Ne szerencsétlenkedj már, barátom, elbír ez! – mondta jóhiszeműen.
Társával mindig is kőművesek szerettek volna lenni, innen ered, hogy tízéves koruk óta folyton belógtak pesti, nagy építkezésekre, és ott játszottak csak. Kőművesdit. Aztán egy szép, tavaszi napon, ami nem is volt igazán szép, mert borult volt az ég, és a szél is fújt, de nekik tetszett, mert egy hatemeletes, tetővel még nem rendelkező szálloda tetejére felmászhattak, mert a rossz idő és a gazdasági válság miatt szünetelt az építkezés. Egy pallón akartak átszaladni. János nem mert. Konrád igen. A palló leszakadt, a fiú hat emeletet zuhant.
A kórházban aztán magához tért. Egy karja tört el csupán, az orvosok nem is értették, hogyan lehetséges ez, de Konrádot nem izgatta különösebben a dolog. Egy dologra fókuszált: kapott még egy esélyt az élettől, hogy kőműves legyen. Szorgalmasabb lett minden társánál, az iskolát egy évvel hamarabb befejezte, mint János meg a többiek, és munkába állhatott. Magas épületeken, a legkülönb luxusvillákon, kikötőkön és családi házakon dolgozott nap mint nap, és szerette, élvezte. Ez volt az ő hivatása. Az évek során jócskán megizmosodott, ezt mindenféle nőszemélyek is észrevették, és ennek köszönhetően ismerkedett meg későbbi feleségével is, aki munkába menet látta meg a hátat, ami két zsák cement cipelésétől megfeszült, és bronzosan csillogott a verőnapon. Rögtön szerelmes lett belé.
Két évre rá összeházasodtak, három évvel később már két gyerekük volt: Alajos és Gizike. Később felépítették saját házukat egy Pest megyei faluban, aminek díszpolgáraivá lettek a következő években. Aztán egy hétköznapon, ami ugyanolyan volt, mint akármelyik másik, az Andrássy utcai építkezésre való elindulás előtt Konrád a következő E-mailt kapta a god@heavens.org címről:
Kedves Vígh Konrád (aki mindig is kőműves akart lenni)!
Sajnálattal értesítjük, hogy ön tizenhat évvel ezelőtti súlyos balesete következtében kómába került, és azóta is abban az állapotban van. Amit ön most az életének hisz, valójában a képzelete, és az, hogy önt erről korábban nem tájékoztattuk egy rendszeri meghibásodás következménye. Utólag is elnézést kérünk. Kárpótlásul, ha kívánja, a kómából felébreszthetjük. Amennyiben ezzel kapcsolatban szeretne velünk értekezni, hívja fel ügyintézőnket. Telefonszámunk: 510-53-78-497
Minden jót kíván a Világegyetem vezetősége!
**Reklám – Repüljön ön is az Ibiza Airlines-szal!**
Miután elolvasta, latba vette lehetőségeit, és mindez csak egy percbe telt. Aztán elővette telefonját, tárcsázta a megadott számot. Egyet kicsöngött aztán felvették és egy kellemes női hang szólt bele:
– Ön a Világegyetem igazgatóságát hívta. Miben segíthetek?
– Jó napot! Vígh Konrád vagyok. Azt szeretném megkérdezni, hogy, ha igénybe veszem szolgáltatásukat, a való világban is lehetek kőműves?
– Sajnos nem. Tudja…
– Akkor nem érdekel. A viszonthallásra!
Csatt, levágta a kagylót. Mindig reklámozzák a hülye ajánlataikat – gondolta mérgesen. Felvette kabátját, magához vette táskáját, megcsókolta feleségét, megpuszilta még alvó gyerekeit, és elment dolgozni.
6 hozzászólás
Kedves András!
Nagyon tetszett ez az írás!!! Hihetetlen szellemesség lakozik benne!
Gratulálok!
Üdv.: Sanyi
Nagyszerű!
Úgy döntöttem, elkezdem gyűjteni az írásaidat. Egyszer még sokat fognak érni…
(Persze most is! ):-)
Gy.
Szia!
Milyen igaz! Nem kell feltétlenül elfogadni, elhinni, hogy képtelenek lennénk valamire, csak azért, mert fentről ezt állítják. Nagyon jó írás. Gratulálok!
Üdv.
Na de ilyet! Nagyon tetszik, koszi.
Köszönöm eszesg, Gyömbér, artur, Virág, hogy olvastátok. Örülök, hogy tetszik:)
Kedves BeAn,
Az Ön írása elnyerte a tetszésemet. Ha erről eddig még nem kapott értesítést, az géphiba.
Amennyiben át kívánja venni baráti gratulációmat, hívja a 510-53-78-497 számot és ott kérje az "Ibiza" melléket.
Sajnos, Ön kőműves már nem lehet, és már író sem.
Mert már most is az. (Nem, nem kőműves, hanem író!)
(Visszamegyek aludni… Álmomban a Világegyetem igazgatója voltam…)
Pacsi neked, BeAn!
Citron