Alkalmi játékok

2000. februárja

Emberi lélek: …nincs kiterjedésem. Nincs magasságom. Szélességemben sem mutatok igazán…sőt! Mozgásom viszont határozottan van. Legalábbis úgy érzem… Persze lehet, hogy merev vagyok, mint egy földdarab. Azt mondhatom, hogy feladataim vannak, melyeket mindig el kell végezzek. Ha nem teszek semmit, ki tesz? Vagy egyáltalán mi? Én igazából ki is…

Állati lélek: Egy nyavalygó. Tele vagy gonddal, mi?

Emberi lélek: Ki a fene vagy?

Állati lélek: Az vagyok, akit éppen látsz.

Emberi lélek: Vicces nagyon. Hagyj engem gondolkodni!… És egyébként honnan kerültél ide? Te vagy az ügyeletes szellem?

Állati lélek: Magam sem tudom, hogy miből vagyok. Csak amit teszek, azt tudom értelmezni. Tudod, az egyetlen komoly gondom, hogy még nem találtam ki a megfelelő formámat. Ha már itt járunk, egy ideje már hallgatom a szavaidat, és úgy hiszem, te se nagyon tudod, hogy mi vagy?

Emberi lélek: Nem. De remélem, rájövök egyszer. Végül is sosem pusztulok el.

Állati lélek: Örülök a hírnek.

Emberi lélek: (Halkan.) Vajon ki lehet ez az elmés lény a világon?

Állati lélek: Azt hiszem, te furakodsz az Emberi testbe, s elég érdekesen formálod azt a saját ízlésed szerint.

Emberi lélek: Szóval sikerült felfedned a kilétem. Sőt, véleményt is adsz! Mérget vennék rá, hogy te az Állatnak vagy a megrontója. Tévedek?

Állati lélek: Tisztáztuk egymást. Én megyek is…

Emberi lélek: Remek……. Várj csak?

Állati lélek: Hallgatlak.

Emberi lélek: Az az érzésem, hogy valamit akartál nekem mondani. Ezt le sem tagadhatod.

Állati lélek: Öömm…semmi. Talán fel akartam hívni a figyelmedet.

Emberi lélek: Kíváncsi vagyok. Tényleg.

Állati lélek: Hát lehet, hogy nem is leszel annyira örökéletű.

Emberi lélek: Szörnyen megriasztasz!

Állati lélek: Biztosan tudtam, hogy nem veszed komolyan. Nem is lepődöm meg.

Emberi lélek: Na jó. Beszélgessünk. Gyerünk, mondj el mindent.

Állati lélek: A legfontosabb probléma az, hogy az évmilliók során majdnem teljesen irányításod alá vetted az embert. Nem gondolkodtál, csak folytál az árral. Az Embereid meg sodródtak bele az általuk civilizációnak nevezett gödörbe. Egyre jobban töltötted meg őket a tudással, az érzelmek kifogyhatatlan sokaságával. És a test, amit formáltál és formálsz, nem volt képes önálló létre, hiszen te adtad meg nekik magaddal az Egyet, az Egységet. Az Embered máshogy is alakulhatott volna, de te, mint a teste melletti másik elem, alapvetően romlott vagy, így lett az Emberek nagy hányada sorvadt.

Emberi lélek: Ha-ha! Tekintsd meg az Állataidat, hogyan élnek! Nézd meg, mit jelentenek az Embereimhez képest! Látsz valami különbséget? Az Állataid még mindig sokkal többen vannak, mégis az Emberi test uralja a világot – az én érzelmeimmel. Amúgy az Emberek száma csak nőtt. S igen! Igazad van, tényleg irányítom őket… És azt hiszem, teljesen.

Állati lélek: Bolond.

Emberi lélek: Mély tudást adtam, bolond vagyok? Mély érzelmeket adtam, mond, bolond vagyok? Te mit adtál a szerencsétleneknek. Vad dühöt. Nyüszítő félelmet. Állandó bolyongást.

Állati lélek: Én csak életet adtam, s adhattam az enyéimnek. Ez volt a küszöb, amelyen nem léphettem át.

Emberi lélek: Valahogy ezt elnézted, hiszen az Állataidnak is vannak érzelmei. Egymástól megriadnak. Szeretik utódaikat és vigyáznak rájuk. Egymást kergetik haragból és egymást befogadják. Ez mind mi?

Állati lélek: Ez maga a Lét.

