A Végzet Angyala 3

III.
Titok

Fél óra múlva Doki kikísérte a vendégeit, elbúcsúzott, s ment aludni. Charlotte és a vadász pedig elindult haza. Néhány ember lézengett csak az utcán, s ők is igyekeztek haza vagy ahová épp indultak. Látszott rajtuk, hogy fáradtak. Épp elhagyták a főteret, mikor valaki utánuk kiabált:
– Charlotte! Charlotte, várj!
A lány bosszúsan fordult meg. D is odanézett. Egy hosszú, sötétszőke hajú fiú sietett hozzájuk.
– Na mi van, Iason?- kérdezte hidegen.
– Van két rossz hírem a számodra.- szólt a fiú.
– Halljuk!
Iason azonban D-re nézett, mint aki nem tudja, hogy beszélhet-e előtte.
– Beszélj csak nyugodtan, tőle senki sem fog megtudni semmit.
– A bandád basszusgitárosát ma reggel holttan találták egy sikátorban. Ugyanúgy ölték meg, mint a többieket.
– És a még rosszabb?
– Téged meg se rendít, hogy meghalt?
– Miért kéne? A bandában csak megtűrt személy volt. Nem kedveltük. Hidd el, ha lett volna más, már rég elküldtük volna. De egyébként is, mi számon kérni valód van rajtam. Egyébként meg pont neked fogok magyarázkodni? Neked, akit ööö… gyengédebb szálak is összefűztek vele?
– Akkor az anyjának fogod megmagyarázni?
– Mit kéne megmagyaráznom. Megérdemelte a kis ribancka Ugyanolyan volt, mint az anyja.
– Hogy mersz így beszélni róla?
– Én csak az igazságot mondom.
– És veled mi a helyzet? A te szüleid is épp így végezték, ahogy ő. Pont ők nem számoltak ezzel, mikor annyira nagyra voltak a tudásukkal, meg a képességeikkel.
– Ne merészeld a szüleimet ócsárolni, te szemét! Ha még egyszer a szádra mered venni őket én…
Charlotte nem fejezte be a mondatot, amit a foga közt sziszegve vetett oda a fiúnak. Látszott rajta, hogy az indulat megakasztotta.
– Akkor mi lesz kisasszony? Te, meg a vadász szüleid, mindig is büszkék voltatok. És milyen csúfos véget értek az őseid, akiket a legnagyobbak közt emlegettek, és mégis hátbatámadás áldozati lettek!
– Te rohadék!- kiáltott rá Charlotte, és neki akart ugrani, ám D elkapta a két felkarját, s erősen megszorította.
– Eressz el, D! Hallod? Ezt nem úszod meg, Iason! Nem engedem, hogy tovább gyalázd a halott szüleimet, és a húgomat!
– Bocs, de aki az egyik volt barátnőmről így nyilatkozik, az nem érdemel mást! Na, szeva! Dühöngd ki magad nyugodtan, én megyek, nem várom meg a végét!
– Ne aggódj, ezért még számolok veled! Nem végeztem veled!- üvöltött utána a lány, de közben rángatózott. D ekkor maga felé fordította, és megrázta.
– Elég! Fejezd be!- szólt hidegen.
– Te meg mi a nyavalyának avatkoztál bele? Hogy merészelted?
– Elég!- szólt ismét a férfi, de közben belenézett az ördögien villogó zöld szemekbe, ahol már az őrülettel határos gyűlölet lobogott.
Charlotte hirtelen ököllel gyomorszájon vágta a férfit, ugyanakkor térdel belerúgott a férfiasságába. A férfi a hirtelen jött fájdalmaktól elengedte a lányt, aki fellökte, és elfutott. A vadász a földön fekve összegömbölyödött, és várt, hogy jobb legyen.
„Ez a csaj megőrült!”- gondolta haragosan.
„Nem D, nem őrült meg, csak fáj neki, hogy így beszélnek a családjáról.”- hallott egy hangot a fejében, aki nem volt más, mint a szimbiótája, Balkéz.- „Meg kell hagyni, a kis hölgy igen csak elintézett.”
„Pofa be!”
„Ugyan, D! Valld be, hogy téged is meglepett ez a harciasság! Nem számítottál ekkora erőre, és gyorsaságra!”
„Elhallgass, vagy teszek róla! Annyi erőm még van!”
És hogy bebizonyítsa, hogy nem a levegőbe beszél, rászorított a bal kezére, mire a szimbióta harsány káromkodásba és szitkozódásba kezdett, noha csak ezt a vadász a fejében hallotta. Addig szorította össze a kezét, míg el nem halt a kis lény utolsó szitka.
„Ezek után ajánlom, hogy meg se nyikkanj a továbbiakban, különben ugyanígy fogsz járni!”- fenyegette meg haragosan. Feltápászkodott a földről, s örömmel tapasztalata, hogy ezt a jelenetet senki sem látta. Leporolta a ruháját, majd felvette a kalapját is, amely esés közben esett le a fejéről, majd hazaindult. Bántotta, hogy egy halandó így elbánt vele, de most már tudta, hogy okosabb, ha vigyázz ezzel a lánnyal. Az ütések és a lökés ereje még a vadászt is leképesztette. Nem gondolta volna, hogy egy ilyen, látszólag gyenge kölyök ilyen erőt tud kifejteni. Komoran ment az utcán, s a halandók sürgősen kitértek az útjából. Mikor hazaért, Charlotte a teraszon ült egy székben, térdei felhúzva, feje a térdén, és a vállának szabályos rángásaiból látszott, hogy sír. D megállt a terasz bejáratánál és nézte a lányt, aki felkapta a fejét a lépteire, de utána ismét visszahajtotta a térdére. A férfi is csak állt, és nem szólt. Mikor a lány kissé összeszedte magát, felnézett, és ezt mondta:
– Szörnyen sajnálom. Higgye el, nem akartam, csak Iason…
– Ne mentegetőzz! Megtörtént, elmúlt.
