Sürgősen siklik a sötétkék szerkezet, nyikorogva nyekken, szikra szökken, lomhán lassul, tömegével tódulnak ki a kopott kocsikból. A lány lábát lógatja. Vonakodva vár valamire. Félszegen felkel, lassan lépdel körbe-körbe, türelmetlenül toporog. Tisztes távolságból, hosszú haját hátravetve figyel feszülten. A motor megindítja a metrókocsit, s ő magára marad a magány markában. Órájáról ordít a képtelen késés kegyetlen képe. Felsült? Faképnél hagyták? Hazudott hát? Könnyek kezdenek kiutat keresni szeme szegletéből. Másodpercek múltán orrát oly ismerős illat keríti hatalmába – hirtelen hátrapillant, s a félénk fiú makulátlan mosolyba bújtatva bűnbánó arcát, aranyos szavakat szavalva elnyeri elkeseredett kedvese könyörületét.
2 hozzászólás
Így már érthető, hogy takarékoskodnod kellett a szavak számával…
Rövidke anekdotád így is kerek, s élvezhető olvasmány.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata! Köszönöm véleményed. Itt inkább azzal "teszteltem" magam, hogy egyrészt tudok-e ilyen kevés szóból valami értelmeset kihozni, másrészt szeretem az alliterációkat, és most bevetettem mindent 🙂
Üdv,
Kitti