A domb tetején van egy régi vaskerekes szerkezet hatalmas küllőkkel. Hogy valójában micsoda, arról fogalmam sincs. Valószínűleg valami nehéz tárgy mozgatására használhatták. Igazából úgy néz ki, mint egy szekér és egy ágyú öszvér gyermeke. Annyi bizonyos, hogy nem kellett már senkinek, ezért ott hagyták a dombtetőn. Ócska, rozsdás darab, de jó rajta ücsörögni. Az én törzshelyem. Innen szoktam csodálni a zöld pázsitszőnyeggel borított dombokat és a terebélyes fákat, amelyek oly magasra nyúlnak, hogy ágaikkal sokszor megérintik a felhőket. Néha még hallani is lehet az érintést. Mintha ceruza hegye sercegne a hófehér papírlapon. Írnak. A felhőkbe karcolják a múlt meséit. Amikor a nap simogatja őket, vidám történetek elevenednek meg a régi időkből, amikor pedig sötét gomolyagok takarják el a fénysugarakat, szívfájdító históriák hasítják ketté az eget, kiadós záport zúdítva a földre.
A vidám történetektől nekem is jókedvem lesz. Elfeledek minden szörnyűséget, amit az emberi hatalomvágy szült a világra. Szabadnak érzem magam. Talán így érezhettek annak idején azok a természeti népek, akik minden nap fűpárnára hajtották le fejüket, annyit vettek csak el az erdőtől, amennyi éppen elég volt számukra, és azt is imával köszönték meg a mindenható szellemeknek. Talán. Legalábbis ezt lehet kiolvasni a felhőkbe vésett jelekből.
És a fák ismerik a múltat. Igazat írnak. Ők már éltek abban a nagyon régi világban is, amikor még az ember értette a nyelvüket. Sokat beszélgettek egymással. Szerették őket, és az emberek viszonozták ezt a szeretetet. Tudták egymásról, hogy ahányan csak vannak, mindenki a természet teremtménye. Senki nem hatalmasabb a másiknál, ezért békesség volt közöttük.
De egyszer történt valami. És erről a valamiről mesélnek a fák akkor, amikor eltűnik a fény és zokogni kezd az ég. Ekkor félelem telepszik szívemre és futok haza, hogy minél hamarabb letöröljem magamról a hideg könnyeket. Mert ezek a könnyek a csontomig hatolnak és szétmarják testemet. Miért tetted? Miért tetted? Légy átkozott! Légy átkozott! Ezek a szavak feszítenek, és nem tudok rá megfelelni. Legyek átkozott!
Üvöltve írják a régmúlt történetét, mert minden szó fáj nekik:
Egy nap furcsa sötétség szállta meg a vidéket. Légy átkozott!
Démonok serege tört fel a mélyből. Légy átkozott!
Nem maradtak sokáig a felszínen, mert fojtogatta őket a szeretet ereje. Légy átkozott!
Az első teremtmény, akit megpillantottak egy ember volt. Légy átkozott!
Körbe fogták és haláltáncot jártak körülötte. Légy átkozott!
Szerették volna magukkal vinni a föld belsejébe, hogy jót lakmározzanak belőle. Légy átkozott!
Az ember térdre ereszkedve könyörgött az életéért, és ők megbocsájtottak. Légy átkozott!
Nem jó szándékból, hanem azért, mert mulatni akartak. Légy átkozott!
Azt mondták az embernek, hogy valamit meg kell tennie, ha életben akar maradni. Légy átkozott!
Majd felé nyújtottak egy apró fekete magot. Légy átkozott!
Amit az embernek meg kellett ennie. Légy átkozott!
Miközben a fülébe suttogtak egy ismeretlen szót. Légy átkozott!
És ez volt az a pillanat, amikor az emberben felébredt a hatalomvágy. Légy átkozott!
Nem tisztelt és nem szeretett ezentúl senkit, csak a maga fajtáját. Légy átkozott!
