Korán érkezett a presszóba, Máté még nem volt ott. Leült egy üres asztalhoz, rendelt egy gyümölcslevet. Szándékosan jött korábban, mert otthon sem volt maradása. Tulajdonképpen Máté hívta, ő akarta, hogy találkozzanak, nagyon izgatott volt a hangja. Azóta neki sincs nyugta. Mi történhetett? Egy hét múlva lesz az eljegyzésük, már a gyűrűket is megvették, holnap úgyis találkoztak volna. Miért volt Máté hangja olyan izgatott? Mi történhetett? Sorjáztak a kérdések, amire nem tudta a választ.
A fiú pontosan érkezett, a megbeszélt időpontban. Látszólag nyugodt volt, de Ivett észrevette, hogy leplezni próbálja izgatottságát. Történt valami, csak ez motoszkált a fejében. A fiú rendelt magának, és őt is megkérdezte kér-e még egy gyümölcslevet. Kért… máris iszonyúan kiszáradt a torka, nem akarta tovább feszíteni a húrt, rákérdezett.
– Valami baj van? –
– Miért lenne, csak látni szerettelek volna! – mondta a fiú kedvesen, aztán meggondolta, hát akkor vágjunk bele.
– A szüleim korainak tartják még a házasságunkat, lakás is kellene, meg kocsi, persze majd ők is segítenek, de szerintük várnunk kellene még két évet, ugye a karrieremet is meg kellene alapozni, még csak most kezdtem dolgozni – a lány egyre nagyobbra meresztette szemeit, mintha nem ugyanaz a fiú ülne mellette, akivel eltervezték a házasságukat, teljesen ellentétes szempontokat sorakoztat fel, mint akkor. Úgy érezte, merényletet követtek el ellene, nem bírja itt tovább, megfullad. Csak annyit mondott halkan.
– Menjünk innen! – már fel is állt, fogta a táskáját és indult kifelé. A fiú előbb nem is értette, azt sem tudta mit tegyen, azután otthagyta a pénzt az asztalon a még ki sem hozott italért és a lány után futott. Akkor már ömlött belőle a szó.
– Máté, amit az előbb mondtál, az nem te vagy. Mi nem így beszéltük meg. Mi változott? Mindketten dolgozunk, albérletbe megyünk, majd lesz lakásunk is… huszonöt éves vagyok, te huszonnyolc, szeretjük egymást, mire várnánk? Házasodjunk össze titokban, és menjünk albérletbe, azután már senki semmit nem szólhat. Szeretjük egymást! Vagy nem így van?
– Persze, hogy így van, de anyám szerint, várjuk meg amíg lesz lakásunk, ne kapkodjuk el.
– Szerinted elkapkodjuk? Én nem az anyádhoz akarok feleségül menni, nem érdekel, hogy ő mit mond, az érdekel te mit gondolsz, erre válaszolj! – a fiú egy ideig hallgatott, szótlanul mentek egymás mellett. Nagy sokára szólalt meg.
– Azt hiszem, igaza van anyámnak, várhatnánk még egy két évet. Te mit szólsz? – Ivett nem szólt semmit. Lassan kicsordult a könnye. Nem szereti már, persze, hogy nem szereti, mi más lehet az oka… amikor olyan szépen eltervezték… Azután szó szót követett, jól összevesztek. Szakítottak. Eljegyzés, és esküvő helyett szakítás! Erre nem számított…
Ivett órákig kóválygott még a város utcáin, azt sem tudta hol jár. Előbb dühöngött, nem, ő ugyan nem fog mindig mindent az anyósával megbeszélni. Ha Máté önállóan nem tud dönteni, az ő baja. Akkor jobb is így… s újra sírva fakadt, végig sírta a fél várost.
Amikor hazaért, egyenesen a szobájába sietett, és örült, hogy senkivel sem futott össze.
