Deja vu
Megértelek. Akkor is megértettelek, amikor szó nélkül elmentél. Hónapokig nem tudtam rólad semmit, aztán egy alkalommal, láttalak Dodival. Összebújtatok, ahogy mi is, és ugyanazt a menüt ettétek a gyorsétteremben, amit mi szoktunk. Láttam, hogy sínen van az életed, nem hiányzik semmi, boldog vagy. Csak Dodit sajnálom. Tegnap láttalak Kálmánnal. Összebújtatok, ahogy mi is, és ugyanazt a menüt ettétek a gyorsétteremben, amit mi szoktunk.
Gyerekorvosnál
Mondtam már, hogy ne köhögj. Ez a sok ember minket néz. Tessék abbahagyni!
– De én csak…
– A lázzal ne foglalkozz. Magas, magas. Majd lemegy.
– De én…
– Ki van zárva, hogy korona. Egyszerű megfázás, és kész. A doki majd megmondja. Különben is, tegnap még nem volt semmi bajod. Igaz, amikor Gizi meghalt, előző nap még beszéltem vele. Csodálkoztam is, hogy csak úgy, egyik percről a másikra vége lett.
– De…
– Nincs semmi de. A doki majd felírja a gyógyszert, és attól rendbe jössz. Igaz, most járvány van, de téged ez ne izgasson. Csak az öregekre veszélyes. Mit akartál mondani?
– Már semmit. Bepisiltem.
Cserbenhagyás
Barátom megkért, mondjak néhány szót a temetésén.
– Milyen legyen? Dicsérjelek, méltassam érdemeidet?
– Nem, semmiképp.
– Emeljelek ki, mint lelketlen apát, aki fiatalon cserben hagyta a családját?
– Nem képzeled? Én nem tehetek arról, hogy beteg lettem.
– Dehogynem. A sok alkohol, a cigaretta, az éjszakai élet. Mit gondolsz, ez nem szándékos élet ellenni cselekmény?
– Mással szemben, talán. De én azt csinálok magammal, amit akarok.
– Erről beszélek. Ez a cserbenhagyás.
– Miért, neked jobb?
– Nem is tudom.
– Se bagó, se pia, se nő. Csak a munka, az önfeláldozás, a család. Nagyon egészségtelen.
– Lehet. Mindig fáradt vagyok, levert. Mintha valami betegség is bujkálna bennem.
– Na, látod. Én legalább élvezem az életet, te pedig halálra hajtod magadat, hogy másoknak jobb legyen.
Azon az őszön nem mondtam el a beszédet barátom sírja felett. Azon az őszön engem temettek.
A végakarat
Távirat érkezik, barátom súlyos beteg, kórházban van. Tudom, nincsenek rokonai csak a felesége, aki szintén súlyos beteg. Valójában senkije sincs rajtam kívül. Taxit hívok, rohanok be hozzá, hogy megtudjam, mennyire nagy a baj, és segítsek, ha szükséges. Évek óta nem láttam, nem jelentkezett. Amikor Jolán beteg lett, őt ápolta, és visszavonultan éltek, nem találkoztak senkivel.
– Hogy vagy? – kérdem, és látom rajta, hogy nincs jól. A végét járja. Emlékszem, mindig mókázott, amikor összejöttünk, ugratott engem, és jókat nevetett, amikor látta rajtam, hogy beveszem a tréfáit.
– Hajolj közelebb – suttogja –, valami fontosat akarok mondani!
– Ki vele, hallgatlak! – Egészen közel hajolok hozzá.
– A feleségemet, Jolánt, rád hagyom. Vigyázz rá, és néha-néha simogasd meg, ahogy én szoktam.
Csapdát sejtek, nem gondoltam volna, hogy még ilyenkor is van kedve tréfálkozni.
– Nem tehetem – mondom szemrehányóan, tettetve a meglepetésemet, egy feleséget nem lehet csak úgy, örökül hagyni!
– Dehogynem – vigyorog kajánul, és az éjjeliszekrényen lévő urnára mutat.
8 hozzászólás
Kedves Horvaja!
Morbid pillanatképek, de jól vannak megírva.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Köszönöm. Az élet nagyon morbid tud lenni.
Üdv,
Janó
Kedves Janó!
Valóban kissé morbid az egész, de ez legalább szórakoztató volt.Szerintem.
Barátsággal:Ági
Drága Ágnes!
Köszönöm. Örülök a véleményednek. 🙂
Szeretettel,
Janó
Kedevs Horvaja!
Én is csak ismételni tudom,hogy morbid!
…fantáziád határtalan!!!!!
Szép napot:sailor
Kedves sailor!
Tudod, ebben a korban a szexről már nem jut eszembe semmi, de a halálról igen. 🙂
Üdvözlettel,
Janó
Drága Janó!
Az élet nagyon pocsékul írja meg a dolgokat, Te viszont nagyon jól írod meg, mit ír pocsékul az élet.
Tiszteletem
Laca
Drága Barátom!
Mindig örülök, ha írsz nekem, mert abban minden benne van, ami jólesik, és ami kötelez.
Az élet semmilyen. Bennünk lesz azzá, ami. Pocsék, vagy éppen reményekkel kecsegtető. 🙂
Barátsággal,
Janó