És a Föld minden teremtményével együtt pusztulásra ítéltetett. Mindörökké légy átkozott!
Az utolsó könnycseppet is letörlöm magamról, de hiába. Oly hatalmas a szégyen, hogy nem bírom a súlyát. Előveszek egy gyertyát, meggyújtom. Odaballagok az ablakhoz és szomorúan nézem, ahogy az ablaküvegen patakokban folyik le a fájdalom keserű íze.
De csak akkor van ez, amikor eltűnik a fény.
7 hozzászólás
Kedves eszesg,
az írásod hangulata és formája illik a tartalmához – az pedig megérintő és elgondolkoztató. Csak egy kérdésem van: miért "légy átkozott", nem pedig "legyetek átkozottak?" A kicsattanó düh arra az egyetlen emberre irányul, nem a démonokra?
Kedves Laura!
Köszönöm a hozzászólást!
A düh valóban arra az egyetlen emberre irányul, akinek döntése kihatással van az egész emberiségre. Így abban a pillanatban ő nemcsak önmagát, hanem mindenkit képvisel. Ezért őt kárhoztatják a fák.
Üdv.: Sanyi
Kedves Gábor! Eredeti gondolatok, és gyönyörű képek jellemzik az írásaidat. Alig várom, hogy feltegyél egy új alkotást, már jövök is olvasni! Ez az írásod is mélyen megérintett…
A felhőkre író fák… Milyen csodás gondolat!
Az emberi természet rossz oldaláról szóló meséd az én olvasatomban egy kicsit másképpen hangzik. Az emberben benne él a jó is és a rossz is /a mindenkori társadalom által elfogadott normák szabják meg, hogy mikor és hol mi a jó és mi a rossz/, azok a démonok nem a föld belsejéből támadnak, hanem az emberi lélek sötét mélyéből. A vallások, mesék, mondák, /fák felhőkre írt történetei :)/ igyekeznek jóra tanítani minden lelket, aki megszületik a földre. Amikor már nem az ilyen történeteket adják tovább, hanem a "nyakig a vérben, pusztits el mindent, ölj, mert megteheted" történetek lesznek a főszereplők, onnantól már tényleg eltűnik a fény… Judit
Kedves Judit!
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszenek a gondolatok, amit papírra, illetve monitorra vetek!
Teljesen egyetértek azzal, hogy az emberben benne él a jó és a rossz, amit a társadalmi normák sorolnak be a megfelelő kategóriákba.
Ebben az írásban, igazából nem a társadalom által meghatározott normákkal, törvényekkel stb. szerettem volna foglalkozni, hanem az ember és a természet viszonyával, ami sokat romlott az utóbbi kb. 2000 évben.
Köszönöm a gondolatokat! Igyekszem meghálálni!
u.i.: A Gábor névvel sincs semmi baj, hiszen a második keresztnevem az. Mindkettőre hallgatok. 😉
Üdv.: Sanyi
Kedves Sanyi!
Bocsánat, hogy elkereszteltelek! Időnként az "eszesg" megzavarja az eszemet! 😀
Judit
Nagyon magával ragadó, hangulatos írás. A "régmúlt története" annyira hatásosan van megírva, hogy szinte kántáltam a fákkal együtt: Légy átkozott!
Tetszett!
Kedves Tibor!
Igazán megtisztelő számomra ez a hozzászólás. Jó érzés tudni, hogy a mű sorai hatással bírnak. Elárulom, hogy miközben született a mű, egy bizonyos zenét hallgattam végig. Egyetlen egy zeneszám, ami legalább huszonötször ismétlődött. A Black Hawk Down című film egyik betétdala volt. A lemezen így szerepel: Gortoz a ran – J'attends. Ha teheted, akkor hallgasd meg ezt a zenét miközben olvasod az írást. A hatás százszorosa lesz. A youtube-on megtalálod.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Üdv.: Sanyi