Később édesanyja csak bekopogott, hogy megnézze nincs-e valami baj. Mintha érezte volna. Azonnal észrevette lánya kisírt szemét. Ivettnek most jól esett anyja vállán kisírnia magát. Azután csomagolni kezdett. Azt mondta elmegy Izához, a barátnőjéhez, nem akar apjának is magyarázkodni, meg hát ott van Iza kisbabája is, talán könnyebben túl teszi magát az egészen.
Anyja azzal engedte el, hogy ne tegyen semmi butaságot, Máté okos fiú, szereti őt, biztosan végiggondolja és lesz ebből esküvő hamarosan meglásd! Ivett fanyarul elmosolyodott, megcsókolta édesanyját, s elindult a buszállomás felé. Útközben néhányszor végiggondolta amit anyja mondott, de már nem hitt benne. Vége! Ennek vége!
Iza nagyon megörült neki, a baba éppen aludt, Iza férje még dolgozott, úgyhogy neki is elsírhatta bánatát. Iza is azt mondta, nyugodjon meg, minden rendbe jön, ők is hányszor összevesztek, s a végén mégis házasság lett a vége, és most olyan jól megvannak. Örült, hogy Ivett náluk marad… persze, maradhat ameddig jólesik.
Ivett végig sírta az éjszakákat. Milyen jó, hogy most vakáció van, legalább dolgoznia nem kell… most is milyen karikásak a szemei. Iza mindent megtett, hogy felvidítsa barátnőjét. A babát is sokszor rábízta, megtanította pelenkázni, öltöztetni. Ivett élvezte a babával töltött időt.
Egy napon bevásárlásra indultak. Ivett tolta a babakocsit, amikor összefutottak Csabával. Együtt jártak gimnáziumba, sőt a fiú udvarolt is neki, de nagy nőcsábász volt, s így Ivett gyorsan lerázta. Csaba nagyon örült a találkozásnak, és meghívta, hogy esetleg ebédeljenek együtt, majd jól kibeszélgetik magukat. Ivett kapott az ajánlaton, örült mindennek, ami kizökkentheti gondolataiból, legalább addig nem gondol Mátéra. Így hát elbúcsúztak Izáéktól és Csaba máris vezette Ivettet a kocsijához, hogy elviszi egy Michelin-csillagos étterembe. Útközben mesélte, hogy micsoda menő cégnek a vezetője, jó fizetéssel, ezt a kocsit is nemrég vette, meg már lakása is van, nem is akármilyen. Ivettet csöppet sem hatotta meg, ez az ő sebére nem gyógyír.
Azután Csaba megkérdezte, hogy ő férjhez ment-e már.
– Á dehogyis – válaszolta – Sőt, nincs is senkim – mondta szomorúan.
Csaba ennek látszólag megörült.
– Tudod, hogy milyen őrülten szerelmes voltam beléd? De te nem nagyon foglalkoztál a fiúkkal.
Ivett csak egykedvűen bólogatott, és hagyta, hogy sodorja az ár. Csaba gyorsan behálózta, s ha belegondolt, hogy Máté már úgysem szereti, akkor mire várjon? Csaba egész jóképű férfi lett, jól keres, van már lakása, kocsi, mi szem szájnak ingere, nem várhat arra, hogy érte jön a herceg fehér lovon…
Egyre több időt töltött Csabával, s az, egy holdfényes este meg is kérte a kezét. Ivett igent mondott. Gyorsan peregtek az események. Amikor Ivett beállított Csabával a szüleihez, és elmondták, hogy összeházasodnak, az anyja majdnem szívrohamot kapott. Látta, hogy a lánya boldogtalan, tudta, hogy ez nem a gyógyulás jele, inkább a bosszúé. Mikor kettesben maradt a lányával, próbált beszélni vele, de hamar rájött, hogy semmi értelme. Még Iza is megjelent Ivett anyjánál és együtt aggódtak, hogy ebből semmi jó nem lesz. Hamarosan megtartották az esküvőt is, s Ivett beköltözött Csaba csodálatos villájába.
