Halkan pittyegett az interkomunikációs ketyere… nem is tudom, hogy hívják. Ahogy öregszem, egyre jobban elvesztem az iramot a gyors fejlődéssel szemben. Bús, lehunyt szemmel nyugtázom: a technika legyőzött.
Megbuktam.
– Tessék! – erőltetek mosolyt az arcomra.
Háromdimenziós kép jelenik meg az unokámról, aki épp egy lapvékony kijelzőt tart a kezében.
– Ezt nem értem – kezdi panaszosan. – Mit jelent az, hogy ˝a fák lehulló levelének…˝, mik azok a fák? Micsoda badarság ez az irodalomtörténet! – fújtatott dühösen.
Előjönnek az emlékeim. Fiatalkoromban esténkért órákig ültünk a nagy diófa alatt és vártuk, hogy a szorgos rigó kövér kukacot hozzon a fiókáinak.
Magyarázni kezdem neki, de látom, hogy el se tudja képzelni. Ósdi dolognak tartja a növényeket, egy régi, barbár világ felesleges tartozékának. Sosem látott ilyeneket, ahogyan állatokat sem. Hiszen miután rájöttek a tudósok hogyan lehet kifizetődően oxigént előállítani, már nem volt szükség többé fákra.
Pedig, hogy örültünk, amikor a TV-k és rádiók hetekig azt harsogták, hogy feltaláltak valami új, korszakalkotót, amitől az életünk könnyebb lesz. Aztán lassan, már csak élettelen, rideg dolgok vettek körül, a házak, az utcák, mind mind átalakultak. A gyerekeink pedig már nevették az időnket, amit a kezdetleges internetünk előtt töltöttünk; kerek szemmel hallgatták a mesénket a ˝dobozba zárt˝ filmekről, amiknek a menetét valaha újságokból tudtunk. Persze, ezek nem vehették fel a versenyt a mai 3D-s kivetítőkkel szemben.
Mostanában sokat beszélek Tamo afrikai barátommal. Ő leül Nigériában, én pedig itthon, és együtt megiszunk egy teát… közben pedig beszélgetünk egymás hologramjához. A fordító gép három másodperces csúszással tolmácsol. Elavult gépezet!
– A fejlődés jó – mondja -, könnyebb lesz tőle az életünk.
S talán mi el is hittük. Talán így is van. Néha mégis fáj, ahogy szemrebbenés nélkül, annyi mindent magunk mögött hagyunk. Már nem él az emberen kívül más élőlény. Teljesen kisajátítottuk a Földet. Hiszen a miénk! Csak értünk forog!
Minta nélküli, szögletes felületek… vasba öntött életek… eltűnt, felesleges könyvek… gombok… kijelzők… jelszavak… embertelen magány…
Zihálva kelek fel, mély levegőt veszek és megnyugszom. Csak egy rossz álom volt. Itt vagyok, fiatalon, 2007-ben. Megigazítom a mama által hímzett terítőt, vizet forralok a teához, amit kiöntök egy bögrébe. Lassú kortyolgatás közben próbálom kirázni a fejemben még kínzón cikázó gondolatokat. Bekapcsolom a TV-t. Épp híradó megy, a bemondó izgatottan olvas:
-… és ennek a korszakalkotó találmánynak hála, nemsokára az életünk könnyebb lesz…
9 hozzászólás
Kedves kreeteeka!
Ez fantasztikusan jó lett! Az embernek tényleg vannak ilyen rémálmai, amik sajnos többnyire kilépnek az álomból, és valósággá válnak. Apósom mondta nemrégiben, hogy olyan világ felé tartunk, (sőt szerinte már a mostani is olyan),amelyben ő már nem tud és nem is akar élni. Pedig Apósom nagyon intelligens, tudós ember, és mégis így látja. Ez olyan szomorú. Nagyon jól írtad meg azt a dilemmát, ami az emberiesség és a technika között feszül.
Arany!
Nagyon örülök, hogy tetszett! Igazából tényleg foglalkoztat a kérdés, csak azt hiszem, azért nálam sokan, sokkal reálisabb jövőképet is össze tudnának hozni. 🙂 Igazából félek, mert a technika egyre gyorsabban fejlődik…
Köszönöm a véleményed!
Kreeteeka
Brrrrr… Remélem, nem ilyen jövő vár ránk. Most néztem meg a Wall E című filmet a moziban. Ott az embereknek még a "járással sem kell fáradniuk". Mindenki kövér és lebegő fotelekben ül egész nap, amiket joystickel irányítanak. Nekem ez olyan gusztustalan volt. És ott sem voltak fák, senki nem tudta, milyenek a növények. Robotok szolgálták ki az embereket.
Észrevettétek, hogy szinte minden, amit a régebb sci-fi filmekben láttunk, ami olyan futurisztikusnak tűnt, ma valóság? Mobiltelefon, videotelefon, minidisc, napkollektor (mondjuk az jó, ahogy a hibrid hajtású autó is, de mégis…). Félelmetes nem?
Üdv.: Phoenix
Kedves Phonix!
Brrrr… nekem is. Azért remélem, hogy az én írásom nem jön úgy be, mint a többi utópia, amiket emlegettél! Habár hozzá kell tennem, hogy ez a téma engem eléggé foglalkoztat, így több írást is kreáltam már a jövőről (most még ebben a témában csak ez van fönt), és ennél mind durvább. Itt egyedül a technikai fejlődést vettem alapul, míg más novellánál, (és van készülőben van egy utópisztikus kisregényem is), már belekalkuláltam a környezetszennyezést, a növény- és állatvilág pusztítását, a globális felmelegedést, az egyre hevesebbé válló terrorizmust, harcokat…stb.
Tehát, ez talán még egy egész pozitív kép is… tudom, hogy ez nem vigasztal. Engem sem.
Köszönöm a véleményedet, érdekes gondolataid vannak! 🙂
Kreeteeka
Szia! Megrendítően jó, amit írtál.
üdv: dóri
A fejlődésnek sajnos ára van…nem vagyok az ellen, hogy egyre fejlettebb legyen a technika, de nem szabad túlhajtani, mert akkor minden más elpusztul. Szerintem nem véletlenek ezek a negatív utópiák…vagy ez inkább pozitív a többi fényében?:P
Dende, köszönöm. 🙂
Arthemis, azt hiszem, ez nézőpont kérdése, de tény, hogy bármerre is tartunk, valahogy nem a megfelelő irányba. Köszönöm a véleményed! 🙂
Kk.
Fantáziadús egy álom. : ) Nekem egy regényt juttatott eszembe: Az emlékek őre. Hasonló stílus. Érdekes gondolat, hogy beszélgetsz és teázgatsz afrikai barátod "Tamo" hologramjával. De most jut eszembe, miből van a tea? És növények híján mégis mit ennénk?
szeretettel: Delory
Drága Delory!
Így, egy kicsit megkésve, de köszönöm a véleményedet. Az említett regényt nem olvastam (ezután utána nézek és lehet, hogy fogom). A kérdésedre pedig egy újabb kérdéssel válaszolnék: tudtad, hogy a margarint egy százalék választja el a müanyagtól? Azt is tudjuk, hogy a boltban kapható tejnek sincs sok köze a tejhez… Hát ezt ennénk, ahogyan esszük már most is a génmanipulált izfokozós micsodákat, csak most még nem annyira nyilvánvaló. Egyébként a manapság is kapható instant por teában sem hiszem, hogy sok tea van. 🙂
Köszönettel:
Kk.