3. rész:
A férjem az autóban ült éppen hazafele tartott a fiunkkal egy kirándulásról. Én egyedül ültem otthon a kanapén és egy romantikus filmet néztem. Gyakran néztem ki az ablakon, elég cudar idő volt odakinn, az esőt mintha csak dézsából öntötték volna. Kezdtem aggódni a fiúkért, mert emlékszem, hogy már vagy két órát késtek a beigért időponthoz képest. Mikor már nem bírtam tovább a telefon gombjaihoz nyúltam és idegesen vártam, hogy végre felvegyék. Amikor elkezdett kicsengeni akkor a várakozási idő mintha órákig tartott volna, pedig a mellettem lévő óra szerint csak két percen keresztül várakoztam.
– Halló tessék?
Amikor ezt az egy mondatot meghallottam, el sem tudom mondani, hogy mekkora kő esett le a szívemről.
– Már meg sem ismersz?
– Szia, szívem! Mi az, már is hiányolsz minket?
– Hát egy kicsit… Meg amúgy is biztosra akartam menni, hogy nem szenvedtetek autóbalesetet vagy ilyesmi!
– Az aggódásod jogos ugyanis, ha az órám nem hazudik, akkor már vagy kétórája késünk, nem de?
– Ahogy mondod!
– Sajnálom drágám, de az eső miatt nagyon sok utat lezártak, és ezért kerülő úton kell jönnünk.
– Semmi baj, jöttök amikor tudtok, de tudod jól, hogy most valahogy kell hallanom egy ismerősöm hangját, főleg hogy most egyedül vagyok itthon!
– Gondolom még mindig nem tudtad elfelejteni azt a nőt, igaz?
– Ahogyan mondod, ha belegondolok, ahogy rám nézett meg rád csak úgy futkos a libabőr a hátamon, és az a legidegesítőbb, hogy még az sem biztos, hogy az a személy nő volt. Ugyanis abban a sötétségben csak a szeme fehérje látszott, de valahogy le merném fogadni, hogy nő.
– És mégis ezt honnan veszed?
– Nem tudom… megérzés!
– Na, jó térjünk el a témától, szóval hamarosan otthon leszünk és még annyi hogy, nem kell semmitől sem félned, tényleg már nagyon közel vagyunk, csak egy útellenőrzésbe botlottunk és most előttünk egy kilóméteres kígyózó sor áll… Drágám… drágám ott vagy még?
– Te is hallottad ezt?
– Mit?
– Mintha lépteket hallanék!
– Biztos csak a kutya!
– Már hogy lehetne a kutya, ne idegelj!
– Jó bocsáss meg! Honnan hallod a lépteket?
– Mintha kívülről jönnének!
– Nézz ki az ablakon, hátha látsz valakit.
– Rendben, egy pillanat… Uramisten!
– Mi az mit látsz?
– Az a nő… Itt van!
– Micsoda?
– Úgy ahogy mondom itt áll a bejárati ajtó elött!
– És mit csinál?
– Csak néz!
– Mit néz?
– Az ajtót, nagyon nyugtalanító! Vajon mit akar tőlem?
– Ne gondolj egyből rosszra! Lehet, hogy nincs is magánál! Nem kizárt, hogy drogos vagy az, hogy alkohol hatása alatt áll!
– Épp ez a legijesztőbb, hogy teljesen józannak néz ki… Basszus!
– Mi az?
– M-meglátott!… Mi a.
– MI történt… Drágám?… Drágám!… Mi van?
– Sh! Halkan!
– Mi történt?
– Elkezdett dörömbölni az ajtón! A nagyszóbából az emeletről nézem!
– Jó nyugodj meg, hívom a rendőrséget!
– Ne hagy itt! Akár mi…
– Drágám?… Drágám ott vagy még?
– B-betörte az ajtót!
– Hol vagy most?
– A gardróbba elbújtam.
– Szívem most nagyon jól figyelj rám! Vagy nekem, vagy neked le kell raknod a telefont, hogy hívni tudjuk a rendőrséget!
– Ne kérlek! Térden állva könyörgöm!
– De muszáj!
– Sssssssssssssh! k-közelít!… Uramisten a lépcsőn jön föl.
– Ne aggódj, mindjárt ott leszünk, csak bírd ki még egy kicsit!
– A szoba bejáratánál áll… bejött… Itt áll az ajtó elött!
– És…Most mi tör…
– Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
– Szívem… Szívem!… Halló? Hallasz?… Ott vagy még? Jól vagy?… Kérlek válaszolj!
*A hívás megszakadt*
– Ó, hogy az a…
A férjem olyan gyorsan tárcsázta vissza a telefont amilyen gyorsan csak tudta. A telefon kicsöngött és a levegő megfagyott a kocsiban. Meg, sem mert szólalni senki. A telefont végül felvették, de senki sem szólt bele a kagylóba:
– Halló, szívem ott vagy? Nincs semmi bajod?
A két telefon közt néma csend honolt majd végül végre megszólaltam:
– M-megcsináltam!
– Mit csináltál meg? Mond jól vagy, tárcsázzam a mentőket?
– Benyitott a szekrénybe és rám vetette magát, meg akart ölni. megpróbált meg fojtani úgy, hogy az éjjeli szekrénynek tolt és közben a torkomat szorongatta, de aztán fogtam az ébresztő órát és teljes erőből széttörtem a fején… És most itt fekszik! Szerintem elájult.
– Uramisten! Mond, minden rendben van veled, nem sérültél meg komolyabban?
– Nem csak egy két karcolás, de ne aggódj!
– Már is otthon leszünk, ne aggódj!
– Nem aggódom, de mit csináljak a nővel?
– Ha hazaérek, feladjuk a rendőrségen, és személyesen fogok tenni róla, hogy az élete végéig a börtönbe rohadjon meg!
– Ne fáradj vele, már tudom, hogy mit tegyek! Mire haza érsz, már színét sem fogod látni!
*Hívás vége*
Amikor a férjem átesett a közúti ellenőrzésen, már taposott is a gázra, kanyarodott az utcánkba és már ott is volt. Beparkolt, kivette a gyereket az ülésből, és már tépte is ki a bejárati ajtót. Felrohant az emeletre és ott talált engem az ágyon ülve. Körbenézett és nem látott semmilyen dulakodás nyomot, minden feltakarítva, felmosva, felsöpörve, elpakolva, telefon a földön.
4 hozzászólás
Kedves Szem Eszkör!
Ez már csak bonyolódni fog……írtad a második rész után
…és tényleg!
A Telefon beszélgetés különösen izgalmas,de az hogy mi történt
azzal a személyel,mindennek a teteje!
Remélem nem ölte meg tényleg?????
Szeretettel:sailor
Kedves sailor!
Örülök, hogy ennyire feltudlak pezsdíteni ezzel a kis alkotásommal :)… A végéről nem szeretnék, mondani semmit. Várd meg türelmesen a befejezést, szeretném ha te önállóan csapnál a homlokodra és nem én csapnálak homlokon:)…Remélem, nem fog csalódást okozni a történet befejezése.
Üdvözlettel: Szem Eszkör
kesze-kusza, így kell lennie. Rá kell hangolódni , és borzongóssá válik az olvasás. Nem kedvenc témám a thriller, de ha már belekezdtem, végig viszem. Ügyes vagy!
Selanne
Kedves Selanne!
Ürölük a kitartásodnak és a biztatásodnak. Köszönöm, hogy te is itt vagy velem. Megpróbálom továbbra is fentartani az érdeklődésedet:)
Üdvözletel: Szem Eszkör