki így lett teljes az élete, folytatva Samu bácsi munkáját. Ehhez mutatta meg őrangyala az utat. Vallástól függetlenül, sokan nem hisznek az őrangyalokban, pedig léteznek. Kevés olyan ember van, akit éppen valamilyen helyzetben ne az segítette volna meg, csak esetleg nem is tud róla, mert nem gondol rá. Köszönöm, hogy novellád olvasása közben járhattam Erdélyben, csodálhattam az ottani gyönyörű erdőket, sok újat tanulhattam. Csodálatos kirándulás volt! Gratulálok! 🙂
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Örülök, hogy sikerült a meglepetés, annak még inkább, hogy tetszett a történet. Régóta készültem már írni egy ilyent, ahol a fő motívum a lélekrajz, s azáltal ismertetni a főhős érzelmeit, hangulatait, ami remélem sikerült, ha már Te is annyit aggódtál a fiú állapotáért. Ha még a befejezés is tetszett, akkor talán minden a helyére került végül.
Magam is hiszek az őrangyalokban, sőt, olykor látni is vélem őket, de a legtöbb esetben észre sem vesszük a segítségüket, vagy csak hosszú idő után kapcsolunk, amikor már nem tudjuk őket igazoltatni. 🙂 Ha még a kirándulás is tetszett, akkor nagyon örülök és kívánom, hogy váljék egészségedre. 🙂 Köszönöm a sok-sok dicséretet és kedves soraid, és örülök, hogy elsőnek értél célba. Köszönetem szíves olvasásodért és rendszeres hozzászólásaidért.
Sok szeretettel,
Ida
Ritkán könnyezem drága Ida, de most kijöttek a könnyeim.
Az is igen ritka, ha valaki így szeret, ilyen…örökké!
Köszönöm neked ezt a szép történetet, ami azért nem csak a szerelemről szólt.
Ölellek nagy, nayg szeretettel: Ica
Drága Ica!
Jól látod, nem csak a szerelemről szól, azonkívül még nagyon sok mondanivaló rejlik benne.
Köszönöm, hogy végig követted ezt a történetet, és köszönetem azért a könnycseppért is. Magam is meghatódtam.
Ölellek szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Végig nagyon izgultam, mi fog történni. Nagyon ügyesen fenntartottad a feszültséget. Nagyon szép lírai leírások vannak benne. És nagyon szakszerű leírást adtál tájról, az erdőgazdálkodásról, hogy csak csodálni tudlak érte. Még a fákat is fafajnak írtad, ami nem szakembertől ritka. Ezt onnan tudom, hogy a férjem biológus és, ha valaki fafajtát mond, azonnal kijavítja. 🙂
Visszatérve a történetre, egészen egyedi az elképzelés, a megvalósítás pedig nagyszerű. Élmény volt olvasni minden egyes részt.
És őrangyalok igenis vannak! 🙂
Szívből gratulálok: Klári
Kedves Klári!
Hálásan köszönöm ezt a sok-sok dicséretet. Tényleg nagyon beleéltem magam a történetbe, meg olvastam is sokat, mondhatnám kutatásokat végeztem, mert valóban nem szakterületem, sem erdész, sem biológus nem vagyok, de azért igyekeztem, hogy ne legyenek valami nagy-nagy butaságok a történetben. Bár nem kételkedem abban, hogy szakemberek ne találnának benne hibát. Minden bizonnyal találnának, de bennem volt az igyekezet.
A fákat viszont, magam is nagyon szeretem, már kicsi gyerekkorom óta úgymond "emberszámba" veszem őket, tehát érzelmileg is nagyon otthon érzem magam közöttük.
Amúgy viszont, régi vágyam volt már ilyen mély lélekrajzi novellát (vagy inkább kisregényt?) írni, és nagyon örülök, hogy izgalmasnak és jónak találod. Ez számomra nagy elismerés. Hálásan köszönöm a gratulációt, az írásnak szentelt időt, és örülök, ha te is kaptál valamit általa.
Őrangyalok igenis vannak! Egyetértünk. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Jó nagy meglepetés volt a befejezés, ami alatt nem csak az utolsó részt értem.