Máté a munkába menekült. Haza is ritkán járt, inkább csak aludni, volt az ügyvédi irodában munka bőséggel, s ő mindent elvállalt, beletemetkezett, csakhogy ne kelljen semmire sem gondolnia. Csak az éjszakák voltak elviselhetetlenek, olyankor sokat gondolt Ivettre, s egyre azon gondolkodott, valamit tennie kell, csak azt nem tudta mit. Egy nap már kora este hazament, s az anyja szólt, hogy félretette az ebédjét, megmelegíti, ha kéri. Nem kérte. Akkor haragra lobbant az anyja.
– Most már ebédelni sem jársz haza, biztosan folyton azzal a cafkával lógsz, a szüleidet semmire sem becsülöd, ezért taníttattunk? – s ömlött belőle a panasz. Máté akkor, abban a percben világosodott meg. Igaza volt Ivettnek. Hogy lehetett ekkora barom, hogy hagyhatta szétzilálni a szerelmüket? Azonnal intézkedni kezdett. Bejelentette az anyjának, hogy elköltözik otthonról. Volt mit hallgatnia, de már azt sem bánta. Talált is hamarosan egy csinos kis lakást, bútorozottat, ott elférnek egy ideig Ivettel. Ő beköltözött a lakásba, és felhívta a lányt.
Ivett egyedül volt otthon. Csaba csak néhány nap szabadságot kapott, mert már előzőleg kihasználta az összeset, úgyhogy a nászutat is későbbre tervezték. Csak bóklászott a hatalmas házban, s valahogy nem is igen értette, hogy került ő ide. Csörgött a telefonja. Ki lehet az, Csaba nem szokta hívni a munkahelyről, az anyjával nem akart beszélni, ha nem is szólt, akkor is látta szemében a szemrehányást. Fel sem veszi. Hosszan csörgött, azután csend lett. Felsóhajtott… A telefon újra megszólalt. Felvette, meg sem nézte előtte, vajon ki lehet az.
– Szervusz drágám! – hallotta Máté hangját. Majdnem kiesett kezéből a telefon.
– Szeretnék tőled bocsánatot kérni, most már tudom, hogy igazad volt. Szeretlek! Nem tudok nélküled élni. Bocsáss meg, és figyelj!… Legyen úgy ahogy te akarod, albérletben fogunk lakni… összeházasodunk titokban, ahogy akartad… Akarsz a feleségem lenni?… Ivett, hallasz?… Ivett miért nem válaszolsz?… Kérlek…
Ivett nem tudott válaszolni. Ájultan feküdt a padlón.
14 hozzászólás
Kedves Ida!
Egészen élethű történet. Lesz folytatása? Ha lenne érdekelne.
Barátsággal: Ági
Kedves Ági!
Köszönöm érdeklődésed, örülök, hogy tetszett.
Valójában nem terveztem a folytatását. Azt akartam bemutatni, hogy milyen károkat tud okozni, ha a szülők beleszólnak a fiatalok életébe. Lám, mekkora galibát okozott Máté édesanyja, talán Ivetté is, hány fiatal ember életét fordították fel fenekestül, s vajon helyrehozható-e? A továbbiakat, gondoltam az olvasóra bízom, de ha van rá igény… majd még elgondolkodom rajta…
Van néhány hasonló folytatásos írásom , majd azokra is sort kerítek a közeljövőben.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
A fiúk, és a fiús mamák többnyire mindig korainak tartják a családalapítást.
Nem kell a fiatalok dolgába beleszólni, az ő életük, ők élik, had feleljenek saját maguk az elrontott dolgaikért, vagy örömeikért.
Nehéz egy szülőnek megtartani a felnőtt gyerekei szeretetét, ha beleavatkozik a sorsukba.
Ivett mamájának sem kellett volna ellenezni a Csabával való házasságot, mert csakazért is…
Az én gyerekeimnek is voltak már olyan kapcsolatai, amiknek nem örültem, de inkább a nyelvemet haraptam volna el, minthogy belevatkozzak a dolgaikba. Senki helyett nem élhetjük az életét.
