A fiatal házaspár csak hosszú idő után házasodhatott össze. Nagyon szerették egymást, odaadták mindenüket, amilyük csak volt, hogy egybekelhessenek. Egy magas, sziklás tengerparton építettek házat, hogy ha a férj kitekint a mélykék vízre, a kedvese gyönyörű szemei jussanak eszébe.
– Gyönyörű szemed van! – Mondogatta mindig. – Ha a tengerre nézek, téged látlak, s ha a szemeidbe nézek, magam előtt látom a végtelen vizeket! – Az asszonyka rettentően örült ennek, boldog volt, hogy ennyi mindent jelent férjének, és efféle képpen kedveskedett neki:
– Én pedig a tenger minden hullámában szíved dobogását hallom, mely kettőnkért zúg!
Ebben a békés egyetértésben teltek el a szerelmes évek. Évszakra évszak jött, s bizony idővel a házaspár megöregedett, de nem kevésbé voltak elválaszthatatlanok. Az idősödő feleség megbetegedett, és férje ápolni kezdte. Ám hamar kiderült, hogy nem tudják meggyógyítani. Érezték mindketten, hogy már nem sokáig lesznek együtt, de megpróbáltak nem gondolni erre. A néni tekintetéből hamarosan kiveszett a fénylő kékség, csupán a könnycseppek csillogtak benne. Eljárt felette az idő. Egy viharos este, amikor már tudta, hogy végleg el kell válniuk, erőtlenül megszorította a férfi kezét, s ezt kérdezte:
– Mondd, még mindig… még mindig a tengert látod a szememben? S ha ránézel, emlékezni fogsz rám? – A férj szomorúan bólintott, és megcsókolta az asszonyt. Amikor lehunyta szemeit, könnyei végigszaladtak mindkettejük arcán…
Az apóka másnap eltemette feleségét, és megrendülve gyászába menekült. Néhány nappal később megnyugodott a tenger, s elcsitultak a zúgó hullámok is.
17 hozzászólás
Nagyon szép, kis történet. Valahogy közel is áll hozzám, mindig szrettem a tengert, meg a romantikát. És azt hiszem mindenki egy ilyen örökké tartó szrelemre vágyik titkon:)
Gratulálok Hugi!:)
Eri
Szia, köszönöm! Szerelemnek szép, csak bár ne érne véget, és ne így!:)
Üdv.: Hugi
Szia!
Pedig ez a vég a legjobb, én ennél csak rosszabbat ismerek. Szép történet, és minegy melyik megy el előbb a házaspárok közül, én biz ilyen véget szeretnék.
Gratulálok!
Köszi artur! De tudod mit mondtam: neked még minimum 50 éved van.:) Köszi a hozzászólást, kedves vagy.
Tetszik. A romantika hozzám is nagyon közel áll. Igaz, ilyen meghitt kapcsolat a mai világban lehetetlen sajnos. Bár mindenki ezt szeretné, mégis, valami mindig megszakad…
Üdv: Tibi
Tibiiiiiii!
Nem lehetetlen!!! Higgy benne, nem az!
Hát ezen szerintem kár vitatkozni. Kevés olyan kapcsolat van, ami egy életen keresztül kitart, de nem elképzelhetetlen. – szerintem.
Igen, igazad van, de talán kicsit eltudtam szakítani ezt a történetet a valóságtól. Köszi a véleményt!
Doreen!
Amit írtál, nem science-fiction, bár lehet, hogy ritka:-)))
Artur! :))
jaj nagyon romantikus!!!könnyes lett szemem!Köszönöm ezt az élményt!
De van itt egy főbenjáró kérdés! Hogy házasodhat össze egy /fiatal / házaspár, akár rövid, vagy akár hosszú idő után? (L: 1. mondat)
Szia: én
Szia. Szerintem ezt nem kell magyarázni, vagy ha igen, akkor ném értem, mire akarsz rávezeni. Pl.: Volt egy párocska, akik eltervezték, hogy összeházasodnak. De csak hosszú idő múlva került rá sor.
Keves Doreen!
Szép, romantikus történet. Idilli, de én is azt tartom, van ilyen, csak a rossz hírek gyorsabban kapnak szárnyra, s hatásuk tartósabb. 🙂
Tetszett!
üdv: wryan
Wryan, Daisy, köszi nektek is!
Nekem is tetszett a történet és hiszem hogy van ilyen kapcsolat. Ami a legszebb volt, az a vége…
Köszönöm Arthemis, én is hiszek benne 🙂