Sokat tanultam az angyalokról: áfonyát esznek, nem tudják, hogy a források vizét meg lehet inni, rajzolnak, gitároznak, zsonglőrködnek, és nem szeretnek főzni. Viszont a mókusok puszit dobnak nekik, a vérebek nem bántják őket /bár nem értik, hogy miért/, és fiatal legényeket csábítanak el egy életre.
Érdekes történt, olyan jól megírva, hogy még az angyalnak is megbocsátottam, hogy örök magányra kárhoztatta Magort.
Judit
Kedves Judit!
Amit az angyalokról írtam, az csupán egy elképzelés, hiszen senkinek nincs a kezében a bölcsek köve. Nekem sem. A történet formálta ilyenre, más történetben lehet, hogy egészen más karakterrel ruháznám fel az őrangyalt. Egyébként a következővel nem értek egyet: "a vérebek nem bántják őket /bár nem értik, hogy miért/" – inkább azt mondanám, hogy esetleg mi nem értjük, hogy miért, ők talán igen, nyilván azért volt bátorsága szembe menni velük…
A másik viszont az, hogy szerintem az angyal nem csábította el a fiút, mindig is tartózkodóan viselkedett. Ha nem így tűnt, akkor viszont az az én hibám. 🙂
Örülök, hogy a végén megbocsátottál az angyalnak, és tetszett a történet. Köszönöm az időt, amit rászántál erre a kisregényre.
Ida
Novellád minden egyes részét elámulva olvastam, drága Ida! Gyönyörű szavakkal tudod átadni érzéseidet. Nagyon jól mutattad meg az olvasóknak, hogy igen is, mindenkinek van őrangyala, pedig sokan ezt nem hiszik el. A mi családunkban is előfordult, nem is egyszer. Apukámnál, mikor elveszítette szeretett feleségét, édesanyámat, a kisfiamnál, amikor Budapesten eltűnt és hogy került elő, végül velem is egyszer, amikor még csak két éve vezettem gépkocsit és nekem jött egy szekér részeg utasokkal… Ha nincs őrangyal, most nem írhatnám most ezeket a sorokat. Pedig sokan nem hisznek benne, sőt, azt hiszik, hogy butaság az egész…
Novelládnak minden egyes része remekmű, látszik, hogy kiskorodban olyan helyen éltél, ahol a természetet megismerted és megszeretted. Szép szavakkal érdekesen tudod kifejezni magad, ilyen sorokat mindenki szívesen olvassa.
Igaz szeretettel gratulálok és további sikereket kívánok Neked, mert megérdemled a dicséreteket.
Kata
Drága Kata!
Köszönöm szépen a sok dicséretet, és igazán örülök, mert igen nagy elismerés számomra Tőled ilyen dicséreteket bezsebelni. Örülök, hogy elvarázsolt a történet, tetszett a tájleírás és a lélekrajz, amit már hosszú ideje szerettem volna ilyen formában alkalmazni, de sohasem volt hozzá bátorságom. A tetszésnyilvánításod után, egészen megnyugodhattam. Hálás köszönetem érte.
Sok szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Megható, és különleges!
Nagyon jó, hogy nem egy szimpla szerelmi történet, hanem annál sokkal több. 🙂
Meglepődve olvastam, hogy a főhősben ugyanazok a kérdések fogalmazódtak meg, mint bennem. De van, amire sosem kapunk választ, csak találgatunk.
Köszönöm neked ezt a csodálatos történetet!
Ölellek:
Ylen
Drága Ylen!
Én meg köszönöm, hogy elolvastad ezt a történetet, és örülök, hogy tetszett.
Igen, az előzőnél magam is rácsodálkoztam, hogy ugyanazok a kérdések fogalmazódtak meg benned, amit a főhős szájába adtam. Bizony vannak kérdéseink, amire sohasem kapunk választ, vagy csupán nem vesszük észre azokat a válaszokat, csak esetleg később jut el a tudatunkig, hogy kaptunk választ, csak éppen nem fogtuk fel azt… 🙂
Hálás köszönetem soraidért.