Megragadott az írásod!
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy megragadott az írásom, annak még inkább, hogy ilyen bőven kifejtetted a véleményed, teljesen egyetértek Veled. Az azért jó, hogy nem haraptad le a nyelved!:)
Örültem neked!
Ida
Ida, én azt gondolom, hogy anyuci "pici" fiacskájából sosem lesz önálló felnőtt. Itt, most úgy néz ki, hogy az lett, de szerintem aki ilyen neveltetést kapott 28 évig, az nem változik át egyik napról a másikra. Természetesen az ilyen szülők mindenkin uralkodni akarnak. Nem élet az ilyen, akárhogy is szeretünk valakit. Én Ivett helyében örülnék, hogy még idejében kiderült s dolog és nem "áldozódott fel"az Ő élete is anyós pajti oltárán.
Szusi, biztosan van valami igazság abban amit mondasz, viszont attól is függ, milyen tapasztalataink vannak. Én szerelempárti vagyok, az nem megoldás, hogy olyan valakihez kösse valaki az életét, úgymond egy anyós miatt, akit nem szeret, esetleg sohasem fog szeretni. Kilehet védeni az anyósproblémát olyan módon, hogy mondjuk, egy távolabbi városban telepedik le a két fiatal. Napi szinten nem tud az anyós akadékoskodni, hamarább tudnak önállósulni, könnyebb lesz idővel az anyóst lefegyverezni. Ilyen példák is vannak.
Nem gondolod, hogy Ivett élete valójában éppen így áldozódott fel anyósoltáron méghozzá egy életre?
Ida
Kedves Ida!
Az írásodat délután olvastam. Úgy gondolom, akár egy sorozat első darabja is lehetne. Remekül bánsz a szereplőkkel, az eseményeket nagyon jól göngyölíted. Jó volt olvasni, egész végig érdekfeszítő volt a történet.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Örülök, hogy tetszett a történet, hogy jónak tartod az írásom. Már mások is kérdezték, hogy lesz-e folytatása. Valójában ezt nem terveztem folytatni, viszont van más folytatásos történetem, majd arra is sort kerítek…
Köszönöm, hogy itt időztél nálam.
Szeretettel
Ida
Szerintem ne folytasd Ida kedves, ez így jó ahogy van. Ha folytatod, több mint valószínű telenovellás hangulata lesz és akkor sose tudod befejezni. Szeretettel: István
Kedves István!
Magam sem gondolkodtam a folytatáson, mivel ezt a novellát már több mint egy évvel ezelőtt írtam. Most, hogy itt többen megemlítették, elgondolkodtam rajta, viszont arra a következtetésre jutottam, amit Te is mondasz, kár lenne elrontani…
Köszönöm.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Eszedbe ne jusson folytatni ezt az életszagú írásod! 🙂 Szeretem, amikor nyitva marad a vége. Megdolgoztatja az igazi olvasót szerintem.
Ivett igent suttogott…
Határozott nemet kiáltott…
Gondolkodási időt kért…
Boldogan élt Csabával ezer évig…
Kismillió variáció.
Minden fiús mamának kötelezőolvasmánnyá tenném.
Szeretettel: M Ilka
Kedves Ilka!
Örülök, hogy életszagúnak találod. Igen, az olvasó továbbgondolhatja, számtalan variáció elképzelhető. Köszönöm, hogy itt időztél nálam.
Szeretettel
Ida
Akár regény is lehetne ha kifejted a részleteket, lehet, hogy megérné… 🙂 így nekem vázlatos egy kicsit, de mindenképp életszerű.
Való igaz, hogy a téma elbírna egy kisregényt, de ez csak novellának készült, s mint olyan, a tartalommal nem érzem, hogy bármi baj lenne.
Vannak folytatásos novelláim, amik jobban ki vannak bontva, sőt egy regény is található alkotásaim között, válogathat mindenki kedvére.
Köszönöm, hogy olvastad.
Ida