[IG_KITOLT]Az utolsó pillanatban vettem észre. Álcája tökéletes volt. Színe beleolvadt a folyadék felületén látható pöttyöcskék szabálytalan rendszerébe.
Azok akik idevalók voltak nem jelezték, hogy közöttük van az idegen. Pedig fehér és barnás ruhát hordtak, hogy egymástól jól megkülönböztethetők legyenek, mégis tudják egy helyre tartoznak. Nem jeleztek, nem figyelmeztettek, csak ültek a folyadék alján. Igaz néhányuk lebegett és egy kettő a felszinre is tört, megzavarva a vörös pettyeket. De nem tudatták velem, idegen van közöttük.
Én is hibás voltam, hogy nem vettem észre az idevalók között az idegent. Narancssárga ruhája elkellett volna, hogy árulja őt, de azok a felszini veres minták, meg a lé is kicsit zavaros volt. Ezért vártam volna el, hogy azok akiknek itt volt a helye kilökjék maguk közül az idegent.
Nem tették!
Meg is bűnhődtek mindnyájan! Mind a gyomromba végezték.
Megérdemelték.
Nem szóltak.
Nem jeleztek.
De az utolsó pillanatban mégis észre vettem az idegent.
Nem sikerült bejutnia.
Nem.
Mert az utosó pillanatban észre vettem, hogy a gulyáslevesembe merített kanalamban, az oda való hús és krumpli darabok közé valahogy sikerült bejutnia egy darabka s á r g a r é p á n a k.
5 hozzászólás
A cím alapján egészen másra gondoltam, mint répára. Jó kis írás! 🙂
Kedves Padavan! Én a zöldséggel vagyok így, pláne ha csikokra van vágva a borsó levesbe, mert össze lehet téveszteni a karalábéval, s óriási csalódás mikor karalábé helyett a zöldségízzel szembesülök:)
A finnyásság jópofa megközelítése írásod! Gratulálok!
Milyen jó, hogy az utolsó pillanatban mégis észrevetted ezt az idegent. Jó, ahogyan talányossá teszed az elbeszélést.
Szia!
Véleményem bővebben kifejtve: Naggyon jó!!!
Én is teljesen másra gondoltam. Nagyon értesz a csattanós, meglepő befejezésekhez. Gratulálok!
🙂
Szia!
Szegény kis sárgarépa!
De velem jól tudnál enni, mert én meg nagyon szeretem: én enném a répát, te a levest 🙂 Mint az egyetemi szobatársammal, csak vele a sütit osztottuk meg, enyém lett az összes mazsola.
Tetszett!