– Tudom, de én akkor is szégyellem! Az a rohadék nagyon feldühített! Hogy meri a szájára venni azokat, akiknek köszönheti a nyamvadt életét?
– A fiú említett valamit, amiből arra következtetek, hogy a szüleid vámpírok bosszújának estek áldozatul.
– Igen. Tudja a szüleim is vámpírvadászok voltak. Engem is, és a nálam egy évvel fiatalabb húgomat is megtanítottak a fortélyaikra. Két éves korunktól tanítottak minket lovaglásra, meg hasonlókra. Hat évesen kezdtünk kardot forgatni. Aztán négy évvel ezelőtt meghaltak.
– Hogyan?
– Nem tudom.
– Hogy maradtál életben?
– Ez a dologban a legironikusabb. Nem voltam otthon, mert az egyik rokonomnál nyaraltam. Mikor másnap hazamentem, a bejárati ajtó tárva-nyitva, mint a szajhák picsája, a kutya vonít, mint akit nyúznak. Az anyám holttestére az előszobában akadtam rá, szó szerint keresztülestem rajta. Az apám itt a hátsóbejáratnál feküdt, a húgom pedig az előttünk lévő feljáró közepén. Már… egyikük sem élt, a torkuk átharapva, a húgomról pedig bebizonyosodott a boncoláskor, hogy azok a mocskok megerőszakolták. Azóta pedig egyedül vagyok, mint a kisujjam.
– Miből élsz meg?
– Hát a szüleimnek van egy kis darab földjük, meg gyümölcsös. De mostanában ezt a helyet elkerülik a kereskedők, így a termés felét csak üggyel-bajjal tudom eladni, a másik fele meg rám rohad. A gyümölcsösben meg a tavaszi fagyok tettek kárt. A barack nem termett, a szilva ötkosárnyi gyümölcsöt adott, az alma megfagyott, a túlélők meg kukacosak. Egyedül a dióval sikerült némi pénzt szereznem. Szerintem mind ezek miatt az átkozottak miatt van! Mi az ördögnek vetődtek ide, hogy a tűz eméssze el őket!
– Mi történt veled a szüleid halála után?
– Visszakerültem a rokonomhoz, akinél vakációztam. Még a temetésre se mehettem el! Nélkülem, a hátam mögött intézték el, s csak a sírjukat találtam meg! Gondolhatja, mit éreztem, mikor kimentem a temetőbe, ahol ott volt a sír, még rajta az elfonnyadt koszorúk meg hasonlók. Kíváncsi voltam, ki halt meg, és a sírkövön legnagyobb elképedésemre a szüleim és a húgom neve állt.
– Ez igazán szörnyű.
Késő délután Iason kopogott be a lányhoz. Mikor belépett a nappaliba, D-vel találta magát szembe.
– Charoltte-ot keresem .- szólt.
– A fürdőszobában van, várj egy kicsit.
– Maradj csak, már úgy is végeztem.
A fiú megfordult, és látta a háta mögött álló lányt, akin hosszú, sötétvörös póló és fekete melegítő volt. Vizes haja a vállára omlott.
– Szia, Char.
– Hagyjuk a tisztelet köröket, inkább azt mondd meg, mit akarsz!
– Bocsánatot szeretnék kérni a délelőttiek miatt. Nem volt szép dolog tőlem, amit mondtam. Tudod, az én szüleim is ugyanígy jártak.
– Tessék?
– Igen. Tudod, lehettem vagy nyolc éves, amikor egy éjjel ránk törtek. A szüleimet, és a három éves öcsémet megölték. Az én szerencsém az volt, hogy külön szobában aludtam, és meghallottam őket. Az ágyam alá bújtam, így nem találtak meg. Aztán ide kerültem a nagyiékhoz. Ma sem tudtam kiheverni. Azokat a sikolyokat, és halálhörgést képtelen vagyok feledni.
– Igazán sajnálom, Iason, nem tudtam. Mondd csak, te elmentél a temetésükre?
– Nem, mivel sokkot kaptam, és a nagyiék úgy döntöttek, hogy jobb, ha felejtek.
– Engem se vittek. Ezt sose fogom megbocsátani a nénikémnek.
– Neked is csak jót akartak, hidd el. Nem szép látvány egy feltépett torkú hullával szembe nézni. Én csak tudom.
– Igen, hiszen ott voltál. Nekem se volt kellemes látvány, ami itthon fogadott. Délelőtt két rossz hírt emlegettél, de csak egyet osztottál meg. Mi a másik?
– Féltem ettől a kérdéstől. Elmondom, ha megígéred, hogy, hogy nem fogsz dühöngeni.
– Megígérem. Istenre esküszöm, hogy nem fogok!
– Rendben. A másik rossz hír, hogy akik látták az esetett, azt állítják, hogy az apád volt a tettes!
– Ettől féltem! Nem mertem elhinni, de mostmár elhiszem.
– Micsodát?
– Mikor másfél hónap múlva hazatértem, és kimentek a temetőre, a sírkövet elmozdították a szüleim sírján. Attól féltem ők is vámpírok lettek, és most beigazolódott!