Állatkerti kirándulás

Leesett az első hó. Immáron vége az ősznek, végérvényesen beköszöntött a tél. Egyre több kismadár látogatja a fából tákolt madáretetőt az udvaron. Minden állat visszahúzódik odújába, hogy átvészelhesse a telet. Vajon kemény tél ígérkezik? Nem tudni. Egyre sűrűbb a hóesés.

Az iskolák udvarán a gyerekek hógolyócsatát vívnak, az óvodák udvarán a kicsik hóembert építenek, és élvezik, hogy tél van. Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Az iskolából már csak pár nap van hátra, és eljön a várva várt téli szünet. Kati néni, az osztályfőnök úgy gondolta, hogy meglepi a gyerekeket, és a tanítás utolsó napján, ha a szülők is beleegyeznek, elviszi őket az állatkertbe. A harmadikosok örömujjongása zengte be az általános iskola folyosóit a hír hallatán. A tanítónő csitította őket, bár tudta hogy reménytelenre vállalkozott. Igyekezett a délutáni szülői értekezleten minden szülőt meggyőzni, hogy engedjék el csemetéiket a tanulmányi kirándulásra. A többség aggodalmaskodás nélkül aláírta a papírt, volt aki kérdéseket tett fel, de mindenki rábólintott a pénteki kirándulásra. Bár tél volt, az állatkert ilyenkor is biztosított elegendő látnivalót minden látogatónak. A melegigényes állatok ugyan fűtött állatházakban töltik a telet, ámde ezek a létesítmények egytől egyig látogathatóak. Kovács Márk anyukája jelezte, hogy az elsős kislányát is szeretné, ha elvinnék magukkal. A tanárnőnek kifogása ez ellen nem volt, így felírta magának a papírra, 28 gyerek, plusz 2 kísérő.