Emberi lélek: Tehát azt akarod mondani, hogy ezen a „küszöbön” én túlléptem.

Állati lélek: Enyhe kifejezés. Inkább átrohantál… És most nem tudsz megállni. Az utad nem lett végeláthatatlan, mint ahogy azt már régtől remélted, szinte már biztosra tudtad. Egyre rövidül. Veled csonkul az Ember is.

Emberi lélek: Ne tegyél úgy, mintha egy jósdába ülnél és kártyalapokat kevergetnél. Ez nem illik a lényedhez.

Állati lélek: Rendben van, elmegyek. (Orra alatt.) Aminek el kell jönnie, az el is fog jönni.

Emberi lélek: Te, kezdesz idegesíteni. Valójában mit akarsz megtudni tőlem? Mire vagy kíváncsi?

Állati lélek: Végig akarom nézni az Újrakezdést… Előttünk lejátszódik újra az evolúció, de olyan lesz, mintha csak percek telnének el. Iszonyatos képek cikáznak majd előttünk, de minden egyes pillanat érzékelhető lesz. A vége közeledtével megtapasztalhatjuk az oszlást, mely után olyan új csírázás kezdődik, mint először, s az előtt, s amaz előtt is. De ebből már csak annyit fogunk látni, mint egyetlen csepp víz futása a levélen. Akkor teszem fel neked az utolsó kérdést. Akkor majd megtudod, mire vagyok kíváncsi…

Emberi lélek: Megható monológ volt. Nem lenne jobb most feltenned az „utolsó kérdésedet”? Megkímélnéd magad is, és legfőképp engem. Persze, ha akarod…

Állati lélek: Még találkozunk…

Emberi lélek: Ja-ja…

2028. januárja

Emberi lélek: Hé! Hééééé! Mit műveltek?? Hát béküljetek ki! Hiszen semmi okotok nem… Ott mit akarsz?! Tedd le azt. Mondom, hogy tedd le! Ne!! Ezt elszúrtad. Nem értesz semmit?… Úristen, ti meg hova indultok azzal? Na állj! Elég. Gyerünk…

Állati lélek: Úgy látom, gondok akadtak.

Emberi lélek: (Fintorogva.) Újra együtt? Tűnj el! Semmi keresnivalód itt. Az Állataidból már csak alig tizenöt faj kóborol. Nem izgatod magad, mi? – Hé!!!!! Hagyjátok abba azt! Mind…

Állati lélek: Vége. Nincs több értelme annak, amit csinálsz. Állj le. Eljött az idő.

Emberi lélek: Milyen idő?!

Hirtelen eltűnik minden, csak homoktenger marad.

Emberi lélek: Hová tűntek? Mit csináltál velük?!

Állati lélek: Én, semmit. Ez csak a rend a zűrzavarban. Nem ismered fel?

Emberi lélek: Hát, lehetek őszinte? … Nem.

Állati lélek: Már nem sokat kell várnunk, s elkezdődik minden. Figyelj jól…nem! Nem is kell, úgysem tehetsz mást.

Pár perc, s elmosódik a távoli és a közeli. Nem marad semmi élesen.
Majd képek peregnek megfoghatatlanul gyorsan, melyeket a látás nem képes
érzékelni, csak a gondolat.

Állati lélek: Rémálmok tükre…azt hiszem.

Emberi lélek: Mikor lesz vége?! Vállalom a pusztulást!

Állati lélek: Máris, máris. Nyugalom. Ülj le. Mindjárt megszűnik.

Megáll a képfolyam.

Emberi lélek: Istenem. Pihenjünk. Sokat…pihenjünk. Csak üljünk itt.

Állati lélek: Rendben. Pihenjünk………..Öömm…kérdezhetnék valamit?

Emberi lélek: (Kimerülten.) Igen. Amit akarsz.

Állati lélek: Hogy tetszett a mamut, te szemét!?

Ebben a pillanatban minden eloszlik, mint egy füstgolyó.

A Mindentlátó: (Görcsösen röhög.) Kezdem már unni ezeket a játékokat. Nem tudok kitalálni semmi újat. Ráadásul lassan egy ilyen tréfa a teljes szellemi leépülésemhez vezethet. Le kell, hogy álljak. De azért csak jó valamire… (Hirtelen felhúzza az orrát.) Ho-ho! Honnan jön ez az irdatlan bűz? Megyek megnézem…

Vége