2009. december 1-én új világcsúcs született: immár hivatalosan is Ladislao Tesoro, a spanyol származású 44 éves férfi büszkélkedhet a legtöbb elvesztett éthordóval. A magyar rekordokkal foglalkozó bizottság hónapok óta dolgozott a rekordkísérlet hitelesítésén, és végül megszületett az eredmény: Ladislao Tesoro 372 igazolt esetben vesztett el teljes éthordót vagy annak valamely alkatrészét. Nos, felkötheti az alsóneműjét az, aki meg akarja dönteni ezt a rekordot! Példátlan teljesítmény ilyen fiatalon ilyen sok éthordót elveszteni!
Lapunk a rekordot igazoló oklevél átvételének alkalmából rövid interjút készített a csúcstartóval:
– Kedves Ladislao! Már említette, hogy spanyolhonból származik. Mióta él hazánkban?
– Éppen születésem óta. Szüleim itt, Magyarországon üdültek éppen, amikor két héttel a várt idő előtt megszülettem az egyik dél-dunántúli kórházban.
– És azóta itt élnek?
– Igen, édesanyámnak annyira megtetszett a kórházi ellátás, hogy hamarosan beadták a letelepedési kérelmet.
– Hmm… milyen egyéni… Kedves Ladislao, mikor döntött úgy, hogy éthordókat fog elveszteni?
– Tudja, ez nem igazán tudatos döntés volt. Kezdetben… csak úgy elvesztettem őket, bosszankodtam is rendesen. Aztán, egyszer, amikor az egyik kollégám huszadik éthordóját hagytam el, felkiáltott, hogy én vagyok a világ legnagyobb ökre. Először elkeserített a leplezetlen kritika, de ahogy újra és újra átgondoltam, rájöttem, hogy igaza van: ez tényleg különleges adottság! Azóta jegyzem az eseteket, nemrég beadtam a kérelmet a bizottságnak, és most… itt vagyok.
– Valóban, pontos feljegyzései nagyban megkönnyítették az ellenőrző bizottság munkáját. Megosztana velünk néhány kedves történetet?
– Hmm… az egyik legmulatságosabb eset az volt, amikor az egyik kollégám éthordóját kidobtam a házunk melletti konténerbe.
– Ez izgalmasan hangzik. Miért tette? Megbántotta talán a kolléga?
– Nem, dehogy, csak kölcsönadta egy napra. Édesanyám elmosogatta, és az ajtó mellé készítette, nehogy reggel elfelejtsem. Sajnos a szemetet is így szokta egy szatyorban az ajtó mellé tenni.
– Értem. És a reggeli kábulatban ön kidobta.
– Ó, igen. De itt nem ért véget a történet, mert este kimentünk, együtt az egész család, és feltúrtuk a konténert.
– Milyen bájos.
– Valóban, az volt, különösen, amikor édesanyám hímzett vállkendőjébe belecsimpaszkodott egy patkány. Azt a vállkendőt még a dédanyjától örökölte. Vagy amikor a húgom megcsúszott valamin, és a konténer aljára esett.
– Meglett az éthordó?
– Nem, ez is a regisztrált esetek közé került. Az igazi profik megelőztek minket.
– Egy másik történet…?
– Ó, igen, az egyik eset valóban különös volt. Még ma is beleborzongok, ha eszembe jut. Az egész ott kezdődött, hogy egy másik kollégámtól kölcsönkaptam egy éthordót.
– Micsoda vállalkozó szellemű kollektíva!
– Na, igen, a félős, visszahúzódó emberek már mind elhagyták így vagy úgy a tanári pályát. Szóval kölcsönkaptam az éthordót. Nem is volt semmi baj, hoztam-vittem a menzáról az ételt, de aztán szólt a kolléga, hogy kérné vissza. Hát persze – válaszoltam, és indultam is érte a szertárba. A tartályok meg is voltak, rendben elmosogatva, hanem az összefogó kapocs – hát azt nem találtam sehol! Tűvé tettük érte az egész szertárt, de nem lett meg.
– Később sem?
– Hetekig nem, bár minden négyzetcentimétert felforgattam. Egy idő után ez afféle rituálévá vált. Bementem hétkor az iskolába, és héttől hét negyvenötig az eltűnt éthordókapcsot keresgéltem.
– Még mindig tanít?
– Hát persze.