Ölellek,
Ida
Szia Ida! 🙂
Két részletben olvastam el a fejezeteket, és mire végre írásra került a sor, már sok mindent elmondtak előttem, amit én is szerettem volna.
Kiemelem, hogy a történetet nagyon szépen vezetted, végig felkeltetted az érdeklődésem, kínálta magát, képtelen voltam abbahagyni. 🙂
Nagyon tetszett, hogy a főhős szemszögéből mutattál meg mindent, ami nem könnyű feladat, pláne, ha a másik nemhez tartozik az illető.
A leírásaid szemléletesek. A jellemeket igazi lélekbúvárként ábrázoltad.
Tetszett a formázás, az események látható elkülönítése.
Igényes alkotás, örülök, hogy találkoztam vele.
Szeretnék egy kis építő észrevételt is megosztani veled: novellád még értékesebb lehetne, ha újra átfésülnéd helyesírási szempontból (összetett szavak, igekötős igék, központozás), bár annyira vitt a történet, hogy fél szemmel átsuhantam fölötte. 🙂
Élmény volt, köszönöm, hogy megosztottad velünk! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! 🙂
Örömömre szolgál, hogy időt szántál, erre a hosszú novellára. Nem kevésbé örülök a véleményednek, hiszen a szerző számára, az a legnagyobb elismerés, ha az olvasó nem tudja abbahagyni… Bevallom, kicsit féltem tőle, amikor úgy döntöttem, hogy a fiú szemszögéből mutatom be a történetet, de csak a legelején okozott némi nehézséget, aztán, ha sikerül az embernek beleélni magát a történetbe, már nem játszik szerepet, hogy melyik nem bőrébe bújva mesél. Legalábbis így éreztem.
Köszönöm szépen az építő kritikát is. Megvallom, hogy nem álltam le, állandóan fésülgetem, és már magam is találtam és javítottam több elírást, vagy helyesírási hibát, de ott elhibáztam, hogy nem jegyeztem fel, így most dupla nehézséget okoz, a beküldött példányt is javítani. Igyekszem megoldani. És még egyszer köszönöm.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
A két utolsó rész számomra elszakadt az előzőektől, s ez pontosan azt jelzi számomra, Magor új élete elkezdődött, az ő érettebb, teljesebb, felnőtt, célokkal teli élete. Ez az utolsó rész és az ezt megelőző, úgymond megmentette a művet, összefogta, fölemelte (mert az a fiú végeérhetetlen szenvedései, szenvelgései miatt már semerre sem tartott, hisz ilyen lelkiállapotban az egyetlen irány a semerre.) A két utolsó epizód egy magasabb szintre emelte művedet.
Már amikor a fa csaknem rádőlt a főhősre, és a lány eltűnt, világossá vált, hogy ő nem húsvér teremtmény. Ebből viszont az következik az olvasóban, hogy az őrangyalok sem tökéletesek, és ők sem sokkal következetesebbek az embernél. Mert ekkora szerelembe és szívfájdalomba ejteni a saját védencét, nem volt túl bölcs és irgalmas dolog. De nyilván szándékos sem.
Szép történet az esendőségről, a megkapó tökéletlenségről és a reményről, a maradék hitről.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Ha így látod, akkor elértem a célom. Nem csak „megkínoztam” a főhőst, de ki is segítettem a gödörből. (Hm lehet, hogy velünk is ez történik, fájdalom-sorozat után egy cseppnyi boldogság, hogy tudjuk értékelni azt?)
Mindenesetre, az semmiképpen se következzen ebből, hogy az őrangyalok sem tökéletesek. Nem tudhatjuk, hogy ők ugyanígy éreznek, így látnak dolgokat, ahogyan mi? Nincs nálam a bölcsek köve. Ez egy elképzelés az adott pillanatban, az adott történetben. A vallások azt sugallják, hogy az angyalok nemtelenek. Tehát azt sem tudhatjuk, tudják-e mi a szerelem? Szóval, csak találgathatunk.
Örülök, hogy összességében tetszett a történet, és hálás vagyok azért, hogy kitartottál végig és hozzászólásra méltattad. Köszönöm szépen.
Szeretettel,
Ida