Eljött a péntek, mind a 28 gyerek ott várta a tanárnővel és kísérőkkel a külön buszt az iskola előtt. Késett. Hideg szél fújt, a gyerekek arca kipirult a hűvös széltől. Tíz perc várakozás után megérkezett a hőn áhított busz, minden gyerek felszállt rá, elhelyezkedett, és útnak indultak. Három és fél órát utaztak, és hogy az időt elüssék, a gyerekek karácsonyi dalokat kezdtek el énekelni. Nagyon jó hangulattal érkeztek az állatkerthez. Szépen kettes sorba felsorakoztak, és odaértek a jegyváltó irodához. Kati néni szólt a gyerekeknek, hogy senki ne maradjon le, fogják egymás kezét, és kövessék. Az állatkert vezetője maga ment eléjük, és kísérte körbe a harmadikosokat az állatkerten. Minden ki volt világítva, és jóleső meleg áradt a fűtőberendezésekből. A gyerekek többek között megnézték a pelikánokat, vadrécéket, a fekete hattyúkat, gémeket és kormoránokat, ezek után a krokodilok és mocsári teknősök következtek. Szépen lassan bebarangolták az egész állatkertet. Láttak oroszlánokat, leopárdokat, hiénákat, farkasokat, fókákat, elefántokat, vízilovakat, gorillákat és egyéb állatfajtákat. Mikor odaértek a majomketrechez, 5 kis selyemmajom hintázott az orruk előtt. Az egyik kislány, Erika odaszaladt a ketrechez, és fejét félrefordítva mosolygott az egyik kismajomra. Nem hallotta meg, mikor a tanárnő szólt hogy indulnak tovább, míg a többiek már a jegesmedvéknél jártak, Ő még mindig a kismajmot nézte, aki elindult felé. Mikor már csak pár centiméter és a rács választotta őket el, egy gondozó rászólt a kislányra, hogy ne menjen olyan közel. Erika picit megszeppenve nézett a fölé tornyosuló állatgondozóra. Körülnézett, de sehol sem látta a csoportját. Még csak elsős volt, csak azért mehetett el a harmadikosokkal, mert a bátyja Márk abba az osztályba járt, és az anyukája kérte meg a tanárnőt, hogy had mehessen ő is az állatkertbe. Mikor Pál, az állatgondozó észlelte hogy a kislánnyal nincs senki, nem esett pánikba, megkérdezte a nevét, és hogy kivel érkezett, és elindult a személyzeti iroda felé, hogy a hangosbemondóba bemondassák hogy találtak egy kislányt, aki leszakadt a csoportjától. A személyzeti irodához a kis panda ketrece mellett vezetett el az út. A kislány megállt, és megrángatta kísérője ingujját, és megkérdezte:
– Bácsi. Hol van a kicsi panda?
– Látod ott azt a nagy barlangot hátul? – kérdezte Pál a kislánytól.
– Igen. Látom. Ott van bent?
– Így van. Ott van bent, mert most van a pihenő ideje. Ahogy a gyerekeknek is van ebéd utáni alvás, a kicsi pandának is van szundi idő.
– És hol van az anyukája? – kérdezte Erika.
– Tudod kislány – mondta a gondozó – neki nincs mamája. Az orvvadászok sajnos lelőtték, csak a kicsit tudták a helybeliek megmenteni, és elküldték hozzánk, hogy itt jobb helye lesz. Tudod, a pandák veszélyeztetett állatok, már nagyon csekély létszámmal vannak a világban. Ezért is fontos, hogy minél nagyobb biztonságba tudhassuk őket.
– Miért veszélyeztetettek?
– A nagy területeket érintő erdőirtás miatt az óriáspandák élőhelye az elmúlt húsz évben mintegy felére csökkent. És emiatt az élelem, amire szükségük van, megcsappant.
– Mit esznek? És mennyit? – kérdezte a kislány, és látszott rajta hogy egyre jobban érdekli őt az, amit a gondozó mond neki. Arca kipirult, és várt a válaszaira.
A gondozó mosolyogva nézett rá, látta a tüzet és az igaz érdeklődést a kislány szemében.
– A pandák bambuszt esznek. – mondta a gondozó. És mivel látta hogy a kislánynak ennyi nem elég, mesélt egy kicsit bővebben erről. – a területirtások miatt egyre kevesebb a rendelkezésükre álló bambusz. Pedig az óriáspandák étvágya csillapíthatatlan. Egyetlen nap alatt annyi bambuszt képesek megenni, mint a testsúlyuk fele. Mivel a bambusz tápértéke igen alacsony, így nagyon sokat kell belőle elfogyasztaniuk. Ez a komoly elfoglaltság akár napi 14 órát is igénybe vesz.
– 14 órán keresztül esznek? – Nézett ámulva Erika. – a nagyon sok. Akkor csak esznek, meg alszanak?
Pál felnevetett. Ekkor ért mögéjük egy kisebb csoport, élükön egy idősödő kontyos nővel, aki igen megörült a kislánynak. Mint az később kiderült, ő Kati néni volt, a harmadikosok tanárnője, és égre-földre keresték a kis szökevényt. A gondozó kiselőadásokat tartott nekik minden meglátogatott állatnál, a gyerekek pedig szájtátva hallgatták a mondandóját. Boldogok voltak, hogy többet is megtudhattak az állatokról.

Hazafelé a buszon minden szempár Erikára szegeződött. Elmesélte a kis kalandját, valamint azt, amit az állatgondozó mesélt a pandákról és az őket körülvevő veszélyekről. Márk kihúzta magát mellette, és mosolyogva mondta: – Az én kishúgom. A tanárnő felnevetett, és házi feladatnak feladta a téli szünetre, hogy írjon mindenki egy beszámolót, hogy mi volt a legjobb az állatkertben, melyik állat tetszett nekik a legjobban, és hogy mit lehet róluk tudni. A gyerekek mikor hazaértek, először álltak neki noszogatás nélkül a házi megírásának, és egy remek emlékkel tértek az este nyugovóra.