– Értem. Szerencsére a gyermekeim már felnőttek és mind meddők. De ez nem tartozik ide, folytassa az érdekes történetet.
– Szóval hetekig nem találtam sehol, már majd beleőrültem, amikor egyszer kinyitottam a mélyhűtőt… és ott volt!
– Nahát, ez igazán hátborzongató. Egy jéghideg, magányos éthordókapocs… Miért tette be?
– Ez a legkülönösebb az egészben! Hogy nem én tettem be!
– Talán csak elfelejtette.
– Nem, nem, nem és nem! Sosem felejtek el semmit!
– Kivéve persze az éthordókat. És ezzel el is érkeztünk az interjú utolsó kérdéséhez: miben gyökerezik éthordóvesztő szenvedélye?
– Ez valóban érdekes kérdés. Nem tudom.
– Talán érdemes lenne egy jó pszichiáterrel konzultálnia az ügyben. Biztosan sok fontos emléket hozna elő a gyermekkorából. Most, hogy ön lett a legújabb Guinness-rekorder, biztosan nem lesz hiány támogató kedvű rajongókból. Köszönöm az interjút.
Kedves olvasóink! Játsszanak velünk, és nyerjenek egy találkozást Ladislao Tesoroval vagy egy vadonatúj éthordókészletet! Válaszoljanak a következő kérdésre: hány éthordó elvesztésével lett Ladislao Tesoro világbajnok?
13 hozzászólás
Nagyon tetszett! Néhol még kacarásztam is. Hát most, hogy így belegondolok magam sem tudom hol hagytam el az éthordómat azt hiszem a lánykámnak a munkahelyén valaki ellopta. Gratulálok írásodhoz!
Barátsággal Panka!
Akivel mindenképpen konzultálni kellene, az a háziorvos, ő talán tud valamit feledékenység ellen…csak el ne felejtse azt is!:))))
A vége különösen tetszett, a TV-ben is megállná a helyét tudósításként.:))))
Kedves Panka, Arthemis!
Köszönöm kedves szavaitokat és a figyelmeteket, örülök, hogy tetszett!
Ági
Kedves Ági!
Ez nagyon jó, élvezettel olvastam.
Szeretettel: Rozália
Szia Ági!
Egyedül csak azt nem értem, hogy írásodat miért nem a szatíra műfajába soroltad be? Komolyan mondom, irigykedve, és nagyokat nevetve olvastam a sorokat.
Arthemisnek igaza van. Ilyen sztorik kellenének például a szilveszteri tévéműsorba. Igazán remek történet. Gratulálok!
🙂
Nagyon jó volt, szellemes.
Kedves Rozália, artur, Müszélia!
Nagyon örültem a látogatásotoknak, köszönöm!
Artur, először szatírának akartam tenni, de aztán addig gondolkodtam, mi is, hogy a végén az egyébbe pottyantottam 🙂 Lehet, hogy még átteszem.
A tévé nem hiszem, hogy ugrana rá: tudod, se szex, se egy csinos kis atombomba, sőt még a vámpírok is hiányoznak belőle… 🙂
Ági
Ezeket ugye nem mondod, írod komolyan?
Szex:
"felkötheti az alsóneműjét"
"leplezetlen kritika"
"nem én tettem be"
Horror:
"vállkendőjébe belecsimpaszkodott egy patkány"
"majd beleőrültem, amikor egyszer kinyitottam a mélyhűtőt"
"egy jó pszichiáterrel konzultálnia"
Akció:
"Bementem hétkor az iskolába"
"Az igazi profik megelőztek minket"
"Tűvé tettük érte az egész szertárt"
Nem sorolom tovább! Remélem ez elég bizonyíték?
:-)))
Artur, meggyőztél… 😀
Kedves Inesita!
Ez nagyon jó lett! Jókat heherésztem olvasás közben. Külön ajándék, amikor Artur hozzászólásait olvasom az ilyen humoros írások mellett.
Kedves Arany!
Artur hozzászólásai nekem is nagyon tetszenek. Köszönöm, hogy itt jártál!
Ági
Kedves Ági!
Úgy látszik, ma jó napom van. Csupa remek és humoros írást olvasok. Nekem ugyanis nagyon tetszik a humorod, ahogyan leírtad, teljes komolysággal…
Igaza van Artúrnak, át kellne tenni a szatírák közé.
Gratulálok: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy örömet szerezhettem! A kategóriával meggyőztetek, átteszem.
Ági