– Szeretnélek elvinni valahova – jelentette ki másnap éjjel a már jól ismert hang minden bevezető nélkül, és meg sem várva a lány válaszát, megfogta annak kezét, és a levegőbe emelkedtek. Alattuk a sötétség miatt alig látszódott valami, de Timi így is érezte a mélyben meghúzódó házukat.
– Hova viszel? – kérdezte hirtelen.
– Majd meglátod – felelte, és ennyiben maradtak.
Úgy fél óra múlva ereszkedni kezdtek, és meglepve tapasztalta, hogy valami ismeretlen kontinensre jutottak. Itt is nagy volt a sötétség, ráadásul még utcai lámpák sem világítottak sehol.
– Hol vagyunk? – faggatta kísérőjét, de, mire a másik válaszolt volna, már ő maga is kitalálta: Afrikában.
Egy kis tisztáson álltak, ahol néhány sátor emelkedett, tüskés kerítéssel körülvéve, a ragadozók ellen.
Zoli a legkoszosabb, legrongyosabb lakhelyre vezette őt; ujjával csendre intette, és közvetlen a bejárat mellett megállt. Várta, hogy a lány szeme hozzászokjon a sötétséghez, majd kérte, figyelmesen nézzen körül. Ő engedelmeskedett, és csaknem felkiáltott, végül csak könnyek lepték el a szemét.
A viskóban egy kis család élt: a nő, és férje egymást szorosan átölelve aludtak, körülöttük pedig, ahogy elfértek, a gyerekek. De nem ez volt, ami igazán elborzasztotta őt, hanem az, hogy mindegyikük csont soványra le volt fogyva, ráadásul egyikükön látszódott, hogy nem éli meg a reggelt. A szegényes bútorzat – már, ha egyáltalán annak lehetett nevezni – mutatta, hogy nem az éhínség az egyetlen őket sújtó csapás.
Közben egy undok csúszómászó is bedugta a fejét az egyik nyíláson. Timi majdnem felsikított, de a másik csendre intette, majd jelezte, hogy kövesse őt.
– Mi volt ez? – kérdezte később Zolit.
– Egy család Afrikában.
– Eddig stimm, de miért mutattad ezt meg nekem?
– Ha felébredtél, gondolkodj el rajta. Ha nem jössz rá magadtól, akkor következő éjjel elárulom a megoldást, rendben?
– Oké – felelte még, aztán felébredt.
Timi egész nap az éjjel látottakon töprengett, de nem tudott rájönni a megoldásra. Nem értette, milyen kapcsolat lehet közte és az afrikaiak között. Semmi közös nem volt bennük.
Talán a család? – gondolkodott magában. – A múltamra kell gondolnom? – érezte, hogy nem ez a helyes megoldás, de nem tudta kitalálni a titok nyitját.
1 hozzászólás
Valóban érdekes lesz ez a történet.
Várom a következőt.
Szeretettel: Kata