A hetes eső után vígan csiripeltek a madarak a langyos őszi napsütésben. A levegő teljesen felfrissült, az élénkzöld fű fölött zümmögve röpködtek az újra magukhoz tért rovarok. Ilyen időben mi mást is lehetne tenni, mint kirándulni. A Kovács család is így gondolta, de egyelőre még nem sikerült eldönteniük, hogy hová is menjenek. A gyerekeket leginkább a szüreti fesztivál érdekelte a közeli kisvárosban, ám a szülők nyugalomra vágytak. Az egész heti robotolás után úgy érezték, a természetben sokkal jobban ki tudnak kapcsolódni, mint egy mulatság nyüzsgő forgatagában. Végül úgy határoztak, kettéválnak, a gyerekek már elég nagyok, tudnak vigyázni magukra, itt az ideje, hogy önálló programjuk is legyen. Miután mindent megbeszéltek, autóba szálltak. Palkót és Nórát egy-egy utolsó intő szó kíséretében kitették a kisvárosban, a felnőttek pedig tovább utaztak a hegyek felé. A népszerű kirándulóhely parkolója szinte teljesen megtelt, szerencsére Kovácséknak még sikerült helyet találniuk. Kirándulók tömege bandukolt a hegyoldalban, kezükben kosarakkal vagy zacskókkal. Fürkésző tekintettel figyelték a talajt, hátha sikerül ehető gombára bukkanniuk. Voltak, akik egészen távolról érkeztek vissza, büszkén cipelve dagadó szatyrukat. Kovács feleségére nézett:
– Látod, mi is hozhattunk volna valamilyen edényt, akkor tudnánk gombát szedni.
– Ugyan- vetette ellen felesége.- Hiszen nem is ismered a gombákat.
Kovácsnak több sem kellett, sértődött tiltakozására még a mellettük elhaladók is felfigyeltek:
– Dehogynem ismerem. Gyerekkoromban a nagyapámmal rengeteget jártuk az erdőt. Ilyenkor ősszel majdnem mindennap gombát ettünk, és mégsem lett semmi bajunk.
– Mikor volt már az!
– Nyugi- győzködött a férj- a gyilkos galócát meg tudom különböztetni a többitől. A kalapja zöld, és bocskora van. De jó lenne vacsorára egy kis gombapörkölt!
Így aztán ők is a földet pásztázva indultak el az ösvényen. Kezdetben nem találtak semmit, mert a többi turista már minden felszedhetőt eltüntetett, de később, ahogy letértek a fő csapásról, a gombázók száma csökkenni kezdett, viszont a táj annál érintetlenebb maradt, így felfedeztek egy-egy spórás növényt a bokrok tövében meglapulva. Még beljebb hatoltak, egészen addig, ahol már a lépések zaja és a kurjongatás teljesen megszűnt, csak az énekesmadarak dala, és saját mozgásuk verte föl a csöndet. Fejük fölött a bükk lombkoszorúja egyre sűrűbbé vált. Itt aztán tobzódhattak a gombákban. Egy gombafaj különösen kedvelte ezt a területet, domború, rozsdabarna kalapján rózsaszínű burokmaradványok díszlettek.
– Ah!- kiáltott fel Kovács. – Milyen szép piruló galócák!
– Biztos vagy benne?- kérdezte felesége, aki úgy gondolta, nem árt az óvatosság. Inkább legyen vajas kenyér a vacsora, minthogy kórházban kössenek ki.
– Persze! Látod ezeket a pöttyöket? Burokmaradványok. A tő gumós megvastagodása pedig tipikusan piruló galócára utal.
A feleséget ez nem nyugtatta meg:
– Úgy emlékszem, az általános iskolában azt tanultuk, hogy óvakodjunk a pöttyös gombáktól, mert mérgezőek.
– Tudom, a légyölő galócára gondolsz. Annak piros a teteje, ha pedig ezt megnézed, láthatod, hogy barna. Tehát ne aggódj, vigyázok én magunkra, hiszen még én is szeretnék élni.
Mit tudott tenni a nej, beleegyezett, és segített összegyűjteni valamennyit.
Este megmutatták gyerekeiknek a zsákmányt. Palkó óvatosan túrt a gombával teli zacskóba.
– Ezek ehetők?
– Jaj, már te is kezded? Nyugodtan megbízhatsz apádban, nem akarlak eltenni láb alól.
– Azért én megnézem a gombakalauzban.
Kivett egyet, majd az íróasztalára tette. Közben megcsörrent a mobilja. Hosszas csevegésbe kezdett, muszáj volt barátjával megvitatnia a szüreti mulatságon tapasztaltakat, ezért a gombahatározás elmaradt. Ezalatt Kovácsné elkészítette a pörköltet. Rendkívül ízletesre sikerült, a család összes tagja kért repetát. Két falat között Kovács mintegy mellékesen tudakolta:
– Nos, tudós úr, meghatároztad, hogy most éppen mit eszünk?
– Még nem, nem volt rá időm, de vacsora után megteszem.
Így is lett. Palkó alaposan szemügyre vette a gomba minden egyes részét, többször is megforgatta, összehasonlította a könyvben találtakkal. Erős kétely gyötörte, míg végül hosszas tanulmányozás után úgy érezte, felismerte. Az eredmény nem lett túl biztató. Izgatottan szólította apját:
– Apa, gyere ide egy kicsit, légy szíves!
Kovács kelletlenül ment fiához, mert az esti meccs elől hívta el.
– Na, mi a baj?
– Apa, ez párducgalóca.
A férfi csak legyintett erre a kijelentésre. Még hogy párducgalóca. Pont egy kamasz mondja ezt neki, aki gyerekkora óta ismeri a gombákat.
– Már hogyan lenne. Ez piruló galóca.
A fiú kipirult arccal magyarázta:
– Tényleg nagyon hasonlítanak egymásra, de ha jobban megnézed a képeket, láthatod, hogy a párducgalócánál a peremes gumó fölött gyűrűzónák vannak, míg a pirulónál nincsenek. És most nézd meg a mi gombánkat.
Valóban ott volt a gyűrűzóna.
– Úristen!- sápadt el a férfi.- Mi pedig jól belaktunk belőle.
Még egyszer ránézett a könyvre. A párducgalóca bemutatása így kezdődött:
„Rendkívül mérgező faj…”
12 hozzászólás
Kedves Rozália!
Nem árt az óvatosság, nehogy a mai vacsora legyen az utolsó. Amikor a gombaszedés előkerült, már gondoltam, hogy itt mérgezés lesz a vége, de szerencsére még van idejük rendelni egy kiadós gyomormosást 🙂
Ilyen jól ismered a gombákat? Én csak a csiperkét meg a galambicát ismerem meg biztosan, de ott is félek, hogy hátha béna vagyok, és elnézek valami rejtélyes bütyköt vagy bocskorocskát…
Nagyon jó írás! Én aztán nem sok gombát ismerek, csak azt, amit könzervben szoktam venni. Az biztos nem méregező 🙂
Kedves Boer!
Gondolod, hogy a konzerv megbízható? (Ez csak költői kérdés.)Köszönöm hozzászólásodat.
Szeretettel: Rozália
Szia!
Jól írsz továbbra is, de most ez túlságosan kiszámítható volt. A csattanó most sajnos nem csattant. Bocsi, de most kevésbbé tudtalak dicsérni.
Úgy 7-8 évvel ezelőtt sokat jártam gombázni, a piruló galócát kiszoktam hagyni. A vargánya a kedvenc erdei fajtám, de most már nem nagyon találok a környékünkön.
Maristi
Kedves Maristi!
Nem te vagy az egyetlen, aki ezt mondja. Elismerem, ha gombát szedni indulnak, mi más is lehetne, minthogy megmérgezik magukat, ez már nem egy írónak eszébe jutott. Mégis, azt hiszem, nem hangsúlyozhatjuk eleget, hogy legyünk óvatosak , mert minden évben akadnak áldozatok.
Szeretettel: Rozália
Kedves Ági!
Sokat járok az erdőben, és a legfontosabb fajtákat ismerem. Legalábbis remélem.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
-Gomba kalandom nekem is volt, de én még a gombavizsgálónál "megbuktam" szerencsére. Élvezettel olvastam írásod, tetszett, gratulálok.
Zagyvapart.
Köszönöm, Zagyvapart!
Rozália
Kedves Rozália!
Nagyon jó elbeszélést írtál. Szerintem a csattanó is remek.
Gratulálok: Colhicum
Kedves Colhicum!
Köszönöm, és örülök, hogy tetszik.
Szeretettel: Rozália
Szia!
Soha sem baj, ha kiszámítható egy írás. Novellád szépen felépített, és hiába sejtettem én is a végét, akkor is tudtad fokozni az izgalmat. Ha valaki krimit kezd olvasni, az is tudja, hogy lesz benne bűntény, mégis izgalmas, nem? Tehetségedről megint árulkodik ezen írásod is. Igazad van, legyünk mindig óvatosak. Most be kell fejeznem az írást, mert készen van nálunk az esti vacsora…igen…az.
Hehehe.
Szia Artur!
Remélem, nem párducgalóca! Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Rozália